Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-12-30 / 52. szám
Thursday, Dec. 30, 1971 MAGYAR HTRAOO 7. oldal LEVELESLÁDÁMBÓL írta: PAPP VARGA ÉVA Az uj esztendő kezdetén nemcsak toliammal, hanem érdeklődésemmel is kedves olvasóim felé fordulok és előveszem azokat a leveleket, amelyek tartalma nyilvánosság elé kívánkozik. Ezek az Írások többnyire szomorú esetekről, az amerikai élet kezdeti nehézségeiről, küzdelmes emberi sorsokról beszélnek .Vidám história alig akad köztük és most mégis egy olyanra akadtam, jól esik nekem is. Értékesek a derűs percek, kezdjük hát az uj évet vidáman. VARGA ÉVA # Idegenben a hivatalnok ember sorsa sokkal nehezebben indul, mint a fizikai munkásé. Az óhazában is nehezen dolgozó munkás itt csak folytatta a már megszokott életmódot. Akár gyárban, akár bányában kellett fokozott tempóban dolgoznia, megkereste dollárjait az idegen nyelv tudása nélkül is. Ezzel szemben a volt magyar tisztviselőnek sokfélével kellett próbálkoznia, mig az uj világban ráakadt a megfelelő munkakörre és egy kis szerencsével sikerült abban elhelyezkednie. E történet szereplője is óhazai hivatalnok volt, aki kényszerítő körülmények folytán ide kerülvén, sokat próbálkozott, de hosszú ideig semmi nem sikerült neki. A küzdelemben felesége is résztvett, nemcsak azzal, hogy bátorította férjét, ő maga is gyárba járt és szerény otthonukba még két magyar lányt is befogadott “Burdra”, hogy ezzel is enyhítse a megélhetési gondokat. Lakbérre, élelemre igy csak megvolt a legszükségesebb a kis családnak, de bizony a hét végeidé már csak üres káposztafőzelék volt a vacsora. Épp ilyen szomorú hétvégi napon nagy újsággal jött haza a házigazda: “Képzeld, anyuka, kivel találkoztam! Falubeli jóbarátunk, a Pista szólított meg az utcán. Megörültünk egymásnak, mesélte, hogy nemrég érkezett ide az Óhazából, de persze a hely nem volt alkalmas arra, hogy kérdezősködjek olyan dolgokról, mely nekünk fontos lenne, igy hát meghívtam vacsorára ma estére. Tudom, te mindig szívesen látod a vendéget...” A háziasszony nem nagy örömmel fogadta a hirt. Meg is mondta a férjének: “Szívesen látnám, ha lenne miből...! Hogy hívhattál hozzánk váratlanul egy vendéget? Hát te nem tudod, hogy már hétvége van? Ilyenkor nincs a háznál egy dollár sem, nekünk is csak üres főzelék lesz a vacsora. Emlékezz csak, ez a Pista a mi házunknál sokat lakomázott, kisül a szemem, ha arra gondolok, hogy megírja az ismerősöknek, hogy élünk itt... A férj belátta, hogy hiba volt elhamarkodni a dolgot, de a meghívást már nem lehetett visszaszivni. Mit tegyek? Végre a mindig leleményes feleség egy jó ötlettel segített a helyzeten. Behívta a családtagokat és kiadta az utasítást: “Figyeljetek rám! Vacsora előtti időben mi leülünk kártyázni. Mikor már a vendég megérkezik, látni fogja, hogy benne vagyunk a játékban s őt is invitáljuk, hogy vegyen részt benne. Otthon nagy kártyás hírében állt, de ö csak egyedül van, mi négyen vagyunk . . . Bármelyikünk nyerne is, a játék után abból fogjuk bevásárolni a szükségeseket. A hentes itt van a házban, a pék, a cukrász a másik oldalon. Erzsi, te hozol sertéskarajt, Mariska a süteményt. Káposzta és krumpli gészen van. Meglátjátok, remek vacsora lesz . . .” Mikor a vendég beköszönt és kártyázó társaságot talált a kis szobában, mentegetőzve mondta: “Sajnálom, hogy zavarom magukat”. Mire az egyik kislány ügyesen felelt: “Dehogy is zavar, még magát is befogadjuk, ha tud 21-ezni.. .” A vendég egy pillanatra meghökkent, de aztán nevetve mondta: “Ilyen szép kislány meghivását nem utasíthatom vissza ... és hátha nyerek . . .!” Mindegyikük tudta, hogy mi forog kockán, tehát figyelmesen játszottak, csak a vendég volt szórakozott . . . mintha másutt járt volna az esze . . . Alig telt bele félóra, már elvesztett annyit, amiből rendes vacsorát csinálhat egy ügyes asszony. Ő persze folytatni szerette volna a játékot, mint általában az, aki vészit, de az egyik betanított kislány megszólalt “Mi lesz a vacsorával? Már kezdek éhes lenni!” Erre a háziasszony bocsánatot kért, hogy ki kell mennie a konyhába és amúgy is abba kell hagyni a játékot, mert az asztalon teríteni fog Erzsi. Erzsiké szépségének kevés férfi tudott ellenállni, s igy a földi is átengedte a helyet és a két férfi átült a másik szobába beszélgetni, mialatt a lányok kisurrantak a konyhába és leadták a háziasszonynak a nyereséget . . . Aztán a terv szerint egyik leszaladt a henteshez, másik a cukrászhoz és rövid idő múltán már az asztalon párolgóit a finom sertéskaraj, káposzta és burgonya. Utána jött a remek magyar sütemény és a kávé. A vendég kitűnő étvággyal evett, hálálkodott is a szives vendéglátásért és amikor elbúcsúzott, Ígérte, hogy nemsokára ismét eljön, de bizony hat hónap is elmúlott, mikor megjelent. Egy félév hosszú idő. Akkor már a szerény vendéglátó otthonban jóra fordult a honfitársak helyzete; állandó állás, sokkal jobb kereseti lehetőség köszöntött be a házhoz és igy a váratlan vendégnek is jutott bőséges, finom vacsora. Mig a fiatalember a lányokkal diskurált, a háziasszony kihívta a férjét a konyhába és ott mondta neki: “Te apuka, ez a mi földink nem sok szerencsével dolgozik. Lefogyott és igen kopottan néz ki. Most, hogy nekünk, hála az Urnák, már jól megy az életünk, kinálj fel neki egy kisebb kölcsönt. Hazulról ismerjük, tudjuk, hogy becsületes ember, ha lesz munkája, biztosan megadja...” A honfitárs hálálkodva fogadta a kölcsönt, Ígérte, hogy nemsokára elhozza, de aztán megint csak kb. hat hónap múlva látták viszont, de nagy változáson ment keresztül. Uj öltönyben, ápolton és vidáman mesélte el a szerencséjét: remek állást kapott, de nagyon el van foglalva, azért is nem tudott előbb jönni. Hálálkodva mesélte, milyen sokat segített neki a kölcsön, amit most köszönettel visszaad. Kellett, hogy kitartása legyen, mig kap egy megfelelő állást és hogy hirdetésekre jelentkezhessen, sokmindent kellett beszereznie, de most már egyenesben van . . . Vacsora után, borozgatás közben jókedvűen mondta a barátainak: “Bevallók most nektek valamit, amin csodálkozni fogtok és talán ki is nevettek majd érte: amikor én először voltam itt nálatok és kártyázni hívtatok, én csak azért ültem le játszani, mert kevés volt a pénzem és reméltem, hogy nyerhetek tőletek annyit, amennyi hiányzott még ahhoz, hogy a szobám bérét kifizethessem ...” • Sorsok . . . Emberek . . . Magyarok . . . Kevés kivétellel sokan megláthatják magukat abban a tükörben, amit a fenti kis történet mutat. Akitől pedig a “storyt” kaptam, vajon most a jómódban hogy olvassa? Könnyezve, vagy nevetve? Mert mindkettő érthető lenne . . . SZILVESZTERI SZOKÁSOK Azt mondják, szilveszterkor nevetni kell. Min dent el kell követni a zaj és lárma fokozása érdekében. Szilveszterkor bömbölnek az autótülkök. Éjfélkor megcsókolják egymást az egész világon az együtt ünneplők. Szilveszterkor inni kell és enni. Tizenkettő után órákat kell várni telefon ra; mindenkinek van olyan szerette, akinek igy kíván BUÉK-ot. A szellemesek úgy mondják: bújjék! De szilveszterkor még ezt is elnézik, mert a vidámság kötelező. Londonban rendőrök ha lásznak a Trafalgar-téri szökőkutban és mindig fognak egy pár forróvérű fiatalt. MÁR A RÉGI RÓMAIAK IS . . . Már a hires rómaiak is megünnepelték ezt a napot. Janusz istennek szentelték az ünnepet, aki két arcával a múltba és a jövőbe néz. És a szilveszteri szokások eredetét felleljük a, történelemben, a magyar néphagyományokban is. Kezdjük talán a kívánsággal; Boldog uj évet! Eredete a szó mágikus erejében vetett hiten alap szik; ha jót kívánok, beteljesül (persze az is, ha rosszat). A sok jót többnyire rigmusokban idézték egymás fejére: Ez uj esztendőnek — Ti kegyelmeteknek — Kezdetit megszentelje — Békesség, boldogság — Bor, búza, gazdagság — Hazatokat ujitsa. A szilveszter éji dudálásnak, kerepelésnek is régi hagyománya van. Ha ugyanis nagy a zaj, ezzel elriasztják a rossz szellemeket a háztól (Persze csak félőseket). De kolompoinak más okból is: pásztorok, gulyások foglalkoztak éjfélkor a nyájforditással. Ha a jószág ugyanis pontba,n éjfélkor a másik oldalára fordul, bízni lehet ab ban, hogy egész évben egészséges lesz és szapo rodik vég nélkül. A nagyobb fiuk körbenjártak házról-házra és megkérdezték, szabad-e megfordítani a nyájat. Éjfélkor, aztán olyan éktelen ria dalmat csaptak, hogy az állatok felébredtek és másik oldalukra fordultak. Ezért a legényeknek ajándék járt. Nemcsak Magyarországon dívott az óév teme tése. Magyarországon ez úgy történt, hogy egy szalmabábot kineveztek óévnek és rikoltozva, mézes pálinkától vidámkodva, énekelve végigvo nultak a legények a falu utcáin a bábuval, majd azt a határban ünnepélyes külsőségek között el temették. Sok helyen egy fiatalembert felöltöztettek öregnek, végigverték a falun — az óévet jel képezte az öregsége —, majd fiatalemberként visszatért; beköszöntött az uj év. A kéményseprő érintése az ördöggel való pa rolázással volt egyenlő, (hisz a kéményseprő fe kete, mint az ördög) és csak nem bántja a pokolra való barátját, akivel parolázott is . . . Az ólomöntés nem magyar eredetű — sok he lyen és főleg városban azonban Magyarországon is elterjedt. Eszerint ha éjfél után vízbe forró ólmot pottyantanak, a jól értesült fém megme revedett formája sok mindent elárul, “megjósol ’ a hozzáértőnek. A hagyományos szilveszteri, újévi ételekről; régen főtt kukoricát, babot ettek — az ókori Egyiptomig visszavezethető babona szerint — ugyanis (aranyos színüknél fogva), aki ezeket az ételeket eszi; egész évben dől hozzá az arany. “Modern” továbbfejlesztése ennek a káposzta, a káposztalevél ugyanis a bankót jelképezi. És mint az arannyal, ugyanúgy jár az is, aki káposztát eszik, gazdag lesz az uj évben. Hisz, amit uj év első napjaiban csinálunk, az visszatér az egész évben. Ha valaki vidám — nevetni fog, a későn kelő lusta lesz, aki pénzt ad ki- egész évben kénytelen lesz a zsebébe nyúlni. Úgyhogy a legokosabb, ha vidáman köszönt jük az uj esztendőt, malacpecsenyét eszünk éa hajnaltájt finom káposztalevest — ha pénzt nem is biztos, hogy hoz a házhoz, de a sok italra ez mindenesetre jól fog esni.
