Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-06-17 / 24. szám
16. oldal MAGFAR HÍRADÓ Thursday, June 17, 1971 “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek...” f A PR0FI (Folytatás) Horváth már látta, hogy nincs kiút. Gondolta is talán, hogy kár volt olyan pontosan mindent jegyzőkönyvbe mondani. Szerette volna más irányba terelni a rendőri bizottságot. De figyelmeztették, hogy arra a helyre vezessen, amelyet már ő maga megjelölt. Mintha mázsás sulyok lettek volna a lábán, úgy indult meg a kijelölt ut irányába. Menet közben kérte, hogy vegyék le a bilincset a kezéről. — Nem akarunk mi itt magával fogócskát játszani, Horváth — mondta a vezető — maradjon csak a kezén. Majd ha a dolgot itt befejeztük, úgyis levesszük. Horváth kis idő múlva megállt, és azt mondta: “Itt álltunk meg.” A nyomozás vezetője utasította a rendőröket és a nyomozókat, hogy a rendőrkutyák segítségével szakaszonként kezdjék meg az erdő átfésülését. Az utasítás elhangzása után Horváthnak már a cigaretta sem kellett. A nyomozás vezetője érezte, hogy itt rövid időn belül gyanújuk bebizonyosodik. — Mondja, nem lett volna jobb az igazat mindjárt elmondani?? — Igen, igen — rebegte Horváth, elhaló hangon. Alig telt el egy fél óra, amikor egy rendőr sietett ki az erdőből, és jelentette, hogy kutyájával a sürü, füves és bokros területen egy halott embert találtak. A rendőri bizottság orvossal, fegyverszakértővel, daktiloszkópussal — és természetesen Horváthtal — elindult az erdőbe a halottszemlére. Odaérve, a holttestet először az orvos vizsgálta meg. Ahogy a fejét kicsit megfordította — véres volt és tele bogarakkal —, nyomban megállapította, hogy az idős ember golyó által halt meg, méghozzá tarkólövés következtében. A zsebében talált iratokból kétségkívül megállapítást nyert, hogy a halott embert Bottá Antalnak hivták. Horváth elfordult, nem akart a halottra nézni. A nyomozás irányitója rászólt: — Nézzen oda. Horváth megnézte. Na, mi a véleménye, Horváth, akar valamit mondani? — Nem én voltam — mondta alig érthetően. — Hanem ki? — Nem tudom. ' ~ ”” Bizonyítéknak még elő kellett keríteni a kilőtt pisztolytöltény hüvelyét. A fegyverszakértő megállapította, honnan adhatta le a gyilkos a lövést. Amikor ezt meghatározta, megindult a legaprólékosabb kutatás a kilőtt hüvely megtalálására. A rendőrök és a nyomozók szinte térdelve, centiméterről centiméterre kúszva, keresték a hüvelyt a sürü fűben. Ez az idegölő, aprólékos munka kb. három óra leforgása alatt meghozta az eredményt. A hüvely megtalálása döntő fontosságú annak bizonyítására, hogy milyen pisztolyból lőtte agyon áldozatát a tettes. A megtalált töltényhüvejjel a fegyverszakértő azonnal elindult, hogy a Horváthnál megtalált rendőrpisztolyból próbalövést lőjjön. Mire visszaérkezett, és jelentette, hogy Bottát a Horváthnál talált fegyverrel lőtték agyon, addigra Horváthot már többször kirázta a hideg, és beismerte, hogy ő lőtte ugyan le az öreget, de véletlenül. Csak ijesztgette a pisztollyal Bottát. Azt akarta, menjen beljebb a sűrűben, hogy ő biztonságosabban elvágtathasson a lovakkal. De az öreg megfordult, ő azt hitte, rá akar támadni, és ijedtében hátralépett. Közben megbotlott, és megrántotta a ravaszt. Védekezésnek — utolsó mentségnek — nem is lett volna rossz, mivel az esemény egyetlen tanúja — halott. De Horváth, nagy idegességében, elfelejtett valamit. — És arról mi a véleménye — kérdezte a nyomozás vezetője —, hogy a halált egyetlen, pontosan célzott tarkólövés okozta? Erre teljesen összeomlott, és tovább már nem tagadott semmit. Hogy a bíróság milyen ítéletet szabott ki, az azt hiszem, senki előtt nem lehet kétséges. (VÉGE). "HEKUS DdNCr Az egykori újságolvasók bizonyára emlékeznek még a két évtizeddel ezelőtt nagy port felvert bűnügyi szenzációra, arra a végleges elvetemültséget bizonyító bűncselekmény sorozatra, amelyet egy kezdetben ismeretlen személy követett el, akiről a nyomozás során egyre többet tudtunk meg, inig végül mindent. Csak éppen el kellett fogni. Illetve, újra el kellett fogni, mert megszökött. 1945. szeptember elején néhány rendőri alakulat sportolói mérkőztek egymással az egyik sporttelepen. A mérkőzés után, amikor a játékosok felöltöztek, egyikük, egy Horváth Ödön nevű főhadnagy észrevette, hogy a zsebéből hiányzik a tárcája. Kereste. Nem került elő. A tárcában voltak az iratai, köztük fényképes rendőri igazolványa is. A lopásnak három figyelemre méltó tényezője volt. Az egyik: csak a levéltárca hiányzott, egyéb értéktárgy nem. A második: egyetlen levéltárca, illetőleg egyetlen rendőri igazolvány tűnt el. A harmadik: a játékosok levetkőzésétől visszatérésükig az öltözőbe, az ajtók zárva voltak, és érintetlenek is maradtak, holott másféle behatolási lehetőséget a nyomozásnak nem sikerült felderítenie. Felvetődött a gyanú, hogy esetleg “háziszarka” tevékenykedett, s ez különösen fokozta az eset súlyosságát. Az ügy nem került a sajtó nyilvánossága elé, viszont széles körű intézkedések történtek az igazolvány előkeritésére. De eredményre nem vezettek. Tán két hónap múltán, október 50-án éjszaka ismeretlen tettes betört a Bartók Béla utón egy drogériába. Jelentéktelen eset lett volna, de — a tulajdonos szerint — eltűnt az üzleti pult fiókjából egy pisztoly is és mellőle a töltények. A fegyver belga gyártmányú, 6.35-ös kaliberű forgópisztoly volt. A betörő szokatlan módon hatolt be az üzletbe: a kirakat és az ajtó közötti ordalrészt törte be. Ez az adat azért érdekes, illetve fontos a nyomozás szempontjából, mert minden betörőnek megvannak a sajátos fogásai, módszerei, szokásai, amelyekből a gyakorlott nyomozó szinte a helyszínre érés pillanatában meg tudja állapítani — ha visszatérő esetről van szó —, hogy melyik ismert bűnöző tevékenykedett itt. Ez a behatolási mód uj volt. De a következő hetekben, hónapokban számos üzletbetörést követtek el hasonló formában. A tettest nem sikerült elcsipni. Mintegy másfél évvel az első ilyen betörés után, 1947. március 10-én, hajnalban, a Városmajor utca és a Csaba utca sarkán lelőttek egy fiatal próbarendőrt. Néhány perccel később már ott voltunk a helyszínen. A szerencsétlen rendőr holtteste mellett megtaláltuk männlicher puskáját, mégpedig már kioldott biztositózárral. A rendőr kezében a jegyzetfüzete, kinyitva. A tárban öt töltény volt. A holttest hátán, a jobb lapocka alatt pisztolygolyó ütötte lyuk. Az orvosszakértő azonnal megállapította — a lőpor és a pörkölési nyomokból a köpenyen —, hogy a próbarendőrt hátulról, közvetlen közelről lőtték le. A fegyver, amelyet a gyilkos használt, kis kaliberű pisztoly lehetett. A rendőr a Francia Misszió épülete előtt teljesített őrszolgálatot. Holtában is kezében szorított jegyzetfüzetében egyetlen bejegyzés volt, egy név: Kommantinger Sándor. Az első feltevés: a rendőr valamit észlelhetett, igazoltatta a gyanús személyt, aki magát Kommantinger Sándornak nevezte meg. Aztán elővette a puskáját, kioldotta a biztositózárat, és használni akarta a fegyvert, de megelőzték, őt lőtték le. Még pedig hátulról. (Folytatjuk) I
