Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-07-15 / 28. szám
UJ NEMZETKÖZI NYELV Irta: VÁRKONYI ANDOR ' 8. oldal.________________________________________________MAGYAR HTRAéV? Félfüllel már hallottam arról, hogy Kemence Egon valami nagyjelentőségű tudományos probleéma megoldásán dolgozik, de annak mibenlétéről a leghalványabb sejtelmem sem volt. Egy napon azonban összefutottam vele egy cafeteriában, ahol azt javasolta, hogy szerény vacsoránkat egy asztalnál költsük el. Az ajánlatot — némi habozás után — elfogadtam, s igy váltam tudójává a titoknak, amelynek megismerése után egy cseppet sem vágyakoztam. Egy darabig viszonylagos csendben nyeltük a különböző tányérokon tálalt falatokat, amikor Egon váratlanul ezt a kérdést szegezte nekem: — Hallottál valamit Zamenhófról? A kérdésre — norvég szokás szerint — kérdéssel válaszoltam: — Csak nem akarod tökéletesíteni az eszperantó nyelvet? — Nem, nem, szó sincs róla. Hogyan is gondolhatsz rólam ilyesmit?! — mondta és szikrákat szót a szeme. Mint utóbb kiderült, a szikrákat nem a felháborodás szülte benne, hanem az a tény, hogy egy álnok csirkecsont a torkán akadt. Némi ikrákogás, és erőltetett nyelőgyakorlatok után sikerült a csontocskát helyéről elmozdítania, amely azután folytatta rendeltetésszerű útját. — Az én nyelvészeti felfedezésemnek semmi .köze sincs az eszperantó nyelvhez — jelentette ki most már simán gördülő nyelvvel, miközben kialudtak a szikrák, — és Zamenhófot csak azért említettem, mert az alapgondolat, amelyből kiindultam, hasonló volt az övéhez, egy olyan nemzetközi nyelvet alkotni, amelyet a világ minden táján megértenek. Az általam alkotott nyelv, amelynek “Tiptop” a neve, egy fokkal tökéletesebb, mint az eszperantó, mert azt a süketnémák is megértik, már pedig azoknak a száma is több millió a Földön. — Szóval — ha jól sejtem — a “tiptop” nyelv lényege: a mutogatás ... — Fején találtad a szöget öregem, de csak résiben. Mert amig a süketnémák csupán a kezükkel, illetve ujjaikkal fejezik ki gondolataikat, a tiptop jelbeszédet beszélők, egész testüket mozmozgósitják a gondolatközlés érdekében. Tehát — a fülön kívül — mindent: a lábakat, a szemeket, az arcizmokat, és természetesen a kezeket. A fül mozgatásáról azért kellett lemondanom, mert aránylag kevés ember tudja mozgatni a füleit, s egy esetlegességet nem akartam beilleszteni az uj műnyelv struktúrájába. Egyébként a tiptop nyelvet megtanulni nem nehéz: nem kell hozzá nyelvérzék, csupán egy kis kecsesség, grácia, mert hiszen — mint látod — azt nem nyelvtani, hanem mozgatásiam, tehát dinamikai elemekből hoztam létre . . . —Nagyon érdekes — mondtam, miközben azon tűnődtem, hogy Kemence Egont miért engedték ki az elmegyógyintézetből, vagy ha még nem volt ott, miért nem viszik be? — Nagyon érdekes — ismételtem. — Ha ez széles körben elterjed, valóban eltűnnek a nyelvi korlátok . . . Például hogy mondod tiptopul, hogy hulló falevél, suttogva beszél, a szép tavasznak már vége .. . ? Kemence felállt, meghajolt, jobbra-balra kacsintott egyet, kinyitotta, majd újra becsukta a száját: aztán kettőt bokázott, néhány tánclépést tett előre, majd megkerülte az asztalt, s végül újra leült. — Óriási! — lelkesedtem: És pontosan azt “mondtad” el tiptopul, amit kértem? — Pontosan. Ha akarod, most elmondok neked tiptopul egy szép verset. Mondjuk Kosztolányitól a .. . — Nem, nem . . . legalábbis itt nem. Majd máskor . . . most már mennem kell ... — dadogtam. — Kérlek, nekem nem sürgős! Ellenben sürgősen keresek egy másik lakást. Nem tudsz véletlenül egy jó, nem nagyon drága lakást egy csendes környéken? — Pillanatnyilag nem tudok, de ha hallok valamit, szólok neked. Egyébként miért költözöl el a régi lakásodból? — Mert az alattunk levő lakó állandóan piszkál bennünket; azt állítja, hogy olyan ricsajt csinálunk esténként, hogy attól tart: egyszer a fejére szakad a mennyezet! — És tényleg annyit táncoltok, döngetitek a padlót?? — Ugyan, öregem, van nekünk kedvünk táncolni ilyen nehéz időkben?! — Hát akkor? — Mindössze annyi történt, hogy a feleségemmel tiptopul beszélgettünk. Esténként pedig tiptop nyelvre fordítva felolvastam neki Tolsztoj “Háború és béké”-jét ... És mostanában éppen a háborúnál tartottam .... UJ AESOPUSI MESE Pestről jött barátommal beszélgettem a hazai viszony óikról. Sok más között arról is szó esett, FODOR JÓZSEF: Barátok halálára Nap nem huny, hogy kedveseinkből Ne hullna ismét valaki! Hány nálunk ifjabb valakink dől. Vad sors-kegy még itt állami! Állni a sokszor tűrhetetlent, Mit hoz reánk a rossz világ. — Barátokból egy újra elment, Hívd bár az örökléten át. Hívhatod, nem jön vissza ő már, Porladjon bár a nap, idő, S véget érjen a végtelen bár: Ki elment, vissza sose jő. A Semmi partján ülnek ők mind. Gondtalan, gyötrődéstelen, S mint elmúlt földi rémálom int A háború s a félelem. NÉPEK, SZOKÁSOK KOBRA-FESZTIVÁL Az indiai Maharastra állambeli Shiralában az idén is megtartják a kígyók ünnepét, a kobrafesztivált. — Szerte Indiában sok-sok házban mindennapos a kigyóábra és -kép. Az eleven kígyókat pedig különleges tisztettel illeti. Az ünnepségek kígyóit külön fogják a szakemberek. Hajnalban indulnak a mezőkre, s amint fellelik a kobrafészket, száraz fűből azonnal tüzet gyújtanak. A füst hatására a kígyó előbujik. A fejét ekkor hosszú bottal leszorítják, majd a hüllőt cserépedénybe dobják. Az edényt zsák zárja. Az ünnepet megelőző napokban a kígyókat táplálják. — A kobrával telt cserépedényeket az ünnep napján körmenetben viszik háztól házig. Mindenütt átveszik az asszonyok hagyományos aján-Thursday, July 15, 1971 hogy az uj gazdasági mechanizmusban hogyan alakult a viszony a főnökök és az alkalmazottak között. — Ezen a téren nem változott a helyzet — mondotta. — Még mindig él és virágzik a protekcionizmus, a klikkrendszer. Aki jól bevágódott a főnöknél, annak aranyélete van, akire pedig haragszik a főnök, az benneragad a kátyúba. Hogy a főnök és kegyence között milyen a viszony, azt legjobban egy uj aesopusi mese fejezi ki. Azt talán mondanom sem kell, hogy a mese aesopusi eredetéért nem merném tüzbe tenni a kezemet, de azért, hogy ez a helyzetet pontosan jellemzi — igen! íme a mese: Csellókoncertet ad a nyuszi. Az első szünetben a dobogóra rohan a róka és arra kéri a nyuszit, cellózzon neki egy kicsit kinn az utcán . . . nagyon hálás lenne érte! ... A nyuszi bólint és megy ki az utcára a csellóval. Néhány perc múlva visszatér a róka bőrével, azt egykedvűen a zongora tetejére dobja és folytatja a hangversenyt. A második szünetben a farkas kéri őt arra, hogy játszón néki egy kicsit kinn az utcán a csellóval; a nyuszi kimegy a farkassal is a csellóval az utcára. Rövidesen visszatér a farkas bőrével, — azt a legnagyobb közönnyel a zongora tetejére veti és tovább folytatja a koncertet. A harmadik szünetben a medve jelentkezik ugyanilyen kéréssel, de Ugyanúgy jár mint az elődei . . . Ekkor a kisajtón keresztül a terembe lép az oroszlán és a fogait csattogtatva igy szól a közönséghez: — Kedves barátaim! Akik a hangverseny után az én kis nyuszikámtól azt kérik, hogy nekik külön csellózzék, az utcán, — az szándékát előzetesen jelentse be — nekem! dekát, a virágot és tejet. Este Shiva templomában folytatódik a szertartás. A kobrákat szabadon engedik és a bűvölök elkápráztatják a híveket mutatványaikkal. A ceremónia végén a kobrákat ismét befogják, s visszaviszik a mezőre. Itt valamennyit hagyják elsiklani. A kígyókat eladni tilos. Évezredes legenda: Shiva isten óvja a fesztivál embereit a kobra marásától. — Az ünnepségék hüllői az elől mérgesfogas siklók fajtájába tartoznak. A köznapi szóhasználattal szemüveges kigyónak is nevezett — latin néven — naia tripudsiansok — a keleti félgömb legrettegettebb kígyói. Koponyájuk rövid, magas, négyszögletes. Méregfogaik elől barázdáltak, a rovátkákon át folyik a méreg a mart sebbe. A kobra fel tudja fújni a nyakát. Kifeszitett nyakbőrén szabad szemmel kivehető a szemüveghez hasonló rajzolat. (Az indiaiak tisztelt hüllőjét magyarul pápaszemesnek nevezik. Spanyolországban pedig Cobra del Capellónak, kalapos kigyónak ismerik.) A kigyóbüvölők kitörik a kobra méregfogait, önmagukat pedig időközönként kigyóméreggel immunizálják. Érdemes megjegyezni: a kobra állitélag csak azt az embert marja meg, aki testére lép. GONDOLATOK Nem bánom, ha az illető állandóan ócsárol engem, de legalább a hátam mögött tegye. * * * A legkisebb hasznot azok a tapasztalatok hozzák nekünk, amelyeket mások szereznek velünk kapcsolatban. * * * Ne nyiss ki olyan ajtót, amelyet nem tudsz majd becsukni. * * * Miért van az, hogy amikor azt mondjuk, “ez ugyan nem rám tartozik”, akkor mindig igy folytatjuk: “de azért...”
