Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-20 / 20. szám
Thursday, Máy 20, 1971______ ____________________' ‘ » MAGYAR HÍRADÓ 11. oldal A U. N. iáébred túlzsúfolt világunk problémáira Second Avenuen.. A U. N. most első ízben kapcsolódik be jelentős mértékben a családtervezés kérdéseibe. A világszervezet Népességi Tevékenységek Alapja (UNFPA) 1971-re 25 millió dolláros garantált költségvetéssel rendelkezik, és elősegíthet egy világméretű akciótervet a második fejlesztési dekád számára. Ebben a szakaszban előreláthatólag történelmünk legnagyobb arányú népességnövekedése következik be, s az UNFPA reméli, hogy körülbelül 700 millió dollárt fordíthat a fejlődő világ népesedési programjaira. A legmeglepőbb tulajdonképpen, hogy a U. N. tagállamainak mennyi időre volt szükségük annak felismeréséhez, hogy ez a szervezet egyedülálló szerepet játszhat a kormányok, a nemzetközi és magánszervek családtervezésre juttatott hozzájárulásainak koordinálásában és a családtervezési programok közvetlen irányításában. Állandóan fokozódó küzdelmet jelentett egyébként a kormányok “ránevelése” arra, hogy népesedési politikára van szükség. Nincs sok értelme például születésszabályozási programok bevezetésének o]yan országokban, ahol nem ismeretes a lakosság kor szerinti megoszlása és a népszaporodás üteme. Azokban az országokban tehát, ahol segítséget kérnek a U. N.-től, elsősorban demográfiai és statisztikai szakértőket kell a nemzetközi szervezetnek beállítania, hogy megállapítsák a lakosság megoszlását kor, lakóhely, műveltség és foglalkoztatottság szempontjából. A U. N. állandóan hangsúlyozza, hogy az egyes országok népesedési politikája az átfogó gazdasági tervezés szerves részét képezi. A családtervezésben nyújtott közvetlen segitség csak akkor bizonyul eredményesnek, ha a jövőben gazdasági struktúra kereteiben biztosítják. Nem véletlen, hogy az UNFPA eddigi legnagyobb arányú terve egy 1,7 millió dollár összegű családtervezési program, amelyet beépitettek Pakisztán negyedik ötéves tervébe. Pakisztán a maga részéről 146,7 millió dollárt fordít ebben az időszakban családtervezésre. Az Egyesült Arab Köztársaság és Mauritius ugyancsak nagyarányú segélyegyezményt kötött az UNFPA szervezettel, s előreláthatólag hasonlóan átfogó tervek megvalósítása kezdődik a következő két évben Ceylon szigetén, Indiában, Indonéziában, Iránban, a Fülöp-szigeteken és Thaiföldön. Az UNFPA szervei az első népszámlálásokat Afrikának azon részein, ahol a születéseknek és a haláleseteknek kevesebb, mint tíz százalékát tartják nyilván. Ilyen esetekben az Alap tanácsadókat, kiképzést, felszerelést biztosit, és időnként még a népszámlálók fizetését is fedezi. Hogyan remélheti a> U. N. és a nemzetközi közvélemény, hogy jelentős korlátozásokat lehet majd elérni a fejlődő országok népesedésének évi 2,8 százalékos növekedési arányában? A mostani ütem mellett óriási arányú születésszabályozási programokra lesz szükség ahhoz, hogy a harmadik világ lakossága 2000-re az ötezez millió alatt maradjon. Az olyan nagyarányú családtervezési elgondolások is, mint amilyen például Pakisztánban van folyamatban, abszolút értelemben csak minimális hatást fejtenek ki. így például Pakisztán arra törekszik, hogy a jelenlegi ötéves tervben az ezer főre jutó 43 születést 33,2-re csökkentse. Tavasz a Éjszaka van. A Second avenuen. Még hozzá tavaszi és balzsamos. És hétvégi. Amely szokatlan forgalmat jelent erre felé. Hippik tömörülnek a kedvelt kocsmájuk előtt, sorba állva és türelmesen jegyre várva. A zöldségárus előtt még utolsót liheg az aznapi forgalom, elkésett járókelők lépnek be, s két epercsomag s “elbó” makaróni között, kérnek egy Tareytont, vagy Camelt. Ki mit szeret. De lám, az éjszaka igazi forgatagában a legjelentősebbek az eszpresszók. Köztük is a magyar helyek. Igen, valaki messziről kiabál az autótitkokról. Hogy otthon jó a kiskocsi, a Volkswagen, de erre felé, a széles és “nagysebességű” műúton kirázza a belét is az embernek. így megyek az utcán. Ilyen amerikai és köztük magyar fényeket, zajokat hallgatón, amikor magam is az otthont, s benne hazámat keresve, befordulok a Tabán eszpresszóba. Istenem ? . .. Tabán ? ... Amikor felszámolták az otthonit, alig húszéves voltam. Eltüntettek minden kis házat, hogy gyönyörű parkot varázsoljanak helyére. Még évtizedek mérlegén kell gondolkoznom. S most, az a bizonyos régi gázlámpás romantika mégis visszatér gondolatokban, éppen itt New Yorkban. Mert kedves arcok lopták be hazulról ide, a romantikát. Most csak két arcot látok ahogy belépek. Egyik, régi nagy művész. Neve széles skálán futott otthon. Mert tud és szive van. És belevéste magát évtizedekre, a magyar hangulat éjszakájába. Akár otthon, akár idekint. A többi között azzal, hogy “gyere ülj mellém kedves, ezek nem könnyű percek” ... Irta: IVÁNI ZOLTÁN A másik arc egy nőé. Fiatal ragyogó nőé. Akit azzal bocsájtott külföldi útjára a siker, hogy mindig csak nagyon szép régi nótákat énekeljen. Nem tingli-tanglií, amit mindenki tud. Hanem Iráni Zoltán olyanokat, hogy “miért is ugrattak meg Hortobágyon egy csikót.” Külön asztalomnál, hirtelen e tapasztalatokat számba véve, azt gondolom, hogy ime, nem csaltak meg engem. Vagy más idevetődőt. Mert a külföldi magyar, aki legtöbbször emlékezni akar, ezentúl, e hangulatban mást is kap. Azt, hogy azóta, mióta eljöttünk, azok akik kilépnek hazájukból az olcsó siker helyett mást keresnek. Azt, hogy dalaikban, énekükben adják a mi hazánk népi igazságban leledző színeit, vágyait. És rögtön örömmel állapítjuk meg, hogy ottani, vagy itt kint élő és egy fáról-tájról metszett emberek életét úgy látszik zavartalanul csak a nóta tudja úgy igazán egybekötni. Különösen ilyen helyen ... Egy eszpresszóban. Hiszen itt találom a nappalok magyar embereit. A kiváló falatokat nyújtó hentest, a magyar konyhát tartó aszszonyt, amint most magánéletükbe mulatnak. Feketézve, magyar bort hörpintve. És lám, azt a magányos mérnököt is, aki családját otthon hagyta, de ide bejön minden este. Hogy emlékezzen. S a kapcsolat ne. szakadjon meg. Miért ? . .. Mindenért. Azért, mert napi munkájuk után, nekik is joguk van élni. Úgy igazán, otthoniasan. Amerika közepében, a Second Avenuen. Amint ülök csendes sarkomban és nézelődöm, csak arra gondolhatok, hogy a világba kidobott sorsunk csak igy lelheti meg lelki békéjét. Ha magyarul nézünk magyas rokra és a poharazgatás, feketézés hevében felfogjuk a saját nyelvünk izét is. Amint elmeséli gazdája, hogy hogyan és miként vetette erre sorsa. S mi volt addig is, amig otthon kereste kenyerét. E meghitt hangulatban, beszélgetések és nóta foszlányai között belopódzik ide a tavasz is. A május. — “Gyönyörű, mikor a május virágzik” — játszódja Jenő, kedvesen. Majd Vera veszi át a mikrofont. És belesajdit: “Az a tavasz, amikor egy asszony neve imádsággá válik” ... Kissé idegesen mozgom, e nagyszerű és elfelejtkezésre alkalmas pillanatok után. Azzért, mert odakint, úgy közöttünk, akik kikerültünk, pásztázza a nagyképűség, hogy kiből mi lett? És sikernek csak az amerikai vona^ Ion elértet tekintjük. Amely bizony nem a mindenkor hirdetett öntudatunkat jelzi. Hanem épp ellenkezőjét. Emberek futkosnak, magyarok. Azért, hogy amerikai vonalon mondhassák el, hogy valakik lettek. Akik pedig hazulról érkezve, szóbaelegyednek velük, megkérdezik : akkor a gyermeked miért nem beszél magyarul? Igen, itt, a Second Avenue éjszakájában, az eszpresszóba aki betéved, levet magáról minden nagyképűséget. És elismeri, hogy igy van jól, igy szép az élet, ha nótában találkozunk. És lám, a tavasz eligazít minden aggodalmat. Valaki virággal kedveskedik. Még nekem is, az egyedül ülőnek. És egy szál tulipánt nyom a kezembe. És én ijedten kérdésem: Mit csináljak vele?... Szerencsére közel van az otthonom. S a kapott virággal mégis hazaérek. Én “bus” agglegény. Jár ok-kelek szobámban. Majd a fürdőszobában rátalálok az egyetlen vázánál: alkalmas üvegre. A fogmosó poharamra. És beleállitom a tulipánt. Hadd hirdessék együtt reggelig a magyar Second Avenue éjszakai emlékét. Mert igy van és igy igaz. Se többet, se kevesebbet nem lehet lemérni a tavaszi éjszakáról. Csak annyit, hogy valamiért úgy véletlenül, sétálók, szórakozók, bent, vagy kint az utcán összehajolnak ilyenkor a tavaszi éjszakában. Úgy igazából, magyarul. Az utolsó remény! A képen látható Lockheed TriStar Airbus folytatólagos előállítása attól függ, hogy a Kongresszus megadja-e a cégnek a Nixon elnök által kért, 250 milliós kölcsönt. A Lockheed gyár, amely 17,000 munkást foglalkoztat, eddig már 1.4 billió dollárt invesztált a TriStar programba.
