Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-04 / 18. szám
MAGYAR HÍRADÓ Thursday. May 4th, 1972 ' 4 oldal MEM VÉGEZTÉK KI, MERT A NADRÁGJÁN LEVŐ FOLT NEM VÉR, HANEM FESTÉK VOLT Illinois Canton nevű iparvárosában egy Mrs. Jean May nevű, 55 éves ápolónő időnikint ránéz két kislányunokájára és sirva fakad. A két szőke kislány lányára, Janicera emlékezteti őt, akit 8 éves korában meggyilkoltak. • Valahol . . . Amerika egy másik városában . . . senki sem tudja, hol . . . egy Lloyd E. Miller nevű, 45 éves férfi, alkalmi munkát vállal . .. olykor egy-egy vendéglőben edénymosogató, néha egy farmon kisegít . . . azután tovább áll. Miller életének nincs szilárd alapja. S ez a körülmény szoros összefüggésben áll Janice meggyilkolásával, — amiért Millert majdnem kivégezték. A gyilkosság majdnem 17 esztendővel ezelőtt történt, Millert bűnösnek találták, halaira Ítélték és átszállitották a halálfolyosóra. Miller 11 évet töltött a halálfolyosón és ez idő alatt összesen 10 alkalommal halasztották el kivégzését. Egyszer alig két órával a kivégzés előtt érdezett meg a halasztási végzés. Nem is olyan régen, Keith F. Scott, Fulton megye bírája, megszüntette a gyilkossági vádat Miller ellen és ez a történet vége . . . illetőleg, Miller élete tovább folyik, csendben, sodródva, egyik városból a másikba ... cél és tartalom nélkül . . . Miller éppen csak él. Willard J. Lassers, Miller ügyvédje, a következőket mondotta: — Ez a végső bírósági döntés mutatja, hogy milyen indokolatlan és milyen veszélyes a halálbüntetés. Szerencse, hogy Millert nem végezték ki, az igazság azonban az, hogy ez csak hajszálon múlott. Miller és Mrs. Jean May ÓJete különös módon fonódott össze 1955 november 26-iikén. Ezen a napon Mrs. May szolgálatban volt, mint ápolónő a Graham kórházban, Cantonban. Mielőtt munkába ment, figyelmeztette két fiát, hogy ne hagyják magára húgukat, Janicet. A fiuk azonban mégis elmentek hazulról, kosárlabdát játszottak iskolájuk udvarán. Janice egy televíziós programot akart nézni, de megígérte, hogy nemsokára ő is odamegy az iskola udvarára, bátvjaihoz. Amikor azonban Janice nem ment az iskolaudvarra, a fiuk hazatértek, húgukat azonban nem találták otthon. Janicera nem messze a lakásuktól bukkantak rá, a földön feküdt, eszméletlenül, a fején iszonyú seb tátongott. A kislányt beszállították a Graham kórházba, ahol délután félhatkor — anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna — meghalt, édesanyja, aki szolgálatban volt, az utolsó pillanatig kislánya halálos ágyánál állott. A rendőrségi orvosi vizsgálat később megállapította, hogy Janice Mayon először erőszakot követtek el, azután pedig meggyilkolták, alighanem egy kemény tárggyal zúzták be a fejét. Ott, ahol Janicet két bátyja megtalálta, egy jókora utcakövet találtak, amely véres volt. A következtetés szükségképpen az volt, hogy a kislányt ezzel az utcakővel gyilkolták meg. Cantonnak mindössze 14 ezer lakosa volt abban az időben és a gyilkosság hire hamar elterjedt. A rendőrség kijelentette: a bestiális gyilkost rövidesen elfogják. Lloyd E. Miller, cantoni taxi-soffőr, megjegyezte: — Nem lesz nagy vigalom vezetni ma este, a hekusok minden utcasarkon ott állnak. Millerre azonban nem nagyon ügyeltek a kollégái, nem sokra tartották. Millernek ezzel szemben, annál nagyobb sikere volt a nőknél. A nők kedvelték a göndörhajü, jóképű, jól öltözködő Millert. Amikor mindez történt, Miller 28 esztendős volt és már 4 házasság állott mögötte. A későbbi ellenőrzés során kiderült, hogy a házasságok között nem mindig volt válás, Miller azonban ilyen kicsinységekre nem adott. Valahányszor Mille rnek meggyűlt a baja a nőkkel, egyszerűen más városba költözött. Apja, aki vízvezetékszerelő volt, anyjával együtt Cantonban lakott és Miller gyakran költözött vissza hozzájuk. A detektívek a gyilkosság színhelyétől nem messzire levő üres épületben, találtak .egy ócska, szürke nadrágot, amelyen vörös foltok voltak és egy ócska zakót. A következtetés természetesen az volt, hogy ez a két ruhadarab a gyilkosé volt és a nadrágon talált vörös foltok — vérfoltok. A gyilkosságot követő napon a cantoni taxivállalat jelentette a rendőrségnek, hogy egyik taxija, — a soffőrrel együtt — eltűnt. A soffőr neve Lloyd Miller volt. A taxit nemsokkal később, elhagyatottan találták, Canton mellett, a várostól mintegy 20 mérföldnyi távolságban. A cantoni rendőrség véleménye az volt, hogy Miller voltaképpen Janice May meggyilkolása miatt szökött meg a városból, félt, hogy letartóztatják. Fényképpel ellátott körözőlevelet bocsátottak ki ellene. Néhány nappal később, Danvilleben, amely Cantontól 50 mérföldnyi távolságban fekszik, egy férfi az autóbusz-állomáson jegyet akart váltani Evansvillebe. (Ind.) A pénztáros felismerte a férfiben a körözött személyt és nyomban értesitette a renőrséget. Amikor letartóztatták, Miller hamuszürke arccal, egész testében remegve mondotta: — Tudom, hogy miért köröztek, de higyjék el, nem én gyilkoltam meg Janice Mayt. Springfieldbe vitték kihallgatni. Miller határozottan állította, hogy nem ismerte Janice Mayt, sohasem látta és azért hagyta el Cantont olyan hirtelenül, mert arról értesült, hogy Georgiában gyermektartás miatt keresik. E’gy tisztitó-üzem alkalmazottja elmondotta rendőrségi vallomásában, hogy nemsokkal Janice May meggyilkolása után egy “alattomos külsejű” férfi jött az üzletbe és kiváltotta tiszta nadrágját és egy inget. Ez az alkalmazott azonban nem tudta határozottan felismerni Millerben az “alattomos külsejű” férfit. Millert úgy tartották a rendőrségen 51 óra hosszat, hogy senkivel sem beszélhetett. Végülis, kaptak tőle egy vallomást. A vallomás szóbeli volt és egy J. Christensen nevű detektív főfelügyelő foglalta írásba. Kürthy Miklós: KRÓNIKA Nemrégiben az indiánügyek egyik szakértője nyilatkozott és közölte: az amerikai indiánok között százalékszerüen sokkal magasabb az öngyilkossági arányszám, mint az országos átlag. Gond olom, nem is lehet Kürthy Miklós ez másként. Egykori életüknek már nyomai sincsenek, a fejlődő, modem világ el seperte az indián romantikát és hősiességet, a harci színeket ma már nők mázolják arcukra, a béke-pipát azok szívják, akik azt hiszik, hogy a pipázás kevésbbé ártalmas, mint a cigarettázás, a tüzes viz már nem az indiánokat teszi tönkre, hanem a Nagy Fehér Atya gyermekeit, akik között egyre növekszik az idült alkoholisták száma, Winnetou ezüstcsövü puskája ma már múzeumba való, a Nagy Manitout újabb istenek váltották fel, a fehérek már nem az indiánokat, hanem egymást és az ázsiaiakat küldik az Örök Vadászmezőkre . . . Miért is ne lennének öngyilkosok a tragikus sorsú indiánok? Mindaz, ami életükben értékes volt és szép, megsemmisült. A rezervációkba látogatók úgy bámulják őket, mintha ketrecekben levő állatok volnának ... a múlt romantikája és szabadsága helyett ma már csak a nyomor és ,a szürkeség maradt számukra . . . Ma már nem lehet indiánromantikáról imi, csak indián megalázottságról és nyomorról. A fehérek újabban felismerték az indián-probléma jelentőségét, most már azonban késő. A mai indiánok már a régieknek csak korcs leszármazottai, belevesztek a fehér ember “kultúrájába és civilizációjába”. Előttem úgy tűnik, hogy a fehérek rengeteget vesztettek az indiánok elsorvasztásával. Önmaguk romantikus múltját semmisítették meg. A romantikus múltból egyre több igazságtalanság villan elő. A romantikus múlt igazi arculata egyre inkább megmutatkozik. A helyzet az, hogy ma fehér embernek lenni se könynyü, képzeljük el, milyen nehéz indiánnak lenni! Hová tartoznak az indiánok ? Önmagukhoz nem, mert hiszen múltjukat a fehérek teljes egészében megsemmi si tették. A fehérekhez szükségképpen nem tartoznak és nem hiszem, hogy akarnának tartozni. Az indián-öngyilkosságok nagy száma szükségszerű és tragikus következménye egy olyan társadalmi és technológiai fejlődésnek, amely gyakran kegyetlen. őrködjék felettünk a Nagy Manitou, őrködjék mindazok felett, akik felőrlődnek ebben a nagyszerű és gyilkos haladásban és fejlődésben! Frankfurt am Main, Ny. Németország. — “Micsoda eljárás?” A repülőtéren vár a “becsomagolt” kutyus, s nem tudja, hogy felszállásig egy teljes óra van még hátra! Miller a vallomásban beismerte Janice May meggyilkolását és vallomását aláírta. Millert előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkossággal vádolták. Miller szülei kölcsönt vettek fel családi házukra, hogy fiuk jogvédelmének költségeit fizethessék. George Meuth és William Malgren ügyvédek elvállalták a védelmet és ez jelentős bátorságot igényelt. A legtöbb illinoisi ügyvéd hallani sem akart Miller védelméről. A közhangulat , olyan volt, hogy Meuthot és Malgrent a szó valóságos értelmében kiközösítették. Malgren meglátogatta börtönében Millert és egyenesen megkérdezte: — Maga gyilkolta meg Janice Mayt, vagy nem? Feleljen őszintén! — Nem, esküszöm, hogy nem! — felelte határozottan és méltatlankodva Miller. — Sohasem láttam azt a kislányt! (folytatjuk & köveik«» héten)
