Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)

1972-04-20 / 16. szám

Thursday, April 20, 1972 MAGYAR HIRAPKÖ 5. zli*L BRAZIL VILÁG: Mi lesz A bécsi néprajzi múzeum­nak, azt hiszem, világviszony­latban is egyik leggazdagabb gyűjteménye van a brazil in­diánoktól. Ámulva jártam körül a páratlan gyűjteményt amely nemcsak a kiállított anyag sokaságával lepett meg, de tiszta, áttekinthető képet nyújtó rendszerességé­vel is. A legősibb tárgyi em­lékek, a tengerparti rejtelmes sambaqui-kből kiásott csiszolt kőbalták, pattintott nyílhe­gyek mellett ott láttam a tupi indiánok nagyméretű temet­kezési urnáit ép úgy, mint a különböző indiántörzsek más és más stílusban épült kuny­hóinak, maloca-inak tökéletes modelljeit. A különböző tör­zsek pazar sziliekben ragyogó tülldiszei láttán nem minden büszkeség nélkül állapítottam meg, hogy saját gyűjtemé­nyemben lévő caraja fejdisz múzeumba illő darab s hogy még e nagy és változatos gyűjteményből is hiányzik a birtokomban lévő nambiqu­­ara háromlyuku orrfuvola s a nyilak között se láttam azt a tompáhegyüt, melyet a tró­pusi indiánok kizárólag mada­rak vadászatánál használnak. A muzeum fényképanyagá­ban sok ismerős motívumot láttam és meglepve tanulmá­nyoztam a nagy néprajzi tér­képet — az egyes törzsek el­helyezkedéséről — mely túl­tesz a legjobb brazil néprajzi térképeken. Ám amikor már a gyűjte­mény minden egyes darabját — az annyira ismerős caraja szobroktól a munduruku tör­zsek félelmetes győzelmi jel­vényéig, a gondosan prepa­rált (de nem zsugorított, mint a jivaro-k hirhedt zanza-ja) emberfejig— ismételten meg­csodáltam, elgondolkodva áll­tam a néprajzi térkép előtt. Brazília hatalmas területén alig találhatni olyan helyet, ahová be ne Írták volna az et­nográfusok egy-egy indián törzs nevét. Én azonban tu­dom, hogy ezek az indián tör­zsek és népek túlnyomórészt már csak a térképen léteznek. Amelyik még megmaradt, a pusztulás végső fokán tengő­dik s ziapjai meg vannak számlálva. Mert a büszke tu­­pinamba-k (guarani nyelv­család) neve oda van irva a saopauloi tengerpartra, de én ismerem ezeket az indiánokat s tudom, hogy valójában .né­hány százan húzódnak csak meg a Serra do Mar öserdei­­ben. S hol vannak már a har­cos botokud-ok, akiknek kiir­­-tását a 17. században a portu-Irla: Kuíasi Kovács Lajos gál királyi leirat engedélyez- ( te, nehogy útjába legyenek a Rio das Velhas aranyásóinak! Hol van már a bororo-k hatal­mas népe amelyből az indiá­nok nagy védője,Candido Ma­riano de Silva Rondon mar­sall származott anyai ágon ? Xuiesi Kovács Lajos Kódorgó, beteg koldusok. És a Xingu-vidék “indián erőd­jének” félelmetes védői a xa­­vante-k? Kallódó caboclokká válnak a Sao Marco misszió jámbor szaléziánusainak gon­dozásában, mig földjeik las­san tfeljesen átcsúsznak a misszió birtokába... A cara­­ja-k négyszázan maradtak a föld legnagyobb folyami szi­getén, az liba do Bananal-on, a munduruku-k még annyian se. A xeta törzsből öten élnék Paraná államban. S hol van­nak már az aimore, a tamaio törzsek? Ezeknek 160 falu­ját már az első században kardélre hányták a portugál hódítók. A bécsi muzeum gazdag gyűjtemény-kincse úgy tű­nik. egy kipusztitott, legyil­kolt nép sírja felett a — fejfa. * * * A repülőgép elszállt az in­dián falu felett. Az indiánok kitódultak a kunyhók (malo­­ca-kj elé, csodálkozva nézték a csattogó, keringő gépmada­rat. Néhány nyíl röppent fel a magasba, céljavesztetten. A gép pilótája, Veiga hadnagy ügyesen irányította a gépet, Monteiro kapitány pedig nemcsak az ajándékokat szór­ta le, de szorgalmasan fény­képezett is teleobjektivvel. így készült el az első fény­képes dokumentum a kran­­akoro indiánokról, Amazónia óriásairól. Ezek a Brazília belsejében, a Brasil Central-ban élő indi­ánok, akik Claudio Villas-Bo­­as szerint valószinü a gé nyeívcsaládhoz tartoznak s számuk hatszáz körül lehet, három vagy négy faluban, még soha nem kerültek köz­vetlen kapcsolatba a civilizá­cióval. A Villas-Boás testvé­rek is csupán a szomszédos és ellenséges txucarramae in­diánok révén kaptak felvilá­gosítást róluk s ott találkoz­tak egy kran-akoro fogollyal, aki a törzs legalacsonyabb emberei közé tartozott, mert, magassága alig haladta meg valamivel a — két métert. Mert a kran-akoro indiánok valóságos óriások. Az amazonaszi óriások fa­luitól alig száz-százötven ki­lométerre már dübörögnek az épülő Cuiabá-Santaremi ut óriási gépei. Ez az ut ép az óriások egyik faluját szeli ketté. A hadsereg, amely az utat épiti, ki akarja kerülni az összeütközést, az esetleges fegyveres összecsapást, mely nemcsak áldozatokat jelente­ne mindkét oldalon, de az in­diánok teljes pusztulásához vezetne. Ezért az indiánok legnagyobb ismerőit — és vé­dőit! — a Villas-Boas testvé­reket kérte fel a hadsereg, hogy legyenek segítségére. Claudio Villas-Boas hu­szonhat Xingu-indiázmal a hagyományos módon igyek­szik barátságos kapcsolatot teremteni az óriások törzsé­vel. Fokozatosan közelednek a táborhoz,ajándékokat hagy­nak az indiánoknak. Claudio tervei szerint, amennyiben a “pacifikálás” sikerrel jár, a kran-akoro indiánokat egy — a Xingu Parkhoz hasonló — védett területre telepitik át, ahol megőrizhetik szokásai­kat, s élhetik ősi életformá­jukat s ahová a fehér embe­rek semmiféle cimen nem ha­tolhatnak be. (A misszioná­riusok sem.) Nagy kérdés: a terv sike­­rül-e ? A békés kapcsolatok felvé-I tele után rá tudják-e venni az indiánokat ősi földjük elha­gyására? Vagy kikerülhetet­­lenné válik ismét a civilizáció és az indiánok összeütközése és az óriás indiánok népe nemsokára már csak az et­nográfiai térképeken létezik tovább, mint annyi más nagy indián nép? MISS VAGY MRS. HELYETT - JÖN AZ MS? “Ms” — a cime az uj fo­lyóiratnak ,amit a “Women’s liberation” nevű nőmozgalom ad ki. Ezzel fejezi ki képlete­sen az amerikai nők nemrégi­ben megindított mozgalmát. Asszonyok és lányok egyönte­tűen utasítják vissza, hogy Missnek vagy Mrs.-nek ne­vezzék őket. Nem látják be, miért kell mindenkinek azon­nal tudnia, hogy valaki férj­nél van-e vagy nincs. Azzal érvelnek, hogy ez is méltány­talan megkülönböztetés a férfiakkal szemben, akiket magától értetődően szólítanak Misternek, akár nősnek, akár nem. Az amerikai asszonyok és lányok azt követelik, hogy egységesen Ms. jelzéssel illes­sék őket, családi állapotuktól függetlenül. Jonathan E. Bingham, New York állam de­mokrata párti szenátora, tá­mogatja kívánságukat. Tör­vénytervezetet nyújtott be a Kongressz u s n a k, amelyben azt javasolta, hogy a válasz­tók jegyzékében a nőknek ne kelljen megjelölniük, hogy Missek-e vagy Mrs.-ek — ha­csak nem tesznek ugyanilyen különbséget a férfi választók között is. A New York Times több is­mert női közéleti személyiség véleményét kérte ki, akik ha­tározottan támogatják a moz­galmat. A legfőbb ellenérvek­kel mégsem a férfiak, hanem a nők élnek. így például Pat­ricia Nixon, a jelenlegi ame­rikai elnök felesége, nem ért egyet a változtatással. Lind­say New York-i polgármester felesége a Women’ liberation sok törekvésével egyetért, de erről hallani sem akar: “Sze­retem a Mrs. megjelölést. Ép­pen elég ideig tartott, amig megszereztem, nem szívesen mondanék le róla.” Hasonló­képpen vélekedik Mr. Javits­­nak, New York állam repub­likánus szenátorának a fele­sége is. “Lehet, hogy a fia­taloknak megfelel a “Ms.” megjelölés. Én azonban már 23 éve vagyok férjnél, eszem ágában sincs magamat más­kép neveztetni, mint “Mrs.­­nek.” Ezen felül a javasolt Ms. olyan semmitmondó.” A kutya okosságáról legen­dák keringenek. Sokszor hal­lani kutyatulajdonosok szájá­ból: “Az én kutyám olyan okos, majdhogy meg nem szó­lal.” Önként vetődik fel a kérdés: gondolkodik-e a ku­tya? Mielőtt határozott igennel, vagy nemmel válaszolnánk a kérdésre, érdemes lesz nyo­mon kísérni egy konkrét cse­lekvésfolyamatot, amelyet a kutya értelmi képességével hozhatunk kapcsolatba. A végeredményt írjuk le, amit látunk és tapasztalunk. A szóban forgó kutyát been­gedik egy olyan szobába, amelynek bútorzata egyetlen, műanyagból készült, kb. egy méter magas dobogó a szoba sarkában. A mennyezetről egy husdarab lóg, íe a ku­tya — csak fölpillant rá — azonnal megállapítja: hiába, ugrál, nem éri fel. A kutya a dobogóhoz üget s orrával, fe­jével addig taszigálja, amig a mennyezetről lelógó hús alá igazítja, majd fölugorva rá,, most már könnyűszerrel meg­szerzi a húst: E cselekménysor láttán a kívülálló szemlélő csodálattal kiált fel: “Zseniális“’ Köze­lebbről vizsgálva a kutya cse­lekménysorozatát, meg kell' állapitanunk, hogy amit a ku­tya a fentiekben müveit, va­lóban a gondolkodó lény be­nyomását kelti. Pedig itt nem történt egyéb, mint az, hogy a kutya kb. 3 hónapon át tar­tó — a feltételes reflexre épü­lő — kiképzésének végered­ményét láttuk. Közelebbről: & kutyában fokozatosan kiala­­kitoták mindazokat a cselek­vési készségeket, amelyek elvégzésével hozzájuhatott a húshoz. Az üres szobában kezdetben a kampóra akasz­tott hús a kutya szájmagas­ságáig ért. A húst- azonban napról napra följebb helyez­ték el. Bizonyos idő után do­bogót toltak a kutya jelenlé­tében a hús alá, hogy elérhes­se, ha a dobogóra ugrik. A kutyában tehát kialakult az a. tudat, hogy a hús a kampón lóg, a hús egyre elérhetetle­nebb, megszerzése — a dobo­gó nélkül — lehetetlen szá­mára. A húst csak akkor ehe­ti meg, ha a dobogó a hús alá. kerül. Egyik napon a dobogót a szoba sarkában találta. Da­rabig nyüszítve a húst nézte, majd a dobogóhoz rohant s. nyiszogva vissza a húshoz. Miután látta,hogy a hús meg­szerzésében egyedül maradt,, maga próbálkozott a hús alá tolni a dobogót. Mivel az könnyű anyagból készült.pró­­bálkozása sikerült. Ezután már a variációk kö­vetkeztek: a dobogó hol a hús alatt állt, hol a szoba sarká­ban, hol a benyíló másik szo­ba előterében. Az éhes kutya minden alkalommal feltalálta, magát. A tudomány nyelvén kifejezve: a kutya a feltéte­les reflexek sorozatát sajáti­­tota el. Köznapian kifejezve: a kutya eszes lény, a kutya okos. Benedek Pál I ü M 0 B fl AUTÓSOK — Elhatároztam, hogy túl­adok a kocsimon. — Miért ? — Manapság már nem le­het normálisan közlekedni. Tele vannak az utcák tapasz­talatlan járókelőkkel...

Next

/
Thumbnails
Contents