Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-06-17 / 24. szám

14. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ híres bűnügyek Kürthy Miklós: KRÓNIKA A VÁDLOTT SZERENCSBE: A VÉRFOLTOS NADRÁGOT ELVESZTETTE A RENDŐRSÉG Phoenixben (Arizona) 1981- ben meggyilkoltak egy Jane Langdon nevű, 21 éves egye­temi hallgatónőt. Az ügyész­ség később, évek múltán, vá­dat emelt a 37 esztendős Er­win Stewart ellen. Stewart védőügyvédje nagyszerűen dolgozott: tanuk­kal bizonyította, hogy véden­cét be akarták hálózni és rá­beszélték arra, hogy ismerjen be egy olyan gyilkosságot, amelyet soha nem követett el. A tanuk meggyőzőek voltak, ezenkívül azonban Stewartnak (aki egyébként kezdettől fog­va ártatlanságát hangoztatta) óriási szerencséje volt: a ren­dőrség a nyomozás alkalmával megtalálta vérfoltos nadrág­ját és a laboratóriumi vizsgá­lat — állítólag — azt bizonyí­totta, hogy a nadrágon talál­ható vérfoltok Jane Langdon vártípusával azonos vértől származnak, nem pedig — amint azt Stewart állította — saját orra vérétől. Stewart más vércsoportba tartozik, mint Miss Langdon. A bírósági tárgyaláson a döntő bizonyíték a vérfoltos nadrág lehetett volna. A nad­rágot azonban edvesztette a rendőrség és sohasem kerül­hetett bizonyítékként a bíró­ság elé. Stewartot ártatlannak ta­lálta az esküdtszék. A történet, amint az a ren­dőrségi és a bírósági jegyző­könyvekből kibontakozik, a következő: Jane Langdon rendkívül csi­nos, 21 éves, 5 láb 6 incs ma­gasságú lány volt a történtek idején, 1961-ben, a Texas Christian Universityn tanult. Miss Langdon édesapja, Jack M. Langdon, a texasi Se­cond Court of Civil Appeals egyik bírája volt, betegeskedő feleségével Fort Worthon la­kott Mrs. Langdonnak 1961 ben műtéten kellett keresztül­esnie és ezért befeküdt egy phoenixi kórházba. Férje el­kísérte és elhatározta, hogy a műtét és felesége lábadozása idején maga is Phoenixben marad. Jane Langdon ugyancsak Phoenixba utazott repülőgé­pen, hogy édesanyja mellett lehessen a nehéz napokban. Az előre megbeszélt napon édesapja várta a repülőtéren. Jane azonban egy későbbi re­pülőgéppel érkezett és édesap­ja ekkor már nem volt a repü­lőtéren. Jane nem tudta, hogy édes­apja hol szállt meg, tudta azonban, hogy a városban fenntart egy lakást a maga számára és ezért taxival oda hajtatott. A lakásban azonban nem volt senki és Miss Langdon el­határozta, hogy a kórházba hajtat. Ehhez viszont taxira lett volna szüksége, azonban nem volt a közelben telefon­­állomás, ahol taxit rendelhe­tett volna. Jane tehát kiállt az utcasa­rokra és arra várt, hátha lát egy közeledő taxit. Ekkor ha'j­­nali 4 óra volt. Ami ezután történt, az mindmáig homályos. Tény az, hogy 3 nappal később, 1961 március 23-adikán, szomba­ton, három fiatal férfi céllö­vést gyakorolt Phoenixtől 30 mérföldnyi távolságban. A három céllövő hirtelen észrevette egy közeli kőbánya bejáratát. A kőbánya szem­­melláthatóan elhagyatott volt, a férfiak elhatározták, hogy “felfedezik.” A három céllövő bebújt a kőbánya alagutjába és amikor az alagút másik végéhez érke­zett, megdöbbenve fedezte fel egy fiatal nő hulláját. A nő esőkabátján vérfoltok sötét­­! lettek. A rendőrség rövidesen meg­állapította a hulla személy­azonosságé : a meggyilkolt nő Jane Langdon volt, 38-as ka-1 liberü pisztollyal lőtték agyon,1 a boncolás megállapította, hogy Jane Langdonon erősza­kot követtek el. Langdon biró kijelentette a rendőrségen: — Teljesen tanácstalan va­gyok, fogalmam sincs arról, miért tehette ezt valaki Jane­vel. Jane erős lány volt és azonkívül kitünően ismerte a judo-fogásokat, kétségtelen­nek tartom tehát, hogy leg­alább két férfinek kellett öt lefognia. A rendőrség is ebből a fel­tevésből indult ki és a detek­tívek véleménye az volt; mi­közben Jane az utcasarkon ta­xira várakozott, alighanem odaérkezett egy autó, amely­ben valószínűleg két férfi ült. Az autó utasai a kocsiba kény szeri tették a lányt, a si­vatagba, az elhagyott kőbá­nyához vitték, ahol erőszakot követtek el rajta, majd agyon­lőtték. A rendőrség összesen 7 gyanúsítottat hallgatott ki, azonban mindegyikük tisztáz­ta magát. Végülis, úgy tűnt, hogy mégis nyomon vannak a detektívek. Rose Flaery (Phoenix) fel­jelentést tett a rendőrségen, hogy Erwin Stewart nevű unokafivére (Denver, Colo.) aki Phoenixben való átutaztá­­ban néhány napig lakásában lakott, eltávozása előtt két gyűrűjét és egyik karóráját ellopta. Ezenkívül — tette hozzá Miss Flanery — az eltávozás előtti reggelen, Stewart igye­kezett vérfoltokat kimosni nadrágjából. Stewartot nem találták meg, a rendőrség azonban megtalálta Miss Fla­nery lakásában a kérdéses nadrágot, amelyből Stewart­nak mégsem sikerült a vér­foltokat kimosnia. A rendőrségi laboratórium­ban elemezték a vérfoltokat s kiderült, hogy a nadrágon ta­lálható vérfoltok azonos vér­csoportba tartozó vértől szár­maznak, mint amelyik vér cso­portba Jane Langdon vére tar­tozott. Legalább is, évekkel később, ezt állította a rendőr­ség, a bírósági tárgyalás al­kalmával, ekkor azonban ma­gát a nadrágot már nem tud­ták felmutatni. Erwin Stewartot csak 1964- ben találták meg, amikor nyil­vános részegség miatt letar­tóztatták Denverben. Stewart igazi csavargó volt: egyik ál­lamból a másikba utazót, rész­idős, vagy időszakos állásokat vállalt: 1964-ben, 37 éves ko­rában, soha még állandó állása és munkája nem volt. Amikor a denveri rendőr­ség értesítette a phoenixi ren­dőrséget, Phoenixből azonnal detektívek utaztak Denverhe és kihallgatták Stewardot. Stewart kezdettől fogva ár­tatlanságát hangoztatta és azt állította: a kérdéses nadrágon található vérfoltok attól szár­maznak, hogy amikor annak­idején unokahugánál lakctt, egyik este eleredt az orra vé­re. Kiderült azoban — a ren­dőrség állítása szerint — hogy Stewart más vér csoportba tartozik, mint amilyen vér csoportba tartozó vértől a nad­rágon található vérfoltok szár­maznak. (Folytatás a következő héten) Üdvözlet az Olvasóknak! E sorok írója visszatréfált a Halállal és életben maradt, túlélte az ope­rációt. Persze, a dolognak van néhány hátrá­nya is. Az egyik az, hogy a jelen körül­mények között nem lehet le­közölni a nek­rológot, amelyet e sorok Író­ja az operáció előtt megirt önmagáról. Dicsekvés nélkül állíthat­juk — mindazok, akik elol­­vásták, egyetértenek — hogy a nekrológ mestermunka volt. Egyelőre tehát félretesszük. A dolog másik hátránya az, hogy most élni kell. Tovább kell élni, a szürke mindenna­pokban, tovább kell élni a múlt könyeinek és mosolygá­sainak az emlékével és ez nem könnyű. Tovább kell élni ab­ban a tudatban ,hogy rövide­sen újabb könnyek és újabb mosolyok következnek el és az azokra való emlékezés csak még nehezebbé teszi majd a szürke mindennapokat. E sorok írójának most ke­vesebb gyomra és kevesebb illúziója van, mint azelőtt. Kevesebb gyomorral élni alig­hanem könnyebb lesz .keve­sebb illúzióval élni alighanem nehezebb. Köszönet mindenkinek, aki soraival felkereste e sorok író­ját betegsége idején. E rovat vezetőjének két kiskutyája, Beauty és Sweetheart, ugyan­csak túlélte a műtétet, a kór­házban töltött hetek idején egy ismerős házában voltak, letargikusak voltak, keveset ettek, időnkint telefonon be­széltek gazdájukkal, ilyenkor csillogott a szemük és viny­­nyogtak és tanácstalanul bá­multak egymásra. E sorok írója folytatások­ban, ebben a rovatban, meg­írja a kórház könnyét és mo­solyát, a kórházról fog írni, ahol sirás és fogcsikorgatás mellett románcok is szövőd­nek, a kórházról fog írni, amely pontosan olyan, mint az élet: bolondságok gyüjte­­méne s alapjában véve szür­kén múlnak a napok. E rovat írója gyakran ván­­szorgott a kórház folyosóján és abban az illúzióban ringat­ta magát, hogy minden meg­változik, ha majd kikerül a kórházból. S amikor e sorok Írója kikerült a kórházból, ta­nácstalanul és bizonytalanul állt meg az utcán, a napfény ráhulló özönében és hirtelen rádöbbent arra, hogy .téve­dett. Tévedett, mert semmi sem változott: alapjában véve, mindegy, hogy az ember a kórház folyosóján, vagy a kin­ti világban, az utcán, vánszo­rog-e. E sorok Írója nem bizonyos abban, hogy érdemes volt visszatréfálni a Halállal és érdemes volt életben marad­nia, kevesebb gyomorral, ke­vesebb illúzióval és egy bi­zonytalan időre félretett nek­rológgal. E sorok Írója kénytelen volt megtanulni,, hogy az élet a kórházon belül és a kórházon kívül ugyanaz: értelmétlen és terhes. E sorok Írója felmérte saját múltját a kórházban töltött hetek alatt és rá kellett jön­nie arra: a Múlt úgy fogja körül az embert, akár égy polip és lehetetlen az emlékek elől elmenekülni. E sorok Írója gyakran úgy érzi, hogy meggondolásán volt, amikor életben maradt. A dolgon azonban már nem lehet segíteni. S e rovat Írója most visszatekint a kórházi hetekre és az elkövetkező folytatásokban, ebben a ro­vatban, elmondja tapasztala­tait. E sorok Írója elnézést kér az Olvasótól, ha a mo­solygáson olykor átcsillannak a könnyek. Egyetlen mentsé­ge van: őrületesen bolond do­log az Élet! Thursday, June 1,7, 1971 James A. Lövell Jr. 29 napot, 19 órát 4 percet és 54 másodpercet töltött az űrben; most véget ve­tett asztronauta karrierjének, mert tudományos űrkutatásokra kapott megbízást a Houston Tex-i Space Centerben. Kevesebbet cigarettázunk WASHINGTON — A Fede­ral Trade Commission közöl­te nemrégiben: Az elmúlt év­ben az átlagos amerikai do­hányzó kevesebb cigarettát szívott, mint az 1969-es esz­tendőben. T

Next

/
Thumbnails
Contents