Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-02-11 / 6. szám

1 Thursday, Feb.-íi, IÍ5Í MAGYAR HÍRADÓ Egészség—Betegség A FOGSZUVASODÁS MEGELŐZÉSE Az közismert, hogy elő­deinknek jobb fogaik voltak, de fogszuvasodás már néhány ezer évvel ezelőtt is volt. Fo­gaink romlásának mértéké­ben azonban — a tudományos kutatás adatai szerint — az utóbbi kétezer évben kb. 500 százalékos fokozódás követke­zett be. Ennek a jelenség nek okát kutatva — bár sok min­den változott ez alatt az idő alatt — a figyelem a táplál­kozás felé fordult. Más volt régen az ételek elkészítésé­nek módja, nem olyan kenye­ret ettek mint mi ma, a répá­ból előállított cukrot még nem ismerték, a konyhatech­nika igen jelentősen válto­zott, és sorolhatnám tovább is a változásokat. A belső hatás lényege, hogy helyes táplálkozással a fogszuval szemben ellenállóbb fogak fejlődnek. A hatás a fogak fejlődése idején, ami­kor még az állcsontokban vannak, manifesztálódik, nem érvényesül a fogak áttörése után, és egyformán érvénye­sül a tej- és maradó fogakon. Amig tehát a különböző fo­gad fejlődése tart — a szü­letéstől 14 éves korig elte­kintve a bölcseségfogaktól — erre a hatásra gondolni kell. A fogak koronáját boritó zománc az áttörés után, tehát amikor a fog megjelenik a száj üregben és beilleszkedik a fogsorba, még nem telje­sen érett. A száj üregben utó­érésen megy át. Ez a folya­mat kb. két évig tart, és ked­vező szájüregi körülmények között a zománc még kemé­nyebbé, ellenálóvá válik, mert a nyálból az ehhez szükséges anyagokat felveszi. Kedvezőt­len körülmények között ez az utóérzés tökéletesen lesz, mert a nyálból hiányzanak az utóérésez szükséges anyagok, az ételmaradékok bomlásakor keletkező savak sűrűn jelent­kező támadása miatt a fog­zománc szerkezete felbomlik. Ez a folyamat a táplálkozás helyi hatása és ennek legkár­­tékonyatbá válható időtarta­ma az első tejfog megjelené­sétől az utolsó maradó fog áttörése után még kb. két év­ig tart. Természetesen a he­lyi hatás ezen az időn túl, mindaddig, amig fogaink van­nak, érvényesülhet. Az anyai szervezetben — a terhesség alatt—a fogak fej­lődése általában zavartalan. Az anyai szervezet biztosítja a magzat számára — még sa­ját kárán is — mindazt, ami a fogak helyes fejlődéséhez szükséges. A terhesség alatti helyes táplálkozás — a foga­zat szempontjából vizsgálva a kérdést — elsősorban az anya érdeke. Hathónapos korban a fo­gak előtörése megkezdődik. Ilyen kor a gyermek kezd rág­ni, illetve rágcsálni. Ez jó. Adjunk neki rágcsálni valót, de semmi esetre sem cukrot, kekszet, kenyérhéjat, hanem almát, sárgadépát. Arra azon­ban vigyázzunk, hogy le ne­nyelhesse, vagy hogy a lég­csövébe kerüljön. Ezek az ételek nem máinak el a száj­ban ( néha még a cukor is bajt csinál), ezért kössük az almát fonálra és a gyerme­ket ne hagyjuk magára. Na­gyon káros a cukros cucli, vagy később a cukrozott ke­nyér. A cukrot cukorkákat, tésztákat később is kerüljük. Ne ilyesmivel kedveskedjünk. A cukrot az ételek ízesítésé­re használjuk, igy kevésbé árt. Szoktassuk hozzá a gyer­meket a rendszeres étkezés­hez és rágáshoz, valamint ah­hoz, hogy a főétkezések kö­zött cukrot, édességet ne fo­gyasszon. Ez káros a fogazat­ra, de nem használ az egész szervezetnek sem, mert a gyermek étvágytalanná vá­lik és táplálkozása egyolda­lúvá lesz. Az a helyes, ha a gyermek mindent jó étvágy­­gyal megeszik és nem válo­gat. De ezt a szokást meg kell őrizni legalább 18 éves korig. Az sem káros persze, ha az­után is megmarad. Az eddigi kutatási eredmé­nyek szerint a fogazatra a legkárosabbak a cukorkák és édességek. A cukorkákat és a cukrot finomított szénhirrá­­toknak nevezik. Kevésbé ká­ros, ha nem finomitott, de szénhidrátdus a táplálékunk. Ilyenek a fehér kenyér és bur­gonya. Kevésbé káros, de semmi esetre sem előnyös, ha a napi kalóriaszükségletet ilyenekből fedezi a szervezet. A helyes táplálkozáshoz hoz­zátartoznak a fehérjék (hús, hal, tojás, tej, tejtermékek), a zsírok “állati és növényi), továbbá a gyümölcsökben le­vő vitaminok is. Lehetőleg úgy alakítsuk a táplálkozá­sunkat hogy a szervezetnek mindenből jusson. A szénhid­rát pedig ne legyen több 50 százaléknál. A táplálékkal j útnak a szer­vezetbe a flurodok is. De er­ről a kérdésről most nem kí­vánok szólni. Jelenlegi felfogásunk sze­rint a könnyen bomló cukrok­ból keletkeznek leginkább a szájüregben azok a savak, amelyek a fogzománcot bont­ják. Minél gyakoribb a sav­hatás és mennél hosszabb ideig tart annál veszedelme­sebb. Ezt a káros helyi ha­tást csökkenthetük azzal, ha gyakran mosunk fogat. A fog­szuvasodás megelőzése szem­pontjából semmi értelme nincs a reggeli előtti fogmo­sásnak, hanem legalábbis a reggeli és vacsora utáni száj­ápolásra szoktassuk rá gyer­mekeinket. Magyarok mindenütt I)r. Tolnay Károly magyar származású firenzei profesz­­szörnak december 16-án a ró­mai Magyar Akadémián át­nyújtották az Eötvös Loránd Tudományegyetem diszdokto­­ri oklevelét. Tolnay profes­szor ez alkalommal előadást is tartott Michelangelóval kapcsolatos kutatásairól. ❖ ❖ * Szabolcsi Bence a Herder­­dij idei magyar kitüntetettje. A kitüntetést rajta kívül Jiri Kolar csehszlovák költő, Bla­ze Koneski jugoszláv iró, Georgiosz A. Megasz görög néprajztudós, Kazimierz Mi­­chalowski lengyel régész, Mi­­hael Sokolowszki bolgár épí­tész és Zaharia Stanou ro­mán iró kapta meg. A dija­kat május 5-én, adják át a ki­tüntetetteknek a bécsi Tudo­mányos Akadémián. * ❖ * Magyar építészek nagysza­bású nemzetközi városrende­zési tervpályázatokon vesz­nek részt. Az egyik nemzet­közi jellegű pályázatot Bécs város tanácsának építészeti hivatala hirdette meg egy uj városrész kialakítására. A másik a belgrádi uj Operaház tervezésére meghirdetett pá­lyázat, mig a harmadik az olaszországi Perugia uj köz­hivatali és lakónegyedének tervezésére vonatkozik. sjc * A magyar és a csehszlovák televízió egyezményt irt alá 13 részes, színes tévéfilmso­rozat koprodukciós gyártásá­ról. A Benyovszki Móric ka­landjai cimü film forgató­­könyvét Jókai Mór és. Józef Niznansky regényeit alapján írták. * * * A zene nem ismer ország­határokat, politikai, gazdasá­gi rendszereket — erről be­szélt Essen polgármestere a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén. A lelkes fiatal együttes muzsikálása csak­ugyan több nagy sikerű hang­versenysorozatnál: Nyugat- Németország nagy- és kisvá­rosaiban a magyar zenekultú­ra legszebb eredményeit bi­zonyítja. Eddig kilenc kon­certet adott Németországban Sándor Friges vezetésével az együttes. i • * *3. oldal MIT MONDANAK A CSILLAGOK? !■■■■■■ •■■■■■■■■•■■• ni lllaaal| FEBRUÁR 14-TŐL 20-IG KOS (márc. 21-ápr. 20) Va­sárnap, hétfő nyugtalan na­pok, kerülje a túlzott aktivi­tást. Kedden, szerdán is le­gyen konzervatív. Péntek nyu­godt nap. Szombat társadal­mi téren előrehaladást tehet,. Jó nap: szombat, szerencsés szám: 3. ❖ * ❖ BIKA (ápr. 21-máj. 20) Hétfő nem alkalmas társadal­mi életre. Kedden kerülje a hirtelen változásokat otthon és munkjában. Szerdán óva­tosság mindenben. Csütörtök aktiv nap. Szombaton eljent­­állásba ülkozik minden terve. Jó nap: csütörtök, szerencsés szám: 2. * * * IKREK (máj. 21-jan. 21) Vasárnap fékezze különleges igényeit, nincs elég anyagi fedezete. Hétfőn uj dolgokba foghat. Kedden ne vállaljon sokat. Szerdán lehetőleg so­kat pihenjen. Ccütörtökön ke­rülje az önfejűséget. Szom­baton ne legyen túl nagylel­kű. Jó nap: hétfő, szerencsés szám: 2. * * * RÁK (jun. 22-jul. 22) Hét­főn a fontos üzleti napja. Kedden, szerdán nincs a leg­jobb formában, kerülje az összeütközéseket. Péntek jó társadalmi nap. Szombaton tit kos vágya teljesül. Jó nap: szombat, szerencsés szám: 3. * * * OROSZLÁN (jun. 23-aug. 22) Vasárnap óvakodjon az indulatos elhatározásoktól. Hétfőn eredménnyel tervez­het és jó állást kaphat. Csü­törtökön javíthat pénzügyi helyzetén és munkafeltétele­in. Pénteken kiváló pénzügyi szempontból. Jó nap: péntek, szerencsés szám: 2. * * * SZŰZ (aug. 23-szept. 22) Vasárnap tulérzékeny, fékez­ze indulatait. Kedd a szere-HÁZTARTÁSI IDEÁK Mosható anyagból a zsirfolt könnyen kimoshatódik, ha, amig a zsir friss, liszttel behintjük. Rö­vid várakozás után mosható. *V»VW»W\ Hirdessen lapunkban VWWVWWWWVMWWW lemé. Szerdán jóakarat és együttműködés eredményt hozhat. Csütörtök alkalmas változások keresztülvitelére. Szombaton fékeze vágyait. Jó nap: szerda, szerencsés szám: 7. sje 5*c ; MÉRLEG (szept. 23-okt. 22) Vasárnap délben jó kons­telláció. Hétfőn egész nap fontos dolgokat végezhet, kedvező csillagkép. Kedden fontos dolgokat végezhet. Csütörtökön kerülje az indu­latosságot. A hét utolsó két napján nem lesz a legjobb for­mában, ehhez tartsa magát. Jó nap: hétfő, szerencsés szám: 7. it * * SKORPIÓ (okt. 23-nov. 21) Vasárnap, hétfőn sokat vé­­gezhe. Kedd nyugtalan nap. Szerdán utazhat, javíthat helyzetén. Csütörtökön nagy diplomáciára van szüksége. Péntek eredményes munka­nap. Szombaton ne döntsön fontos kérdésekben. Jó nap: péntek, szerencsés szám: 6. • * * * I1 ' NYILAS (nov. 22-dee. 21) Keddet töltse baráti kör­ben. Szerdán hosszú időre elő­re dolgozhat eredménnyel. Csütörtökön pénzügyi terveit valósithatja meg. Pénteken kerülje a vitákat. Szombaton halassza el pénzügy tranz­akcióit. Jó nap: szerda, sze­rencsés szám: 9. * * * BAK (dec. 22-jan. 19) Va­sárnap boldogságot hoz. Hét­főn nagy terveket készíthet sikerrel. Kedden egész nap igen kedvezők á csillagkons­tellációk. Szerdán ne hamar­kodja el döntéseit. Csütörtö­kön eredményesen együttmű­ködhet másokkal. Jó nap: va­sárnap, szerencsét szám: 6. * * * VÍZÖNTŐ (jan. 20-febr. 18) Vasárnap eredménnyel kérhet segitséget. Hétfőn, együttműködésből kitűnő­­eredmény. Kedd, szerda tár­sadalmilag és a munkában is eredményes napok. Csütörtö­kön halassza későbbre a dön-.. téseket. Szombaton legyen konzervatív pénzügyekben. Jó nap: hétfő, szerencsés szám: 4. * * * ; HALAK (febr. 19-márc. 20) Hétfőn előmenetel pénz­ügyileg és munkafeltételei­ben. Kedd jó bevásárlási nap. Szerdán bizalommal dolgozhat minden téren. Csütörtökön ke­rülje a pletykákat. Jó nap: hétfő, szerencsés szám: 9.

Next

/
Thumbnails
Contents