Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-22 / 25. szám

I 10. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, June 22, 1972 ÉVFORDULÓ: Á sarajevoi gyilkosság Előttem fekszik a New York Times 1914. junius 294 száma. Az első oldal fején ha­talmas betűkkel harsog a fo­cim : HEIR TO AUSTRIA’S THRONE IS SLAIN WITH HIS WIFE BY A BOSNIA^ YOUTH. A cim alatt két fénykép: a trónörökös és hitvese. A ter­jedelmes cikket kilenc alcím vezeti be. A Sarajevőből junius 28- ról keltezett tudósítás részle­tesen beszámol a megdöbben­tő világszenzációról. A csaknem hatvanadik év­forduló alkalmából emlékez­zünk vissza a fergetegre, mely feldúlta az egész világ nyugalmát és hosszabb-rövi­­debb megszakítással ma is dühöng és megkeseríti a bé­kevágyó, békeszerető embe­rek életét. VISSZAPILLANTÁS Hatvan év távlatából most nemcsak a szörnyű tragédiá­ra emlékezünk, hanem emlé­keztetnünk kell arra a feszült fertőzött légkörre is, amely ezt a merényletet kiváltotta. A Balkán-háború óta izzó parázson ült Európa. A vul­kánikus erő már majdnem szétpattantotta a béke abron­csait. A társadalom örökös izgalomban és nyugtalanság­ban élt. Mindenki érezte,hogy a lekötött, nyugvó fegyverek előbb-utóbb összecsapnak. A kilencszázas évek elején közel másfél évtizeden át bel­ső harcban állt az ország és a megbékélés utjai csaknem végleg lezárultak. ... Pontosan hatvan évvel ezelőtt, 1912 júniusában érettségiztem a nagyszebeni m. kir. állami főgimnázium­ban. Nagyszeben akkor nem­zetiségi központ volt. Magya­rok. románok és szászok lak­ják. A magyarok Nagysze­­bennek; a románok Sibiunak; a szászok Hermanstadtnak nevezték. Élesen kavargóit a vérremenő ősi vita: melyik ♦név az igazi, a helyes? Melyi­ket támogatja a történelem? Nyitott szemmel jártam. És amikor érettségi után ha­zatértem: az ifjú lelkesedé­sével és elkeseredésével cikk­sorozatban számoltam be a Pesti Hirlap-ban a nemzeti­ségi kérdés körüli tapasztala­taimról. Egyebeken kívül megírtam, hogy az ALBINA román pénzintézet menzát tart fenn az erdélyi diákok számára, ahol nemcsak ingyen táplál-Irta: dr. Fábián Sándor ják őket, hanem izgatnak, la­zítanak a Monarchia és fő­ként Magyarország ellen. Ki­abáló tényekkel és komoly adatokkal támasztottam alá a valóságot, mely szerint a menzán az ifjúságot, a jöven­dő polgárait a magyarság el­leni gyűlölettel oltják be. Dr. FÁBIÁN SANDOH És ez nem volt elszigetelt egyedülálló eset. Közismert volt, hogy Szer­biában a földbirtokos osztály zsebét sértette a magyar vámvédelmi törvény, amely megnehezítette a határon át a sertéskivitelt. Mit tettek a nagybirtokosok ? Szélsőséges nacionalista egyesületeket pénzeltek és nem a sertés kö­vér képmásával, hanem sovi­niszta jelszavakkal lázitotak “a magyar elnyomás” ellen. Nem tagadhatjuk le a tör­ténelmi tényt se, hogy a ko­rabeli magyar politikát is el­hibázták. A rövidlátás a nemzetiségeket a választójog és egyéb szempontból a má­­sodrendüség vonalára szorí­totta. Ekkor hegyezték, fab­rikálták a nemzetiségek elle­ni ilyen csúfolódást: “A krumpli nem étel, a tót nem ember.” Nem csoda, ha a mestersé­gesen eltúlzott propaganda következtében a féktelen gyűlölet haragvó tengere övezte hazánkat. Ilyen körülmények között csapott le a tragikus esemény hogy 1914. junius 28-án Fe­renc Ferdinándot és hitvesét meggyilkolták. Az évforduló napján per­gessük visszafelé a filmet. KÉT GYILKOSSÁG EGY NAPON Ferenc Ferdinándot figyel­meztették, hogy ne menjen Sarajevoba, mert a délszláv nacionalisták izgatása miatt életveszély fenyegeti. A trónörökös nem törődött a jó tanáccsal. Boszniába utazott, hogy az uralkodó képviseleté­ben résztvegyen a hadgya­korlaton. A trónörököspár reggel egy fogadtatásra a városhá­zára indült. Útközben bom­bát dobtak az autójukba. A trónörökös ölébe esett, aki csodálatos lélekjelenléttel ki­lökte az ablakon. A bomba kint felrobbant és az utánuk következő autóban ülő Mo­­rizzi ezredest és Boss-Wal­­déck grófot megsebesítette. A merénylet után a trónö­rökös utasítására folytattak útjukat a városházára. Ami­kor a polgármester olvasni kezdte beszédét, Fereni Fer­­dinánd félbeszakította: — Mi látogatóba jöttünk és bombával fogadnak. Ez méltatlan és felháborító. Most pedig tovább szónokol­hat. Félóra múlva újból kocsi­ba ültek, hogyr a Garnison kórházban felkeressék a sú­lyosan sebesülteket. Amikor autójuk a Rudolf utca sarkához ért, két golyó süvített a kocsijukba. Az első a hercegnő altestébe fúródott, a második Ferenc Ferdmánd nyakát találta és átszakitott egy ütőeret. A hercegnő azonnal elveszítette az eszmé­letét, a trónörökös is egypár másodperccel később ugyan­csak önkívületbe esett. Mind­ketten meghaltak, mielőtt visszanyerték volna eszméle­tüket. A “HŐSÖK” Az első merénylő neve: Nedeljo Gabrinovics, a kor­mány belgrádi nyomdájában dolgozott. A halálos merény­let tettetse, a gyilkos: Gavrio Princip, diák. Mindketten boszniai születésűek. Rendőr­ségi kihallgatásuk alkalmá­val hősies pózban fenhéjázóa vallották: — Büszkék vagyunk a tet­tünkre és örülünk, hogy si­került. ÖRÖK EMLÉKEZTETŐ És ebből a felelőtlen “büsz­keségből” mélységes gyász, olthatatlan fájdalom szakadt a világra. Számtalan millió halott; nyomorék; özvegy; árva végnélküli serege követ­te a gálád merényletet. Könnyek tengernyi áradata zudult az emberiségre. ... A világtörténelem “fel­lázított büntevők”-nek minő­siti Gabrinovicsot és Princi­­pet. A TANULSÁG Kézenfekvő volna párhuza­mot vonni a mai és a hatvan év előtti események között. Nem teszem. Ez az oknyomo­zó történelem feladata.A kró­nikás csupán a tényeket ele­veníti fel. ... A képviselőházban 1914 junius 30-án jelentették be a két nappal korábban történt tragédiát. Az ellenzék megbízásából Vázsonyi Vilmos manifesztál­ta, hogy Magyarországban nincsen olyan irányzat, még a legszélsőségesebb se, amely ne volna egy a gyászban, a felháborodásban. “Azt hiszem, amint egyek vagyunk a gyászban, — fe­jezte be beszédét Vázsonyi — kell, hogy egyek legyünk a gyászeset tanulságainak levo­násában is. Ez a tanulságle­­vc.nás pedig az, hogy a mo­narchiának és hazánknak minden üdve; minden táma­sza; minden jövője az alkot­mányban, a jogrendben, a boldogságban, békességben erős, osztatlan, egymással el­lenségképpen soha szemben nem álló magyarság.” A Ház minden oldaláról élénk helyesléssel és nagy tapssal fogadták Vázsonyi beszédét. Négy hét múlva kitört a háború . .. Városokban, falvakban, ta­nyákon felsikoltott a végze­tessé vált, fülsiketítő daliam.: “MEGÁLLJ! MEGÁLLJ! KUTYA SZERBIA!” És dübörögtek; zakatoltak; robogtak a vonatok a határ felé, a halál irányában. ... A történelem megismét­lődik. Az utókor nem tanult, nem okult a múlt szörnyű tragédiáiból. Ma is szenve­dünk a gyűlölködés kénköves lángját okádó uszítástól.' A barátságos kézfogásra puska­golyó válaszol. Igen. VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK: HÄR0M ELŐFELTÉTEL: PÉNZ, PÉNZ ÉS PÉNZ.. Az eddigi legrészletesebb tanulmány a választási kam­pányok f i n a n s z i rozásáról megerősitette a választások­ról kialakult cinikus tételt, mely szerint a tisztségek el­nyerésének egyik döntő té­nyezője a nagy magánvagyon. Ezt a megállapítást szá­mos uj tanulmány, és egy komputer segítségével készí­tett nagyszabású elemzés tá­masztja alá az 1970-es vá­lasztási hozzájárulásokról Washingtonban és tiz állam­ban. A tanulmányokat és az elemzést a princetoni Polgári Kutatási Alap készítette. A nem profitra dolgozó, pártokon kívül álló központ a választási kampányokra eszközölt kiadásokat elemzi, s most adta ki összeállítását azokról, akik az 1970. évi vá­lasztás i hadjáratok során 500 dollárt, vagy ennél na­gyobb összeget adományoz­tak. A kiadványokból kitűnik, hogy Nelson A. Rockefeller New York-i kormányzó és családja költötte Amerikában az eddigi legnagyobb összeget arra, hogy megszerezze és megtartsa közéleti tisztségét. E kiadások legalább 4,5 millió dollárt tettek ki. Az idén azonban a szövet­ségi tisztségek gazdag jelölt­jei — kivételt képeznek az egyes államok tisztségeire je­löltek — egy uj törvény ér­telmében nem költhetnek nagy összegeket saját kampá­nyaikra. Április 7-én lépett életbe az uj szövetségi vá­lasztási hadjárat - törvény, amely megtiltja, hogy a je­löltek és rokonaik összesen több, mint 25 000 dollárt költsenek egy képviselőházi mandátumért folytatott harc­ra, 35 000 dollárt meghaladó összeget egy szenátusi jelö­lésre, és több mint 50 000 dollárt az elnöki tisztségért folyó kampányra. S hogy mennyire jelentős ez a kor­látozás — amennyiben végre is hajtják —, kitűnik 117 csa­ládi csoport és egyéni adomá­nyozó listájából; ezek 25 000 dollárt vagy érnél többet for­dítottak az 1970-es választási hadjáratra. A listát a The New York Times az Alap ösz­­szeállitásából készítette, ame­lyen 28 600 személy szerepel 500 dollár, vagy ennél na­gyobb összegű hozzájárulás­sal. A 117 család összesen 19 176 192 dollárt adományo­zott, vagyis a teljes jelentés­ben szereplő 46 658 000 dol­lárnak a 41 százalékát. A lis­ta magában foglal 45 jelöltet, vagy családi csoportot, akik­nek, illetve amelyeknek a vá­lasztási hadjárathoz való hoz­zájárulása félmillió dollártól egymillió dollárig terjedt. Rockefeller kormányzó 1952 óta több, mint 27 millió dol­lárt költött választási hadjá­ratokra — mondotta Herbert E. Alexander, a Polgári Ku­tatási Alap igazgatója. Ez a becslés magában foglalja Ro­ckefeller választási hadjára­tait a republikánus elnökje­lölésért 1960-ban, 1964-ben és 1968-ban, továbbá négy sike­res választási kampányát. Alexander becslése szerint a be nem jelentett kiadásokat is hozzászámítva, 1970-ben 90 millió dollárt fordítottak a 92. kongresszus tagjainak megválasztására. Don Witeon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents