Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-06-24 / 25. szám

1 16. oldal MAGYAR Hl KAIM* “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek..." <§> "HEKUS DÖNC1" (Folytatás) A detektívek egyik csoportja azt a fela­datot kapta, hogy gyorsan és alaposan kutassa át a környéket, másik része, hogy járjon végig minden olyan lakást, amely­nek ablaka az esemény felé nyílott, és hall­gassa ki az esetleges szem- és fültanukat. Egyúttal intézkedtünk Kommantinger Sándornak — ha ilyen létezik — felkuta­tása és előállítása ügyében is. A nyomozók első csoportjától pillanatok múlva jelentés érkezett: a Csaba utca sar­kán álló patikában az éjszaka betörés tör­tént. A behatolás módszere azonos a más­fél év óta egy bizonyos módon sorozatosan történő üzletbetörésekével: a tettes a re­dőny és a bejárati ajtó közötti részt bon­totta meg — eben az esetben mindösze a furnirlemezt kellett benyomnia. A patiká­ból nagy mennyiségű gyógyszer és kozme­tikai cikk tűnt el. Daktiloszkópusok érkeztek, és minden fellelhető nyomot, köztük sok ujjnyomot rögzítettek. A másik csoport a lakókat kérdezgette. Ez nem sok eredménnyel járt. Az országos bejelentő hivatalban azon­ban kiderült egy furcsaság: a nyilvántar­tásban két Kommantinger Sándor szere­pelt, mindkettő Budapesten lakik. Egyikük a Ranolder utca 30-ban, másikuk a Csáki utca 8 alatti, úgynevezett Csáki-penzióban. Mindkettőnek szakács a foglalkozása, ezen­kívül azonos az édesanyjuk és édesapjuk neve, a születési dátumuk és a születési he­lyük is. Egy emberből tehát kettő van vagy ha egy, akkor az kettős életet él. A gyorsan elvégzett boncolásnál előke­rült az a lövedékmag, amely a halált okoz­ta. A szakértői vizsgálat eredménye: 6.35- ös forgópisztolyból adták le a lövést. Az összefüggés most már világos volt a másfél évvel előbbi illatszerbolt-betörés, a Csaba utcai gyógyszertár-betörés és a ren­dőrgyilkosság, illetve egy, magát Komman­tinger Sándornak megnevező személy kö­zött. Még kora délelőtt volt csak, alig néhány óra telt el a hajnali rendőrgyilkosság óta, amikor — mindezek ismeretében — egy­­időben indult el két csoport a két lakcímre. Ranolder utcai Kommantinger otthon volt — azonnal előállították a főkapitányságra, — a Csáki penzióbelit azonban a nyomozók nem találták otthon. A penzió vezetője sem tudott róla napok óta. Személyleirást azon­ban adott: huszonnyolc-harminc éves, 170 centiméter körüli, kisportolt testalkatú, telt arcú, hoszu orrú, barna szemű, hajú és szemöldökű, jó megjelenésű férfi. A tulaj­donos úgy emlékezett, hogy utoljára ballon­­kabátban távozott. A Ranolder utcából előállított Komman­­tingerre ez a személyleirás egyáltalában nem illeti. A Ranolder utcai Kommantinger ama­tőr labdarugó egy kis üzemi csapatban. Még 1945 őszén, egyik mérkőzésükkor az öltözőből a meccs alatt ellopták a tárcáját a személyi igazolványával együtt. Az esetet mindjárt bejelentette a rendőrségen, és ideiglenes iratokat és igazolást kapott ar­ról, hogy eredeti okmányai eltűntek. Ő tehát tisztázta magát. Néhány nap múlva éjszaka betörtek az Üllői utón egy müszerészüzletbe. A betö­rés relytélyes módon történt, a tettes a ka­pun belülről, a kapualjból nyíló raktáraj­tón át hal olt be az üzletbe. A kapu időköz­ben zárva volt, zárva is maradt, és semmi­féle erőszakos nyom nem látszott sem a zá­ron, sem a kapu más részén. Az üzletből értékes műszereket vitt el a tettes. Hogy nem a házbeliek követték el a betörést, az nyilvánvaló volt, mert az üzlet kifosztásá­nak, az értékek kiválogatásának módja két­ségkívül gyakorlott “szakemberre” utalt. E betörés, valamint a rendőrgyilkosság és a feltehetően hozzákapcsolódó egyéb büncselekménysorozat között mindössze annyi — rendkívül laza és bizonytalan — öszefüggés mutatkozott, hogy annál a bi­zonyos sportpályái lopásnál, amelynél el­tűnt a Horváth Ödön névre szóló rendőr fő­hadnagyi igazolvány, hasonlóan rejtélyes körülmények között hatolt be és távozott a betörő, aki különben azonos talán a másik Kommantingerrel is. Ha pedig azonos, ak­kor a kör itt valahol bezárul. Visszatérve tehát erre a legutóbbi esetre: a tettes a lo­pott műszereket nyilvánvalóan értékesíteni akarja, a műszerek pedig könnyebben fel­deríthetők és azonosíthatók, mint a koráb­bi betöréses lopásoknál elemeit, többnyire kozmetikai és gyógyászati cikkek. Nagyon komolyan vettük ezt a látszó­lag kis ügyet. Nyomozók tucatjai kapták a feladatot, hogy tartsák állandóan szemmel azokat a helyeket, ahol az efféle műszereket értéke­síthetik vagy felhasználhatják. Egyidejű­leg az ismert — büntetésüket letöltött — volt orgazdákat is figyelmeztettük, hogy ha valaki ilyen és ilyen műszerekkel jelent­keznék náluk, értesítsenek bennünket. Ha­sonlóképpen felhívtuk számos kisiparos fi­gyelmét is. Az egyik orvosi műszerész a felszólítás után elmondta, hogy ő már vett is a napok­ban egy olyan műszert, amilyet keresünk. Elővigyázatból ugyan igazoltatta az ela­dót, de aztán már nem látott okot az aggá­lyoskodásra, mert az illető Horváth Ödön rendőr főhadnagyként igazolta magát. A megvett műszerben — egy mikroszkópban — a kifosztott üzlet tulajdonosa felismerte a sajátját. Az orvosi műszerész, aki meg­vette, személyleirást adott az állítólagos Horváth Ödön rendőr főhadnagyról, amely pontosan megegyezett a Csáki-penzióban az állítólagos Kommantinger Sándorról ka­pott személyleirással. Országos körözést adtunk ki, ennek nyo­mán a következő hetekben tömegével állí­tották elő a gyanús személyeket. A részle­tes kihallgatások során azonban mindig ki­derült, hogy nem a keresett személyt fog­ták el. Aztán, április 3-án, fényes nappal, a fő­város központjában, az Andrássy utón, a legforgalmasabb helyen, az akkori Párizsi Áruházban gyilkosság történt. Mire oda­értünk, már nagy tömeg verődött össze. Az áruház gépésze mesélte el, hogyan' fe­dezte fel az esetet. Az áruházban délután öt órakor volt záróra, ezt a gépésznek kel­lett jeleznie. Amikor ötöt mutatott az órá­ja, lement az áruház pincéjébe, a csengő­szerkezethez. Az alagsorban, még a kapcso­lótáblához menet, egy láthatóan izgatott fiatalember jött vele szemben. A gépész megkérdezte, mit keres ott. Az idegen azt felelte: a W. C.-t, és sietve eltűnt a felveze­tő lépcsőn. Ballonkabátjának eleje, a gé­pész úgy látta, vizes volt. A gépész gyanút­lanul továbbment a kapcsolótábla felé. Egyszerre csak nyöszörgést hallott a sötét sarok felől. Odavilágitott az elemlámpájá­val. Egy fiatal nő feküdt ott, a szoknyája le volt szaggatva a testéről. Vértócsa vet­te körül. — Segítségért kiabáltam — folytatta a gépész. — Persze hogy a fiatalemberre gyanakodtam, utánaszaladtam, és amikor tőlem vagy husz-harminc méternyire újból megláttam, kiabálni kezdtem: “Fogják meg!” De az emberek megálltak, és inkább engem bámultak döbbenten, a férfit pedig hagyták menekülni. Amikor az utcára ér­tem, láttam, hogy a szomszédos ház kapu­jában eltűnik. Odafutottam, előhívtam a házmestert, bezárattam vele a kaput, és rendőrért szaladtam. A rendőrrel éppen akkor ért vissza, ami­kor az üldözött a harmadik emeleti nyitott folyosó üvegtetejére kapaszkodott, és ki­mászott a háztetőre. Hogy közben mi történt, ezt csak később tudtuk megállapítani: A menekülő fiatalember felszaladt a ház legfelső, harmadik emeletére, ott több lakásba benyitott, de valamennyit zárva találta. Visszafutott az első emeletre, ahol egy nyitott ajtón át egy ruhatárszerü, üres he­lyiségbe jutott. Gyorsan levetette véres ballonkabátját, kalapját, beletette egy ott talált aktatáská­ba, és az egészet elrejtette a ruhatári pult älätt­­(Folytatjuk) Thursday, June 24, 1971

Next

/
Thumbnails
Contents