Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-11-11 / 45. szám
14, OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Nov. 11, 1971 A CSÓKOSSZÁJU GYILKOST MEGÖLTÉK FEGYENCTÁRSAI (Folytatás) Butlernek első látásra megtetszett Barbara és melléje ült az autóbuszban. Beszélgetni kezdtek. Butler sok mindent elmondott magáról, nem tartotta azonban szükségesnek — többek között — elmondani azt, hogy nős és sikkasztott pénzen utazik. — Oregonba akarok jutni — mondotta Butler Barbarának — ahol cowboy szeretnék lenni. A történet romantikus volt, a jóképű férfi nem maradt hatástalan a lányra. Egyébként Butler cowboy-tervei rövidesen megváltoztak: amikor Barbara leszállt az autóbuszról Boiseban, Butler is leszállt. Butler megszállt egy szállodában, kibérelt egy vörösszinü sedan automobilt és estéit Barbara társaságában töltötte. — Szinte pillanatok alatt beleszerettem Barbaraty A szó ^valóságos értelmében imádtam. Gyilkosa nem én voltam, ez az igazság — fejezte be vallomását Butler a chicagói detektívek előtt. Négy órai kihallgatás után, a detektívek legépelték a vallomást, amely 13 gépelt oldalra terjedt és átnyújtották aláírásra Butlernek. Butler néhány pillanatig habozott, azután váratlanul kijelentette: — Tudják, mit? Inkább elmondom maguknak azt, hogy mi történt valójában. Butler módosított vallomása igy hangzott: — Kétszer, két este vittem el Barbarat vacsorázni, a harmadik napon azonban egy másik férfivel láttam együtt. Azt hittem, megörülök a dühtől és a féltékenységtől. — Megpróbáltam elfelejteni a dolgot: elmentem a ne vadai Jackpotba, ásol szerencsét próbáltam és közben éjjel-nappal ittam. Nyertem 100 dollárt és elhatároztam, hogy elmegyek vissza, valamelyik keleti városba. Barbarat azonban nem tudtam kiverni a fejemből. Úgy éreztem hogy legalább még egyszer látnom kel’ őt, mielőtt elmegyek. Üzenetet hagytam neki a dormatóriumban, azután felhívtam telefonon és együtt ebédeltünk. — Ebéd után elmentünk kocsin ki a sivatagba,' ahol leparkoltuk a kocsit és körülbelül 4 óra hosszat ott maradtunk. Ölelkeztünk és csókolóztun és levettem Barbara blúzát. Készen állottunk a szeretkezésre. Készen állottam arra, hogy mindent őszintén elmondjak önmagámról. — S ekkor, hirtelen, fogalmam sincs arról, hogy miért, hátranyultam a hátsó ülésre és előrántottam onnan Barbara blúzát. A blúzt Barbara nyaka köré tekertem . . . mindig szorosabbra tekertem a blúzt és közben eszeveszetten csókoltam Barbai’at. — Barbara kétségbeesetten harcolt, körmével végigszántotta arcomat. A blúzt még szorosabbra fogtam . . . és egyszerre Barbara elcsendesedett. — Meggyilkoltam Barbarat, de fogalmam sincs arról, hogy miért. Ellenállhatatlan kényszer hatása alatt cselekedtem. Örülök, hogy elmondottam az igazságot. Valakinek el kellett mondanom, nem tudtam tovább magamban tartani. — Én hívtam fel telefonon a boisei rendőrséget és én mondtam meg, hogy hol találják meg Barbara holttestét. A chicagói rendőrség értesítette Idahot Butler vallomásáról, Butler nem kivánt harcolni kiadatása ellen. Amikor azonban Idahoba érkezett, ott már megváltoztatta Chicagóban tett vallomását. Butler ekkor már azt állította: igaz, hogy kivitte Barbarat a sivatagba autón, nem ölte azonban meg, hanem re/ videsen vissza vitte a dór matóriumba. Ki gyilkolta meg Barbarat ? — Fogalmam sincs róla — mondotta Butler. Nemsokkal ezután tűz tört ki a boisei fegyintézetben és Butler füstmérgezést kapott, axigén-kezelésben kellett részesíteni. Az őrök úgy vélték, hogy Butler gyújtogatott, mert a tűz által okozott zűrzavarban meg akart szökni, a tűz azonban jobban sikerült, mintsem ő maga is gondolta. Később, a börtönlelkésznek vallomást tett Butler; ekkor ismét úgy vallott, hogy ő gyilkolta meg, Barbarat, később azonban ezt a vallomását is visszavonta. Ettől függetlenül, előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságért állitot ták bíróság elé. Ugyanebben az évben viszont a US Legfelsőbb Bírósága olyan elvi jelentőségű döntért hozott, amelynek értelmében a vádlottnak, vallomása előtt, ügyvéddel kell tárgyalnia. Wayne Kidwell, aki akkor Ada megye ügyésze volt, megtudta, hogy Butlernek egyik rendőrség sem ajánlotta fel ezt a jogot vallomása előtt, igy tehát — a US Legfelsőbb Bíróságának döntése értelmében — a bíróság aligha engedné meg, hogy Butler beismerő vallomását a tárgyaláson bizonyítékként használják fel ellene. Butlernek tehát megengedték, hogy bűnösnek vallja magát hirtelen felindulásban elkövetett gyilkosságban és ezáltal elkerülje a villamosszéket. Butiért nem életfogytiglani börtöibüntetésre, hanem 75 évre ítélték. Ennek az oka a következő volt: Idaho állam törvényei értelmében az életfogytiglanra Ítélt fegyenc 10 év múlva kérheti feltételes szabadlábra helyezését, 75 éves büntetés esetén azonban csak 25 év telteltével, tehát a büntetés egyharmadának letöltése után, jogosult erre. Butler végiilis a Table Rock közelében levő állami fegyintézetben kezdte meg büntetése letöltését. Később, 1967- ben, Butler, egyik fegyenctársával együtt, szökést kísérelt meg egy teherautón. A szökési kísérlet kudarcot vallott, nemsokkal azután, hogy a teherautó elhagyta a börtönt, elfogták őket. Butiért, azzal az egyáltalában nem indokolatlan feltételezéssel, hogy érzelmi és idegproblémái vannak, a springfieldi (Mo.) federális orvosi központba utalták és később, onnan, Leavenworthba került. Butler ettől fogva megváltozott : mintafegyenc lett. Egész életében lázadó volt és forradalmár és amikor elkövetkezett a fegyenclázadás, nem állott a fegyencek oldalára: ezúttal is lázadó volt, ebben az esetben a fegyencek társadalma ellen lázadt. Másfél hónappal Butler meggyilkolása után három fegyenc ellen vádat emeltek. Az ügyész azzal vádolja a három fegyencet, hogy Butiért Kürthy Miklós: KRÓNIKA Időnkint újra és újra megdöbbenek azon, hogy a bérház, amelyben lakom, milyen óriási. Három háztöm bőt foglal el és körülbelül 400 lakás van benne. Irdatlan hosszúságúak a folyosók és aki az egyik végükön áll, nem tudja betekinteni az egészet, a folyosó másik vége ködbe vész. Ez a bérház, számos más bérházzal együtt, jellemző példája annak az életformának, amelyet egy társadalomtudós igy nevezett: A Magányos Tömeg életformája. . Rengetegen lakunk együtt ezekben a bérházakban és nem ismerjük egymást, voltaképpen, nem is akarjuk egymást ismerni. A hajnali és a reggeli órákban megnyilnak a lakásajtók és a lakók kiözönlenek. Mindenki elmegy valahová dolgozni, pusztán azért, hogy élelmet vegyen, ruhát és cipőt vegyen és mindezek birtokában, másnap is lehetségessé váljék az, hogy ismét elmehessen dolgozni. Nyüzsgő hangyák módjára élünk ezekben a hatalmas bérházakban, közvetlenül egymás mellett és irtózatos magányosságban. Mindegyikünk éli a maga egy fémruddal leütötték, aztán agyonszurták. S igy halt .meg a csókosszáju fegyenc, aki “szeveszetten” csókolta a lányt, akit imáéletét a bezárt lakásajtó mögött. A többiek nem tudnak erről az életről semmit és nem is érdekli őket. A lakásajtók mögött sírnak és nevetnek az emberek, féltékenyek, boldogok és boldogtalanok, reggelenkint kirajzanak a lakásokból és a délutáni órákban visszaözönlenek és ez az élet. Közben személytelenek vagyunk : az üzletben én vagyok A Vevő, a fogorvosi rendelőben én vagyok a Mü-fogas, a belgyógyásznál én vagyok az Alacsony Vérnyomásu Beteg. így élünk egymás mellett és közben semmi sem történik. Elmúlik az élet és a folyosó homályos vége továbbra is homályos marad, az ajtók továbbra is kinyílnak és bezárulnak ... a Magányos Tömeg éli egyforma, színtelen és szürke életét. Olykor eltűnik egy-egy lakó .. . mert időnkint meg is halnak közülünk egyesek. A halál azonban nem jelent semmit, mert nem ismerjük a halottat: éppen csak a szomszédunk volt és ki törődnék ilyen kicsinységgel ? Olykor kiadó valamelyik lakás és ilyenkor tudjuk, hogy ennek általában az az oka, hogy a lakó meghalt. Azután újabb lakó foglalja el az üres lakást és ő is néma tagja lesz a Magányos Tömegnek. Velünk, a többiekkel együtt, vár a halálra és időnkint borzongva nézi az iszonyúan hoszszu folyosó homályos végét. Ez az egész, nem több és nem kevesebb: zsúfolt tömegben élünk magányosan, igy morzsoljuk egyhangú napjainkat és az igazság az, hogy akkor sem leszünk magányosabbak, ha meghaltunk. dott ... és közben megfojtotta. Miért? Alighanem az az igazság, hogy erre ő maga sem tudott válaszolni. (Vége.) .___ “Óh! Végre-----Nem kell többé diétáznom!” ' i'Wi -.-Ä-• ■■■>•! , Kürlhy Miklós
