Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-09-16 / 37. szám
IS, oldal MM;YAw H'uitort Thursday, Sept. 16, 1971 r ❖ ❖ ♦> * * •> Elbeszélések és igaz történetek V V ❖ ❖ ♦> EGY IFJÚ UR (Folytatás) — Mon dieu! Angyali mamácska, jó, hogy valaki nem hallotta véleményedet. Atheával Pesten nagyon kell vigyázni, képes volna az ember népszerűségét kockára tenni, ha öt kritizálja. Okos, bolond, apraja, nagyja, érte küzd és vetélkedik, de senki nem tud nála sikert elérni. Nekünk úszni kell az árral. Pártolni, kegyelni kell a kis énekesnőt, ki mélyen alatta áll az ilyen főrangú hölgynek, mint mamácskám. Ezen szerep mamácskámnak annál jobban áll, mert a kis parlagi csalogányt magas szalonjában vették először észre és atyám közbenjárása szerezte meg neki a színpadot. A grófnő dicsszomjas lelkét érdekelték a szavak: — De miként tüntessem ki? Csak nem kérhetem meg versekben saját menyemül! — Ha, ha, ha, milyen csípős élű ötlet! — hizelgett Lajos. — Az egész világ elismeri, hogy mamám ily tárgyakban utólérhetetlenül elmés. Csak akarnia kell, hogy minden nő irigyelje nevét, mit ötnapi pesti muiatással a magyar közvélemény lármás ajkaira játszott. . . Apropos! — mondta mintegy mellékes megjegyzésképpen. — Nem súgta meg Henyéldy grófnő, mit ajándékozott Atheának ? — A koldus! Még az is pártfogó szerepébe tolja hitvány nevét? — Tíz sor keleti gyöngyöt smaragdba kapcsolva — felelte Lajos. — S maga ma is utánzott rococo-nyakéket viselt — mondá Beatrice megrovó keserűséggel, pedig maga sem hitte, amit állított. — No lám, most jó alkalma lenne angyaljó mamámnak ezt az ajándékot túlragyogni! — izgatta Lajos az irigy grófnőt. — De mit? Azért költsék? — ellenvetette a grófnő. Beatrice legnagyobb meglepetésére Lajos elővette a főúri ékszert és megmutatta anyjának, kérve őt, ajándékozza azt Atheának. A grófnőnek annyira tetszett a karperec, hogy magának akarta megtartani s helyette más ékszert adni az énekesnőnek. Lajos azonban meggyőzte őt arról, hogy a gyönyörű karperec holmi bohóc csecsebecse, amely komédiásnőnek való, nem pedig főúri dámának. A grófnő hiúságának hizelgett, hogy Henyéldy grófnőt felülmúlhatja kegyében és ez még költségébe sem kerül. Nem is sejtette, hogy más kutforrása van e kétes dicsőségnek és hogy Henyéldyné gyöngysorai is Lajos ajándékai. — Tehát holnap reggel szállására küldöm ezen ékszert, most pedig menjünk a színházba. Nyolc óra elmúlt, már túljár a felén az opera — mondta Lajos és az ékszerdobozt felnyitva Íróasztalára tette úgy, hogy aki a szobába lép, első pillantásra észrevegye azt. Azután feladta Beatrice palástját és elrobogtak. Alig telt el félóra, Lajos visszatért lakába, hova barátai zajosan követték. Az előszobában lehajitotta kabátját, kalapját, azután a szobába rontott és belevágta magát egy vérszinü karosszékbe. Társai utána jöttek. Lajos izgatottan kiáltott: — George! — mire a legény előállott. — Hívjátok a kertészt, kitől virágokat szoktam vásárolni. Bérkocsit kell venni, mert fuj és csap a havas eső. — Mégis csak botrányos rendetlenség — kezdte izgatottan Lajos. — Hetenként össze-vissza változik a színház játékrendje. Ki várta volna, hogy a hirdetett dalmű helyett mást fognak adni. — A mai est bűne a tied, Lajos! Mindenható kegyenc vagy Athea körül s mégis megengeded, hogy a társaságot megfossza magától — szólt egyik pajtása. Lajos hallgatásával igazolta a hízelgő véleményt, de belül szemrehányó gyanú furdalta, vájjon nem az izgatottság tette-e hirtelen beteggé Atheát, mert tegnap tiltakozó levelét kellett Írnia. Ez a titkos gondolat arcára idézte azt az epedő fájdalmat, melyet Athea miatt érzett. — Szeretlek, de irigylem tőled Atheát — mondta barátja. —Valóban szükkeblüség tőled, őt igy kisajátítani — szólt a másik. — Hiért jobban védi, mint hattyú a tollát. — S Lajos kivételével... Okvetlenül szerelmes bele... — Mit mondasz erre, te irigyelt lovag — kérdé végre egyik a háziúrtól. Lajos úgy színlelte, mintha elgondolkodnék, pedig hiúsága nem engedte visszautasítani az irigy véleményt, melynek semmi alapja nem volt. Ő betolakodott Athea óvott magányába, mert Gyapjasy kötelességévé tette gyámleányának a fogadtatását és nem is akart hálátlan lenni Szalárdy György iránt, de komornája, vagy nővendég nélkül egy pillanatra sem volt vele. A művésznő rajzó imádói közös ellenségüknek tekintették Lajost, mert tudták, hogy ő az egyetlen, akit fogad, aki Atheát egyszermásszor előadás után lakására kiséri, meg voltak győződve, hogy emlékajándékait viseli és ha Athea szeme olykor Lajos páholyára téved s hangja zavarában és gyűlöletében megrezzent és arca elpirult, ezt kitörő érzelmei csalhatatlan jelének vették. Lajosnak tetszett a téves magyarázat és azt remélte, hogy ha versenytársai az ostromban elmaradnak, reménye lesz Athea kegyére. A kérdésre sem felelt volna semmit, de eszébe jutott a pirító levél és kétkedés fogta el, vajon nincs-e barátai között árulója, kinek szégyenthozó szaván a levél alapult? — Tévedtek ti, édes jó barátaim — felelte egyszerűen. — Bár irányomban tévedhetnétek úgy! — mondta komoly meggyőződés hangján a társaság egyik tagja, miből kitűnt, hogy a legelegánsabb körök valóban hitték Lajos szerencséjét. — Nem elpirult-e utolsó felléptekor, midőn rászegezted látcsöved? — Nem karodon vezetted-e haza ugyanazon este ? — Nem az egész délutánt nála töltötted-e a következő napon? — Nem adtál-e ugyanakkor éjjeli zenét ablaka alatt? — Nem viselte-e többszöri felléptekor a pazar gyöngyöt, mit te ajándékoztál neki, mint fogja viselni ezt a karperecét is, ha legközelebb fellép, mert hisz a gyöngyöt is ezen a helyen láttuk? — kérdezte végre a szép sudár termetű pajtás, miközben kezébe vette az Íróasztalon hagyott ékszert. \ — Miért kalamoltok mindenbe — vágott közbe tettetett zavarral, mintha önmagára bosszankodnék az ékszer óvatlan kinnfeledéséért. George a kertész érkezését jelentette, aki belépett. — Van-e sok és szép virága? — kérdezte Lajos. — Van, grófi uraság — mondta a haszonleső német. — Képes lenne-e reggel hat órára egy női szalont felkoszoruzni, de úgy, hogy egyszersmind bokrétákkal töltsön meg vázákat, a szőnyeget egészen behintse szedett virággal és fonatok környezzék az ajtót? — Ha kaméliáimat és egyéb drága példányokat szabad használnom, kitelik. — Azt akarom, hogy mindent használjon, ami pesti kertésztől kitelik. — Kié a felékesitendő szalon? — kérdezte a kertész. — Athea kisasszonyé, de vigyáznia kell, hogy a készület alatt fel ne ébredjen s meglepje a tréfa, amidőn szalonjába kilép. A fiatal urak dicsérték Lajos gyöngéd, figyelmes ötletét, a kertész pedig a másik szobába kérte egy szóra a háziurat. — Nem hiszem, hogy Athea kisasszony bebocsátana, grófi méltóság — súgta, midőn maguk voltak. — A minap sem akarta elfogadni a virágbokrétákat, miután kérdezte, kinek a küldeménye. Férfiaktól nem illik ilyesmit leánynak elfogadni. — Titkon szóljon a komornának — súgta vissza Lajos. — Kérje meg nevemben, ő mindent megtesz értem s elintézi a dolgot. ★ Rigó Ferke esküdt ellensége volt gróf Szalárdy Lajosnak, mert hűséges mátkáját, Mariskáját előbb a szégyenbe, azután a halálba üldözte álnok gonoszságával. Barátjától, Pisze Pistától tudta meg, hogy Lajos esténként a színházban Athea előadásaiban gyönyörködik. Útját a színház felé vette, hogy a gyűlölt Lajost megtalálja és rajta bosszút álljon. (Folytatjuk)
