Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-03-04 / 9. szám
16. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, March 4, 1971 “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek...” <§■1 iÍ>P©>® L CSÍKOS ZAKÓ (Folytatás) Mikor legközelebb Budapestre mentem, már vittem magammal feszitővasat, harapófogót és egy zsákot, hogyha akad megfelelő hely, és lesz hozzá hangulatom és bátorságom, akkor megpróbálom. Kiszemeltem egy üzletet a Király utcában. Romos ház állt mellette. Jóval sötétedés után, a romos ház világitóudvarán keresztül bejutottam az üzletbe, megtömtem a zsákot, visszamásztam, hajnalig a telken rejtőztem, aztán világosodáskor, mikor már nem olyan gyanús, kimentem a pályaudvarra és hazautaztam. Bakosnak azt mondtam, késő volt, indult a vonat, nem volt idő rendesen becsomagolni a vásárolt ruhaneműt. Még egyszer megismételtem a kirándulást. De most Bakos rájött valamire, és be kellett neki vallanom a ruhák eredetét. Elmondtam, hogy elég egyszerű az egész, és úgy látszik, igy sikerül fellendíteni az üzletünket Eddig alkalmazott volt, a jövőben társam lesz, ha akarja. Fogjunk össze. A legközelebbi betörést közösen hajtották végre, megint csak Budapesten és a kétszer már jól bevált módszerrel: falbontással. Ekkor magukkal vitték Viski-Koltai katonai pisztolyát is, hátha kell. Mindjárt használták is. Amikor az üzletből kijöttek — ez a Baross téren volt —, és már rakodtak be a kocsiba, kiálltást hallottak: “Fogják meg!” — És maga mit tett? — kérdeztem. — A hang irányába lőttem, nem tudtam, találtam-e, de annyi bizonyos, a kiáltozás abbamaradt. Beugrottunk a kocsiba, és gyorsan ki a városból, hazafelé. Tizenkét betöréses lopást ismertek be. Öt esetben fegyverüket is használták, két ■embert — egy rendőrt és egy éjjeliőrt — súlyosan megsebesítettek, egy éjjeliőrt pedig megöltek. A lopott ruhák, a szövetek értéke meghaladta a félmillió — akkor még uj — forintot. — Mi volt az elgondolása — kérdeztem a nyomozás befejeztével Viski-Koltaitól —, igy akart élni élete végéig? — Csak addig, amig sikerül egy kis pénzt összeszednem — válaszolta. — Legfeljebb egy-két évig. Akkor, gondoltam, kimegyek Nyugatra. — És a mostani, második felesége? Felvonta a vállát. Éppúgy nem érdekelte, mi lesz vele, mint ahogy a Szlovákiában élő első feleségével és a gyerekével nem törődött. — És a társa, Bakos János? — Mindenki a saját életéért felelős — mondta, újabb vállrándítás kíséretében. A Szabó álnéven szereplő Bakos Jánost a bíróság tizenöt éti fegyházbüntetésre ítélte. A Koltai Géza álnéven szereplő Viski Attilát pedig, az itt lefolytatott vizsgálat és ítélet után, mivel Csehszlováiában súlyosabb — több ember halálát okozó bűncselekményekért körözték, kiadtuk a csehszlovák hatóságoknak. VÉGE. KANNIBÁLTÖRTÉNCT 1946 telén egy rémtörténet hire kelt szárnyra Sopron környékén, futótűzként terjedt el az egész országban, s végül foglalkozott vele a világsajtó. A hir röviden igy szólt: Sopron környékén sorozatosan tűnnek el emberek, az áldozatokat egy bünbanda lemészárolja, kolbásznak dolgozza fel, és a kolbászt a feketepiacon értékesíti. Bécsben szörnyű riadalom támadt, főleg azután, hogy a hirt, számos tekintélyes hírügynökségre hivatkozva, a bécsi és a salzburgi rádió is átvette. A bécsiek, akik valóban vásároltak élelmiszert a magyarországi csempészektől, szaladtak húsféléjükkel az akkonnég éppen csak működő vegyvizsgáló intézetekbe. A hir mögött volt valami. Nem késztettek kolbászt emberhúsból, de valóban rengeteg bűncselekmény történt abban az időben a nyugati határszélen. Tucatszám tűntek el emberek, s nagyon sokukról meg lehetett állapítani, hogy bűncselekmény áldozatai lettek. A helyi, túlnyomórészt gyakorlatlan fiatalokból álló rendőri szervek szinte teljesen tehetetlenek voltak a bünbandákkal szemben, amelyek egymással is rivalizáltak, a lakosságot pedig rettegésben tartották, megfélemlítették, s ha úgy gondolták, valami okuk van rá, akkor “büntettek”. Aki nem volt hajlandó együttműködni velük, az gyanús volt, aki pedig valami kedvezőtlen megjegyzést tett rájuk, az számolhatott azzal, hogy bosszút állnak rajta. Sok embert gyilkoltak meg Sopron környékén, mert ellenállt valamelyik banda erőszakának, vagy egyszerűen csak nem tűrte szó nélkül, hogy kifosszák. Az egyik községben agyonlőttek éjszaka egy aszonyt, mert nem akarta engedni, hogy elvigyék a libáit. Egy kocsmában fényes nappal, a vendégek szeme láttára legéppuskáztak egy férfit, mert felismerte valakiben éjszakai fosztogatóját. Alig telt el nap vagy éjszaka, amelyen ne történt volna valamilyen gyilkosság ezekben a községekben. , Ilyen körülmények között kapott szárnyra az a bizonyos hir az emberevésről. Ennek közvetlen oka két fiatal rendőr nyomtalan eltűnése volt. A lakosság körében suttogták, hogy valamelyik csempészbanda állt bosszút rajtuk, megölte őket, és kolbásznak dolgozták fel a tetemüket. A helyzet tarthatatlan volt már. Végül úgy határoztak, hogy Budapestről küldenek ki nyomozókat a lakosság megvédelmezésére, a rend és a törvényesség helyreállítására. A választás — többek között — az én csoportomra esett. Leérkezésünk után mindenekelőtt tájékozódtunk a helyzetről. A legelső megállapításunk az volt, hogy Sopronban és környékén félelem, rettegés uralkodik. Egy évvel a háború befejezése után itt a kedélyek még annyira sem csillapodtak le, mint másutt. A határon úgy közlekedtek át éjszakánként az emberek, ahogy akartak. S ezt a lehetőséget nagyon sokan, sokféle módon és több okból kihasználták. Egy részük csempészett, ezeknek többsége a helybeli lakosságból tevődött össze, mégpedig nagyon is heterogén összetételben. Aztán itt voltak azok, akiket a háború hullámzása alatt kiszabadítottak a börtönökből. A többség közönséges bűnöző — rabló, betörő, sőt gyiilkos — volt, akik ugyancsak készenlétben álltak arra, hogy szükség esetén a határon túlra szökjenek. Hogy miért maradtak itt a határszéli vidékeken ezek a bűnözők? Ennek is nagyon egyszerű volt az oka. A zűrzavaros időkben a feketekereskedelem gyors meggazdagodásra kínált lehetőséget. Elsősor- | ban falu és város között bonyolították a forgalmat, A legnagyobb haszonszerzésre a nagyvárosokban nyílott alkalom, főleg Budapesten és Bécsben. De még nagyobb volt a haszon akkor, ha egyik országból a másikba vándoroltak át az élelemmel, kihasználva sok cikk árkülönbözetét a két országban. Tiz-husz kiló szalonnáért egy motorkerékpárt, nem sokkal többért gépkocsit lehetett Bécsben kapni. A motorért vagy gépkocsiért itthon megint tizszer-husszor annyi húst, szalonnát, kolbászt. És ha valaki a fordulókat néhány hétig, hónapig csinálta, olyan vagyonra tehetett szert, amellyel már könnyebben nekivághatott a nagyvilágnak, hogy elrejtőzzék köztörvényes bűncselekményeinek következményei elől. A bűnözők “nehezebb fajsúlyú” elemei nem riadtak vissza attól sem, hogy kiraboljanak egy-egy családot, házat, embert, ■ hogy pedig tanú ne mardjon, legyilkoltak mindenkit, aki látta, láthatta őket. Megesett az is, hogy egyik bűnöző a másikat ölte meg és rabolta ki, mert tudta vagy sejtette, hogy az már nagy vagyont szedett össze. Ez volt a helyzet az 1945-ről 46-ra forduló télen Sopronban és főleg a környékén. Nappal még csak megvolt valahogy a látszata a rendnek és törvényességnek, de ahogy leszállt az este, összeverődtek és Útjukra indultak a bünbandák. Ilyenkor a házaikba húzódtak és bezárkóztak az emberek. (Folytatjuk)
