Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-05-13 / 19. szám
14. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Thursday, May 13, 1971 TEST ÉS LÉLEK AZ ÁLLAMFÉRFIAK EGÉSZSÉGE KIHAT AZ EMBERISÉG SORSÁRA BOSTON — Nemrég jelent meg dr. Hugh’ l’Etang “The pathology of leadership” (A vezetés kórtana) cimü könyve, amely arról szól, hogyan befolyásolta a betegség, fáradtság vagy kimerültség a politikusok és államférfiak gondolatainak és megítéléseinek világosságát az elmúlt száz év folyamán. Dr. l’Etang sok emlékiratot, sajtóbeszámolót, közleményt és őszinte orvosi nyilatkozatot tanulmányozott át. A szerző által összegyűjtött anyagból világosan és egyértelműen kiderül, hogy az országos és nemzetközi jelentőségű eseményeket, különösen válságos időszakokban nagymértékben befolyásolják beteg emberek — nem is beszélve a sebészi és gyógyszeres beavatkozások megvizsgálatlan mellékes következményeiről. Anthony Eden brit miniszterelnöknek például magas láza volt, amikor a szuezi válság tetőpontjára ért. Woodrow Wilson, az Egyesült Államok elnöke több szívinfarktus után volt, amikor azért harcolt, hogy a szenátus támogassa külpolitikáját. Roosevelt elnök a jaltai értekezleten szinte már egy lépésre volt a haláltól. Ha sikerülne egzakt módon különválasztani az emberi testet az emberi gondolkodástól, nagy elismerést érezhetnénk e férfiak energiája és kitartása iránt, akik betegségük és végzetes kimerültségük ellenére teljesitik közérdekű kötelességeiket. De vajon ki Inthetné el, hogy gondolataik és megítéléseik, logikai képességük nem függ egészségi állapotuktól ? Amikor Woodrow Wilson, az Egyesült Államok elnöke agyvérzést kapott, amely csaknem teljesen megbénította, orvosai — ami teljesen érthető — arra a meggyőződésre jutottak, hogy mindenekelőtt a páciens javát kell figyelembe venni, és azt tanácsolták, hogy ne vonuljon vissza hivatalából. Egyik orvosa, dr. Dercum, félt ugyanis, hogy ha lemondana az elnöki tisztről, elveszítené életkedvét. Winston Churchill orvosa, dr. Moran annak idején hasonló dilemma elé került és ugyanígy foglalt állást. Dr. 1’ Etang talán kissé túloz, amikor erőteljesen hangsúlyozza a betegség káros hatását a politikusok és államférfiak tevékenységére, de sok bizonyítékkal támasztja alá, hogy az elmúlt 100—150 évben óriási világpolitikai jelentőségű ügyeket nagyon gyakran olyan emberek intéztek, akiket túl betegnek találtak volna ahhoz, hogy egy kisebb kereskedelmi vagy ipari vállalatot irányítsanak. 1955-ben Dwight Eisenhower elnök egy szívroham után megfelelő személyekre ruházta át a hatáskörének egy részét, és abban is szerencséje volt, hogy a következő időszakban nem kellett különösebben fontos döntéseket hoznia. Később beismerte, hogy közvetlenül az 1955-ös szívinfarktus után nem lett volna képes megfelelő döntéseket hozni veszélyes helyzetben. Hangsúlyozta, hogy az érvek és ellenérvek megfontolása amjyi figyelemösszpontositást igényelt volna, hogy betegsége első hetében az orvosok nem engedélyeztek volna ekkora erőfeszítést. Dr. l’Etang hozzáteszi, hogy az oi’vostudomány jelenlegi állása mellett, amikor töméntelen fájdalomcsillapító és serkentő szer létezik, minden államférfi és politikus akár közvetlenül a kórházból elmehet egy csúcsértekezletre és részt vehet létfontosságú tanácskozásokon — de aoban természetesen nem lehet biztos, hogy szellemi ereje teljében van. Az esetek többségében a munkaképesség korlátozottságát fizikai és nem pszichikai okok idézik elő. Forrestal amerikai hadügyminiszter esete kivételnek tűnik. Paranoid tünetei funkciója betöltésének utolsó hónapjaiban kerültek napvilágra. Az ilyen magas tisztséget betöltő emberek vagy más befolyásos politikusok egyelőre kizárólag maguk döntik el, mikor érzik magukat annyira kimerültnek, fáradtnak vagy valamilyen betegségtől legyengülve, hogy vissza kell vonulniok tisztségükből. Csakhogy — mint dr. l’Etang hangsúlyozza — a fáradtság és kimerültség jelentősen csökkenti az egyén önkritikáját és nagyon megnehezíti annak felismerését, hogy képességeinek és erejének végéhez érkezett. A politikusok többségénél — írja dr. l’Etang — fokozatosan felmerül kultúránk egyik dilemmája: az öregség dilemmája. A politikusok nagyon ritkán kerülnek fiatal korban hatalomra, ritkán középkorú emberként — leggyakrabban viszont előrehaladott korban, amikor a betegség és a kimerültség számukra már, ha nem is állandó, de mindennapos jelenség. Ennek következtében inkább erejüket meghaladóan dolgoznak és korukhoz képest túl tevékeny életmódot folytatnak, semmint hogy a megfelelő időpontban visszavonulnának a magánéletbe és hozzálátnának emlékirataik megírásához. Thomas Green Philadelphia, Pa. — A Wyndmoor elemi iskola két növendéke, a hét éves Diane Brenner és a nyolc éves Mark Cooper nagy fába vágta fejszéjét: 1 millió palack fedőt szándékoznak gyűjteni, amelyből 75 ezret már összszedtek. Tanítójuk szerint: mire középiskolába kerülnek, elérik a kívánt milliót. INDOKÍNAI WASHINGTON, D. C. - Az indokinai háború az amerikai halottak számát illetően túlhaladta a koreai háborút, s az Egyesült Államok történelmében az emberéleteket tekintve a negyedik legköltségesebb háború. A múlt héten a harcokban életüket vesztett amerikaiak száma (1961. január 1. óta) Indokínában elérte az 54,284 főt. Ezek közül 44,876-an a harcok közben haltak meg, 9408-an pedig “nem az ellenséggel való összeütközés” következtében, hanem olyan okokból, mint például balesetek és betegségek. A 'hadügyminis z t é r i u m egyik szóvivője közölte, hogy 1950. junius 25. és 1953. július 27. között Koreában 54,- 246 amerikai vesztette életét. Ezek közül 33,629-en a harci cselekmények során pusztultak el, mig 20,617-en a frontvonalaktól távol haltak meg. A Pentagon szóvivői azt is közölték, hogy a harcok közben bekövetkezett halálesetek és az egyéb halálesetek közötti arányt másképp szá-HALOTTAK molták Koreában és Indokínában. Koreában a harcok következtében összesen meghaltak számát csak azokból állították össze, akik a harctereken vesztették életüket. Akik viszont a harcokban szerzett sebesüléseikbe haltak bele, az “egyéb halálesetek” közé számították. Indokínában viszont a harcok közben megsebesülteket, akik azután az evakuálás után halnak meg beleszámítják a harcokban elhaltak soraiba. A három amerikai háború, amely több amerikai életet emésztett fel, mint az indokínai konfliktus: a két világháború és a polgárháború. A második világháborúban a harci cselekmények következtében elhalt amerikaiak számát 291,557-ben állapították meg, mig az “egyéb okokból” elhunytak száma 113,842 volt. Az első világháborúban 53,- 402 amerikai vesztette életét a harci cselekmények közben, és 63,114-en haltak meg “más okokból” a Pentagon listái szerint. Nixon és a közvélemény-kutatás NEW YORK, N. Y. — A közvélemény-kutatásokból kiderül, hogy Nixon elnök népszerűsége már egy éve cikcakkosan ugyan, de mégis lefelé tendál. S amennyiben ez az irányzat folytatódik, úgy veszélyt jelent egész politikai vezetésére. Az elnök tekintélyének visszaesése meglepetést és csalódást keltett a Fehér Házban, ahol mindenesetre igyekeznek átmeneti jelenségnek tekinteni. Tavaly februárban a Gallup-közvéleménykuta.tás eredményei azt mutatták, hogy a közvélemény 66 százaléka helyesli azt a módot, ahogy Nixon elnöki teendőit ellátja. Ez volt a csúcs. Az idén február 19 és 21 között folytatott Gallup - közvéleménykutatás szerint Nixon politikáját a közvéleménynek mindössze 51 százaléka támogatja, ami mélypontot jelent az elnök népszerűségében. Vajon módjában áll-e a Nixon-kormánynak, hogy viszszájára fordítsa ezt az irányzatot a közeljövőben? Amennyiben a közvéleménynek Nixon iránt táplált érzéseit a nehéz gazdasági körülmények is befolyásolják — és az adatok elemzéséből kitűnik, hogy tavaly óta a munkanélküliség növekedett, az infláció pedig tovább tartott —, akkor azt kell mondanunk, hogy Nixon helyzetének számottevő javulására még hoszszu ideig nincs kilátás. Nixon sohasem ért el olyan népszerűséget, mint elődei, de egyelőre még nem jutott olyan mélypontra sem, mint Johnson elnök és Truman elnök megbízatása vége felé. Megjegyezzük még, hogy a közvélemény-kutatások eredményeit ritkán találjuk szalagbetüs címek alatt a lapok első oldalain. Elbújtatják a hirdetések közé. A Harris Közvélemény-kutató Intézet februárban megállapította, hogy a lakosság 42 százaléka helytelenítette a Laosz elleni dél-vietnami támadást amerikai légi támogatással. A közvélemény-kutatás a továbbiakban azt is megállapította, hogy a lakosság 46 százaléka túl lassúnak találja az amerikai csapatok Vietnamból történő kivonásának ütemét. S mintegy 51 százalék helyeselné azt a kongresszusi döntést, aemly előírná, hogy valamennyi amerikai csapatot ez év végére kivonjanak Vietnamból. TERJESSZE LAPUNKAT
