Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)

1972-04-06 / 14. szám

2. oldai MAG Yak H MCA M> Thursday, April 6, 1972 HA MÁR ADÓT KELL FIZETNÜNK -LEGALÁBB NEVESSÜNK KÜZBEN! t Tutankhamen hires koronája LONDON — A British Museumban a közelmúltban nyílt meg egy uj kiállítás, amelynek keretében bemutat­ták Tutankhamen, a legendás egyiptomi gyermek-uralkodó hires koronáját. Az első na­pon a kiállításnak összesen 4,400 látogatója volt, a belé­pődíj 1.30 dollárnak megfe­lelő összeg volt és a muzeum igazgatósága megjegyezte: ilyen tömeg még sohasem lá­togatott el a British Museum Fényszóró JERUZSÁLEM, Izrael — Moshe Kol, turistaügyi mi­niszter, mondotta egy sajtó­­értekezleten : 1971-ben ösz­szesen 675,000 külföldi turis­ta látogatott Izraelbe, 49 szá­zalékkal több, mint az előző esztendőben. HARRISBURG, Pa. — A közelmúltban egy körülbelül ezer főből álló tömeg felvo­nulással, békésen tüntetett a vietnami háború ellen. A fel­vonulók közül százat letar­tóztattak, majd óvadék elle­nében szabadlábra helyezték őket. A “közrend megzava­rása’’ címén indult ellenük eljárás. LONDON — Egy közvé­leménykutató intézet legú­jabb felmérésének eredmé­nye : Az angol polgároknak több mint 30 százaléka anya­szült meztelenül alszik. A leg­többen a londoni West Enden viselnek hálóinget, vagy pi­zsamát alvás közben (52 szá­zalék), a legtöbb meztelenül alvó viszont Newcastle Upon Tyneben van, itt a polgárok 98 százaléka alszik meztele­nül. :jí sjt ❖ BAENA, Spanyolország — Jose Maria Pulido, Spanyol­­ország legidősebb polgára, 107 éves korában meghalt. Pulidonak 44 élő gyermeke és 72 unokája van, három­szor volt nős, első házasságá­ból 13, második házasságából 11, harmadik házasságából pedig 20 gyermeke született. Pulidot, különleges termé­kenysége elismeréséül, saját­­keztileg irt fényképével aján­dékozta meg néhány hónap­pal ezelőtt Francisco Franco generalisszimusz, Spanyolor­szág diktátora. * * * NEVADA, Calif. — Mrs. Phillip Milhous, olyan szerve­zetet alakított, amelynek cél­történetében egyetlen nap alatt. SZEXI FIÚ NEW YORK — A Cosmo­politan nevű folyóirat Búrt Reynolds filmszínészt válasz­totta a “Playboy of the Year” nyerteséül. — Mr. Reynolds meztelenül jelenik meg a fo­lyóirat által közölt fényké­pen. Egy fiatal nő, aki régi imádója Burtnek, ezeket mon­dotta: Búrt igazán szexi, de legalább kétszer olyan szexi lenne, ha felvenné a nadrág­ját. ja annak vizsgálata, hogy az Egyesült Államokban “mi­képpen használják ki az ala­csony jövedelmű embereket.” Mrs. Milhous, akinek férje Nixon elnök unokatestvére, féi’jével együtt a Social Secu­rity és népjóléti (Welfare) juttatásokból él. ❖ ❖ -fi GUATEMALA CITY — Nemrégiben sikertelen állam­­csiny-kisérlet történt Fidel Sanchez Hernandez, el Salva­dort elnök ellen. Az állam­csíny kitervezője és vezetője Jose Napóleon Duarte, a si­kertelen államcsíny után Gu­atemalába menekült, ahol po­litikai menedékjogot kért és kapott. *SJ V V HELSINKI, Finnország — A közlekedésügyi miniszté­rium vizsgálatot indított ab­ban az ügyben, hogy az a nö­vényirtó, amellyel a vasúti sí­nek mentén burjánzó gyomot irtják, valószínűleg káros az emberi szervezetre és mérge­zést okoz. ❖ -fi ❖ VALLETTA, Malta—Dom Mintoff, miniszterelnök, a kö­zelmúltban, néhány napot, hivatalos látogatóként Pe­­kingben töltött. A miniszter­­elnök — állítólag — a Kínai Népköztársaság és Malta kö­zötti diplomácia és kereske­delmi kapcsolatok lehetősé­géről tárgyalt. a perui Árvíz HAJLÉKTALANJAI CHIMBOTE, Peru — A Lacramarca folyó kiáradt és elöntötte Chimbote vá­rosát. Haláleset, sebesü­lés nem történt, az árvíz hajléktalanjainak száma azonban meghaladja az ezer főt. “Elrabolt“ gyerek LONDON — Mrs. Beryl Vosburgh kétségbeesetten j e-Rövidesen itt van a nya­kunkon április 15, amely utol­só napja a személyi jövede­lem adóbevallásának. Aki eddig a napig nem küldi el adóbevallási ivét, annak bír­ságot kell fizetnie. Az amerikai polgárok jó­része — egyáltalában nem in­dokolatlanul, — úgy véli hogy adót fizetni nem nagy vigalom. Éppen ezért, az alábbiakban néhány apró, de­rűs adótörténetet közlünk: ha már adót kell fizetnünk — legalább nevessünk köz­ben! Egy new yorki polgár név­telen levelet küldött a State Comptroller’s Officenak és levelében 25 dollárt mellékelt készpénzben. Az illető a kö­vetkezőket irta: — Uraim: tiz évvel ezelőtt adócsalást követtem el és az­óta nem tudok nyugodtan aludni. Ha a 25 dollár elkül­dése után sem fogod tudni aludni, elküldöm a többit is, amivel tartozom. • Egy előkelő külvárosban egy asszony kiállt otthona elé és sikoltozott. Azt sikol­tozta, hogy tiz éves kisfia lenyelt egy 25 centes pénz­érmét. A tömegből hirtelen kivált egy férfi, bement a lakásba, a gyereket fejetete­­jére állította és addig rázta, amig a 25 centes pénzérme kihullott a szájából. —Doktor — mondotta könnyek között az anya — nem is tudom, hogyan hálál­jam meg, amit tett. — Én nem vagyok orvos, asszonyom — válaszolta a férfi. — Én adóbehajtó va­gyok az Internal Revenue Service helyi kirendeltségé­nél. • Egy amerikai és egy hol­landi beszélgetnek. lentette a rendőrségen, hogy autóját, a kocsiban levő két hónapos kislányával együtt elrabolták. Rövidesen kide­rült azonban, hogy a kocsit a rendőrség vontatta el, mert illegális területen par­kolt. Mrs. Vosburgh vissza­kapta autóját és kislányát, az illegális parkolásért vi­szont megbüntették. Hirdessen lapunkban! — Milyen az önök nemzeti zászlója? — kérdezi az ame­rikai. — Zászlónk háromszinii— feleli a holland — vörös, fe­hér és kék. Meggyőződésünk, hogy ezek a színek kapcso­latban vannak adónkkal. Be­­levörösödünk, ha adónkról beszélünk, elfehéredünk, mi­kor az adóhivatal közli ve­lünk, hogy mennyivel tarto­zunk és azután addig fizet­jük az adót, mig belekékü­lünk. — Ugyanez a helyzet ná­lunk is — bólint megértőén az amerikai — azzal a különb­séggel, hogy mi még csillago­kat is látunk. • E'gy indiánt a bíróságra idéznek azért, mert nem fi­zette be jövedelmi adóját. Az indián megkérdi, hogy miért kellene neki adót fizetni? A bíró türelmesen elma­gyarázza: azért, mert ha ő, az indián, beteg lesz, vagy túlságosan öreg és már nem tud dolgozni, Uncle Sam, a Nagy Fehér Atya, küldeni fog neki valamennyi pénzt, hogy ne halljon éhen. Az indián arcán átvillant a megértés fénye és a meg­nyugodott indián ezeket mon­dotta: — Most már értem ezt az egész dolgot. Olyan ez, akár­csak én, meg a kutyám. Az. én kutyám jó kutya, min­dent megtesz nekem és ha kü­lönlegesen sokat dolgozott, odajön hozzám és ugatva mondja: — Főnök, én most jó ku­tya voltam, adj nekem egy darab húst. — Akkor én előveszek egy éles kést és levágok egy da-Ismét erősödik a harc Cambodiában PHNOM PENH, Cambodia — A cambodiai hadsereg fő­parancsnoksága jelentette, hogy a harcok ismét erősöd­nek. A jelentések szerint Phnom Penhtől mintegy 20 mérföldnyi távolságban, at­tól délnyugati irányban, je­lentős ütközetekre került a sor. A főparancsnokság szerint a fővárostól alig 10 mérföld­nyi távolságban 800 ellensé­ges katonát láttak. A kato­nákat a cambodiai reguláris csapatok távcsővel figyelték meg. Paing Kasey városának közelében, egyetlen ütközet­rabot a farkából, odaadom neki és azt mondom: — Jó kutya vagy, meg­­érdemled a húst, itt van a hús. — És a kutya olyan buta, hogy megnyalja a kezemet s megköszöni, hogy adtam ne­ki egy darabot a saját far­kából. — Most már látom, hogy igy van ez az adóval is. Kö­szönöm, biró, most már ér­tem a dolgot, de még mindig nem fizetek adót. Én nem va­gyok olyan buta, mint a ku­tyám. Ne adja nekem saját pénzemet vissza a Nagy Fe­hér Atya. Figyelem, gyerekek! Veszélyes a spenót! GENF — Alighanem mind­nyájan emlékezünk a rajz­film-sorozatból Popeye tenge­részre, aki a legnehezebb helyzetekből úgy mentette ki magkt, hogy sebtében lenyelt egy kanna spenótot és azu­tán nem volt olyan feladat, amelyet meg ne tudott volna oldani. Nos, lehetséges, hogy a spenót csodát tett Popeye tengerésszel, a World Health Organization azonban azt ál­lítja, hogy a spenót, a cse­csemők esetében könnyen vérmérgezést okozhat. A World Health Organiza­tion felkérte az egyes orszá­gokat: tiltsák meg, hogy 3 hónaposnál fiatalabb csecse­mőknek spenótot adjanak, mert az ilyen korú csecsemők­nél a spenót, magas nitrát (salétromsavas só) tartalma következtében vérmérgezést okozhat. ben, két cambodiai katona esett el, 10 megsebesült, ha­tan pedig eltűntek. A kommunisták — a cam­bodiai reguláris haderő becs­lése szerint—ugyanebben az ütközetben mintegy 70 ka­tonát veszítettek. A főváros felé tartó ellen­séges katonákat állandóan megfigyelés alatt tartják a cambodiai reguláris hadse­reg repülőgépei. Cambodiai katonai megfi­gyelők szerint, egyáltalában nem lehetetlen, hogy a kom­munisták központosított tá­madásra készülnek Phnom Penh ellen. Mások viszont úgy vélik, hogy a kommunis­táknak a jelen pillanatban nincs elég erejük egy kon­centrált támadás végrehajtá­sára. »!

Next

/
Thumbnails
Contents