Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-16 / 11. szám
KI A TETTES? Irta: HALÁSZ PÉTER 8. oldal ' MAUVAK HiHAiH) Az irodalmi pályázatok évadja érkezett el Angliában: a londoni Times, közösen a nagytekintélyű Cape-kiadóvállalattal, bűnügyi novellára hirdet pályázatot, amelynek hossza 4-czer szótól 8 ezer szóig terjedhet, az első díj ötszáz fontsterling, megtoldva egy regényszerződéssel Capetől, s külön ötszáz fontos előleggel. A második díj százötven font, a harmadik ötven, s az első díjat nyert novellát a Times leközli szombati irodalmi mellékletében. A pályázatot külön érdekessé teszi az a körülmény, hogy huszonöt esztendeje ez az első kitűzött pályadíj bűnügyi történetre. Ez arra enged következtetni, hogy a műfaj — stílszerű kifejezéssel élve — vérátömlesztést igényel. Fáradt talán. A választék ugyan — elég egy pillantást vetni a magazin-pavillonok ablakaira, vagy könyvboltok e műfaj számára kijelölt állványzataira — bőséges. A svájci üvegkastélyában dolgozó belga Simenon úgyszólván egymagában kielégíti egy átlag sebességű olvasó igényét, száznál több Maigrettörténetét megbízható ritmusban követik az újabbak s újabbak — havonta új könyv, amelyet aztán lefordítanak negyven nyelvre és kiadnak ötvenmillió példányban. Simenon azonban nem regénygyáros, de nagytehetségű író, aki bűnügyi történeteit mintegy pihenő-periódusaiban írja, kikapcsolódásként két magasigényű regény között. Az angol Graham Greenre emlékeztet ebben, aki saját munkásságát két kategóriára osztja: komoly regényekre és szórakoztató irodalomra. Az egyik pompás ujjgyakorlat a másikhoz. Simenon azt mondja: azért kezdte írni annakidején a Maigret-regényeket, hogy megtanítsa önmagát a regényírásra. Nincs műfaj, amely nagyobb önfegyelemre és a cselekmény-szerkesztés szigorú követelményeinek biztosabb betartására szoktatná az írót, mint a bűnügyi regény. Éppen ezért vonzza annyira a kikapcsolódásra vágyó igényes olvasót is. A történet megbízható ritmusának (a cselekmény feszültsége ellenére is) ideg-nyugtató hatása van. Itt a magyarázata annak is, hogy az egyik londoni színházban huszadik esztendeje játsszák Agátha Christie “Egérfogó” című drámáját. Minden felvonásvégre megbízhatóan érkezik egy hulla és a harmadik felvonás végére megtudjuk, hogy ki a tettes. A bűnügyi regénynek is ez a hagyományos szerkezete és ezért pihenteti az olvasót. Ha zseni téved a műfajba, akkor persze felborítja a játékszabályokat. Dosztojevszkijtől bűnügyi regényt kért a kiadója, mire megírta a "Bűn és Bűnhődés”-t, Gondolom, nem véletlen, hogy a bűnügyi irodalomban — legalábbis eddig — az angolszász írók jártak élen. Simenon rendhagyó eset. Ö csak íráskészségét csiszolta a műfajon s miután megírt nyolc Maigret történetet, a közönség nem engedte, hogy abbahagyja. Több, mint kétszáz regényének azonban csak fele szól Maigret detektívfelügyelőről. Az igazi angol—amerikai bűnügyi regényírók azonban Conan Doyletól Agatha Christie-ig és Edgar Wallacetól Chester Himes-ig kizárólag ebben a műfajban dolgoztak és dolgoznak. Ez a fair-play: olvasóikat nem ejtik zavarba. Az angol nyelv is kiválóan ellenpontozza a bűnügyi cselekmény feszültségét. A nyelv természetében rejlő “understatement” megszelídíti, csaknem feloldja a bűn rémületességét. Az angol vidéki kúria — számtalan Doyle, Wallace, Christie-regény színtere — faburkolatos falaival még akusztikailag is csökkenti a fegyverdörrenést. A színpadi Christie is kandallós, fotőjös villa-haliban játszatja drámáját. A felvonásvégi hulla csaknem beleillik a környezetbe. Odakint hóvihar tombol. De mi idebent kényelmesen megvagyunk. ítéletidő. Hullát sem illik kiűzni ilyenkor. Az amerikai bűnügyi irodalom már más. Chester Himes színtere Harlem. A bűnügy s a hajsza keményebb, kegyetlenebb. Az alakok soványak, vadak, Himes csak annyiban tartja be a játékszabályokat, hogy a bűnöző elbukik. Himes eszembe juttatja a magyar Juhász Lajost. Attól tartok, hogy már nagyon kevesen emlékeznek a nevére. Valószínűleg minden idők legjobb magyar bűnügyi regényírója volt. Valami fiatalkori botlásért börtönt ült néhány esztendeig, ott kezdett írni. Faragó Miklós, a Világvárosi Regények című sorozat főszerkesztője fedezte fel és tette hivatásos íróvá. Juhászból dőltek a regények, kisebbek, nagyobbak. Háromfelvonásos drámát is írt “Börtön” címmel, a Madách Színház foglalkozott színrehozatala gondolatával, 1943-ban, amikor Pünkösti Andor volt a színház igazgatója, Staud Géza a dramaturgja. De aztán valamilyen oknál fogva meghiúsult a "Börtön” színrekerülése. Juhász bűnügyi regényeinek volt egy eredendő gyöngeségük: az elkövetett bűn csaknem minden esetben kinyomozhatatlan volt. Minthogy azonban a bűnösnek, a műfaj törvényei szerint, mégiscsak kézre kell kerülnie, Juhász elcsúsztatta egy naracshéjon. Ez persze nem a' klasszikus angolszász recept, amely szerint a megoldás olyan, hogy végül eljutva hozzá, a homlokunkra csapunk: hát igen! Hogy lehet, hogy erre nem gondoltunk! Juhászból hiányzott az ehhez szükséges készség. A bűnt úgy konstruálta meg, olyan körültekintéssel, hogy a nyomozó tehetetlenül állt vele szemben. Ez lehet, hogy nem gyöngesége volt, de éppen ellenkezőleg: írói ereje, amely áttört a műfaj keretein. írói szemlélete az lehetett, hogy a bűnös nem mindig bűnhődik meg. Nem feltétlenül. De a bűnügyi regény műfajában ezt az írói szemléletet, vagy ha úgy tetszik titkos aggodalmat, nem érvényesíthette. S minthogy kenyerét e műfaj biztosította, tehát meg kellett alkudnia vele. Emlékszem például egy kisregényére, amelynek az volt a címe: “Ismeretlen feladó”. Valaki kiszemel egy lakást, amelynek tulajdonosa kétheti nyaralásra utazik. Ezután elmegy a postahivatalba és pénzesutalványon felad öt pengőt a lakás tulajdonosának címére. Másnap reggel álkulccsal behatol az üres lakásba és várja a pénzespóstást. Délelőtt tízkor a postás megérkezik, csönget az előszobaajtón, a várakozó bebocsájtja és úgy veri fejbe, hogy a pénzespostás belehal. A gyilkos kirabolja a pénzestáskát és kereket old. Találkoztam abban az időben Juhásszal, amikor ezt a regényét írta. — Most ezt oldd meg — panaszkodott — a lakás zárva, az elkövetkező két héten belül oda senki be nem nyit. A postást délután kezdik keresni. Ki gondolna arra, hogy a minden gyanú fölött álló lakástulajdonos fürdőszobájában fekszik holtan? A gyilkos nem ismerte a lakás tulajdonosát és az nem ismerte őt, nincs egyetlen nyom, amely segítené a detektíveket. A pénzesutalványt gépen állították ki, a postatisztviselő nem emlékezhet a feladóra. De egyáltalában, amíg eljutnak ahhoz a lakáshozl Végül aztán valahogyan mégis eljutottak. Az áldozat vére átáztatta a fürdőszoba-kövezetét és így az alatta lévő lakás mennyezetét. De ekkor még mindig csak á holttesthez jutottak el, hol volt még a gyilkos! Juhász bűnügyi regényeinek megoldását külön nehezítette az a körülmény, hogy az áldozat és a gyilkos között nem volt semmiféle személyes reláció. Az áldozat nem ismerte gyilkosát és a gyilkos sem az áldozatot. Szenvtelen, hidegvérrel elkövetett bűnök voltak, indulati motívumok nélkül. A logika láncreakciójának hiányzott az értelmes kiindulópontja. Ez lehetett Juhász nézete a bűnről és a bűnözőről. Többet tudott róla, mint a bűnügyi irodalom nagy mesterei. Az ő cselekményszerkesztése nem funkcionált símán, olajozottan, végzetszerű bizton-Thursday, March 16, 1972 Sággal. Valami akadályozta Tapasztalat? Vagy sejtés? Annyit tudok még róla, hogy 1944-ben valamilyen szerephez jutott az ellenállási mozgalomban. Milyen szerephez, mekkora jelentőséggel, sejtelmem sincs róla. De ugyanabban az évben, lakásától nem messze, valahol a Neszmélyi úton végzett vele egy golyó. 1945 nyarán felkeresett a szerkesztőségben az özvegye. Tőle tudom, hogy Juhász gyilkosát sohasem fogták el. Szenvtelen, hidegvérrel elkövetett bűn volt, indulati motívumok nélkül. Áldozat s a gyilkos aligha ismerték egymást. A logika láncreakciójának hiányzott az értelmes kiindulópontja. MESÉLŐ MÚLT: MAGYAR PIPATÖRiUM A pipázás és a pipakészités egyidős a dohánytermesztéssel, amely Európában csak Amerika felfedezése után terjedt el. Igaz, akkor viszont igen hamar: egy 1662-ből származó irat megemlíti, hogy már Abaffy Mihály erdélyi fejedelem is dohányzott. Sőt, olyan gyorsan vált divattá a füstölés — és vele a dohánycsempészés —, hogy az 1670-i gyulafehérvári országgyűlés rendeletben tiltotta meg a dohány behozatalát. Ám hiába ismételték meg a tiltó rendelkezéseket, a dohányzás tovább terjedt. Rákóczi ugyancsak pipázott. A tápiószelei múzeum őrzi azt a díszes cseréppipát, amelyet a fejedelem Rodostóba is magával vitt. Ugyancsak őrzik a Bercsényi generális nagyméretű pipáját, amelyet külön e célra szerkesztett állvány tartott — olyan nehéz volt. Később már kialakult a hazai cseréppipa-készitő ipar. Leghíresebbek voltak a debreceni cseréppipák, amelyekből a 18-ik század végén évente több mint 10 millió darabot gyártottak. A debreceni pipák nemcsak Magyarországon örvendtek nagy népszerűségnek, hanem eljutottak az amerikai kontinensre is. Hogy milyenek voltak a debreceni cseréppipák, azt ma már csak a Néprajzi Múzeumban őrzött példányokból ismerjük. Mindenesetre, számtalan változatban készültek. Icsedi István nem kevesebb, mint 34 félét mutat be 1932-ben megjelent könyvében. Némely pipa egész vagyont ér. Az egyik 1824-i Sopron megyei köröző levél leírása szerint elveszett “egy Tajtékos Pipa, ezüst drótbul készített lántzal, annak pléhe ezüsttel terhelt, rövid sárga szárral, amelyben ezüst cifrázások voltak”. A paraszti pipák sallangmentesek, egyszerűek voltak, a szegényemberek rendszerint cseréppipát szívtak, esetleg vasárnapra akadt díszesebb kupaku, mutatósabb pipájuk. A modern honi pipagyártás megteremtése Kossuth Lajos és Arany János jó barátjának, vitézid Szathmáry István családjának a nevéhez fűződik. Szathmáry István fiát, Lászlót külföldön taníttatta faesztergályosnak, aki azután 1885-ben Nagykőrösön megkezdte a hazai gyökérpipa gyártását. A harmadik Szathmáry. — az Imre fiú — pedig olyan tökélyre fejlesztette a pipakészités tudományát, hogy az általa készített pipák világszerte hírnevet szereztek: New York és Berlin elismerő oklevelet küldött róluk. Szathmáry a harmincas években már a világ 26 országába szállított körösi pipákat. 1945 után a körösi kis müjhelyből jól felszerelt, modern gépekkel ellátott pipagyár fejlődött ki. Ma már évente 300—400 ezer modem vonalú angolpipát és csibukot gyártanak, melynek nagyrészét exportálják. A külföldi megrendelők ennél sokkal többet is átvennének — olyan hire van a szicíliai cédrusfa gyökeréből készített magyar pipáknak. Halász Péter
