Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-23 / 12. szám
6. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, March 23, 1972 ÁGACSKA írta: HALÁSZ PÉTER Valamikor régesrégen, ősidőkben, pontosabban: az 1966-os esztendőben (ugye, mily messzinek és elmúltnak tűnik?), úgyszólván egyik hétről a másikra lett világhírű egy valószerűtlenül vékony, törékeny, álmodozón kerekretágult szemű kis angol lány, akit Lesley Hornby-nak hívnak. Nem ismerős a név? Aligha meglepő, minthogy Lesley Hornbyról soha senki sem hallott. Úgy azonban, hogy: Twiggy — már mindenki ismeri. Az iskolában az osztálytársai "Piszkafá”-nak csúfolták, mert olyan volt csakugyan, mint a piszkafa, attól lehetett tartani, hogyha nagyobb szél kerekedik, hát menten elröpíti. De ha valakinek nagyon jó szeme volt, akkor fölfedezhette, hogy ez a süldőlány több és érdekesebb, mint első pillantásra tűnik: érdekesebb és jellemzően fejezi ki, nézésével, egész megjelenésével a kor bakfistipusát. Sajátos módon minden évtizednek kitermelődik a maga különleges és egyéni bakfistipusa: a harmincas években Judy Garland, a negyvenesekben Deanna Durbin, az ötvenesekben Hailey Mills — a sors pedig úgy hozta magával, hogy a hatvanas évek bakfislánytipusa Twiggy legyen. A londoni Chelsea-ban lévő régiségpiac egyik bódéjának fiatal tulajdonosa, Nigel Davies figyelt fel reá, fodrászhoz vitte, rövidre vágatta a haját, fényképet csináltatott róla és azt odaadta a Daily Express című bulvárlap egyik szerkesztőjének. A szerkesztő elnevette magát a kép láttára, tetszett neki és címlapra tette ezzel az aláírással: Az J966-os év arca. Néhány hónapon belül nemzetközi hírű modell lett Twiggyből — nagy divatszalonok versengve kínálták szerződéssel. Twiggvre nem lehetett olyan ruhát adni, hogy ne keljen életre az a ruha, hogy ne hassa át Twiggy egyénisége, hogy ne tegye utánozhatatlanul maivá, "up-to-date”-é, humorosak lettek rajta a kis ruhák, bolondosak, kedvesek, bakfisosak — a hatvanas évek bakfisegyénisége kel-Leonid Brezhnev, a szovjet Kommunista Párt főtitkára, mondotta a szovjet szakszervezetek közgyűlésének megnyitásán: Nixon elnök májusi látogatása rendkívüli jelentőségű, mert a két ország közötti (kapcsolatok javulását eredményezheti és általános enyhülést eredményezhet. Amerika és a Szovjetunió együttműködése mindenképpen kívánatos a nemzetközi béke szempontjából, ez azonban semmiesetre sem történhet bármilyen harmadik ország rovására. (Az újságírók megjegyzik: kétségtelen, hogy a “harmadik ország” említésével Brezhnev Vietnamra gondolt. — Szerk.) Austinban (Tex.) egv halálraítélt megfellebezte büntetését azzal az indokolással, hogy ha végrehajtják rajta a halálos Ítéletet, ez “szokatlan és kegyetlen” büntetés lenne és ezért alkotmányellenesnek tekinthető. A texasi Fellebbezési Büntető Biróság elutasította a fellebbezést. Hussein király, Jordan uralkodójának azt a javaslatát, hogy létesítsenek olyan állam-federációt, amely a Jordan folyó Nyugati Partját öszszekötné a Keleti Parttal, az arabok azzal az indokolással utasították el, hogy a javaslat nem egyéb, mint az Egyesült Államok “manővere” annak érdekében, rogy megbontsa az arab államok egységét. Golda Meir, izragli miniszterelnök, indokolása pedig igy hangzik: A javaslat azért elfogadhatatlan, mert a békét meg sem említi. A javaslat alapja nem a szembenálló felek közötti megegyezés. tette életre mindet. így történt meg az a sajátos eset, hogy míg a megelőző évtizedek bakfis-tipusait moziszínésznők kreálták — Judy Garland, Deanne Durbin, Hailey Mills — a havanas évekét a modell. Talán ez is korszerű fejleménynek tekinthető. Ebben a mi korunkban egy kicsit mindenki színész és színésznő — az öltözködés merész újszerűsége és extravagánciája játékosabbá és mulatságosabbá tette a mindennapi élet színtereit is. Twiggy négy esztendőn keresztül Nyugat-Európa és Amerika legnépszerűbb és legkeresettebb modellja volt, megjelent a leghíresebb magazinok címlapjain, a Life tői a Harper’s Bazaar-ig, a Vogue-tól a Paris Match-ig. Húsz éves korára megelégelte és nyugdíjba vonult. Hogy a négy esztendő során nagyon sok pénzt keresett és — fontsterlingben számolva — milliomossá lett, az talán nem is nagyon meglepő. Most azután, két évvel "vis.zszavonulása után, huszonkét esztendős korában Twiggy elindította második karrierjét: filmszínésznő lett. A “The Boy Friend” című film női főszerepét játssza, énekel, táncol, revűsztár, primadonna, szubrett egyszemélyben — a filmet roppant nagy sikerrel játsszák egyidőben Amerikában és Angliában, s már nincs kétség afelől, hogy meghódította a közönséget ott is, itt is. A világsiker biztosítottnak látszik. * A filmnek Twiggy nem csak a sztárja, de tulajdonképpen finanszírozója is, együtt azzal a Nigél Davies nevű fiatalemberrel, akinek (mint emlékeznek rá) bódéja volt a chelsea-i antikpiacon és aki fölfedezte a bakfislányt, s a Twiggy nevet adta neki. Twiggy annyit jelent, hogy Ágacska, s míg fogalmi rokonságban áll az iskolai gúnynévvel, hogy Piszkafa, nem kell erősítgetni, hogy mennyire más. Piszkafa, az csupa próza, Ágacska, az csupa költészet. A fiatalember azóta is egyfolytában menedzsere Twiggynek és legjobb barátja, bár házasságot nem kötöttek és nem is élnek együtt, Twiggy változatlanul otthon lakik szüleivel Twickenham-ben és reggelire zabpelyhet főz neki a mamája. Egyébként a fiatalembert sem hívják többé Nigel Davies-nek, de az annál sokkal dallamosabb Justin de Villeneuve névre hallgat, ha ugyan még egyáltalában szüksége van arra, hogy bárkire is hallgasson. Elég az hozzá, hogy ők ketten, Twiggy és Justin de Villeneuve annyi pénzt kerestek négy év során a modellozással és a menedzseléssel, hogy elhatározták: filmet finanszíroznak, elindítják Twiggy mozisztári karrierjét. Az egyik legeredetibb és legszertelenebb, 'minden új filmjével szelet vető és vihart arató filmrendezővel állapodtak meg: Ken Russell-al. A társulás szerencsés volt; az ötletes Russell megtalálta a megoldást arra, hogy Twiggyt, akinek csak alig néhány hónapnyi idő állt rendelkezésére ahhoz, hogy táncolni, énekelni tanuljon — revűsztárként mutassa be a közönségnek. Sandy Wilson az ötvenes évek elején írta a “Boy Friend” című musicalt — kedves, hangulatos, nosztalgikus reminiszcenciája volt a huszas évek melódiáinak, flörtös, flapper-es, flitteres légkörének. 1953- ban mutatták be Londonban, kétezer előadáson át futott táblás házakkal, utána New Yorkban játszották két évadon át. Russell a filmváltozatban a darabot, legalábbis annak cselekményét inkább csak nyersanyagnak tekintette. Az ő verziójában egy kis társulat a Boy Friend bemutatására készül — méghozzá igen nagy izgalommal, minthogy tudomásukra jut: a premierre eljön a híres hollywoodi filmrendező is. A darab sztárja azonban (akit a filmben Glenda Jackson játszik) reménytelenül indiszponált állapotba kerül s ekkor választani kell, vagy elmarad a premier, vagy beugrik a primadonna “dublőz”-e, aki még túlságosan zöld, túlságosan kiforratlan és felkészületlen a szerep eljátszására — senki sem álmodta, hogy majd éppen a premieren őneki kell eljátszania — de legalább tpdja a szerepet. A dublőz, természetesen Twiggy. Russell ötlete pompásan beválik: Twiggynek jogában áll botladoznia egy kicsit, bájosan sutának lenni, kezdőnek és ámultnak, szorongónak és lámpalázasnak — hiszen csak beugrik a rutinos primadonna szerepébe, aki természetesen sokkal jobb és biztonságosabb volna, mint ő. Olyan kétfedelcs pszichológiai megoldás ez, amely nemcsak a köznöségnek segít, de minden bizonnyal segített Twiggynek is, olyan aggodalmakat szabadíthatott fel benne azáltal, hogy jogosulttá tette a lámpalázas aggodalmakat, amelyek különben leküzdhetetlen gátnak bizonyultak volna. A film azonban mégsem szorul a "színpad a színpadon” mesterséges keretei közé, erről már Russell gondoskodik: a hollywoodi filmrendező ugyanis, nézve az előadást már álmodozni kezd, lelki szemeivel azt látja, hogy miként vinné ő filmre a musicalt a közönség tehát már azt látja, amit a hollywoodi filmrendező lát — a lelki szemeivel. Az pedig — kell-e mondani?’— gyönyörű. Életrekelnek hajdani, nagy hollywoodi filmek legkáprázatosabb és legszivárványosabb revűképei, Búsby Berkeley meseszerű girl-parádci, karcsú lábak küllőivel pergő óriáskerék, pazar színek, ritmusok, táncok, melódiák, szépséges lányok kavalkádja. S mindez csak keret Twiggy bájos zavarához, amely ílymódon dramaturgiai része, sőt előfeltétele a játéknak. Twiggy partnere a tehetséges, fiatal angol színész: Christopher Gable, kedves humorral alakítja szerepét, Sandy Wilson melódiái egyezerre vérpezsdítők és andalítók, Russell rendezése pedig olyan gyors, eleven pergésbe lendíti a játékot s cselekményt, akár egy rulett-gépet: dupla, vagy semmi! A golyó nyerőszámba perdült. Twiggy, a hatvanas évek divatmodellje, a hetvenes évek mozisztárjának ígérkezik. Máris előkészítik új filmjét, amelyet már teljes egészében ők ketten finanszíroznak és produkálnak — Twiggy és Justin de Villeneuve — azon a pénzen, amelyet a Boy Friend-del keresnek. A film címe az lesz: Gotta Sing, Gotta dance. Szabad fordításban ez úgy is hangozhat, hogy "Táncolni, dalolni se restell..De nem ám! Es igaza ran. Agocska kivirágzott. A hatvanas évek bakfisa, a hetvenes évek legkorszerűbb megszemélyesítője lett. Mert aki most mer, az- aztán igazán nyer... POLITIKAI SZEMLE: A "TITKOK” KISZIVÁRGÁSA A Nixon-kormányzat egy rejtélyes megfejtésén fáradozik Azt szeretné kideríteni, mi az oka annak, hogy olyan sok titkos kormányanyag szivárog (ki az sajtóba? Ki a felelős a biztonsági intézkedések megszegéséért és mi a teendő ebben a kérdésben? Az FBI és a katonai elhárító szervek kétségbeesetten törik a fejüket a válaszon. Több elmélet is van. A politikai elmélet szerint á szövetségi szolgálatban álló köztisztviselők, akiknek legtöbbjét még a hosszú demokratapárti kormányzás idején nevezték ki, most megpróbálják zavarba hozni a republikánus vezetést. A filozófiai elmélet szerint viszont a háboruellenes tisztviselők adják ki a sajtónak azokat a dokumentumokat, amelyekből esetleg kimutatható, hogy az elnök és a legközelebbi munkatársai mást mondanak a nyilvánosság előtt, mint egymás között. Ha tanulmányozzuk a Pentagon- és Anderson-dokumentumokat, valóban úgy tűnik, van valami mindebben. Ennek ellenére Washingtonban általános vélemény, hogy az elsődleges magyarázat nem politikai és nem filozófiai, hanem technikai okokban keresendő. A “kiszivárgásokért” elsősorban Chester Carlson, az elektrosztatikai utón végzett sokszorosítás, azaz a xerox-rendszer a kormányhivatalokban ma általános, és erősen befolyásolja a tájékoztató anyagok áramlását a nagy országos intézményekben. Minden minisztériumnak, hivatalnak, irodának, részlegnek és alrészlegnek, titkárságnak és altitkárságnak, sőt még az altitkárság titkárságának is van sokszorosító gépe, vagy legalábbis (Folytatás a 8-ik oldalon) Halász Péter