Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-21 / 3. szám
16. oldal MAG VAR HÍRADÓ Thursday, Jan. 21, 1971 “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek » j ALBÉRLŐT KERESEK... (Folytatás) S ő azt felelte, hogy igen, látta. Ezután elmentem Margithoz, Viola húgához és azt mondtam, ne-jöjjenek el hozzánk este, mert Violával egész éjszaka veszekedtünk és reggel Viola, beváltva régi fenyegetését, elutazott Ózdra egy férfiismerőséhez, egy szabómesterhez, akivel tovább akar szökni Szlovákiába. (A házmester egyébként nagyon akadályozta a munkánkat azzal, hogy amit Erdeitől hallott, azt később úgy mondta el nekünk is, mintha ő maga látta volna. Ha nem állítja a nyomozás kezdetén, hogy október o-án reggel látta Violát eltávozni a lakásból egy idegen férfivel, akkor talán sokkal hamarabb sikerül elfogni a gyilkost.) Erdei a házmestertől visszament a lakásba, bezárkózott, elővette a szabásmintát, amelynek alapján Viola esküvői kosztümjét akarta elkészíteni, a könyv elején levő anatómiai tanulmányokat kezdte nézegetni. Ebből választotta ki, ahogyan feldarabolja majd a hullát. A holttestet ráfordította a paplanra, és egy konyhakéssel megkezdte a feldarabolást. A lenyiszált darabokat Viola ruháiba csavarta, aztán papírba csomagolta és átkötözte spárgával. Sötét este volt, mire elkészült. Fogta az egyik csomagot, lement az utcára, elvitte a Margit-hidig, fel a hidra, s a közepe táján, amikor nem látta senki, átemelte a korláton és elengedte. Háromszor fordult egymás után. Negyedszerre már csak egy nagyobb testrész maradt, amelyet nem tudott jobban szétdarabolni. Ezt bőröndbe tette, átkötötte spárgával és felcipelte a hidra, de nem volt szerencséje, folyton jött valaki. Eljutott már egészen a szigetjáróig, s még mindig nem tudta észrevétlenül leengedni a vízbe. Visszaindult, s megint nem sikerült. Még egyszer elment a hid közepéig, aztán vissza. S ekkor, fáradtan, s idegesen már lement a rakpartra és ott csúsztatta csendben a vízbe a bőröndöt. Megvárta, amig elmerült. Este fél tizenegy volt. Hazasietett, megmosdott, s még kapuzázárás előtt kiment az utcára. Hajnalig a vendéglőket, kávéházakat, bárokat járta. Aztán reggel hozzáfogott a lakásban a rendcsináláshoz. A paplannal, melyen “szabott”, nem tudott mit kezdeni. Összecsavarta, közé dugta a véres kést is, becsomagolta, s levitte az utcára, és felszállt a villamosra. A kalauznő le akarta szállítani, de pótjegyet váltott. Elment a hid közepéig, ott leszállt, bevitte a csomagot a szigetre, s a Palatínus strand közelében, amikor nem látott senkit a közelben, becsusztatta azt is a vízbe. Egy darabig úszott a csomag, aztán lassan elmerült. Otthon késő estig takarított. Felmosta az egész lakást, a véres ruhadarabokat elégette a kályhában, mindent letörölgetett, elrendezett. Takarítás közben előkerültek az áldozat értékei, ékszerei is a szekrényből, a ruhanemű közül. Nem túl sok, de azért mégiscsak valami. Erdei összeszedett mindent és elindult velük a városba. Az értékek egy részét — karórát, nyakláncot, gyűrűt — elzálogositotta. A többivel nem tudott mit kezdeni, félt, hogy ha az ócskapiacon vagy valahol az utcán árusítani próbálja, igazoltatják és lebukik. Végül is eszébe jutott, hogy ismer valahonnan régebbről egy Csatári nevű órást. Felkereste a lakásán. Azt mondta, valaki tartozott neki, az most felszámolta a lakását és igy elégítette őt ki. Ott hagyott az órásnál mindent, ékszert, ruhaneműt, hogy értékesítse belátása szerint, ő majd néhány hét múlva jelentkezik a pénzért. A gyilkosság után néhány nappal felkereste Róna szabómestert is, akinél Szalai, a volt börtöntársa lakott. Sörözni hívta, s eközben elmondta, az a gyanúja, hogy áz öreglány, vagyis a főbérlője kiszökött Szlovákiába. Később nagyobb bizalmat színlelve “elárulta,” hogy megbeszélték előre; a nő nem jön vissza, de ő nem akarja ezt nagyon hangoztatni, mert bajba kerülhet. A lakást egy év elteltével a maga nevére irathatja. Megkérte a szabómester feleségét, Írjon valaki nem létező személy nevében két levelet, egyiket az ő, a másikat Viola húgának a címére. így őt is, a húgát is megkímélik a hatóságok zaklatásától. Rónáné nehezen állt rá, de végülis megírta a leveleket. Erdeinek csak annyit irt, hogy Tamás Viola Csehszlovákiába utazott, egyelőre nem szándékozik visszatérni, a címét sem akarja közölni, azt üzeni, Erdei csak lakjék nyugodtan a lakásban, mint a lakás egyedüli albérlője. A másik levél, amelyet Margitnak, Viola húgának címeztek, szó szerint igy szólt: “Igen tisztelt asszonyom! E hó 9-én Csehszlovákiában találkoztam az ön Viola nevű testvérével, akit korábban borotvapenge csempészés miatt elfogtak. Kérem, adjon be a külügyminisztériumba egy kérvényt, hogy a húgát ezért a tettéért ne büntessék meg. Viola egyelőre Csehszlovákiában akarja megvárni a fejleményeket. Kintlevőségeinek, pénzének inkasszalásával Erdei Lajost bízza meg. Magát arra kéri, lássa el a lakás felügyeletét. Egy-két hét múlva személyesen utazom Pestre, akkor önt is felkeresem és bővebb felvilágosítással szolgálok. Triznyáné, Miskolc.” A levelet megcímezve, felbélyegezve egy nagyobb borítékba tette és elküldte Miskolcra egy ismerőséhez, megkérve, ne tegyen egyebet, csak dobja be egy postaládába, úgy, ahogy vannak. Erdei nem várta meg, amig a két levél megérkezik. Este elment Margithoz és azt mondta: úgy látszik, Viola nemcsak futó szeszély hatása alatt szökött meg a szabómesterhez, hanem komolyabb az ügy. ő, Erdei, azonnal kénytelen lefedezni magát a rendőrség előtt, amúgy is volt az a kellemetlen ügye, ami miatt ártatlanul börtönbe csukták. Most már kénytelen óvatosabban, előrelátókban cselekedni: bejelenti a rendőrségen Viola eltűnését. S hogy ezt mennyire komolyan gondolja, annak bizonyítására megmutatta Margitnak a rendőrségi körözőlap-nyomtatványt, melyet Viola eltűnése ügyében be fog nyújtani. Margit és férje értetlenül hallgatták Erdei mondókáját. De ha volt is kétségük, eloszlott, amikor megkapták Miskolcról a levelet. Margit még aznap elment Erdeihez, aki úgy tett, mintha meglepné a hir, hogy Viola ki akar szökni az országból. Ártatlan képpel megkérdezte, ki az a Triznyáné, s még Margit magyarázta, hogy biztosan nem régi ismerőse Violának, hanem csak most akadhatott össze vele, megbarátkoztak, ezért kérte meg a szívességre. Mindenesetre várják meg, — tanácsolta —, amig a levélíró lejön Pestre és valamivel többet tudnak meg tőle. Erdei megkérte, maradjon a lakásban, őrizze Viola részére. Erdei megígérte, hogy nem lesz semmi baj, sőt megpróbál valami összeköttetést szerezni, hogy segítsen Violán, és az esetleges kellemetlen következményeket is elhárítsa. Van neki — mondta — egy rendőrkapitány barátja . . . Margit mindezt elhitte és hálálkodott is érte. Ahogy múltak a napok, Erdei egyre inkább megnyugodott. Nem kereste senki az eltűnt nőt. Ő legalábbis nem tudott róla. Az eladogatott értékekből tartotta fenn magát, de a jövőre is kellett gondolnia. Reggelente mindig elment hazulról, sétálgatott a városban, számításba vette régebbi ismerőseit: kihez mivel lehetne beállítani és valamit kicsikarni tőle. Vendéglőben ebédelt, nőkkel ismerkedett, esténként beült valamelyik csendesebb szórakozóhelyre. Ellesett Havas Katalin lakásának környékére is, egyszer meg is szólította a hazatérő lányt, de az kitért előle, még csak szóba sem volt hajlandó állni vele. Erdei azonban nem tágított könnyen, előbb hizelgett, aztán könyörgött, majd amikor a kapuhoz értek és a lány még mindig nem volt hajlandó egyetlen szót sem váltani vele, hirtelen elragadta a düh és gorombáskodni kezdett. (Folytatjuk)
