Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-13 / 15. szám
Thursday, April. 13, 1972 MAGYAR HIRADO 7. oldal VERÉBKE... Irta: HAJNAL ERZSÉBET Már 11 éve ismerem őket. Vagyis, egyáltalán nem ismerem, mert csak távolról, a másik asztaltól van a barátság, ha ezt a köteléket annak lehet nevezni. Egy vendéglőbe járunk már 11 hosszú éve. Illetve csak a férjjel, aki a lunchát ott eszi meg. Kellemes hely. Barátságos légkör, figyelmes kiszolgálás a régi alkalmazottak részéről és fokozott gondosság. Nagyon tiszta, úgy hogy az ember nyugodtan fogyaszthatja el, amit Hajnal Erzsébet megrendelt. Mikor elkezdtünk oda járni, akkor a szomszéd asztalnál ültek. Mind a ketten dolgozhattak, mert egyidőben velünk pontosan jöttek. A férfi egy jókülsejü stramm ember, az asszony kis, sovány, jelentéktelen, akin meglátszott, hogy napi elfoglaltságán kivül még egy másik műszakot is dolgozik otthon. A haja nem volt mindég rendben, a ruhája szegényes és ha ránéztem a kezére, bizony látszott rajta a sok munka nyoma. így találkoztunk nap-nap után, fejbólintva, köszöngetve, de ennél tovább nem jutottunk. Az idő rohan, jól tudjuk. Valami oknál fogva, a feleség, felteszem, hogy az volt, elmaradt. Helyette a férj, aki közben mindig jobban kikupálódott, megjelent egy divatos démoni külsejű szőkével, akivel szemmelláthatóan bizalmas viszonyban voltak. Fogták egymás kezét, a nő önfeledten nevetett, kacérkodott a férfivel, aztán elmentek. E'z tartott pár hétig, s jött egy másik nő. Ez barna volt ugyan, de jólöltözött, elegáns frizura magastornyosan ékesítette. Itt is jutott szerelmes pillantás a férfi részéről, meleg kézfogás, halálos udvariasság, kabátfelsegités, tüzadás a cigaretta gyújtáshoz. S éltéit megint egy kis idő addig, amig felváltotta egy másik, akinek vörösre festett haja újból elbűvölte ismeretlen, ismerős szomszédomat. Múlik az esztendő. Már nem is tudjuk számontartani, hogy hány szerelmes kaland játszódik le a közelünkben. Sokszor kisértett a kíváncsiság megtudni, hogy mi van az asszonnyal. De soha nem volt rá alkalom, hogy megkérdezhessem a férjét. Latolgattuk úgy magunkban, hogy mi lehet az asszonnyal. Elváltak. Ez látszott a legvalószínűbbnek. S az idő iramlott tovább. Hónapok után jöttek az évek és asztalszomszédunk sem volt már a régi hetyke legény. Valahogy kopni kezdett. A helyszínen levő, időnkinti hölgyek sem voltak már a régi, démoni típusok. Szerényebb, kevésbé kimázolt, olcsóbb megjelenésüek s a szerelmes kézfogások sem voltak olyan melegek, hosszantartók. Sokszor még az újság is előkerült, hogy belenézzen a napi hírekbe. Aztán egy szép nap elmaradt a szomszéd, nem jött hosszú ideig és mi együttes rokonszenvvel találgattuk, hogy mi lehetett vele. A vendéglő személyzete a tulajdonossal együtt részvéttel emlegette őt. Senki sem tudott semmit. Egy hideg téli napon, mikor még a lélegzet is megfagyott az emberben, megjelent a feleség. Nagyon rossz bőrben volt szegényke. Kis veréb, szegény kis kopott veréb, vajon mennyit szenvedhettél amellett a csapodár ember mellett — gondoltam. Mert a szeme piros volt, olyan kisirt féle, vagy mintha álmatlan éjszakák sora viselte volna meg. Most ő jött mindennap. Köszöntöttük egymást, mint régen. De se ő nem közeledett, se mi. Megtartottuk a régi távolságot. így kezdődött, igy maradt. így folytatódott az életünk megint hosszú időn keresztül. Hiányzott, ha nem találkoztunk. Hetek, talán hónapok múltak el, a verébke mindig soványabb lett, szárnyaszegett, a menü, amit megrendelt, az olcsóbb fajtából való volt. Sokszor elhatároztam, hogy megszólítom. De valami mindig visszatartott, hogy kielégítsem a kíváncsiságomat. Olyan szemérmesen tudott viselkedni, hogy féltem, hogy visszautasítja, tolakodásnak véli közeledésemet. Most a nagy meglepetések korszaka kezdődött. Az egyik napon a férj is eljött. Botra támaszkodva, bicegő járással, nehezen ült le a székre az aszszony segítségével. A feleség a legjobbat rendelte neki, a kedvenc ételét, amit fogyasztani szokott a szép szeretői társaságában. Boldogan tevékenykedett körülötte, kiszolgálta, s mi az idegenek, a vendéglő személyzetével együtt örültünk, hogy láthatjuk. A szomszédban lefolyt beszélgetésekből kiderült, hogy nagyon nagy beteg volt. Mi észre se vettük, hogy hosszú három év telt el időközben. A régi elegáns ruhái úgy lógtak rajta, mintha egy ruhafogas viselte volna őket. S folytatódtak a dolgok, ahol elmaradtak, csak most a verébke kapta a szerelmes mosolyt, a melegkézfogást, a szemekből sugárzó szeretetet. Verébke kivirágzott. A haja már szépen megfésülve keretezte az azelőtt annyira elnyűtt arcocskáját. Már a szeme sem piroslott és a keze, az azelőtt érdes, vörös, kidolgozott keze is ápoltabbnak látszott. A ruhája egyszerű, de divatos lett. Megnőtt, kiszépült, kigömbölyödött. S mikor délben megjelentek a szomszéd asztalnál, a mellettünk levő asztalhoz egy démoni külsejű, fiatalos, divatos lány került, láttam, hogy megrebben az asszony szeme. Most következett be a válságos pillanat az életében. De a férfi figyelemre sem méltatta a gyönyörű szomszédnőt. Megcsókolta a felesége kezét, amikor az megérkezett az ebédhez és hosszan fogta a kezét, mint aki szavak nélkül biztosítani akarja a párját a hűségéről. S akkor a verébke rámnézett, egy titkos, diadalmas pillantással. Verébke megnyerte a csatát. f-— —----------------Irta: MIKES MARGIT A Vágtatóhoz —--------------------------------—----------——«, Valami van — hol, hol lehet? a föld alatt, a föld feleit? lenn rejtőzik a televényben vagy fenn áttetsző párafényben? Valami éled, valami moccan, ízlelem, érzem, velem van, itt van körülöttem, szippantom mélyen, mintha a meglódult mindenség itt futkosna az ereimben. A Vágtáié Lét patájának fojtott dobogása hallik, valami kavarog, örvénylik, zajlik, sziklák, tavak, ős tengerek, az egész kozmosz megremeg egy láthatatlan áramlásban. Hasad a mag, iszlik a sejt s a Teremtő Idő kedvében az uj tavasz megszületett. Ha a téli fagy fölenged \‘ csillogóbban fénylik a nap. óh szív! kisüt benned is még egy fénylő, boldog pillanat. NŐI SAROK: DIVATÉKSZER Ezt a fogalmat Chanel találta ki a huszas években. A hires francia divattervezőnő minden ruhához a ruha jellegének, stílusának megfelelő ékszert terveztetett. Azt mondotta, hogy az ékszer nem csupán disz, hanem a ruha kiegészítője, ezért; alkalmazkodnia kell a mindenkori divathoz. A divatékszer anyaga — nemesfém, drágakő helyett — fa, könnyűfém, bőr, porcelán, üveg, műanyag. Olcsó tehát és mégis szép, a valódi ékszereket nem is akarja utánozni. Chanel a divatékszereket — akárcsak a ruhákat — négy fő csoportra osztotta: sportos, nappali, délutáni és esti jellegűekre. Ez a besorolás, habár a huszas évek óta Ízlésünk sokat változott, ma is érvényes. Sportos öltözékhez a fa, a bőr, a szines műanyagok, a nem túlzottan fénylő, a csillogó kő nélküli divatékszerek illenek. Nappali ruhához szintén viselhetjük a sportos jellegűeket, a most oly divatos fából, fémből, bőrből készült nyakörveket, az ötvös-divatékszerek nappali, délutáni és esti öltözékhez egyaránt illenek. A gyöngy délutáni és esti ruhákhoz való. Kivétel: a szines műanyag gyöngysor. A csillogó kövekkel díszített divatékszer csak esti ruhákhoz illik. Ilyenek a jabloneci kristályok, a teklagyöngy és minden más, erősen csillogó gyöngy. A különböző alkalmakhoz illő divatékszereke,t egyéb alkalmakkor viselni nem tanácsos. Amenynyire a jól megválasztott divatékszer elegánssá teszi a ruhát, annyira lerontja a hatását, ha nem hozzá való. A legszebb strassz nyakék is nevetséges a sportpulóveren, a legdivatosabb bőrszí j - nyakék is nevetséges az esti lurex ruhán. S még valami: sok a divatékszerből is megárt. Csak az esti öltözék “bírja el” a csillogást. Maglódi Magda SZÍNFOLTOK RITKASÁG A középkori történelem professzora műgyűjtő. Van nála középkori faangyal, valamilyen falusi templomból, aquincumi apró “idol”, a közelben találták diákgyerekek és néhány nagyon szép szivárvány szinü római üvegedény. Egy nagyon formás kis illlatszeres üvegcsével történt a baleset, hogy a takarítónő fényesre akarta törölni és leejtette. Az üvegcse csengő hangot adott és darabokra tört. A professzor felszisszent, majdnem sirt és szemrehányóan fordult a tetteshez: — Hányszor könyörögtem, hogy ne töfölgesse le ezeket a dolgokat! A takaritónő dühösen legyintett: — Érdemes szólni egy ilyen ócska vacakért? Tessék levonni elsején a fizetésemből. — Hát ezt, sajnos, nem tehetem — mondta a professzor —, nem telik ki belőle. A takaritónő elgondolkozott, majd igy szólt: — Úgyis akartam már szólni, hogy tavaly óta nem tetszett emelni. A professzor megijedt. Utóvégre a takarítónő ritkább a római edényeknél és megkérdezte: — mennyire gondolt...? RÖVIDEN Ma vettem egy összecsukható ernyőt. Holnap veszek egy kinyitható ernyőt. KLINIKÁN — Ne haragudjanak, de én jöttem előbb — mondta a fáradt, megviselt orvos, és az ápolónővel beadatott magának egy injekciót. j ABSZOLÚT ROSSZ EMBER \ — Már megint fizetésemelést kér? ü — Nem. Meg vagyok elégedve a fizetésemmel. Csak azt kérem, hogy csökkentsék a kollégáimét. Galambos Szilveszter
