Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-03-04 / 9. szám

Fedezd fel önmagad . . . Ma: HAJNAL ERZSÉBET Thursday, March 4, 1971 ; ' ; ' MAGY AR HÍRADÓ Úgy gondolom, hogy mindenkinek szüksége van arra, hogy megismerje önmagát. Nem vagyok ki­vétel magam sem és mikor megláttam az újság­­standon egy magazint és lapoz­tam benne, felfedeztem egy hir­detést, amely ajánlja, hogy com­puter utján megismerhetem ön­magamat. Hosszas gondolkodás előzte meg, hogy elküldjem a kért pa­pírokat a tiz dollárral egyetem­ben. Ugyanis a személyi adato­kon kívül ez volt a főszempont. Latolgattam magamban, hogy melyik része az énemnek isme­retlen. Jól tudom, hogy vannak hibáim, elvégre én sem vagyok angyal. De ha már eddig megvol­tam velük, minek akkor még felfedeznem azokat, akiket már mások felfedeztek tennem és gyön­gédségből elhallgatták előttem és a barátaimmal közölték. A hirdetés kiemeli, hogy ha nem computerrel akarom megtudni énemet, har.em privát kézből, az legalább 100 dollárba kerül. No ennyit mégsem érek, ezt gyorsan megállapítottam. De tíz dol­lárt mégis csak meg kell reszkíroznom, valójában nem is sok, ha az ember jobban mérlegeli. Döntő hatással volt rám az árkiilömbözet és neki ültem az írógépnek, hogy leírjam a kétezer szóból álló vallomásomat. Mikor nagynehezen túlestem a két­ezer gyötrő szó lelki nehezén, minden mondat után tétovázva, hogy ezt, vagy amazt, be vallj am e, vagy nem, akkor vettem észre a hirdetés alján, hogy kézírással kellett volna Írnom és nem gép­pel. Mégegyszer elolvastam a hirdetést. Nem tud­tam mégsem ellenállni, mert annyi különleges fajtáját ajánlotta sajátmagam analizásának. Rá­jöhetek arra, hogy mennyi rejtett képesség szuny­­nyad bennem. Személyem milyen hatást gyakorol­hat. más emberekre, meghódításuk szempontjá­ból. Magatartásom milyen legyen, hogy felemel­kedhessen a társadalmi élet legfelső fokaira. Szó­val már biztosítottnak láttam a jövömet. Miután még azt is garantálták, hogy ha nem leszek meg­elégedve az analízissel, akkor a pénzt vissza kül­dik, habozás nélkül postára tettem a tiz dollárt. Hogy el ne felejtsem, még arra is felhívták a figyelmemet, hogy megfelelő partnert ajánlanak, akivel zavartalan boldogságban tölthetem el az életet. Elkinlódtam egy jó délelőtt a másolással. Aki már hozzá szokott a géppel való Íráshoz, nehezen szánja magát rá, hogy kézzel írjon meg egy ilyen hosszú értekezést. De ha már elhatároztam, hogy megismerjem saját énemet, hát megcsináltam. Miután postára tettem, izgatottan vártam nap, nap után a választ, megtudni, valójában hát ki is vagyok. A koromat is meg kellett adnom. Eleinte ha­boztam, hogy bevalljam e a valódit, ami már ne­kem is egy kicsit soknak tűnik, vagy elhallgas­sam és maradjak annál a tiz évnél amit rendsze­resen letagadok. Az utóbbi győzött, mert fényké­pet nem kellett kíildenem. Végtére annak a sze­mélynek aki egy hivatásos analizista, semmi kö­ze nincsen a koromhoz. Csak végezze a dolgát, és Írja meg, hogy milyen képességek tulajdonosa vagyok. Adjon vezérfonalat, hogy uj életet kezd­hessek, tudatában azoknak a kiválóságoknak, me­lyet r.em aknázhattam ki eddig. Vártam és vártam, hetekig. Nem is voltam na­gyon türelmetlen, mert elképzelésem szerint ren­getegen akarták megismerni énjüket. Végül hosz­­szas várakozás után, megjelent az áhított levél. Itt közlöm a tartalmát az olvasóimmal, hogy ök döntsék, el, hogy megérte e a tiz dollárt. “Tisztelt cím, az ön által beküldött alapadatok birtokában az IBM computer, a következőket kö­zölte a nálunk alkalmazásban levő, nagytudásu analízis magyarázónkkal. Az Ön magatartása és személyisége, olyan vonzó, hogy varázsának sen­ki sem tud ellentállni. Ön kihasználhatja ezt a képességét az üzleti életben, ahol nagy vagyonok birtokába juthat. Személyes érintkezésben a si­kereit úgy őrizheti meg, hogy mindenkit távol tart magától és felsőbbrendü emberként viselke­dik. Érdeklődése minden iránt olyan szélesskálá­­ju, hogy nem lehetetlen, hogy a politikai életben magas rangot fog elérni. Műveltsége predeszdi­­nálja a legfelsőbb tudományos körökben való el­ismerésre. A közel jövőben könyvet fog Írni, mely feltűnést kelt majd a világirodalomban. Nem kell aggódnia a pénzkiadásoknál, mert minden kiadott dollárja helyett másik tiz fog jönni ... Az Ön természete gavalléros. Szeret ajándékot adni, job­ban mint kapni. Lelki életét ne komplikálja, mert a közel jövőben házasági ajánlatot fog kapni, amit elfogad és igy többet nem lesznek gondjai. Élete sima mederbe terelődik, amit meg is érde­mel, mert Ön egy kiváló emberi lény. Aláírás”. Most, miután megismertem önmagamat, rej­tett tulajdonságaimat, csak az a gondolat gyötör, hogy miként fogom ezeket megértetni a saját férjemmel, akitől nem szándékozom elválni. Hol fogjak hozzá a karrierem megalapításához, mikor fogok könyvet Írni, amihez semmi kedvem sincs és hogy kérjem vissza a tiz dollárt, mert mon­danom sem kell, hogy egy szó sem igaz belőle. FÉRFI SAROK NEM MIND IGAZ... Van egy ismerősöm, akit meglepően utálok, mert bár kellemetlen fráter egyébként, de van egy kinos tulajdonsága, ami elviselhetetlenné te­szi. Ő az, aki — ha valaki leejt valamit — feltétle­nül bemondja, hogy “még egy dobása van” és méghozzá olyan arccal, mintha pont most találta volna ki ezt a velőtrázó butaságot. Ha valami baj ér, ö az, aki megjegyzi, bölcs arc­cal: addig jár a korsó a kútra, amíg el nem tö­rik. Folyton közmondásokban beszél, és gondol­kozik. Végre megelégeltem a dolgot, és megkér­deztem tőle: — Te imádod a közmondásokat, de én nem tu­dom, melyiknek higgyek? Mert, ha igaz, hogy addig jár a korsó a kútra, akkor az is ikaz, hogy “gyakorlat teszi a mestert”, ami annyit jelent, hogy addig jár a korsó a kútra, amig olyan gya­korlata támad, hogy soha el nem törik. Es ha igaz, az, hogy “mondj igazat, betörik a fejed”, akkor az is igaz, hogy a “hazugot hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát”. Tehát jobb az egyenes ut: ha­zudni kell, mert akkor csak utolérik az embert, ami nem baj, de ha igazat mond, akkor feltétle­nül betörik a fejét, amitől esetleg az egész napja elromlik. És ha igaz az, hogy “ki korán kel, aranyat lel”, akkor baj van, mert ha aranyat találnak nálam a hatóságok, hiába magyrázom nekik, hogy csak keltem és leltem. És végül a legdühitöbb: “amelyik kutya ugat, az nem harap.” Persze, hogy nem harap, amikor ugat, hanem csak azután. Hol ugat, hol harap. Fel­váltva. Ez a közmondás helyesen igy hangzik: amelyik kutya ugat, az jelzi, hogy mindjárt ha­rapni fog, tehát legjobb elszaladni. Jó bornak nem kell cégér? Akkor Shakespeare és Karinthy miért írták alá összes müveiket? És akkor én mi­ért végzem ezzel a két szóval írásomat: Királyhegyi Pál Rajnai Erzsébet 7. oldal ÓHAZAI FIGURÁK: A TRÜKKÖS PINCÉR Milyen könnyű örömet szerezni embertársaink­nak! Például annak az idős pincérnek is, aki a vendéglőben mosolygós arccal megkérdezte tő­lem: — Ugyebár, mi Szegedről ismerjük egymást? Amint belépett, rögtön megismertem, pedig jó pár éve, hogy ön az én kedves törzsvendégem volt Szegeden a Royalban. Én vagyok Józsi! Megis­mer ? Nem ismertem meg, mert én életemben csak egyszer voltam Szegeden a Royalban és akkor egy szőke, fiatal pincér tálalta az ételt. Ezt azon­nal meg akartam mondani Józsinak, de amikor örömtől sugárzó arcába néztem, nem volt szivem megfosztani őt a késői viszontlátás örömétől, és ráhagytam, igen, én vagyok az ő törzsvendé­ge. Sört és pogácsát rendeltem, és ő olyan szolgá­latkészen szervírozta, mintha francia pezsgőt rendeltem volna. — Körmendi bácsival mi van? — kérdezte ér­deklődéssel. — Emlékszem, mindig együtt ültek. Él még? — Él, csak sokat betegeskedik — válaszoltam kényszeredetten. — Hát, bizony, már nem fiatal. Ezután sorra vette a szegedi Royal törzsven­dégeit. A legtöbbről tudott valamit, néhányuk fe­lől nálam érdeklődött. Egyre kínosabb lett a be­szélgetésünk, és már-már azon voltam, hogy be­vallom neki az igazat, de megint megsajnáltam őt, és tovább játszottam a szegedi törzsvendéget. Vé­gül is megkértem, hogy hivja a fizetőt, mert na­gyon kell sietnem. — Milyen kár, olyan jó lett volna még egy ide­ig ilyen régi kedves szegedi vendéggel elbeszél­getni — sóhajtotta. Fizettem és szokatlanul nagy borravalót ad­tam neki. Illett ilyen régi ismerősnek ... A ki­járatnál a fizetőpincér mosolyogva búcsúzott tő­lem és megkérdezte: — Az öreg megörült önnek. Csodálkoznék, ha nem ismerte volna fel. — Úgy gondolja, hogy . . . — Hát igen. Az öreg minden szegedit felismer, azokat is, akik sohasem jártak Szegeden. — Jó trükk. — Az öreg régóta műveli és elég jól jöve­delmez neki — felelte mosolyogva a four. — Rit­ka eset, hogy valaki megcáfolja. A vendégek nem akarják elrontani az örömét. így azután egy-két forint borravaló helyett rendszerint a többszö­rösét kapja. Kifelé menet még láttam, hogy Józsi bácsi nagy lelkendezve fogad egy uj vendéget. Természete­sen régi szegedi törzsvendégét. Palásti László BIHARI SÁNDOR: ÁTFUJ A SZEL Halálhírek besuhogják megütik gondolatom. Zavartan fedezik fel sorsát a teremtmény, ,kiben lakom. Sejtemben ráz, ahogy szédül bátyáim arca, keze, míg a fagy hátteréhez kékül, másik lét fordul el vele. Idő ürül, szellőzködik iszonyúan az ország. Átfuj a szél, égi ág törik, kigyulnak, hunynak a rózsák. Állok makacsul, az röpit — születik a határ, hol megvilágosul a körmökig, rámsötétül számadásom —!

Next

/
Thumbnails
Contents