Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-02 / 9. szám
Thursday, March 2, 1972 MAGYAR HÍRADÓ n. oldal MÁRCIUSI GONDOLATOK Irta: IVÁNI ZOLTÁN Jégcsapos, medvemegfordulás meséjébe illő télvégből fordulok e pillanatban át a tavaszra. Úgy valahogy belső rekeszeimben. Amint szobámban ülök.- Gondolok régi márciusi napokra. S azoknak is éppen az első napjára. Amikor divat volt valami apró ajándékot, úgynevezett "márciuskát” adni. Szívügyben, vagy megértésben létező kedveseinknek. M Amolyan megkésett amerikai |És Bálint napi figyelemféle volt ez ott<ft hon. Nem is szívalakú csokoládédobozokat, hanem sokkal keveseb- i bet adón. De annál többet jelentőn. Hiszen éppen az volt az ajándék szépsége, hogy semmiképpen Iváni Zoltán nem lehetett értéknek tekinteni, megenni, eltenni. A pillanat szépsége és rövidsége tette fel a koronát a márciuskákra. Mégpedig az, hogy "nahát, igazán szép, hogy most eszedbe jutottam”. És így, ily kis semmiségben egy ibolyaszál, vagy agyagból formált amulette hirdette a boldogság titkát: a minden érdeknélküliséget! Dehát kérdezem, érdek nélküli lehet két ember barátsága? Vagy éppen maga a szerelem?... És a tavasz?... Megint csak oda lyukadunk ki, hogy legalább az elhihető formáját adjuk meg a dolognak. És ne nézzünk mélyebbre. Mert úgyis minden csak illúzió. Mindezt tudomásul véve — úgy amint a tavaszra készültem szobámban — megkérdeztem hirtelen magamtól: "nos, ha így van, akkor te most mennyiben járulhatsz hozzá az új életindulás üteméhez. Hiszen pontosan két és fél perccel előbb ér ágyad szögletéhez a napsugár, mint tegnap, tegnapelőtt” ... A megújuló élethez — úgy gondoltam —, akkor tudok alkalmazkodni, ha azonnal feláldozom magamat. Úgy elképzelésben a legszebb, a legideáli sabb célokért. Ahol az ifjúsághoz illően nincs magamra gondolás. Csak az általános jó, és azt kivívó merészség. Merészen hajlottam hát asztalom fölé. Mert tetszett a gondolat, mely életem belső éltetője különben. De mert történetesen az ébresztőórámra esett tekintetem, éppen egy kezembe akadt újságcikkel is megduplázva, kétszeresen adta fel tavasztváró problémám ügyében az önvizsgálatot, a jelen. Hogy az ilyesmi helyesen felfogva, tulajdonképpen önzést, vagy önzetlenséget jelent? Vegyük elsőnek ezt az ébresztőórát. Amely villanyra jár. Amely megdöbbentett, amikor két heti külföldi távollétem után egy' alkalommal beléptem szobámba. Vízcsap, lavór, szink, könyvek a polcon, mind porosán vagy mocskosán, de fogadtak illően. Mint amiken meglátszik, hogy nem voltam itthon... És az, hogy nem hiányolhatnak engem. Kezem munkáját, gondoskodásomat. Mindebből azzal kisugárzóan, hogy van valami életbeli közösség köztünk. Ez a villanyóra azonban?... Amint beléptem, útitáskámat letettem, majd a meghittséget, mert ezt otthonomban jólesően vettem tudomásul, lám ez az egy, hajszálpontosan mutatta, hogy hány óra van. Abban a pillanatban, érkezésemkor. Mintha lávollétemet kutyába se vette volna. Ez már sok volt. És elöntött a düh. És ráordítottam. — Egyszóval nem hiányoztam neked? ... Egyetlen percre sem. Akár meg is halhattam volna tőled? Csoda-e, ha másnap kicseréltem. Ama régi ketyegősre, naponta felhúzósra. Amely legalább megáll, illendően, hozzám érzőén, velem törődően, akkor amikor hazulról eltávozom hosszabb időre. Mert a villanyóra semmiképpen nem márciuska, mely összenőne gazdájával, érdekén túl is. A másik kérdés az újságcikké. Amelyben olvasom, hogy' túristák kedvére különböző kisebb-nagyobb összeg ellenében, Párizs, a városi világítási művek elöljárósága kivilágítja ezt vagy azt a nevezetes várospontot. A "Diadalívet”, az "Eifel-tornyot”, a "Luxemburg Parkot” és így tovább. A rendelés rendesen születésnappal vagy társas összejövetellel van egybekötve. S az érdekesség benne az, hogy íme, ez sem önzetlen. Mert gondolom, a papája számlájára rendelő amerikai missz, a pontos időre szóló kivilágításkor, minden látszólagos ömlengés ellenére is, keserű szájízzel gondolhat magában arra: miért nem húny'ja be ilyenkor mindenki más a szemét? ... Hogy egyedül csak ő gyönyörködhessen a felemelő látványban. Elvégre ő fizetett... Pedig a "márciuska”-ajándék önzetlensége mást követelt volna. Igyr, ilyen furcsán adódó valóságok között kezdem magamat a tavaszra áthangolni. Amelyre, lám e két tanulságból is eredően, nagyon vigyázni kell. Hogy az álmot az igazzal helyesen párosítva, kellő áhítattal fogadjam, a kirakatokból felém csilingelő ibolyacsokrocskát. (Csekély négy és fél dollárért.) Valóban márciuska vagy? ... Vagy éppen csak alkalmi csalétek. A szívbéli, s egyéb, magunknak kitervelt pecseny'esütésekre. Amit szerelemnek, szeretetnek nevezünk. Az Igazi márciuskák szépség-tapaszaként, vigasztalásul. ÉVFORDULÓ: Százhuszonöt éve Százhuszonöt éve, 1817. február 10-én született Thomas Alva Edison Milánban, Ohio államban. Otthon csak írni és olvasni tanult, később autodidakta lett, miközben különböző foglalkozásokkal alkalmi munkákkal kereste kenyerét. Tizenöt éves korában újságot árult a Port Huron és Detroit között járó vonaton, majd nemsokára kis (kézi nyomdát szerzett, hogy a maga szerkesztette újságot kinyomtassa és utána azt is árulja. Később távirász lett és feltalálta, hogyan lehet ugyanazon a vezetéken egyszerre két ellentétes irányba táviratot továbbítani: ma úgy mondanánk, hogy kétcsatornás hírközlő rendszert alkotott. New York szomszédságában, a Menlo Parkban alapitota meg híressé lett laboratóriumát, amelyben több mint ezer elektrotechnikai találmány, köztük az izzólámpa is megszületett. Ezt a telefon tökéletesítésén, a mikrofonon, a fonográfon, az elektrolitos akkumulátoron és még sok más jelentős találmányon kívül azért kell külön is említenünk, mert a született Edison szénszálas lámpa tette Edisont vagyonos emberré, aki pénzét azután további találmányokra, kutatásokra fordította. Edison a modern kutatók előfutára volt, akinek vitorláit az ipari forradalom előszele dagasztotta. Az ipari forradalomé, amelynek nagy szüksége volt központi energiaszolgáltatási rendszerre, olyan hajlékony, sokoldalúan felhasználható energiára, mint az elektromosság. Edison felismerte ezt, s 1882-ben felépítette világítási célokra az első központi áramfejlesztő telepet. Akkoriban a kutatók az ivlámpák automatizálásán törték a fejüket. Edison mást akai’t, szellemének ereje mindig a legjobb utakat választotta. Szénszálas izzólámpát 1 A szakértők ezt ellenezték. íme az akkori szakértői vélemény: “A gyertya lángja könnyen tüzet okoz, a petróleumlámpa úgyszintén, a gázlámpa mérgezhet. A tüzet azonban elolthatják, a gázt kiszellőztetik. De a villanyáram vezetékei lakásban!? Érintése halál, behúzza a villámokat az ablakon. S mindenki tudja, hogy a villamosság és a mágnesesség rokon. Ahol tehát villanydrót van, ott az egész helyiség mágneses lesz. Az órák mind megállnak, mert összeragadnak az alkatrészeik. Az ajtók zárai szintén beragadnak a mágnesességtől. Ha például egy nő elmegy a vezeték alatt, a mágnesesség kiragadja hajából a tűket . . .” Edison körül már-már magasra. csapott a város lakóinak haragja, amikor mintegy varázsütésre kigyultak az első villanykörték az intézete körüli parkban. A fák csupasz ágai közt hétszáz villanykörte égett, anélkül, hogy az órák megálltak s a hajtők a villanyvezetékekre repültek volna . . . Az Edison-laboratórium hatékonyságát a kollektiv kutatás ereje adta. Edison értett a fiatal, ambiciózus kutatók, feltalálók kiválogatásához. Igazi tudós és tudományszervező volt 1915-ben az elektroncsövek megalkotásában jelentőssé lett úgynevezett Edison-hatás felfedezéséért Nobel-dijat kapott. Laboratóriuma pedig korunk tudományos műhelyeihez szolgált mintának, ma is követésre méltó modellnek. TURBÓK ATTILA BILLEN A FÖLD Barbár örömre készülődik, lebbenti érces szemfedőit, tápászkodik sok ősöm. Mi dolguk itt, mi rebben el a szárnyas rémület fecskéivel? ha évszákuk moccan, ősz jön? Szél morzsolja a csonka ágat, billen a földsötétbe, fájnak a csontok, lék hasad a csöndön. Fegyelem mutatói járnak a recehártyán. Fák nagy tornyában már kondul a tél. Csak az arc, atnyápíkopjafája mered a szűkülő világba, csont faragását nem dönti szél. VIDÁM SAROK Egy angol, egy ir és egy skót elhatározzák, hogy piknik-alapon vacsorát rendeznek. — Én hozom a húst — mondja az angol. — Én hozom a viszkit — mondja az ir. — Én hozom az öcsémet — mondja a skót. * * :jí A vevő méltatlankodva mondja az áruház pénztárosnőjének: — Csak 13 dollárba kerül az áru, miért blokkolt nekem 14 dollárt? — Mert féltem, hogy talán babonás a kedves vevő ... * * * — Miért akar elválni a feleségétől? — kérdi a bíró. — Mert otthon nagyon megváltoztak a viszonyok. — Hogy érti ezt? — Azelőtt, mikor hazajöttem a munkából, a kutya ugatással fogadott és a feleségem hozta a papucsot. Ez most fordítva történik... $ í« ❖ Megnősül egy milliomos. Gyönyörű szép, fiatal lányt vesz feleségül. Egy bandita elhatározza, hogy megzsarolja a milliomost. Névtelen levelet ir neki és felszólítja, hogy egy bizonyos parkban, egy pad alatti kő mögé helyezzen el egy 'borítékot, benne ötvenezer dollárt, mert különben elrabolja a feleségét. A levelet postán adja fel, s mivel rossz a postaszolgálat, egy városházi köztisztasági munkásnak kézbesítik ki, akinek történetesen a milliomossal azonos neve van. Az illető másnap a következő tartalmú levelet helyezi el a kő alá: — Tisztelt bandita ur, pénzem nincs, viszont az ajánlatát ezennel elfogadom 0.r > -•
