Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-06-24 / 25. szám
1 16. oldal MAGYAR Hl KAIM* “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek..." <§> "HEKUS DÖNC1" (Folytatás) A detektívek egyik csoportja azt a feladatot kapta, hogy gyorsan és alaposan kutassa át a környéket, másik része, hogy járjon végig minden olyan lakást, amelynek ablaka az esemény felé nyílott, és hallgassa ki az esetleges szem- és fültanukat. Egyúttal intézkedtünk Kommantinger Sándornak — ha ilyen létezik — felkutatása és előállítása ügyében is. A nyomozók első csoportjától pillanatok múlva jelentés érkezett: a Csaba utca sarkán álló patikában az éjszaka betörés történt. A behatolás módszere azonos a másfél év óta egy bizonyos módon sorozatosan történő üzletbetörésekével: a tettes a redőny és a bejárati ajtó közötti részt bontotta meg — eben az esetben mindösze a furnirlemezt kellett benyomnia. A patikából nagy mennyiségű gyógyszer és kozmetikai cikk tűnt el. Daktiloszkópusok érkeztek, és minden fellelhető nyomot, köztük sok ujjnyomot rögzítettek. A másik csoport a lakókat kérdezgette. Ez nem sok eredménnyel járt. Az országos bejelentő hivatalban azonban kiderült egy furcsaság: a nyilvántartásban két Kommantinger Sándor szerepelt, mindkettő Budapesten lakik. Egyikük a Ranolder utca 30-ban, másikuk a Csáki utca 8 alatti, úgynevezett Csáki-penzióban. Mindkettőnek szakács a foglalkozása, ezenkívül azonos az édesanyjuk és édesapjuk neve, a születési dátumuk és a születési helyük is. Egy emberből tehát kettő van vagy ha egy, akkor az kettős életet él. A gyorsan elvégzett boncolásnál előkerült az a lövedékmag, amely a halált okozta. A szakértői vizsgálat eredménye: 6.35- ös forgópisztolyból adták le a lövést. Az összefüggés most már világos volt a másfél évvel előbbi illatszerbolt-betörés, a Csaba utcai gyógyszertár-betörés és a rendőrgyilkosság, illetve egy, magát Kommantinger Sándornak megnevező személy között. Még kora délelőtt volt csak, alig néhány óra telt el a hajnali rendőrgyilkosság óta, amikor — mindezek ismeretében — egyidőben indult el két csoport a két lakcímre. Ranolder utcai Kommantinger otthon volt — azonnal előállították a főkapitányságra, — a Csáki penzióbelit azonban a nyomozók nem találták otthon. A penzió vezetője sem tudott róla napok óta. Személyleirást azonban adott: huszonnyolc-harminc éves, 170 centiméter körüli, kisportolt testalkatú, telt arcú, hoszu orrú, barna szemű, hajú és szemöldökű, jó megjelenésű férfi. A tulajdonos úgy emlékezett, hogy utoljára ballonkabátban távozott. A Ranolder utcából előállított Kommantingerre ez a személyleirás egyáltalában nem illeti. A Ranolder utcai Kommantinger amatőr labdarugó egy kis üzemi csapatban. Még 1945 őszén, egyik mérkőzésükkor az öltözőből a meccs alatt ellopták a tárcáját a személyi igazolványával együtt. Az esetet mindjárt bejelentette a rendőrségen, és ideiglenes iratokat és igazolást kapott arról, hogy eredeti okmányai eltűntek. Ő tehát tisztázta magát. Néhány nap múlva éjszaka betörtek az Üllői utón egy müszerészüzletbe. A betörés relytélyes módon történt, a tettes a kapun belülről, a kapualjból nyíló raktárajtón át hal olt be az üzletbe. A kapu időközben zárva volt, zárva is maradt, és semmiféle erőszakos nyom nem látszott sem a záron, sem a kapu más részén. Az üzletből értékes műszereket vitt el a tettes. Hogy nem a házbeliek követték el a betörést, az nyilvánvaló volt, mert az üzlet kifosztásának, az értékek kiválogatásának módja kétségkívül gyakorlott “szakemberre” utalt. E betörés, valamint a rendőrgyilkosság és a feltehetően hozzákapcsolódó egyéb büncselekménysorozat között mindössze annyi — rendkívül laza és bizonytalan — öszefüggés mutatkozott, hogy annál a bizonyos sportpályái lopásnál, amelynél eltűnt a Horváth Ödön névre szóló rendőr főhadnagyi igazolvány, hasonlóan rejtélyes körülmények között hatolt be és távozott a betörő, aki különben azonos talán a másik Kommantingerrel is. Ha pedig azonos, akkor a kör itt valahol bezárul. Visszatérve tehát erre a legutóbbi esetre: a tettes a lopott műszereket nyilvánvalóan értékesíteni akarja, a műszerek pedig könnyebben felderíthetők és azonosíthatók, mint a korábbi betöréses lopásoknál elemeit, többnyire kozmetikai és gyógyászati cikkek. Nagyon komolyan vettük ezt a látszólag kis ügyet. Nyomozók tucatjai kapták a feladatot, hogy tartsák állandóan szemmel azokat a helyeket, ahol az efféle műszereket értékesíthetik vagy felhasználhatják. Egyidejűleg az ismert — büntetésüket letöltött — volt orgazdákat is figyelmeztettük, hogy ha valaki ilyen és ilyen műszerekkel jelentkeznék náluk, értesítsenek bennünket. Hasonlóképpen felhívtuk számos kisiparos figyelmét is. Az egyik orvosi műszerész a felszólítás után elmondta, hogy ő már vett is a napokban egy olyan műszert, amilyet keresünk. Elővigyázatból ugyan igazoltatta az eladót, de aztán már nem látott okot az aggályoskodásra, mert az illető Horváth Ödön rendőr főhadnagyként igazolta magát. A megvett műszerben — egy mikroszkópban — a kifosztott üzlet tulajdonosa felismerte a sajátját. Az orvosi műszerész, aki megvette, személyleirást adott az állítólagos Horváth Ödön rendőr főhadnagyról, amely pontosan megegyezett a Csáki-penzióban az állítólagos Kommantinger Sándorról kapott személyleirással. Országos körözést adtunk ki, ennek nyomán a következő hetekben tömegével állították elő a gyanús személyeket. A részletes kihallgatások során azonban mindig kiderült, hogy nem a keresett személyt fogták el. Aztán, április 3-án, fényes nappal, a főváros központjában, az Andrássy utón, a legforgalmasabb helyen, az akkori Párizsi Áruházban gyilkosság történt. Mire odaértünk, már nagy tömeg verődött össze. Az áruház gépésze mesélte el, hogyan' fedezte fel az esetet. Az áruházban délután öt órakor volt záróra, ezt a gépésznek kellett jeleznie. Amikor ötöt mutatott az órája, lement az áruház pincéjébe, a csengőszerkezethez. Az alagsorban, még a kapcsolótáblához menet, egy láthatóan izgatott fiatalember jött vele szemben. A gépész megkérdezte, mit keres ott. Az idegen azt felelte: a W. C.-t, és sietve eltűnt a felvezető lépcsőn. Ballonkabátjának eleje, a gépész úgy látta, vizes volt. A gépész gyanútlanul továbbment a kapcsolótábla felé. Egyszerre csak nyöszörgést hallott a sötét sarok felől. Odavilágitott az elemlámpájával. Egy fiatal nő feküdt ott, a szoknyája le volt szaggatva a testéről. Vértócsa vette körül. — Segítségért kiabáltam — folytatta a gépész. — Persze hogy a fiatalemberre gyanakodtam, utánaszaladtam, és amikor tőlem vagy husz-harminc méternyire újból megláttam, kiabálni kezdtem: “Fogják meg!” De az emberek megálltak, és inkább engem bámultak döbbenten, a férfit pedig hagyták menekülni. Amikor az utcára értem, láttam, hogy a szomszédos ház kapujában eltűnik. Odafutottam, előhívtam a házmestert, bezárattam vele a kaput, és rendőrért szaladtam. A rendőrrel éppen akkor ért vissza, amikor az üldözött a harmadik emeleti nyitott folyosó üvegtetejére kapaszkodott, és kimászott a háztetőre. Hogy közben mi történt, ezt csak később tudtuk megállapítani: A menekülő fiatalember felszaladt a ház legfelső, harmadik emeletére, ott több lakásba benyitott, de valamennyit zárva találta. Visszafutott az első emeletre, ahol egy nyitott ajtón át egy ruhatárszerü, üres helyiségbe jutott. Gyorsan levetette véres ballonkabátját, kalapját, beletette egy ott talált aktatáskába, és az egészet elrejtette a ruhatári pult älätt(Folytatjuk) Thursday, June 24, 1971