Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-06-10 / 23. szám

Thursday, June 10, 1971

MAGYAR HÍRADÓ

S. oldal

CSODABÁR

Irta: SZÉKELY MOLNÁR IMRE

Az apám Zabolán, Háromszék megyében volt pap. Filiájához tartozott Zágon, ez a kicsiny falucska, amely arról volt hires és nevezetes, hogy ott született Rákóczi Íródeákja, Mikes Kelemen.

Havanként kijárt apám Zágonba istentiszteletet tartani...

Gyönyörű erdők és hegyek koszoruzták ezt a kis falucskát és olyan tiszta volt a levegője, hogy bele lehetett harapni.

Kiss tanító ur házában volt a templom, a szép tiszta szobában, aminél csak a hívek lelke volt tisztább . . . Mert, akkor még az emberek lelkében élt az istenhit, a Jézusimádat és a tulvilági fényesség szinte ragyogott az emberek arcán, mikor hallgatták a szentbeszédet . . .

Volt a tanítónak egy icurka-picurka kislánya, akit Manvikának hivtak. Ez a Manyika csupa báj, jóság és kedvesség volt és olyan törékenyen véznácska, hogy attól kellett tartani, hogy egy erősebb hegyi vihar szele elkapja és magával rántja a fellegekbe. De, ahogy nőtt úgy izmosodott, erősödött és később arról szólt a hir, hogy nincs a megyében nála különb műkedvelő színész. Senki sem tudja úgy játszani a Finom Rózsit egész Háromszéken és éppen ezért a zágoni műkedvelők társaságát hordták, vitték szerte a megyében, hogy lássák benne a Kiss Manyit. Székelykeresztturon éppen nagy országos dalosverseny volt. Erdély dalárdái a jólbegyakorlott énekesek, abban a nagymultu városban versengtek a dicsőséget és pénzt is jelentő első helyekért. Az Arany Bárány színpadán szerepeltek délelőtt, délután, este pedig a Zágoni Színtársulat mutatta be a Falu Rosszát . . . óriási sikerül volt. Az egyik előadást véletlenül végignézte Tolnai Andor a kolozsvári színház daliás binvivánja, akinek annyira megtetszett Kiss Manyi játéka, hogy magával vitte Kolozsvárra.

— Nagy színésznőt csinálok belőled, Ígérte neki és a tapasztalatlan falusi lány, aki alig volt 16 éves, már haza sem ment elbúcsúzni, hogy bejelentse élete nagy változását, hanem elindult Tolnai Bandival Kolozsvárra. A bonviván bele is szeretett a fiatal leányzóba.

— Hoztam magának egy kis műkedvelőt — mutatta be és ha az igazgató ur is úgy akarja, akkor nagyon hamar fényes cisllaga lesz a kolozsvári Nemzeti Színháznak.

Janovics jószemü igazgató volt, énekeltette Ma nyikét a próbateremben,táncolt is egy kicsit, majd biimmögve igy szólt:

— Nyers vagy még bizony nagyon, de azért majd meglátjuk, hátha lesz belőled még valami . . . Egyelőre leszerződtetlek a kórusba.

Nem sok idő telt-mult el, mikor úgy adódott, hogy beteg lett az egyik szubrett és kétségbeesett megoldásként Tolnai Bandi ajánlatára az esti előadáson a Csárdáskirálynőbe Kiss Manyi ugrott be Stázi szerepébe. Nagy sikere volt . . . Ettől kezdve a kis segédszinésznőre vezető szerepeket osztott ki Janovics igazgató és elismerte, hogy igaza volt Tolnainak, Kiss Manyi fényes csillaga lesz a Kolozsvári Nemzeti Színháznak.

Amig el nem csatolták Erdélyt, addig Kolozsvár és Nagyvárad volt mindig az utánpótlási helye Budapestnek. Onnan kerültek fel az Ország Szivébe az igazi nagy színészek . . . Szeged pedig felvevő központja, utbaeső állomása volt ezeknek a tehetségeknek. Különösen az I. háború után vágytak el Erdélyből a művészek és mivel Szegeden házi kezelésben volt a színház, a városi pénztár biztosította a járandóságukat. Ellentétben a magánvállalkozásokkal, Szegeden a gázsit mindenki pontos időben az utolsó vasig megkapta. A fontosabb színészeknek pedig egyenesen kínálták az előleget. Somogyi Szilveszter, a podeszta bőkezű volt ezen a téren is és ha szemére hányták, azzal védekezett, hogy csak igy tudja megtartani az elsőrangú tagokat a Szegedi Városi Színháznál. És igaza volt a podesztának. (polgármesternek.)

A színészek nem voltak hálátlanok, szeretettel viszonozták a város gavallériáját és hiába Ígértek nekik nagyobb gázsit, nem mentek el Szegedről.

1927-ben a nagy szinészvándorlás idején Tolnai Andorral, Zöldhelyi Nusival, Neményi Lilivel, Misoga Lászlóval egy időben szerződött el Szegedre Kiss Manyi is. A fizetése közeljárt az 1000 pengőhöz. Ebben az időben már ellangyosodott a bonviván és a szubrettprimadonna szerelme. De, ami még ennél jóval több, hűséges barátság kötötte össze őket. Legtöbbször együtt szerepeltek, együtt táncoltak és énekeltek az operettekben.

Tolnai Bandi helyébe Manyika szivébe, a város első embere: Shvoy Kálmán altábornagy, dandárparancsnok került. Erről a szerelemről az egész város tudott és beszélt ... A magasrangu katona, mintha csak oda lett volna madzagolva a Manyika szoknyájához, nem lehetett észre nem venni a közöttük lévő kapcsolatot.

Akkor történt, hogy a Csodabárt játszották a színházban. Manyikának közös öltözője volt a primadonnával, akinek a lovagja dr. Horyáth Lajos városi tanácsnok volt. Már nem emlékszem pontosan hogy történt, de Lajosunk nehogy tettenérjék — férfinek tilos volt bemenni a női öltözőbe — elbújt a primadonna ruhaszekrényébe és mig Manyika ruhát váltott, ott kucorodott azon a kis férőhelyen, de ez bizony sehogy sem ment egészen csendben. Sejtelmes hangok, zörejek hallattszottak, amitől úgy megijedt a kis szubrett, hogy kirohanva torkaszakadtából ordítani kezdett, hogy szellemek tartózkodnak az öltözőben, így került elő teljesen leforrázva Horváth Lajos, aki felett aztán később éppen emiatt össze is csaptak a hullámok. Ó, Istenem, hol vannak már ezek a régi urak?

Horváth Lajos városi tanácsos, mielőtt menesztették volna, mellbelőtte magát, aztán nyomorékon még élt pár évet . . .

Shvoy Kálmán altábornagy ur Szeged első embere pedig kabinos az egyik szegedi uszodában, a Regdombon.

Manyika hamarosan felkerült Pestre, mintahogy az egész erdélyi különítményből fővárosi művész lett. .-||M |

Az első zsidótörvény idején egy házban laktam a Magyar Színház primadonnájával, akinek a neve kiment az eszemből. Emlékszem, volt egy kis zseniális fiúcskája, szerelemgyermek.

A primadonnát elbocsátották a színház művész személyzetéből, viszont felvették a jegyszedők státusába. Mikor innen is elbocsátották, akkor eljött hozzám, hogy segítsek rajta.

— Hogy nem lehetek tovább primadonna, abba már belenyugodtam, — mondta sürü könyhullatások között. — De ha ezt a csekély jegyszedői állást sem kapom vissza, akkor a fiammal együtt kénytelen leszek megmérgezni magamat. Ekkora méltánytalanság és igazságtalanság láttára bementem a szinész kamarához, ahol tudvalévőén Cselle Lajos, ez az ismeretlen vidéki szinész volt a főtitkár. Nagyon jól ismertem még Szegedről. Többször voltam a társaságában, mert a felesége,

Székely-Molnár

Imre

I

Könyves Tóth Erzsi volt, egy igazán vérbeli, rendkívül tehetséges drámai színésznő. Cselle Lajoson állt és bukott minden. Nem Kiss Ferenc az elnök, hanem ő vezette a szinészkamarát.

Rengetegen voltak az előcsarnokban, ahol egy rácsos kerítés állta el az utat. Odatolakodtam a rácshoz, épp akkor jött ki a szobájából Cselle. Rákiáltottam. Utasította az altisztet, hogy engedjen be.

— Lajos — kezdtem a beszélgetést — azért jöttem, hogy egy nagy igazságtalanságra hívjam fel a figyelmedet. A Magyar Színház elbocsátott primadonnájáról van szó, akit miután leparancsoltak a színpadról és mint jegyszedő kereste a kenyerét, most elküldték onnan is. Az ok egyszerű: zsidó... Hát Lajos ez nem mehet tovább. Hát már dolgozni sem szabad a zsidónak? Már azt sem engedik meg neki, hogy valakire feladja a kabátot? Hát ez is bűn?

Csellére nagy hatással voltak a szavaim. Elismerte, hogy igazam van. Nyomban telefonált a Magyar Színház igazgatóságának és elrendelte, hogy a volt primadonnát vegyék vissza — jegyszedőnek .. .

Mikor kijöttem tőle, kívül a rácson, egy kopott alak sündörgött hozzám.

Megszólított:

— Ugye már meg sem ismer engem?

Tolnai Bandi volt, a hajdani daliás bonviván, az. egész ország kedvence.

Letört volt és félénk, még tegezni sem mert. Mellette ott volt Kiss Manyi.

Két kezét imára kulcsolva kért, hogy segítsek. Hogy igazoljam Tolnait. Hogy Zabolán született, az apám keresztelte és református vallásu. A másik tanú majd ő lesz, aki zágoni.

Gyorsan visszamentem Cselléhez.

— Lajos — szóltam, — igazán csak egy percig zavarlak, de lelkiismereti kérdés, hogy Tolnai Bandit igazoljam. Zabolán született, az apám keresztelte, játszópajtársom volt és református. Ezt egyébként igazolhatja Kiss Manyi is.

Cselle csak legyintett:

— Nekem több a Te szavad. A Tolnai ügye valóban még nincs elintézve, ő zabolainak vallja magát. De van olyan bejelentésünk róla, hogy Pécsen született és zsidó származású.

Még elbeszélgettünk egy kicsit, majd a véga az lett, hogy kiszólt Tolnai Andorért.

— Az igazolványok beszerzésére haladékot adok magának — rendelkezett — addig pedig igazolva van ... A csengetésére belépő titkárnőt utasította, hogy adja ki a tagsági igazolványt. A személyi lapjára pedig Írja rá, hogy két szavahihető tanú igazolta.

Ekkor beszéltem utoljára Kiss Manyival. '

Később Tolnait a harctéri színház igazgatójának nevezték ki. Vele volt, magával vitte, mint a társulatának erősségét Kiss Manyit is. Nemsokáig tartott ez a megbízatása, mert a kiállott izgalmak, az üldözés, és a későbbi igazoltatás demoklesz kardja a feje felett lebegett és mindez idegileg annyira kikészítette, hogy az egyik előadás közben összeesett és szivszélhüdésben meghalt . . .

Fent az égben biztosan igazoltatás nélkül is befogadták a művészek . . .

Később kikerültem ide Kanadába. Hallottam, hogy Manyika óriási karriert futott be, Kossuthdijas is lett.

Az újságok szépen parentálták el. Megírták, hogy milyen nagy színésznő volt. Mikor és hol játszott . . . Melyek voltak a fontosabb szerepei .. . A betegségére viszont nem utaltak . . . Mindössze annyit említettek meg, hogy nemrég töltötte be a hetvenedik évét. Utána pár héttel hirtelen meghalt. Hogy miben, arról nem szól a jelentés. {

Egyszer talán majd ez is kiderül ... |