Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)

1971-11-11 / 45. szám

14, OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Nov. 11, 1971 A CSÓKOSSZÁJU GYILKOST MEGÖLTÉK FEGYENCTÁRSAI (Folytatás) Butlernek első látásra megtetszett Barbara és mel­léje ült az autóbuszban. Be­szélgetni kezdtek. Butler sok mindent elmondott magáról, nem tartotta azonban szüksé­gesnek — többek között — el­mondani azt, hogy nős és sik­kasztott pénzen utazik. — Oregonba akarok jutni — mondotta Butler Barbará­nak — ahol cowboy szeretnék lenni. A történet romantikus volt, a jóképű férfi nem maradt ha­tástalan a lányra. Egyébként Butler cowboy-tervei rövide­sen megváltoztak: amikor Barbara leszállt az autóbusz­ról Boiseban, Butler is leszállt. Butler megszállt egy szállo­dában, kibérelt egy vörösszinü sedan automobilt és estéit Barbara társaságában töltöt­te. — Szinte pillanatok alatt beleszerettem Barbaraty A szó ^valóságos értelmében imádtam. Gyilkosa nem én voltam, ez az igazság — fejez­te be vallomását Butler a chi­cagói detektívek előtt. Négy órai kihallgatás után, a detektívek legépelték a val­lomást, amely 13 gépelt ol­dalra terjedt és átnyújtották aláírásra Butlernek. Butler néhány pillanatig habozott, azután váratlanul kijelentette: — Tudják, mit? Inkább el­mondom maguknak azt, hogy mi történt valójában. Butler módosított vallomá­sa igy hangzott: — Kétszer, két este vittem el Barbarat vacsorázni, a har­madik napon azonban egy má­sik férfivel láttam együtt. Azt hittem, megörülök a dühtől és a féltékenységtől. — Megpróbáltam elfelejte­ni a dolgot: elmentem a ne va­dai Jackpotba, ásol szerencsét próbáltam és közben éjjel-nap­pal ittam. Nyertem 100 dol­lárt és elhatároztam, hogy el­megyek vissza, valamelyik keleti városba. Barbarat azon­ban nem tudtam kiverni a fe­jemből. Úgy éreztem hogy leg­alább még egyszer látnom kel’ őt, mielőtt elmegyek. Üzene­tet hagytam neki a dormató­­riumban, azután felhívtam telefonon és együtt ebédel­tünk. — Ebéd után elmentünk kocsin ki a sivatagba,' ahol leparkoltuk a kocsit és körül­belül 4 óra hosszat ott marad­tunk. Ölelkeztünk és csókolóz­­tun és levettem Barbara blú­zát. Készen állottunk a sze­retkezésre. Készen állottam arra, hogy mindent őszintén elmondjak önmagámról. — S ekkor, hirtelen, fogal­mam sincs arról, hogy miért, hátranyultam a hátsó ülésre és előrántottam onnan Barba­ra blúzát. A blúzt Barbara nyaka köré tekertem . . . mindig szorosabbra tekertem a blúzt és közben eszeveszet­ten csókoltam Barbai’at. — Barbara kétségbeesetten harcolt, körmével végigszán­totta arcomat. A blúzt még szorosabbra fogtam . . . és egyszerre Barbara elcsende­sedett. — Meggyilkoltam Barba­rat, de fogalmam sincs arról, hogy miért. Ellenállhatatlan kényszer hatása alatt csele­kedtem. Örülök, hogy elmon­dottam az igazságot. Valaki­nek el kellett mondanom, nem tudtam tovább magamban tartani. — Én hívtam fel telefonon a boisei rendőrséget és én mondtam meg, hogy hol ta­lálják meg Barbara holttes­tét. A chicagói rendőrség érte­sítette Idahot Butler vallo­másáról, Butler nem kivánt harcolni kiadatása ellen. Ami­kor azonban Idahoba érkezett, ott már megváltoztatta Chica­góban tett vallomását. Butler ekkor már azt állí­totta: igaz, hogy kivitte Bar­barat a sivatagba autón, nem ölte azonban meg, hanem re/ videsen vissza vitte a dór ma­tóriumba. Ki gyilkolta meg Barbarat ? — Fogalmam sincs róla — mondotta Butler. Nemsokkal ezután tűz tört ki a boisei fegyintézetben és Butler füstmérgezést kapott, axigén-kezelésben kellett ré­szesíteni. Az őrök úgy vélték, hogy Butler gyújtogatott, mert a tűz által okozott zűr­zavarban meg akart szökni, a tűz azonban jobban sikerült, mintsem ő maga is gondolta. Később, a börtönlelkésznek vallomást tett Butler; ekkor ismét úgy vallott, hogy ő gyilkolta meg, Barbarat, ké­sőbb azonban ezt a vallomását is visszavonta. Ettől függetlenül, előre megfontolt szándékkal elkö­vetett gyilkosságért állitot ták bíróság elé. Ugyanebben az évben vi­szont a US Legfelsőbb Bíró­sága olyan elvi jelentőségű döntért hozott, amelynek ér­telmében a vádlottnak, vallo­mása előtt, ügyvéddel kell tárgyalnia. Wayne Kidwell, aki akkor Ada megye ügyésze volt, meg­tudta, hogy Butlernek egyik rendőrség sem ajánlotta fel ezt a jogot vallomása előtt, igy tehát — a US Legfelsőbb Bíróságának döntése értelmé­ben — a bíróság aligha enged­né meg, hogy Butler beismerő vallomását a tárgyaláson bizo­nyítékként használják fel el­lene. Butlernek tehát megenged­ték, hogy bűnösnek vallja ma­gát hirtelen felindulásban el­követett gyilkosságban és ez­által elkerülje a villamosszé­ket. Butiért nem életfogytiglani börtöibüntetésre, hanem 75 évre ítélték. Ennek az oka a következő volt: Idaho állam törvényei értelmében az élet­­fogytiglanra Ítélt fegyenc 10 év múlva kérheti feltételes szabadlábra helyezését, 75 éves büntetés esetén azonban csak 25 év telteltével, tehát a büntetés egyharmadának le­töltése után, jogosult erre. Butler végiilis a Table Rock közelében levő állami fegyin­tézetben kezdte meg bünteté­se letöltését. Később, 1967- ben, Butler, egyik fegyenc­­társával együtt, szökést kísé­relt meg egy teherautón. A szökési kísérlet kudarcot val­lott, nemsokkal azután, hogy a teherautó elhagyta a bör­tönt, elfogták őket. Butiért, azzal az egyáltalá­ban nem indokolatlan feltéte­lezéssel, hogy érzelmi és ideg­problémái vannak, a spring­­fieldi (Mo.) federális orvosi központba utalták és később, onnan, Leavenworthba került. Butler ettől fogva megvál­tozott : mintafegyenc lett. Egész életében lázadó volt és forradalmár és amikor elkö­vetkezett a fegyenclázadás, nem állott a fegyencek olda­lára: ezúttal is lázadó volt, ebben az esetben a fegyencek társadalma ellen lázadt. Másfél hónappal Butler meggyilkolása után három fegyenc ellen vádat emeltek. Az ügyész azzal vádolja a há­rom fegyencet, hogy Butiért Kürthy Miklós: KRÓNIKA Időnkint újra és újra meg­döbbenek azon, hogy a bér­ház, amelyben lakom, milyen óriási. Három háztöm bőt foglal el és kö­rülbelül 400 lakás van ben­ne. Irdatlan hosszúságúak a folyosók és aki az egyik végükön áll, nem tudja betekinteni az egé­szet, a folyosó másik vége ködbe vész. Ez a bérház, számos más bérházzal együtt, jellemző példája annak az életformá­nak, amelyet egy társadalom­­tudós igy nevezett: A Magányos Tömeg életfor­mája. . Rengetegen lakunk együtt ezekben a bérházakban és nem ismerjük egymást, volta­képpen, nem is akarjuk egy­mást ismerni. A hajnali és a reggeli órákban megnyilnak a lakásajtók és a lakók kiözön­­lenek. Mindenki elmegy valahová dolgozni, pusztán azért, hogy élelmet vegyen, ruhát és cipőt vegyen és mindezek birtoká­ban, másnap is lehetségessé váljék az, hogy ismét elme­hessen dolgozni. Nyüzsgő hangyák módjára élünk ezekben a hatalmas bér­házakban, közvetlenül egymás mellett és irtózatos magányos­ságban. Mindegyikünk éli a maga egy fémruddal leütötték, az­tán agyonszurták. S igy halt .meg a csókosszá­­ju fegyenc, aki “szeveszetten” csókolta a lányt, akit imá­életét a bezárt lakásajtó mö­gött. A többiek nem tudnak erről az életről semmit és nem is érdekli őket. A lakás­­ajtók mögött sírnak és nevet­nek az emberek, féltékenyek, boldogok és boldogtalanok, reggelenkint kirajzanak a la­kásokból és a délutáni órák­ban visszaözönlenek és ez az élet. Közben személytelenek va­gyunk : az üzletben én vagyok A Vevő, a fogorvosi rendelő­ben én vagyok a Mü-fogas, a belgyógyásznál én vagyok az Alacsony Vérnyomásu Beteg. így élünk egymás mellett és közben semmi sem törté­nik. Elmúlik az élet és a folyo­só homályos vége továbbra is homályos marad, az ajtók to­vábbra is kinyílnak és bezá­rulnak ... a Magányos Tömeg éli egyforma, színtelen és szürke életét. Olykor eltűnik egy-egy la­kó .. . mert időnkint meg is halnak közülünk egyesek. A halál azonban nem jelent sem­mit, mert nem ismerjük a ha­lottat: éppen csak a szomszé­dunk volt és ki törődnék ilyen kicsinységgel ? Olykor kiadó valamelyik la­kás és ilyenkor tudjuk, hogy ennek általában az az oka, hogy a lakó meghalt. Azután újabb lakó foglalja el az üres lakást és ő is néma tagja lesz a Magányos Tömegnek. Velünk, a többiekkel együtt, vár a halálra és időnkint bor­­zongva nézi az iszonyúan hosz­­szu folyosó homályos végét. Ez az egész, nem több és nem kevesebb: zsúfolt tömegben élünk magányosan, igy mor­zsoljuk egyhangú napjainkat és az igazság az, hogy akkor sem leszünk magányosabbak, ha meghaltunk. dott ... és közben megfojtot­ta. Miért? Alighanem az az igazság, hogy erre ő maga sem tudott válaszolni. (Vége.) .___ “Óh! Végre-----Nem kell többé diétáznom!” ' i'Wi -.-Ä-• ■■■>•! , Kürlhy Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents