Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-08-05 / 31. szám
IE. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Aagnjst 5, 1971 I Elbeszélések és igaz történetek m_______________________________________________________________ ❖ ❖ ❖ ❖ LUKRÉCIA SZERENCSÉJE — Vőlegényed rendkívül figyelmes lehet. Zenészeket, színészeket és bohócokat is küldött, kik majd magas szórakoztatásodról gondoskodnak az utón. Bizonyára kellemes utad lesz. — Tele vagyok várakozással! A látottak elkápráztatnak. A nápolyi udvar is szereti a külszint és a fényűzést, de ilyen pompára nem voltam elkészülve és meghatottsággal tölt el az a tudat, hogy uj hazámban nein fogom nélkülözi a művészetet és előkelőséget. — Milyen boldog lehetsz! Egész Európa ismeri Mátyás bátorságát. Ő az egyedüli, aki élbirt a törökkel. Apám meséli, hogy müveit férfi, aki udvarában szivesen látja a külföldi tudósokat és művészeket. Igazságos és őszinte ember. Álruhában bebarangolja országát és megtorolja a szegény népet érő méltánytalanságokat. — Sokat hallottam szép tetteiről és bizalommal indulok elébe . . . — Nem csalódhatsz benne! Mély sóhajtással folytatta kis szünet után Lukrécia: — Beatrix, hivattál engem, hogy megmutasd vőlegényed ajándékait és búcsút végy tőlem, aki gyermekkorom óta őszinte barátsággal ragaszkodom hozzád. Engedd meg, hogy én is kiöntsem előtted szivemet, királyi barátnőm talán tudsz rajtam segiteni. . .----Beszélj, Lukrécia! — Atyám férjhez akar adni! Azt mondja tizenhét éves vagyok, ideje, hogy férjhezmenjek, mert Philibert^ húgom már tizenhat esztendős és nemsokára rajta a sor. Talán igaza van, nem vagyok már egészen fiatal, de nem is a házasság ellen van kifogásom, hanem Lodovico ellen, akit részemre kiszemelt. Csúnya kövér ábrázatát és vizesszinü szemeit nem kívánom látni; kopasz feje, gömbölyű pocakja undort keltenek bennem. Hiába könyörgök atyámnak, hogy válasszon más vőlegényt, mit sem használ; Lodovico birtokai és aranyai megbabonázták őt. — Talán később meg tudnád őt szokni! Nem minden a külső. Ha felesége leszel, tán később megszereted! — Óh, Beatrix, hogyan lehet szeretni ilyen szörnyeteget.- Én tudom, halálomat jelentené a házasság! — Beszélj atyáddal. Mondd neki, hogy nem tudod magad rászánni erre a házasságra! Talán nem fog kényszeriteni. — Te nem ismered atyámat. Nemes ember, jólelkü családjához és mindenkihez, de ellentmondást nem tűr. Házanépének vakon kell engedelmeskedni. Nem is merek vele szembeszállni, de érzem, meghalok ha Lodovico lesz a férjem. . . — Én szivesen segitek rajtad, Lukréciám . . . beszéljek talán én atyáddal? — Hiába beszélnél vele! . . . Segits rajtam az égre kérlek! Teijesitsd kérésemet! —-- Mit tehetek érted? — Vigyél magaddal uj hazádba! Hűséges cseléded leszek . . . nem fogod megbánni, ha megmentesz Lodovicótól! — Lukréciám! Tudod, mennyire szeretlek. Oly sok kedves ifjúkori emlékünk van. Sokszor fedett meg nevelőnőm gyermekkoromban miattad és ilyenkor összeszoritottam ajkamat és nem feleltem, mert barátságunkat szentnek éreztem. Nem felejtem el a kedves sétákat, amikor süldőlány korunkban kiöntöttük egymásnak szivünket. Senki sem áll közelebb hozzám nálad és szivesen teljesitném kivánságodat, csak tudnám, miképen lehetséges? ! . . . Hogyan vihetnétek magammal? ... Az idő rövid. Néhány nap múlva indulunk! Lukrécia szomorú, hűséges tekintete mélyen meghatotta a gyönyörű fiatal királyleány szivét és elhatározta, hogy módját ejtheti, segit rajta és elviszi magával Budára. Nem engedheti, hogy Nápoly legszebb virága elsenyvedjen a gyűlölt Lodovico oldalán. Neki is jól fog esni a messzi távolban gyermekkori pajtásának közelsége. Megsimogatta a szomorú fejecskét és igy szólt: — Ne busulj, édesem, majd gondolkozom a dolgon. * * * Hűvös őszi napon indult el a diszes menet Nápolyból Buda felé a tündöklő királyleánynyal. Az utcákon tarka tömeg bámulta a menyasszonyt és pompás kíséretét. Ilyen látványosságban sosem volt még részük. Apák fiaiknak beszéltek erről emberöltőkön kekeresztül. Szép fiatal leányok néztek ábrándos szemekei a távolba, mintha lelkűkkel követni akarnák a menetet a messzi idegenbe. Ilyen festői csoportot és ilyen ragyogó szépségű menyasszonyt még sosem láttak. * * * Lukrécia nem hagyott üzenetet vagy hiradást maga után. Éjnek idején hagyta el a szülői házat, ahova soha többé vissza nem tért. :. Eleinte azt hitték, genovai rokonaihoz menekült a Lodovicóval kötendő házasság elől, erélyes levelet Írtak oda, hogy küldjék a leányt azonnal vissza. A válasz megjött. Lukrécia nem érkezett Genovába. A szülők hiába keresték leányukat mindenütt a városban és az országban, nem került elő. Az anyában élt a halvány sejtelem, hogy a nápolyi királykisasszony, leánya jóbarátnője, vitte magával Lukréciát Budára, de erről senkinek sem szólt . . . Hivő lélek volt és szerető anya, aki bízott benne, hogy gyermeke boldog lesz a messze távolban . . . * * * 1476 telén érkezett meg a diszes menet a király arájával Magyarország áldott földjére. A király édesanyja, Szilágyi Erzsébet nagyasszony, húsz ifjú magyar hölgy kíséretében elébe utazott jövendő menyének és igaz anyai szeretettel szorította dobogó keblére. Hogyne szerette volna már előre az ő hőn szeretett fiának választottját. A nagyasszony fogadta a menyasszony előkelő rokonait és a magas külföldi méltóságokat is. Mátyás király őszinte magyar vendégszeretettel és uralkodói bőkezűséggel ment Budáról Fejérvárra menyasszonya elé. Fej érvár városa ünnepi diszt öltött, a fogadtatásra, s fellobogózva a téli idő ellenére virágerdővel várta a messze földről érkező jövendő magyar királyasszonyt. A főtéren ízlésesen és gazdagon díszített sátrak állottak, a fagyos földet égszínkék szőnyegek tömege borította. Soha ilyen fényűzést és pompát az ország nem látott. Teljesen aranyozott hintóbán érkezett meg a király édesanyja a menyasszonnyal a fejérvári fogadtatási térre. A kocsi belseje zöld bársonnyal volt bevonva és az ülővánkosok is ilyen színűek voltak. A lovak és kocsisok tetőtől-talpig zöld bársonyba voltak öltözve. Hét diszes kocsi kisérte Beatrix kocsiját. Mindegyik kocsi elé hat nemes ménparipa volt fogva. A menet elöljárójául Bánffy Miklós jött a felséges király elé és átadta a menyasszony ajándékát: hatalmas virágcsokrot, melyről arany gyűrű függött alá óriási gyémánttal. A menyasszony a király elé lépve, mélyen meghajolt, és térdre bocsátkozott. Mátyás király felemelte a térdrehulló királyi hajadont, ki piruló orcájával kellemes látványt nyújtott. Beatrix hálás köszönetét mondott vőlegényének gazdag ajándékaiért, mindenre kiterjedő figyelméért, a pompás kíséretért és a meglepő fogadtatásért. A király üdvözölte előkelő külföldi vendégeit és fejedelmi pompával gondoskodott jólétükről. Fejérváron koronázták meg a nápolyi királykisasszonyt, Hunyadi Mátyás aráját Magyarország királynéjává. Arannyal sürü látszott, biborpiros ruhájában, ragyogó arcán igaz megilletődéssel vonult Beatrix a fejérvári templomba, ahol a legmagasabb méltóságok gyűltek össze tiszteletére. Átszellemülten hallgatta a zengő hangot, mely a királytól a következőket kérdezte: — Akrod-e felséges király, hogy a korona menyasszonyod fejére tétessék? A király érces, határozott hangon válaszolt: — Akarom. Ezután Magyarország koronája Beatrix dús, hamvas hajára került. A koronázási ünnepségek után Mátyás király arájával, vendégeivel és udvarával megindult Buda vára felé . . . Az esküvő karácsony előtti vasárnapon volt. (Folytatjuk)
