Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-12-23 / 51. szám
16. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Dec. 23, 1971 ❖ * ❖ ❖ Elbeszélések és igaz történetek ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ HATÁRAINK (Folytatás) Persányi számára mégis a belváros volt a legizgalmasabb látvány, noha mindaz, amit eddig Lüderitzből látott, megfelelt egy Afrika történetével foglalkozó film kiváló díszletének. De az: egykori német, majd angol gyarmati város központja — régi tizenkilencedik és huszadik századi emlékeivel — kissé Budapestre emlékeztette. Mégpedig arra az egykori Budapestre, amelyet már csak a filmmuzeumi filmeken láthat az ember. Lüderitz a német gyarmatosítás idején épült, majdnem egyidőben a magyar fővárosnak a kiegyezés korabeli újjáépítésével. Kőrútjai a pesti Nagykörutat idézték, sugárutjai pedig a régi Kossuth Lajos utcát. Mindössze a belváros központjának néhány — az egykori kínai és indiai kereskedők színes boltjaival zsúfolt — utcácskája bontotta meg ezt a hasonlóságot. A “LÉZERKÁPRÁZAT” TECHNIKÁJA Persányi nagy érdemeket szerzett Afrikában az úgynevezett “lézerkáprázat” technikájával dolgozó, színes, térhatású filmezés meghonositásával. Európában, Ázsiában ez az uj technika hamar kiszorította a hagyományos filmezést. Mindenütt eltűntek a vetítővásznak, mert a lézersugarak a levegő bármely pontján, bármely színben láthatóvá válhattak, kialakíthatták azokat a mozgó formákat, amelyek a filmképhez szükségesek. A néző valósággal benne élt a játékban. Együtt repült a vadászgéppel, és látta maga alatt a szédítő mélységet. Vagy körülötte csattogott a vívó hős kardja. Az alakitó színész színe és alakja annyira természetes, valósághű volt, hogy szinte meg lehetett fogni. De ha valaki odanyult a lézerkáprázatban felidézett alakhoz, a semmibe markolt ... levegőt fogott . . . Persányi lézerkáprázatu technikával készített filmet az elhunyt iró egyik regényéből. Három vagy négy nappal a mester hirtelen halála előtt találkozott vele utoljára, és a személyes találkozás közeli emléke miatt legszívesebben némán járta volna végig a temetési menetet. De csakhamar melléje szegődött régi ismerőse, al-Mahgub doktor, a szudáni orvosprofesszor. — Nem hiszem, hogy a mester valóban 120 évet élt! — mondta a szudáni. — Ez biológiai képtelenség! Tudunk ugyan kirivó esetekről, amikor valaki százhuszonöt, százharminc évet is megélt, de azok nyugodt, természetes életmódot folytató emberek voltak, nem ilyen eleven intellektusu, ellobbanó természetek! Szerintem nem volt több, mint 90 éves ... Amikor az agyáról készült EKB-felvételeimet vizsgáltam, a memóriaközpontjában levő XX. századi emlékek nagyon labilisnak mutatkoztak. Lehettek azok fantáziaképek vagy irodalmi információk is . . . Amennyire szeretett misztikus ködbe burkolózni, egyszerűen elhitette magáról, hogy a XX. század végén született . . . Persányi az utolsó találkozásukról mondott valamit,, de al-Mahgub tovább magyarázott: — Higyje el nekem, sok titok fedi az öregur életét. Az irodalomtörténet most már végérvényesen úgy tudja, hogy a mester 1989- től 2101-ig élt. Kell ennél szebb mitosz? Meg itt van a neve is: “Uhuru”. Ez a szó szuahéliül annyit jelent: “szabadság”. Olyan név, amely önmagában is hangulatot kelt, és idézi a mester nevével összefonódott egykori szabadságharcokat. Valódi nevét és valódi születési helyét titkolta, nehogy kinyomozhassák születése valódi dátumát! Szerintem a regényeit sem azért irta etiópiai egyházi nyelven, mert ez a nyelv összenőtt Afrika ősi kultúrájával, hanem azért, mert ez a nyelv nálunk olyan, mint önöknél Európában régen a latin volt. Mindenki csak megtanulta, de senkinek sem volt az anyanyelve . . . így nem lehet rájönni az eredeti anyanyelvére sem . . . Persze mindez megbocsátható. Az öreg valóban nagyot alkotott . . . Persányi érdeklődve hajolt al-Mahgubhoz: — Mondja, professzor, és a maguk gépe, az EKB-készülék nem ad választ ezekre a kérdésekre? — Ezekre nem! — felelte a doktor. — Hiszen ezek egy öregember gyerekes különcködései. De a legfontosabb irói kérdések számára elevenen konzerváltuk a mester szellemét .. . Ahogy a tisztiorvos befejezettnek nyilvánitja a temetést, máris használhatjuk az EKB-felvételt! Ez a már többször emlegetett EKB nevű készülék hozta el néhány éve al-Mahgub számára a professzori kinevezést és a nemzetközi hírnevet. Persze nem egyedül dolgozta ki a találmányt — erre mint orvos nem is lett volna képes —, de a lényegét jelentő elgondolás tőle származott. Al-Mahgut az élettan végső kérdéseivel foglalkozó nagy orvosi gondolkodó volt Abból a tényből indult ki, hogy némely ember halálával azért éri igazán károsodás a társadalmat, mert a tudathordozó alkotóképes emberi agy mint egyedi eleven kibernetikai rendszer örökre megszűnik működni. Ha tehát — gondolta al-Mahgub — az eleven és halandó emberi agy egyéni, biológiai müködésrendszeréről egy bármikor működtethető gépi másolatot, egy különlegesen beprogramozott gondolkodóképes kibernetikai szerkezetet készít, ez az elektronikus agy az ember halála után is tovább “él”, tovább “gondolkodik”, tovább “alkot” — az elhalálozott személyiség sajátosságainak megőrzésével! v. ... AZ ENKEFALOKIBERNOBIOGRAF Persányi jól emlékezett arra, mekkora botrányt kavart al-Mahgub, amikor egy orvost szakfolyóiratban először fejtegette, hogy “mindazt, amit az emberi agy ribonukleinsavmolekulái egy életen át felhalmoztak és egyéni módon önmagukba “programoztak”, egyszerűen át kell és át lehet fordítani elektromos jelekre, és tárolni lehet memóriaegységekben. Semmi sem változik azáltal, hogy az egyéni tudatmegnyilvánulásokat az agyvelő molekulái helyett az egykori molekulákkal azonos módon dolgozó elektronikus agy hordozza a jövőben . . .” Később a támadások elmaradtak, több kormány felkarolta al-Mahgub elképzeléseit, professzori címet kapott, és megbízták egy kutatóintézet vezetésével. így születhetett meg készüléke, az enkefalokibernobiograf, röviden: az EKB! Al-Mabgub doktor nem kis bánatára azonban a legtöbb ország törvénykezése némiképp korlátozta a EKB használatát. Amig az “alany” élt, még személyes engedélyével sem volt szabad működtetni agyának eme gépi “mását”, hanem csupán a halála, pontosabban a temetése után kapcsolhatták azt be. Al-Mahgub esküdött rá, hogy az elektronikus “agymásolat” olyan kérdésekről is dönthet, amelyeknek a megítéléséhez szükséges ismeretekkel az agy eredetije nem rendelkezett. Ilyen esetekben nem kell mást tenni, mint a döntés meghozatalához szükséges uj ismeretek információit be kell táplálni az elektronikus agy memóriaközpontjába. Ezek birtokában az agymásolat az egykoron élő ember gondolkodási és döntésrendszere alapján adja meg a választ. Persányinak és a szudáni professzornak a barátsága is némiképp ehhez a készülékhez kapcsolódott. A filmrendező ugyanis — akaratán kívül — adott egy ötletet az EKB tökéletesítésén dolgozó kutatóknak. Jóformán egész Afrikát beutazta, hogy megismertesse lézerkáprázatu technikával fölvett filmjeit. És a szudáni bemutatóra meghívót küldött al- Mahgub professzornak, meg néhány kutatótársának is. Ez a döbbenetes hatásokat produkáló technikai művészet adta nekik azt az ötletet, hogy EKB-felvételeik alkalmával filmfelvételeket is készítsenek pácienseikről, mégpedig lézerkáprázatu technikával. A filmfelvételeket számítógéppel elemeztették, és az egyénre jellemző valamennyi mozdulatváltozatot memóriaegységekbe táplálták, így az EKB-készülék révén “életre” keltett agyműködéssel egyidejűleg bármikor rekonstruálhatták az agy eredeti tulajdonságának' alakját, a gondolataival járó valamennyi mozdulatát és arcizomreakcióját. Persányinak kellemetlen érzése támadt, amikor eszébe jutott a tökéletesített EKB-berendezés. Sehogyan sem bírt megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a halott iró esetleg néhány nap múlva vele “szemben” ül, “beszélget”, talán még a regényéből készített film felől is “érdeklődik” majd. Ahogyan al-Mahgub doktorra tekintett, csodálattal telteliránta. Nem tudta megállni, hogy ne mondjon neki néhány elismerő, lelkes szót... (Folytatjuk.) j
