Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-06-03 / 22. szám
11. oldal Mária kilépett a vonalból... Thursday, June 3, 1971_________________________________ MAGYAR HÍRADÓ A szép fiatal Dobozy Máriát környezete eszelősnek tartotta. Viselkedése normális volt, hisztérikának sem lehetett mondani, de a 18 éves leány néha olyan meghökkentő dolgokat beszélt, hogy a testvérei és barátnői mutatóujjukkal titokban kört huzgáltak a homlokukra: Máriával valami baj történt. A tanítóképző elvégzése után, első katedrája egy népes tanyai iskolában volt és ott a magányban hatványozottabban fejlődtek “bogarai”, ahogyan ezt a kollégái mondták. Különösen azon háborodtak fel, hogy Mária az ő rögeszméivel fel akarja robbantani az eddig elfogadott pedagógiai tételt és társadalmi szabályt; kilépve a járt útról, ő maga próbált egy megvalósíthatatlan fantazmagóriát életre hozni. Ha valaki a Végzetről, vagy Sors-ról kezdett beszélni, Mária indulatosan megvétózta, s ellenvetésében mindig odatolakodott egy vizionális jelenség, egy sétabot képében. Ez a bot változtatta meg eddigi énjét, serdülő korának reményeit; ez okozta magábavonultságát és asszo nyi következtetéssel telitett bölcsességét. Öten voltak testvérek, — négy leány és egy fiú. Mária volt az elsőszülött. Apja csalódottan nézte céklavörös arcú leány-csecsemőt, s az egyébként szelid és türelmes ember indulatosan bökött a slingelt fodros pólyára: “Fiút szerettem volna!” A szüléstől megkínzott anya, verejtékes homlokát a párnáról felemelve bágyadtan lehelte: — - Nem rajtam múlt Miklós. Isten kezében vagyunk. A második, harmadik újszülött is leány volt. Már nem tett szemrehányást az apa; miért is kínozná ártatlan feleségét. De megfogadta, ha a negyedik újszülött is leány lesz, Örökbe fogad egy árva kisfiút, mert ő mindenképp egy kis pufók “kanikölyök” rikoltozasát akarja hallani a nyim-nyám kisasszony kak mellett. Végre, megszületett a FIÚ. Az apa örömét leírni nem lehet; az újszülöttet kikapta a bába kezéből, s végig táncolta vele a szobát, A bábanéni nagyképü szigorral kapta ki az apa kezéből a sivalkodó uj. szülöttet: — Jaj, mit csinál az ur! Ez a csöppség éppen úgy vajúdott születésekor, mint az édesanyja. Halálosan fáradt ő is! — Fenéket fáradt! Holnap töltöttkáposztát adunk neki. Éhes ez a vasgyuró. Nézze, milyen mérges a kis pofikája! Ennek a kisfiúnak a születése pecsételte meg Mária sorsát. Akkor volt Mária 8 éves. A szomszédék kislánya, a ciz éves Piroska volt a kis barátnője, egy rendkívül élénk, szeleburdi leányka. Mariska dicsekedve mesélte Piroskának, hogy fiú testvérkéje született és hogy az édesapja milyen boldog, mert mindig fiút akart. Piroska lebiggyesztette a száját: — Ha olyan nagyon akart kisfiút az apád, miért nem csinált mindegyikőtökből fiút? — Mit beszélsz? Nézett rá karikára nyílt szemmel Mariska. — Hiszen a kisbabákat a gólya hozza, nem az emberbácsik csinálják. Ha akarnák se tudnának csinálni! A kisbabákat az istenke küldi a gólya madár által. — De igenis a kisbabákat az emberek csinálják! — toppantott mérgesen Piroska, s erre Mariska halálra ijedve hazaszaladt, s ezt a rettenetes állítást, mint egy mérges kelevényt hordta magában. Senkinek se mert erről beszélni. A fiúcskát József névre keresztelték. Mikor kilenc hónapos lett, heveny bélhurutot kapott. Az apa villámsujtottan állt a kis beteg bölcsőjénél. Tudta, hogy a bélhurut a csecsemők 45 százalékát viszi el. Tehetetlen fájdalmában haját tépve káromkodott, feleségét okozva, hogy gondatlansága miatt kell elveszítenie fiát. Az orvos mindent elkövetett, de a gyermek napról-napra fogyott, s mikor a bába fürösztötte, aggódva nézte a gyerek bordáit, faág vékony lábait: — Meghal ez, — dünnyögte magában. Mariska a nappaliban játszott Piroskával és suttogva beszéltek, hogy Józsika meghal. Később, valami babaruhán összekaptak, mire Piroska rosszindulatú arccal beszaladt a másik szobában tartózkodó apához és kaján képpel mondta: — Bácsi kérem ne tessék búsulni, Mariska azt mondta, ha meghal a Józsika, a bácsi egy másik Józsikát csinál... Be sem fejezhette a kis gonosz a rágalmazást, az apa oroszlán ordítással kapta fel a sarokban lévő sétabotot, a másik szobába rohant, s a gyanútlan kislányra lesújtott. Mariska éles sikoltással lerogyott, s az apa bömbölve to-Irta: RUBY ERZSÉBET vább ütötte, verte, ahol érte. — Mit mondtál te féreg, hogy a gyereket... — nem tudta tovább folytatni, anynyira undorodott az ocsmány kifejezéstől. Megint rácsapott a kislányra: Ruby brzsebei — Mondod-e már, hogy mit fecsegtél a gyerekről, Piroskának ? Mariska zokogva jajgatott: — Azt mondtam Piroskának, hogy a gyereket a gólya... Nem folytathatta, a bot megint lesújtott. A kislány már nem jajgatott, elterült a földön, s orrán, száján folyt a vér. Az anya sikoltva rontott be, s bírókra kelt az eszét vesztett emberrel. A nagy dulakodásban az anya is kapott néhány ütést, s mikor az apa kifáradva az ütéstől, látta, hogy a gyerek elájult, hirtelen megtorpant, s mintha egy mély transzból ébredt volna fel, csodálkozva nézett a félholtra vert kislányra, s a ráboruló siró feleségére. ölébe vitte a kisleányt a díványhoz, s orvost hivatott. — Alaposan elbántál ezzel a gyerekkel — szólt az orvos. — Halálra verted. Most kórházba kellene küldenem, de akkor nem kerülöd ki a törvényes eljárást, hogy brutális, kegyetlen apa vagy. Én meggyógyítom, de a bába elfecsegi, hogy mi történt. A bába a harmadik szobában van, lehet, hogy hallotta a leány sikoltozását, — mondotta az anya. — Vigyázok, hogy ne lássa a kisleányt. Másnap megint a bába fürdette a nagybeteg gyermeket, s örömében felkiálltott: — Nyöszörög a lelkem, mozgatja a kis fejét. Még él, nem fog meghalni! Józsika meggyógyult, de a kisleány megsebbzett lelke sohasem gyógyult meg. Magába zárkózott, szótlan kisleány lett, s a tanítóképzőn is félénk, szótlan volt. Abban az időben Klebelsberg Kunó közoktatási miniszter, az alföldi tanyákat teliszórta iskolákkal. Áldották is őt a szülők és ma is hálával emlékeznek meg róla. Mariska is mint említettük — az egyik tanyai iskolában tanított. Kollegái az unalomtól, hetenként szeánszekat tartottak, s beleestek olyan babonákba, amelyet a néptől hallva, maguk is elfogadtak, néhány kivétellel. Egyik vasárnap délutáni összejövetelen, kollégái az álmok jelentőségéről beszélgettek. Mária indulatosan közbevágott : Nekem itt ne magyarázzatok az álom jelentőségéről. Ha valamit ébren átélünk, az bevésődik a lelkűnkbe, az agyunkba és nem törli ki onnan se az idő, se a közbejött nagyobb események. Lehet, hogy az átélések néha előtörnek az élmények titkos raktárából, ahol elképzelhetetlen sok minden van elraktározva, s azokat sokszor újból átéljük álmainkban, megszépítve, vagy eltorzulva. De az álmok nem jósolnak semmit! Az egyik fiatal tanító, kefehajával, rozmár bajuszával ékesen, elhatározta, hogy udvarolni kezd Máriának és feleségül veszi. Igaz, hogy hóbortos szegény kolleganő, de majd leszoktatja róla. Mária észrevette a felé irányuló gúnyos mosolyokat, s azért is csak folytatta: — Kétségtelen, vannak bizonyos fizikai képességek, vannak lelki konstellációk; a gondolatok szaltó ugrása ki az agyból és átváltozva megint vissza az agyba, s ott annyiféle -képekre alakul át, ahány ember él és gondolko-Hidavatás a Rábán GYŐR — Ünnepélyesen felavatták az uj győri Rábahidat. A hid műszaki újdonságnak számit; sok uj eljárás, megoldás ötvözete. A 181 méter hosszú, 800 tonna súlyú szerkezetet a töltésen szerelték össze, és amikor teljesen elkészült, akkor húzták helyére. A hidat a többi között 18, egyenként 180 méter hosszú vaskötél tartja. Déri Muzeum DEBRECEN — A debreceni Déri Muzeum, amely a kollégiumhoz tartozó füvészkertben épült 1923-29-ben, elöregedett. A múlt negyven évben szinte semmi felújítást nem végeztek az épületen. dik. Ami pedig a babonákat illeti, meg kell mondanom, hogy a babonás “istenfélők” okkult lelkibetegek. Az általatok megcsodált jósck és látók, zavaros táltosok, transzba esett figurák. Az úgynevezett “tremendum”-ba és “fascinosum”-ba szédült spirituálisták, — mint ti is, — a szellemet testfölötti princípiumnak tartjátok és azt hiszitek, hogy az ember eleven adóvevő ródió készülék, amely az űrben az elhaltaknak állandóan sugárzó lelkei a szellemhullámok rezgésszámaira beállíthatók. Hát csak játszadozzatok tovább is ezekkel a negativ szeánszokkal; egyébb szórakozásotok úgy sincs itt a gémeskutak árnyékában. A fiatal rozmárbajuszu tanító elhatározta, hogy még se veszi feleségül ezt a szédült leányzót. — És még azt akarom nektek mondani, — folytatta Mária, — hogy a sorsunkat magunk irányíthatjuk. A ti sorsotok az én kezemben van, mellettetek, vagy ellenetek és megfordítva: (Jaj az a sétabot ott a sarokban!) Hát csak mosolyogjatok rajtam, igenis állítom, hogy Sors és Végzet nincs, csak emberek vannak, jók és rosszak. És nem volnának lelkiproblémák, ha felebarátaink élni engednének ... A rozmárbajuszu nem vette feleségül Máriát. Oltár elé vezette a “józan” és életrevaló Piroskát (aki ütésre hívta a sarokból a sétabotot!) Ez a házasság egy uj témát dobott oda Máriának, a földi igazságszolgáltatás égbekiáltó igazságtalanságáról. Ezt az újabb fejtegetést a kollegák harsogó nevetéssel fogadták, s egymásközött öszszesugtak: Kár ezért az egyébként jobb sorsra méltó leányért. Most elhatározták; rekonstruálják a múzeumot. A tervek elkészültek, a kivitelezést előreláthatóan 1973 telén kezdik. Virágcimer, virágóra SZÉKESFEHÉRVÁR — Uj látványossággal gazdagodik Székesfehérvár: virágokból készítik- el Alba Regia címerét. A virágcimer a belváros központjában kap helyet, a virágórával együtt. A város uj díszét szinpompás virágokból képezi ki a Fejér megyei szolgáltató vállalat. Hirdessen lapunkban! 1 I
