Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-06-10 / 23. szám
Thursday, June 10, 1971 MAGYAR HÍRADÓ 7. oldal A KIKIÁLTÓ... Irta: HAJNAL ERZSÉBET A legnépszerűbb alakja volt Pestnek, a munkakerülők nagy táborából került ki, aki a hidalatti lakását cserélte fel ezzel a nagyszerű lehetőséggel, ami a cirkuszoknál adódott. Legtöbbször herkulesi alakkal rendelkezett, aki játszi könnyedséggel végezhétett volna el mindennemű nehéz munkát. De miután irtózott a testi megerőltetéstől, megélhetését a kikiáltói állásra és a vasárnap a ligetben sétáló cselédlányokra alapozta, akik elbódulva hullottak a szerelmet kiválóan imitáló, dagodó izmu legény karjaiba. Liliomok és Julikák, ki tudná elfelejteni a világhírű iró, Molnár Ferenc gyönyörű meséjét. Ez a mese, mély valóságon alapit, bejárta a nagy és a kis színpadokat mindenütt. Belopta magát az emberi szivekbe és aki egyszer látta az, ha alkalma, van, mégegyszer látni, megint megnézni. Egyszerűen felejthetetlen. Látogatóm volt nemrégiben. Visszamentünk a múltba, könnyért, nevetésért. Szóba került a Beketow cirkusz, melyhez a barátság jogán én is hozzátartoztam. Grete, a Beketow bácsi kislánya, velem járt iskolába és mint ilyen rangos, bármikor bemehettem a cirkuszba ingyen. Most is. szeretem a cirkuszt, de akkor a kislányos fantáziámat lenyűgözte mindaz, amit ott láthattam. Imádom az állatokat, több emberség van bennük, mint kétlábú kollégáikban. Ha lehetett volna, ott maradtam volna örökre, a csábos világban, ahol Arabella, a csodálatos szépségű műlovarnő, naponta háromszor változott át, a szürke otthoni, illetve lakókocsibeli lakásából csillogó repülő, tündérré. Jancsi és Zoli, a két okos törpe, akiknek intelligenciájából és tudásából tiz doktori disszertáció is kitelt volna, ha a Jó Teremtő meghosszabbítja alakjukat egy méterrel. A kis mackók, a galambok, a majmok, melyeket az ktomitójuk engedélyéven az ölembe vehettem, a gyönyörű, jólápolt lovak és a többi állatok, egy felejthetetlen környezetet építettek körém, ahol -a legjobban éreztem magámat. A kikiáltónak egy külön fejézetet kell szentelnem. Ez is egy Liliom volt, sajnos, a nevét már elfelejtettem. Az előadás előtt a cirkusz bejáratánál állt, dagodó izmai kifeszitették a csikós tengerész trikót amit állandóan viselt. Orra már borvirágokat termelt, a hangja rekedtes volt a sok kiabálástól, amint stentopi hangon zajongta, félszájában az elmapadhatatlan szivarral, hogy “itt látható az óriáskígyó, a fejétől a farkáig, negyven, a farkától a fejéig hatvan méter, az összesen nyolcvan, helyszűke miatt csak két méter látható belőle, ebben a pillanatban. Tessék hölgyeim és uraim, megnézni a többi kiválóan érdekes mutatvánnyal egyetemben, felejthetetlen élvezetben lesz részük, uj műsor, katonák és gyerekek a felét fizetik, csak folyvást, folyvást, ha hazamegy egész éjjel csak szépről fog álmodni.” S kezével tepelte be a vasárnapi tömeget, amelyben jó :skán voltak Julikák, akiknek, ha nem férfipartnerek oldalán libegtek be, odasugta, hogy hol és mikor találkozhatnak a ligetben előadás után. Lehet e elfelejteni ezeket a vasárnap délutánokat. A tömeget, mely akaratlanul is magával sodorta az embert a többi látnivalók felé. A barlangvasutat, ahol megelevenedett kislányos életemnek minden mesealakja. A héttörpe Hófehérkével vidáman integetett nekem, Hüvelyk Matyi a nagy csizmából hívogatott, a boszorkány a ketrec előtt, ahol Jancsit és Juliskát tartotta, akikért nagyon fájt a szivem, mikor elkezdtem a meséket hallgatni és olvasni. Akkor is izgultam értük, csak az nyugtatott meg, hogy már tudtam a mese végét. A tüzetokádó sárkány sem okozott már semmi felindulást, mert a szép tündérlány biztonságba volt, a királyfi karjaiban. A vásári árukkal teli bódék, ahol kétszerannyiba került minden vacak, mint az üzletben és ami másnap már a szemeten hevert. De venni kellett, mert az hozzátartozott a vasárnap délután hangulatához. Minden bódé előtt, minden sátor előtt a kikiáltó. Hogy az emberek kötélnek állottak volna nélkülük, nem tudom. De ha szükség volt rájuk, biztosan hozzátartoztak az üzlethez. A társadalom legalsó lépcsőjén foglaltak helyet, csak a kis szinesszoknyáju cselédek moblottak értük, etették őket a nagyságák háztartásából ellopott falatokkal, amik az elkészített ételek legjobb részei voltak. Sokszor láttam amikor sokrétű szoknyájuk legalsó zsebéből elővették a csomagot. A kikiáltó méltányolta is később az igyekezetei, hiszen amúgy is annak a közelségéből került ki, amit ő is nagyon szeretett. Nekünk is volt egy ilyen Jukkánk. Tisztán emlékszem a pirospozsgás, vadvirágszerü arcára, ami illatozott a szagos szappantól. Nagyon szerettem. Játszótársnak hozták fel a falunkból, ahonnan származunk. Nem volt több tizenöt évesnél amikor hozzánk került. Mikor sétára indult velem, csak úgy repült a pántlikától és a sok szoknyától. Úgy nézett ki, mint egy virágos bokréta. A kedvence volt a háznak. Anyám úgy őrizte öt, EZ IS TÖRTÉNELEM . . . A CSÁSZÁR "NAGY” SZERELME Katharina Schratt 1855. szeptember 11-én született Bécs mellett, Badenben. Színésznői tehetségét Alexander Strakosch, Heinrich Laube színigazgató játékmestere fedezte fel. Kathi 18 éves korában lépett fel először a berlini Hoftheaterben. Egy évvel később az osztrák fővárosba szerződött. Egyaránt játszott naiva, hősnő, sőt, komika szerepeket is. 1883-tól a Burgtheater tagja. 1887-ben elnyerte az udvari színésznő címet. 1893-ban pedig örökös tag lett. Ferenc József és Erzsébet királyné gyakorta látogatták a színházi előadásokat. Erzsébet kedvelte Schpatt Katalin színésznői játékát. S maga a császár is udvari páholyában fogadta egy-egy sikere után a színésznőt. A rideg külsőségek mögött a kétségtelenül rangos produkció elismerésén túl az öregedő uralkodó szerelme is rejlett. Erzsébet látszólag szemet hunyt. 1898-ban anarchista merénylő meggyilkolta Erzsébetet. S azon túl az agg lovag és a már nem egészen fiatal barátnője nem titokban találkoztak. Ferenc József rendszerint hetenként kétszer felkereste a színésznőt lakásán. Ott együtt mulatott Schratt Katalin pályatársaival, szórakozott a szinészpletykákon, verseket szavaltatott, muzsikáltatott. Schratt Katalin közbenjárására több bécsi színész adósságát kifizette magánpénztárából az uralkodó. Gondoltak az erkölcsökre is: a művésznőnek férjet szereztek, egy magyar diplomatát, Ittebei Kiss Miklóst, aki természetesen többet volt külföldön, mint Bécsben. A császári és királyi szerető, a bécsi Madame Pompadour 73 éves korában, 1928-ban hunyt el. GIoriettengassei villáját mindmáig mutogatják. A királytól kapott értékes smaragdgyüjteménye pedig az egyik kiváló német operaénekesnő tulajdona. Bálint József mint egy sárkány, mert az anyja úgy adta oda anyámnak, hogy “ugye Marim vigyázol rá, nem fog szégyent hozni haza.” Ugyanis az ő anyja és az enyém együtt jártak elemibe a falu iskolájába. S mindhalálig tartották a barátságot. A druszám volt. ő volt a nagy Erzsi, én voltam a kis Erzsi. Persze én voltam fölényben vele szemben, mert én már többet tudtam az életről nála. A pesti atmoszféra, a játszótéri gyerekek, sok mindenre megtanítottak. Kis buta volt. Sokat nevettek rajta. Hallotta, hogy megrendeltek nekem egy zongorát Bécsből. Nem tudta, hogy hol van Bécs, azt sem tudta mi a zongora, csak azt hallotta, hogy én sóhajtozom, hogy még mindég nem hozták. Egyik nap szépen felöltözött és beállított egy kaskával a karján, amibe egy tiszta szalvéta volt. “Tessen már nioiidani, hova kell menni azért a fránya zongoráért. Erzsiké annyit emlegeti, meg a nagyságos ur is. Hát én elmék érte, hagy legyík már meg”. Mennyi édes naivságot árult el. Az otthoni szűztiszta hajnalok városba szakadt szülötte, eleinte visszavágyott a faluba, a fűszeres illatok közzé, mert neki még az istálló meleg lehelete is kedvesebb volt, a városi füstnél. S ahogy nőtt, ahogy a bűnös Pest rányomta a bélyeget az életére, úgy mindég kevésbé vágyott vissza, mert neki is akadt egy kikiáltója, egy csikós trikóju gazember, aki megrontotta az életét, amelytől Anyám mindeh igyekezete sem tudta megóvni. Csak azután értettem meg, mikor már magam is abba a korba kerültem, hogy megtudtam mi a szerelem, hogy mennyi varázserő van ebben a néhány szóban, hogy “Itt látható az óriáskígyó, a fejétől a farkáig . . .” Legközelebb elmondom Julika életének tragé diáját. TAKÁCS IMRE: JUNIUS A bodza tányérai fölpörögnek. Az árpa átaranylik, mint a murva. A néptelen mezőre magányos gépek jönnek. A kalászt nem kötik most Az utak gyomosodnak be autó-pipacsokkal, és a fölmelegedő tavak vize a szép combokkal. GONDOLATOK Ámokfutás nemcsak bicskával, hanem tollal is történhet. * * * Egy igazgató: “Én mindenről tudok, ami nálunk a vállalatnál történik, bár semmi sem történik.” * * * Némely előadásból a hallgató számára az a legfontosabb, mikor kezdődik és mikor végződik. * * » Alig tudjuk elhinni, hogy másnak is lehetnek olyan képtelen gondolatai, mint nekünk. fiáinál Erzsébet
