Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-08-26 / 34. szám
16. oldal MAGYAR HIKALtf Thursday. August 26, 197t ♦** **♦ ❖ ❖ ❖ ❖ Elbeszélések és igaz történetek ❖ ❖ * ❖ ♦% »*♦ ♦*» ♦*» »*♦ ♦»» »*♦ ♦*♦ ♦*♦ ♦*♦ »*♦ «*♦ i LUKRÉCIA SZERENCSÉIÉ (Folytatás) — Nem akarsz beszélni? Talán titok? Nem faggatlak, de bennem megbízhatsz! Tudod, mindig jó barátnőd voltam és szívesen segítek rajtad. — Ezzel odalépve Lukréciához, megsimogatta fénylő, sötét haját és keblére vonta a szenvedő hajadont. Lukrécia szégyenkezve mesélte el a királynénak a furcsa találkozást a téli estén Széchi Pállal a palota erkélyén. Csak a beszélgetést mondta el, érzelmeiről nem szólt, de orcáinak rózsái minden szónál ékesebben tükrözték vissza lelke izgalmát. A királyné igazi női sunyisággal enyhe mosollyal hallgatta Lukréciát és azt tanácsolta neki mondjon le az újabb találkozás reményéről Széchi Pállal, mert ha a király megtudja, hogy a palota hölgyei közül valamelyik késői órákban az erkélyen férfitársaságban szórakozott, nagy haragra fog lobbani és ki tudja, mi várhat a hölgyre ... de még inkább a lovagra . . . talán életével fizeti meg a rövid udvarlást . . . Szegény kis Lukrécia szörnyen megijedt, térdrerogyva könyörgött Beatrixnek, kegyelmezzen neki és Széchi Pálnak, aki nem tehet semmiről. Ő inkább visszaindul a küldöttséggel Nápolyba és hozzámegy a gyűlölt Lodovicóhoz, mintsem bajt okozzon Széchi Pálnak, kit életénél jobban szeret. Beatrix megígérte Lukréciának, hogy egyelőre nem szól a királynak egy szót sem. * * * Széchi Pál Mohács körül táborozott, midőn a király futárja érkezett és a vitézt azonnal Budára rendelte. Pál átadta teendőit alvezérének és vad vágtatással igyekezett ura elébe .. . Szivében kellemes sejtések éltek . . . hátha sikerül találkoznia azzal, kinek képe mélyen leikébe vésődött . . . Nem tagadhatta önmaga előtt, hogy szive tüzet fogott és álmaiban a kedves budai beszélgetést folytatja . . . Azután eszébe jutott a gyöngéd köszöntés, mely rózsavirág formájában hullott lábai elé . . . Ilyen gondolatok között lépett be Pál Budavár kapuján. A király kegyesen fogadta a vitéz lovagot és számadást kért tőle tetteiről. A beszámoló tetszett a felséges urnák és jókedvűen szólt: — Derék dolgokat műveltél, megnyerted megelégedésemet. Mindig hűséges vitézem voltál és ezért megjutalmazni kívánlak. Mondd, mit óhajtasz? — Dicsérő szavaddal felséges uram nem ér fel semminő jutalom a földön! Érzem, érdemtelen vagyok elismerésedre, csak kötelességem teljesítettem; nem vagyok méltó kegyedre. Igénytelen szolgád csak azt Ígéri, hogy élete végéig becsülettel fog szolgálni téged. Boldog leszek, ha akár életem árán bebizonyíthatom hozzád való hűségemet. Mátyás király kegyesen mosolygott: — Köszönöm ígéreted, nemes lovag. Megjutalmazni kívánlak mindenkép, amiért fiatal életed oly gyakran vitted a veszedelembe a honért és az uralkodóért. Nem kérdezem már, mit óhaj tassz, tudom mi szived vágya és teljesíteni fogom azt. Pál kíváncsian tekintett a felséges urra, aki folytatta szavát: — Palotám legdrágább gyöngyét a királyné legszebb udvarhölgyét óhajtom hozzádadni felesgül lovag, nem üres kézzel, hanem pompás hozománnyal, hogy boldoggá és gazdaggá tegyelek. Hetedhétországra szóló lakodalmat csapok neked vitézem, te méltán megérdemled. Széchi Pál, a csatákban megedzett vitéz férfiú, úgy érezte, hogy forog vele a királyi palota:: lábai remegtek és össze kellett szednie magát, hogy erős maradjon. Szóra nyitotta száját, de hang nem jött torkából. Nem mert ellentmondani a felséges urnák, de szivében tövisként szúrt a szerelem, melyet az ismeretlen leányka iránt érzett. Ez a szerelem nem szűnt, sőt az idő haladásával jobban-jobban elhatalmasodott rajta és pokoli kínnal égette. A felséges király hallgatását a meghatottság és öröm megnyilvánulásának vette és kegyesen elbocsátotta a lovagot, aki szédülten támolygott ki a teremből. * * * Lukrécia alakja még törékenyebb, légiesebb lett és orcája mind haloványabbá vált. Szegény kislány vágyott szerelme után és tudta, hogy sosem fogja viszontlátni. Jobb lett volna el sem jönni Beatrixszel Budára és nem megismerni a szerelem édesen kínzó érzését. Mikor Nápolyi elhagyta, nem tudta mit jelent e szent érzelem. Szive szabad volt és mégsem akarta olyannak nyújtani, kit nem szeretett és akiről tudta, hogy sosem fogja megszeretni. Borzongott, ha eszébe jutott, hogy a királyi küldöttség rövidesen indul Nápolyba és neki vissza kell térnie atyja házába és . . . óh . . . még a gondolat is szörnyű . . . Lodovico felesége lesz .. . Buda fagyos leheletét télen sem érezte, mert fütötte a szerelem heve, de Nápoly enyhe éghajlata alatt meg fog fagyni, ha Lodovico mellett kell élnie . . . Ilyen gondolatok között találta a király küldönce, ki üzenetet hozott számára. Mátyás király kihallgatásra rendelte őt. Meg kell jelennie felséges szine előtt. Hófehér, finom nápolyi ezüst csipkékkel díszített nehéz selyem ruhát öltött. Nagy gonddal öltözött. Még szerencse, hogy a királyné komornája segítségére volt öltözködésénél, mert remegő ujjai nem tudták fürtjeit és fodrait elrendezni, ruháját bekapcsolni. Beatrixre gondolt, gyermekkori játszótársára és barátnőjére. Csak nem árulta el őt a királynak? Hiszen megígérte ő, hogy hazamegy a küldöttséggel Nápolyba, hozzámegy Lodovicóhoz és eltűnik Budáról! Soha többé nem fog találkozni Pállal! . . . Csak Pálnak ne történjék baja!. . . Nem! Az nem lehet! .. . Beatrix mindig jó és őszinte volt hozzá! .. . Elhozta őt magával Budára, hogy megszabaduljon Lodovicótól! . . . Nem kívánhatja az ő. vesztét... és Pálét!.. . Nem lehet gondolkozni! . . . Nincs idő ... A király hivatja . . . mennie kell... Pompás fogadótermében ült Mátyás király. Hermelinnel bélelt biborpalást fedte délceg alakját, amidőn a fiatal nápolyi hajadon megjelent előtte. Lukrécia sápadt arcára rózsákat festett az izgalom és ragyogó szemei tűzben égtek. — Nagy a panasz ellened, ifjú hölgy— szólalt meg kellemes, öblös hangján az uralkodó. — Azt hallottam, hogy késő esti órákban a palota erkélyén fogadtad egyik vitézem udvarlását. Igaz? Lukrécia arcáról eltűnt a pir, holtsápadtan hajtotta le fejét és szemében könnyek csillogtak. Szó nem jött ajkára. Az uralkodó folytatta: — Példás büntetésed nem fog elmaradni. Nemcsak téged büntetlek, de a másik bűnöst is! Ebben a pillanatban megoldódott Lukrécia nyelve és térdreborulva kiáltotta: — Uram király, büntess inkább kétszeresen engem, de őt ne bántsd, ő nem tehet semmiről . . . Talán nem is szeret engem ... hiszen nem is udvarolt, csak beszélgettünk, mint két jó pajtás . . . Ha vétettem, büntess engem . . . Ő ártatlan, esküszöm, hogy ártatlan .. . A király mosolyogva lépett a lánykához: — Állj fel, szép hölgy! Nem való hozzád e méltatlan póz! Ne félj, nem leszek szigorú, de igazságosan foglak benneteket büntetni. Látom, közel áll szivedhez a másik bűnös, különben nem védelmeznéd őt oly melegen. Azt mondod, talán nem is szeret téged! Akkor kétszeres büntetést érdemel, ha ennyi bájnak ellent tud állni! Azután behivatta a király Széchi Pált, ki rendkívül meg volt lepve, midőn szive hölgyét Mátyás magas szine előtt látta viszont. A király intett a lovagnak, hogy lépjen előre és azután felolvasta kettőjük előtt az Ítéletet, melyben arra kötelezte Széchi Pált hogy holdforduláskor felségül kell vennie Lukréciát, akit hirbehozott azon a bizonyos éjszakán . . . Szerencsére Széchi elég közel állt Lukréciához és karjaiba kapta az ájuló leányt . . . * * * Széchi Pál esküvője Buda várában nagy fénnyel folyt le. Lukrécia mégsem lett Lodovico felesége. VÉGE. |
