Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-08 / 23. szám
10. oldal Londoni május. Olyan,mint a pesti április. Ha hízelegni akarok, azt mondom szeszélyes. Ha őszinte vagyok, boszszusan morgok magamban. Egyik percben süt a .nap, a másikban szitál az eső. Jobbhiján pipafüstbe merülve ülök az íróasztalomnál, de nincs sok kedvem dolgozni. Nézem a széles ablakon át a park zöldjét, de gondolatban messze járok: napsütötte pálmás tengerpartokon, madárricsajtól hangos őserdőben, hol sokszor hosszasan elnéztem a termeszek nyüzsgését, félelmetes rendszerét, a pókok művészien font hálóját vagy egyszerűen a napsugár játékát a lombok között. Hirtelen ötlettel keresek elő egy hangszalagot, felteszem, bekapcsolom a készüléket s néhány pillanat múlva felhangzik egy különös ének. Aki először hallja, nyilván nem tudja: mi ez? Ha az időgép valóság lenne, nyugodtan mondhatnám azt, hogy egy ősidőkben tett kirándulásról hoztam magammal. Ott vettem fel a kőkori barlang mélyén. Szememet csípte a barlangi tűz keserű füstje s lélegzetvisszafojtva hallgattam ezt az éneket. Monoton, időnként cifrázott, szövegnélküli dalt rögzített a hangszalag. Ősi, időtlen vágyat, félelmet, fáj - <la)mat, örömöt vagy éppen elszánt harci kedvet fejez ki. Néha szinte csak- diinnyögés, az ősember, a szerszámkészítő, követ pattintó, tüzet őrző •Homo Habilis hangja lehetett ilyen, amikor a szótlanság és az öntudatlanság boldog barlangjából az öntudatraébredés nagy, lelkesítő, de mégis félelmetes és fenyegető napvilága felé igyekezett: szavakat keresett. Az első, legmélyebb költészet születésének pillanatát érzem, amit a legnagyobb költők keresnek ma is, tapogatva a ködös, sárkányokat és feneketlen mocsarakat őrző tudatalatti világ felé, hogy valahol ott, az emberréválás nagy korszakában megérezzék a fogalom, a szó, tulajdonképpen a világ születését. Mert ez volt a világ születése, amikor az Ember ■ felfedezte s nevet adott a napnak, a földnek, a fának, az életnek, a halálnak — mindennek. Igen, ahogy a pipafüstbe nézek, mintha a barlangi tűz füstjét látnám, mig a hangszalagról árad, megtölti a szobát a monoton, szövegnélküli dal. Őserdei indiánok énekelnek. Brazília vadonában, Mato Grosso állam északi részén, a Serra Azul (Kék Hegy) közelében készült ez a hangfelvé-MAGYAR HÍRADÓ Thursday, June 8, 1972 ÚTIRAJZOK: tel, öt évvel ezelőtt a nambiquara indiánoknál. Ezek az indiánok — a gé nyelvcsaládba tartoznak — századunk elején még a legharciasabb törzsek közé számítottak. Azt tartották róluk, hogy emberevők.Valóban azok voltak? Lehet. A brazil törzsek között akadtak “emberevők,” sőt még a tengerparti tupr'nambákról is azt Írja Von Staden német utazó, aki az 1500-as évek közepén egyideig a tupinambák foglya volt. A portugálok is terjesztettek eféle híreket. Brazília első püspökét, aki hajótörést szenvedett a bahiai partok előtt, nemcsak megölték, de állítólag fel is falták az indiánok. Mindenesetre, az efféle hirek igazolták a portugálok kegyetlen indián-mészárlásait. Maga a kannibál szó a karib törzs nevének eltorzított változata. A brazíliai indiánok “kannibálizmusa” rituális, vallási jellegű volt. Megölt ellenségeik testéből valóban ettek egy kis darabot, abban a hitben, hogy annak ereje és bátorsága beléjük száll s ugyanakkor a halott kódorgó szellemét is legyőzik. Kannibálok voltak a nambiquara indiánok? Ilyen értelemben lehet, sőt — valószínű. Bizonyos azonban, hogy bátor, harcos indiánok voltak. Candido Mariano dé Silva Rondon, a nagy vadonjáró 1907-ben találkozott velük először. Ez a találkozás, a dzsungel mélyén, csaknem Rcndon életébe került. Az indiánok az őserdő. sűrűjéből váratlanul támadták meg az expedíciót. Egy zizzenő szakállas nyíl csaknem az ezredes — a későbbi marsall — mellébe fúródott. A puskaszij fogta fel csodával határosán. Az expedíció tagjai sebtében fedezéket kerestek és lőfegyvereikkel válaszolni akartak a támadóknak, akik ugyan láthatatlanok voltak az őserdő bozótjában, de akkor hangzott el Rondon parancsa, mely még nem hangzott el katona szájából: — Halj meg ha kell, de sohase ölj! Ez a parancs lett a későbbi Indiánvédő Szolgálat jelszava A nambiquara indiánok már nem harciasak. De még ma is yadász-gyüjtögető életformát folytatnak, ősi törzsi közösségben élnek. Meglehetősen laza kapcsolatot tartanak a civilizációval, szereneséj ükre, nagyon kevés dolgot vesznek át csupán. Akadnak közöttük, akik többé-kevésbé megtanultak portugálul. Kis falukban, maloca-ban élnek. Egy-egy faluban tiz kunyhóban mintegy félszáz indián él. Kutasi Kovács Lajos Ősi fegyvereiket — mesteri módon készített íjakat, nyilakat — használják. A civilizált világból kerültek hozzájuk az acél bozótvágó kések, tercado-k és a különböző fémedények. Ruhát viszont nem viselnek s ez igy is jó. A trópusi indián addig tiszta és egészséges, amig meztelen. Ha a civilizáltak vagy a missziósok álszemérme rájuk kényszeríti a civilizáció pereméig eljutott koldus rongyot, ezeket le nem vetik, amig cafatokba le nem szakad róluk. Eltetvesednek, mocskosak lesznek.Nincs szánalomraméltóbb látvány,mint a félig civilizált indián, aki két világ, két kultúra határán kallódik, vagy inkább — halódik. A nambiquarák énekelnek. S ahogy hallgatom ezt a borzongatóan különös éneket, mintha elsüllyedne köröttem ez a szeszélyesen tavaszi London s ott lennék az indián malocaban. ... A nap alábukott az őserdő sötét peremén. Hirtelen szinte átmenet nélkül beállt a forró, trópusi éjszaka. Az indián falu közepén lobog a tűz s a táncoló fények megvilágítják a vörösre festett indiánokat, a tarka papagály, arara és tucano toliakból készült fejdiszeket. t Az indiánok lassú mozdulattal táncolnak a tűz körül és énekelnek. Órákon keresztül ugyanazt a monoton, szövegnélküli dalt. Néha egész éjszakán át tart a különös szertartás: az ének és a tánc. S amikor elhal az ének, megszólal egy különös hang. Madárhangnak vélné bárki. A nambiquara indiánok hangszerének, az orr-fuvolának hangja ez. A hangszer tökhéjból készül oly módon,hogy két korongot levágnak, azokat összeillesztik és gyantásbol es vadmezbol készült anyaggal összeragasztják. Az egyik korongra három lyukat égetnek. A fuvola egyik lyukját az orrukhoz illesztik s belefújnak, a másik két lyukon az ujjaikkal játszanak. S az orr-fuvola valami őserdei madár hangjára emlékeztető hangot ad. Az amazonaszi indiánok zenéjükben k madarak hangját, az őserdő zsongását, a terméWASHINGTON.— Amikor a magát Coopernek nevező férfi tavaly novemberben eltűnt a sötét éjben, úgy látszott, hogy a légi kalózok előtt uj jövő tárult fel: pénzt követelnek, behajtják, kiugratlak és eltűnnek. A rendőrség Washington és Nevada között elterülő mezőkön még műidig keresi Cooper nyomait, aki 200 000 dollárt nyert vakmerő gaztettén. Amikor Cooper a Northwest Airlines egyik Boeing 727-es repülőgépének ajtaján kiugrott az éjszakába, a Newsweek cimü hetilapnak úgy tűnt, “uj fejezet kezdődött az Egyesült Államok légi kalózkodásának krónikájában.” Az uj módszer azonban nem járt olyan sikerrel, mint ahogyan azt az indulás ígérte. •Január végén a 23 éves Richard Charles LaPoint ugrott fejest bukósisakban, vadnyugati ingben és cowboy-csizmában egy DC—9 hátsó ajtajából. Röviddel földetérése után a Colorado állambeli Den vértől északra találták meg a latyakos hóban. Kezelába eltört. Nemrég ismét leugrott egy uj divatu légikalóz. A legnagyobb váltságdíjat vitte magával, amelyet amerikai légitársaság zsarolónak valaha is kifizetett: 500 000 dollárt. Richard Floyd McCoy 29 éves diák és világi mormon prédikátor az eltérített Boeing 727-es géppel jóformán házhoz szállíttatta magát Provoba (Utah állam). Egy héttel később letartóztatták. A három éltőerriyős megtanította a rendőrséget arra, hogy a jövőben ejtőernyős légi rablások esetében elsősorban hol kell nyomoznia: a sportejtőernyősök és a volt katonák körében. Cooper szakértelmére köszet hangját akarják visszaadni. Minden hangszerük ezzel a céllal készül. Sípok, fuvolák, dudák, melyeket fából, madár, őz, jaguár csontból vagy épp a megölt ellenfél sipcsontjából készítenek. Ülök a szobában. Kint szétszakadoznak a felhők, jön a mindig csodálatos tiszta alkonyat. A hangszalag végére értem. A szobában csend van. Pipám füstje kavarog a levegőben. Mintha ellobbant volna az indián tábortűz s az ősvadon zsongitó csendje borult volna az indián falura, az indiánok pusztuló, halálraítélt, különös, szinte borzongatóan prehisztorikus világára .. . vetkeztetnek a bűnügyi nyomozók többek között a repülőgép személyzetének adott részletes utasitásaiból. Megparancsolta, hogy a repülőgép maximálisan 3000 méteres magasságban haladjon — ez az ejtőernyős ugráshoz ideális magasság — azonkívül azt követelte, hogy a sebességet kiengedett fékszárnyakkal csökkentsék. LaPoint, a második ugró, Vietnamban volt ejtőernyős és McCoy diák szintén a vietnami háborúban szerezte mag ismereteit — mint helikopter pilóta. Provoi otthonában bukósisakokat, katc.nai pilótaegyenruhát és egy ejtőernyőt talált a rendőrség. De a leugrás az ilyen légi portyázás után még a szakértők számára is elég veszélyes. Az amerikai orvosok egyesülete szerint az ejtőernyős ugrás 80-szor veszélyesebb,mint a labdarúgás. Ezenkívül igen csekély az esélye annak, hogy az ejtőernyős légi kalóz a földetérás után észrevétlenül elmenekülhessen. Az ejtőernyősök által eltérített gépeket sugárhajtású vadászgépek kisérték ás e gépek pilótáinak az volt a feladatuk,hogy a leugró gengsztereket megfigyeljék, s földetéréstik helyét meghatározzák. És az ejtőernyők, amelyeket a repülögépeltéritők a légitársaságoktól kaptak, apró, automatikus rádióodókkal voltak ellátva, hogy elárulják a földetérés helyét. (Cooper nem fogadta el a katonai ejtőernyőt; nagy sietve kellett számára — rádióadó nélküli — sportejtőernyőről gondoskodni.) Hirdessen lapunkban! VESZÉLYES FOGLALKOZÁS: kz ejtőernyős légikalózkodás ŐSKORI TÁBORTŰZNÉL Irta: Kutasi Kovács Lajos
