Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-07-08 / 27. szám
16. oldal MAGfAP Hl KA rtf Thursday, July, 8, 1971 <§> <§> © “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek ff a ■ a © i "HEKUS DÖNCI" (Folytatás) Mielőtt a bíróságra átkisértük volna, Mészáros valamennyiünk előtt kijelentette, 'hogy mivel a rendőrségen rendesen bántak vele, meg sem kísérelte a szökést. De ha átadjuk a bíróságnak — mondotta vakmerőén —, a börtönből nyomban meg fog szökni. A Markó utcai fogházban figyelmeztettük a fogházőröket, hogy nagy óvatossággal őrizzék a foglyot, mert rendkívül ügyes, leleményes, kisportolt — meg akar szökni — a végsőkre is elszánt ember. A fogházőrök megkülönböztetett gonddal vigyáztak rá: nem is egy, de három kisérte fel másnap a vizsgálóbíróhoz, amikor kihallgatásra magáihoz rendelte. Mészáros keze meg volt bilincselve, az egyik fogházőr vezette, a másik kettő előtte és mögötte haladt. A vizsgálóbíró a Markó utcai bíróság első emeletének egyik szobájában hallgatta ki Mészárost. A kérdezgetés elég soká tartott. Kinn már alkonyodott. Amikor a vizsgálóbíró befejezte a kihallgatást, felszólította az egyik fogházőrt, vegye le Mészáros kezéről a bilincset, hogy aláírhassa a jegyzőkönyvet. Mészáros aláírta, azután ismét felcsatolták a .csuklójára a bilincselt. Ekkor váratlanul ő kezdett kérdezősködni az ügyével kapcsolatban. Ez jogában állt. A vizsgálóbíró kötelességének megfelelően válaszolgatott. Közben egészen besőtétedett. Egyszer csak Mészáros az ajtóhoz ugrott, megbilicselt kezével rácsapott az ajtókilincsre, az ajtózár kinyílt, Mészáros a lábával kirúgta az ajtót, és kiugrott a folyosóra. A biró és a fogházőrök rettentően meglepődtek ezen a vakmerőségen. A fogházőrök felugrottak, kirohantak a sötét folyosóra, és kiabáltak: “Fogják meg!” És azonnal, ők maguk, el is kapták, rávetették magukat, leteperték, megragadták . . . Ekkor vették észre, hogy a negyedik fogházőrt csípték el, aki rémületében alig tudott kinyögni egy mondatot. Ezután valamennyien továbbrohantak, benyitottak minden ajtón, lefutottak a földszintre, bezáratták a kapukat, azonnal riadót rendeltek el, értesítették a főkapitányságot, ‘ riasztották az otthon levő, szolgálaton kívüli nyomozókat is, és mindenkit azonnal a főkapitányságra rendeltek. Mészáros pedig ezalatt még mindig ott lapult annak a szobának az ajtaja mögött, amelyikben kihallgatták. Amint kilépett rajta, rögtön mögéje állt. Ott is maradt, amig a megzavarodott fogházőrök egymást ütöttékverték, majd a felismerés után el nem rohantak másfelé. Akkor — ez is hihetetlen ügyességre vall — megszabadult bilincseitől, bár közben elég súlyosan megsértette a kezét, és nyugalmat színlelve szépen besétált az egyik távolabbi tárgyalóterembe, amelynek ajtaját, ismételt szerencséjére, nyitva találta. Kinyitotta az ablakot, levetette a cipőjét, kimászott a párkányra, majd az esőcsatornán egy darabig lemászott, aztán az Alkotmány utca esti forgatagában leugrott a járdára. De nem tűnt fel senkinek. A nagy zűrzavarban ugyanis, bár teljes riadót rendeltek el, az épülettömb négy sarkára elfelejtettek őröket állítani. Szarvashiba volt, ha úgy vesszük. De hallatlan szerencse megint. Mészáros szempontjából. Amikor a nagy magasságból leugrott, súlyosan megsérült a lába. Nem egyszerű rándulás vagy ütés volt ez, tudta Mészáros is az első pillanatban, ugyanis érezte, hogy csorog a vér a lábából. Az általános riadóra sok rendőr és nyomozó érkezett a fogházhoz, köztük csoportom tagjai is. Mészárosnak csak néhány perc előnye lehetett az üldözők előtt. Menekülésének útvonalát lépésről lépésre követhettük, mégpedig a véres lábnyomok alapján. A nyomok nem messze a bírósági épülettől, a Podmaniczky utca sarkán megszűntek. A nyomozók a járókelőket szólitgatták: láttak-e errefelé egy sántikáló, cipő nélküli férfit. Hamarosan akadt valaki, aki látott egy harisnyás, bicegő embert, aki a Podmaniczky utca sarkán beszállt egy taxiba. Néhány perccel később már megvolt a taxi soffőr, akinek a kocsijába beszállt. Gyorsan kihallgattuk. Ezt mondta: egyik utasa százforintossal fizetett, ő nem tudott visszaadni, ezért az utassal együtt bement a vendéglőbe váltani. Amikor visszatért a kocsijához, meglepetéssel látta, hogy valaki már ül benne. Egy fiatal férfi volt. Azért szállt be, mondta, mert látta, hogy szabad a kocsi. Aztán mutatta véres kezét, és mondta, hogy a lába is megsérült, amikor az imént megverték a kocsmában. Nem tehet róla, részeg alakok belekötöttek. A sofőr nem érzett alkoholt a férfi leheletén, és a hangjából is hallotta, hogy józan, ezért elhitte a mesét. Az utas a Lehel útra vitette magát. Amikor a megadott címre értek, megkérte a taxisofőrt, menjen fel a házba, Mészárosnéhoz, mondja meg, hogy a Pista fia megsérült, lent vár, adjon annyi pénzt, amennyit csak tud. A sofőr felment, az ajtót nyitó Mészárosnénak elmondta az üzenetet. Az asszony nagy izgalomba jött, pénzt vett magához, leszaladt a kocsihoz és 210 forintot adott a fiának. A fiú kifizette a sofőrt, a taxi elment. Ennyit tudott elmondani a taxisofőr. Nyomban kimentünk a Lehel utcai házba. Mészárosné lakására. A fia azonban már eltűnt valamerre. Hogy hogyan és hova, azt később tudtuk csak meg. Először is leült a kapualjban, amikor elment a taxi. Az édesanyja siránkozott és jajgatott mellette, de ő rászólt, hogy hagyja abba, hozzon inkább le neki cipőt, ruhát, kabátot, sapkát. Mészárosné felfutott, és lehozta, amit a fia kért. Szegény, csak annyit tudott még ekkor, hogy valami nagy baj érte a fiát, de hogy micsoda, azt el sem tudta volna képzelni. Az ilyen ügyekben mindig az anyák a legszerencsétlenebbek. Mészáros átöltözött, az anyját megint elküldte a lakásba, azt mondta, egyelőre ne várja haza, aztán kiállt a járdaszélre, és taxira vadászott. El is csípett egyet hamarosan. Azzal Újpestre vitette magát, egy ház előtt kiszállt, a kocsit elküldte — már volt annyira óvatos, hogy ha nem feltétlenül szükséges, ne tudja a sofőr, hogy ő hová megy — aztán becsengetett a házba, amelyben egy nyugdíjas rendőrorvos lakott. Tudta, hogy rendőrorvos. Éppen ezért jött hozzá, mert igy kevésbé kerülhet gyanúba. És jól számított. Az orvosnak azt mondta: a villamos lépcsőjén kapaszkodott, de lelökték. A rendőrorvos nézegette a sebet és elhitte a mesét. Ellátta a beteget, bekötözte a kezét és mindkét lábát, a lelkére kötötte, hogy azonnal menjen kórházba, mert egyik lábfején a csont igen súlyosan megrepedt, vagy tán el is tört, halaszthatatlanul gipszbe kell tenni. Mészáros megígérte és elment. Ekkor már a nyomozók százai keresték, és egyebek között az előtt a ház előtt is többször és többen elmentek, amelyben a rendőrorvos lakott. De kigondolta volna, hogy éppen ide megy be kezeltetni magát a szökött gyilkos? Fél óra múlva ugyan kiderült, de akkor Mészáros megint csak messze járt. Amint kijött a rendőrorvostól, betért egy vendéglőbe, kicsit pihenni. Mire a nyomozók bementek a vendéglőbe, és érdeklődtek egy sántikáló, ilyen és ilyen külsejű férfi után, a pincérek és a vendégek közölték: tán tiz perce ment el innen. A környező utcákat azonnal lezárták. Mészáros mégis kicsúszott a gyűrűből. A kocsmából kijövet zaonnal felszállt egy villamosra. Az végig a Váci utón levitte a Ferdinánd hídig. Amikor a villamos itt beállt a megállóba, egy üres taxi pedig a villamos elé akart kanyarodni, Mészáros a villamos hátsó peronjáról odakiáltott a taxinak, egészen a villamos mellé intette, és átmászott a kocsiba. Az első villamosban több detektív ült, akik részt vettek a hajszában, s most a város belseje felé igyekeztek, és az üldözés fordulatairól beszélgettek. Közben — később elmondták — hallották, hogy valaki taxiért kiált, de nem is képzelték, hogy a gyilkos hangját hallják. A taxival Mészáros a Nyugati pályaudvarra vitette magát. A soffőrnek azt mondta, a szegedi gyorsot akarja elérni. A vonatot azonban lekésték. A taxival tovább vitette magát Soroksárra, ott kiszállt, a sofőrnek azt mondta, innen már egy megbeszélt személykocsi viszi tovább Szegedre. Persze, ez csak elterelő manőver volt, tisztában volt ugyanis azzal; hogy nagy rendőri apparátus üldözi, s hogy amit őa a taxisofőrnek mond, azt hamarosan mi is tudjuk majd. Dehogyis akart ő Szegedre menni, s éppen azért irányitota arrafelé a mi figyelmünket. (Folytatjuk) ^
