Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-13 / 2. szám
16. oldal MAGYAM hím * «»* * ❖* * ❖ ❖ Elbeszélések és igaz történetek ♦>❖ ❖ ❖ ❖ ❖ HATÁRAINK (Folytatás) A két gépkocsi éles Ívben letért az útról, berohant a magas fűbe,, és ott lefékezett. A zöld és barna pettyes ruhába bujt katonák villámgyorsan leugráltak róla. Ugyanekkor a helikopter a magasba emelkedett, és magára hagyta a tankot. Egy tizedes piros szinü rakétát lőtt a tank páncéltornyára. A nemzetközi jelzés azt jelentette: “Add meg magad, az ellenállás reménytelen!” A tankból kékeszöld fény villant, és a lehasaló katonák fedezékéül szolgáló kidőlt fatörzsek finom szilánkokra szétesve porzottak a levegőben. A tank sugárvetője felőrölte valamennyit! — A sugárvető nyílása a páncéltorony bal, felső oldalán — utasította a harcosokat a hadnagy. Automata kézifegyverek kelepeitek a magas fűben, és a páncélba ütköző lövedékek szikrázva csattogtak a sugárágyu féltenyérnyi nyílása körül. Mindannyian tudták, hogy ha eltalálják, megrongálhatják a sugár vető fejet. Persze, ha eltalálhatják! Csakhogy valószinütlenül nehéz feladat mozgás közben eltalálni a néhány négyzetcentiméteres nyílást! A konvoj túlsó végén egy alhadnagy rákiáltott a rádiósra: — Jelentse a hadnagynak, megállók, és összeszerelek egy hullámhossz-elfogó berendezést! Ez a tank távirányítású! Kicsináljuk! A hadnagy idegesen válaszolt: — Meg ne próbálja! Erre most nincs idő! Ez harctér, nem műszaki laboratórium! Én felelek magukért! . . . Az alhadnagy az ajkába harapott: — Forduljon le az útról! — mondta határozottan a gépkocsivezetőnek. A vezető csak néhány pillanatig tétovázott. Elrántotta a kormányt, és kocsija belerohant az embermagas elefántfübe. Kerekei alól ronda zöld tócsák csobbantak fel a motorház fölötti üvegre. Az alhadnagy kiugrott, hátraszaladt és bekiabált a ponyva alá: — Fiuk! Rakjátok össze a hullámfogót! ... Távirányítású tank támad . . . A gépkocsi vezetője, hogy idegességét leplezze, leszakított egy sásdarabot, és rágcsálni kezdte. Az alhadnagy válla fölött nézte, miként igyekeznek a műszakiak! Közben a magas fűben lapuló gyalogosok elővették rakétafegyverüket, és tovább lőtték a tankot. Ki a légpárna alsó peremét célozta meg, ki a motorház szellőző berendezéseinek nyílásait. Voltak,, akik a sugárvető nyílására céloztak . . . A páncélos nagy sebességgel közeledett. A tizedes elkiáltotta magát: — Beért a biztos célzásu sávba! Ő lőtt elsőnek. Pontos célzó volt. A rakéta milliméternyi pontossággal csapódott be a légpárnás fuvókák közé ... A motorból kicsapódó benzinpára azonnal lángot fogott . . . A többiek is kilőtték a rakétáikat . . . A páncélon számtalan lángrózsa nyílott, és a tank eltűnt a pillanatok alatt elharapódzó tüztengerben ... A diadal azonban csak pillanatokig tartott! Láthatatlan önműködő szerkezet indult meg a tank belsejében, és rotyogó fehér habot nyomott a lángok közé ... A dübörgő égő tűz helyén csak fekete, fullasztó füst látszott . . . És a tank tüzelni kezdett . . . Mintha a benne elhelyezkedő megfigyelő valószinütlenül pontosan megjegyezte volna az ellene kilőtt rakéták tüzelési helyeit, egymás után valamennyit eltalálta hangtalan elektromos géppuskájával. A harcosok moccanni sem tudtak! Pillanatok alatt testükbe csapódtak a nagy erejű lövedékek. Borzalmas fegyver volt ez az uj találmány! Nem lőpor röpítette ki töltényeit, hanem elektromos taszitóerő, lövedékei négyszeres-ötszörös sebességgel futották be röppályájukat. És a tank kilőtte az első teherautót, majd a másodikat . . . Végzett a félreállt gépkocsikkal, majd az útra fordult, és sorra lángba borultak a riadtan menekülni akaró kocsik is. A konvoj szétesett. Néhány kocsi lekanyarodott az útról, hogy még egyszer megkísérelhesse az egyenlőtlen harc felvételét, de a tank romboló golyófelhői elevenen széttépték valamennyiüket . . . Lekaszált fü, olvadó vastömegek és véres emberi húscafatok jelezték a küzdelem nyomát . . . Az égő kocsisor végén, a tömény fekete füstfüggöny fedezete mögött kapkodva dolgoztak a műszakiak. — Kész! — kiáltották az alhadnagynak. — Viszem az irányitó berendezést! ... Az ellenőrzőkészüléket husz-ötven méterre mögöttem hozzátok!... Száz méteren túl nem biztonságos az URH-kapcsolatunk! . . . Tizedes, maga velem egy vonalban, fedezékről fedezékre halad. Ha baj ér engem, átveszi a berendezést . . . mert nincs több belőle! A tartalék csoport átveszi az ellenőrző készüléket, ha a katonáknak baja esik! . . . Előre! Futólépésben szaladtak az ut íielé, kissé meggörnyedve, hogy az embermagasságra figyelő tank ne vegye észre őket. Az alhadnagy szaladt elől, kezében tartva a rádió nagyságú irányitókészüléket. Az összeégett halottak szagát túlontúl töményen csapta orrába a forró afrikai szél, ezért időnként befogta az orrát. Egy váratlan szellőfuvalat szétcsapta a roncsok lángjait és a tömény, fekete füstöt . . . Thursday, Jan. 13, 1972 —■aaMHiaaaM ^ Meglátta a tankot. Közelebb volt hozzá, mint várta! — A távolság nincs ötven méter! — kiáltotta hátrafelé. Hasra vágta magát. A fűszálak között alattomosan kígyózó füst azonnal beborította a fejét, és fullasztó köhögés vett rajta erőt. Reszkető kézzel tépte ki izzadságtól nedves vászontáskájából a gázmaszkját, és izgatottan felhúzta a fejére . . . Másodpercek teltek el, amig ráigazitotta. A tank alighanem újabb célpontot keresett. Beérte a konvoj elejét, végzett azokkal, akik még menekültek előle, most pedig becserkészte a füstölgő roncsok sorát. Az alhadnagy bekapcsolta a készülékét, és gázmaszkja párásodó ablakocskáin keresztül figyelte, amint a műszerbe ágyazott 'madárszemnyi oszcilloszkóp-képernyő méri kapcsolatát a katonák által hurcolt ellenőrzőkészülékkel. A képernyőn másodpercenként változott a vonagló kis szinuszvonal: az elektronikus agy sorra váltotta és ellenőrizte a hullámhosszakat, amelyekről valószínű volt, hogy a tankot távolról irányítják . . . A gázmaszk gumiköpenyében fullasztó volt á hőség, az alhadnagy orrát ellepte a gázálarcba ragadt hintőpor ... és ekkor a szinuszvonal kiegyenesedett! — Ez az! — kiabálta, és kiáltásától felfúvódott a gázmaszk. Óvatos gyakorlott mozdulattal finoman megcsavarta a vezérlőkészülék egyik kapcsolóját. Újabb meg újabb kapcsolásokat végzett, és mindegyik után megvárta,, amig az elektronikus gép leellenőrzi az általa bemért hullámhosszon lehetséges valamennyi jelet. Tudta, hogy szerencséje van! Kevés fölösleges kapcsolást csinált. A szinusz-vonal pillanatok múlva pirosra változott, és visszaállt eredeti helyzetébe. Felugrott, és lerántotta magáról a gázmaszkját: — Fiuk! Mienk a tank! A katonák felkapták a zöld katonai pléhládába szerelt készüléket, és lihegve megindultak feléje. Egyikük lehajolt, és fölemelte az alhadnagy eldobott gázmaszkját. Idegesen végezte az első próbákat . . . Közben futott a tank felé . . . Tudta, ha a készülék téved, most vége mindannyiuknak! Elfordította a kapcsolót, mire az ellenséges irányitóközpont hullámhosszáról leválasztott tank engedelmesen lefékezett, majd motorjait újra felbőgetve hátat fordított nekik. U- jabb kapcsolásra leálltak a légpárna turbinái, és a páncéltest megnyugodva leült a fuvókák viharától immár megkímélt és kiegyenesedett fűszálak közé. Fogók és csavarhuzók meredeztek a katonák kezében. Nekiestek a páncéltorony fedőlemezének. Ahogy az utolsó csavar is meglazult, a félmeztelenre vetkőzött katonák nekifeszültek a vaslapnak, amely dörögve csúszott hátra a koromtól és megszáradt oltóhabtól síkossá vált páncélzaton. A tank belül üres volt . . . Egyetlen ember sem volt benne! (Folytatjuk.) U
