Magyar Gambrinus, 1906-1907 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1907-04-05 / 8. szám
4 MAGYAR GAMBRINUS szó megmarad, majd találnak föl más efajta italt. A söriparnak tehát, ahogy ma áll a dolog, e kettő közt kell választania; vagy engedményt tenni a fenti jelszavaknak : kevés szesz, semmi szesz; vagy pedig számolni a fogyasztás megcsappanásával. De a dolog mégis már annyira haladt, hogy épen a sörgyártás főhelyén, Münchenben, egy régi és tekintélyes gyár valóban megkisérlette kevés szeszt tartalmazó, sőt egészen szeszmentes sör termelését; de ez bizony nem adott lendületet az ügynek. Ez a szeszmentes sör ugyanis drágább volt a rendesnél, ami különösnek látszik, ha meggondoljuk, hogy termelése idő- és munka-megtakaritással jár, demeg is okolható, hogy fogyasztása elejénte csekély- mérvű s ezt a fogyasztást fejenként számítva, nem is lesz soha akkora, mint az igazi sörélvezetnél, mert épen a kedvet adó szesz hiányzik belőle s igy a szomjúság megszűntével bizony nem kell több belőle. Mégis úgy volna elejénte fentartható és a sok hamisított italnak útját lehetne állani, ha az igazi sörével egy áron juthatna hozzá a közönség. Mert bizonyos, hogy az ilyen kéves-szeszü vagy szeszmentes sör a legtartalmasabb tápkivonattal fölér, különösen ideggyönge betegeknél állandóan, vagy addig, amig az illető az igazi sör élvezetéhez visszatérhet. Azoknak a sörfőzőknek, kik még sehogy sem tudnak az ilyenféle sör termelésével megbarátkozni, eszökbe juttatjuk, hogy bizony szeszmentes bort is lehet már kapni; pedig épen a bor voltaképeni szeszes ital, ahonnan az ember a szeszt ismeri. De nem mesterséges borra gondolunk, hanem valóságos szőlőborra, amelyet must korában forralás által mentesítenek a szesztől. Jó lesz figyelemmel kisérni az alkoholellenes mozgalmat és a söripar érdekében meggondolni, hogy engedhetünk-e vagy kell-e engednünk a kor jelszavainak. Amerikai apróságok. — Utánnyomás a forrás megjelölése nélkül tilos. — (A „Magyar Gambrinus“ saját levelezőjétől.) New-York, 1907. március 15. Rockefeller-ről eddig azt hitték, hogy legalább 1000 millió dollárja van. Most azonban jön Mr. Gates, Mr. Rockefellernek egyik bizalmas barátja és tudatja velünk, hogy tévedünk, mert Mr. Rockefellernek csak kevés 3000 milliója van és évi jövedelme nem nagyobb, mint 20 millió dollár. Ha már most tekintetbe veszszük, milyen könnyelműen szórja Mr. Rockefeller a pénzt, mint a minapi 30 milliós adománya mutatja, még megérjük, hogy szegényen fog meghalni. Szegény Rockefeller! . . . * * * Lakik Pennsylvaniában, a quakerek egyszerű népének hazájában, egy Howell Mary nevű 45 éves kisasszony. A kisasszony régebben jegyben járt egy 70 éves gazdag farmerrel (földbirtokos). A farmer mindenfelé el szokta volt vinni a kisasszonyt, kit ösmerőseinek, mint menyasszonyát, szokta bemutatni. Hogy hogy nem, a farmer most „menyasszonyának“ levelet irt, melyben sajnálatát fejezi ki, hogy őt feleségül nem veheti, mert, mint mondá, a kisasszony nagyon fiatal. 1907. április 5. Fogta magát Mary kisasszony és 10 ezer dollár kárpótlásért beperelte a farmert, mert — mint panaszában előadta — elég érett volt arra, hogy szivét ösmerje, már pedig jól tudja, hogy ő szerette a farmert. A per lefolyását jogászi körökben feszült figyelemmel várják. * * * William Ward a neve a hősnek, kiről e nóta szól. Foglalkozására nézve vagyonos zongora-gyáros. Mr. Ward falun lakott, de nem volt az öreg Horatius bácsinak véleményén, hogy csak az boldog, ki távol a zajtól él. Ellenkezőleg, Mr. Ward a városi életet igen szereti és épen ezért elhatározta, hogy beköltözik a városba. Felpakolta holmiját egy nagy szekérre és nekiindult a városnak. A kályhában meghagyta a tüzet, hogy mikorra az uj lakásba érkezik, ne kelljen még egyszer bajlódniok tűzrakással. Történt azonban, hogy útközben a szén kifogyóban volt, amiért is Mr. Ward bement egy farmerhez, hogy szenet kerítsen. Mikor a farmer megtudta, hogy mire kell a szén, elkezdett vendégével a yankeeknek leleményességéről beszélni. Beszéd közben megemlítette vendégének, hogy szeretnének egy szép zongorát tőle vásárolni. E megjegyzés jó eszmét adott Mr. Wardnak. Telefonon felhívta az egyik elárusitónőt, hogy egy zongorát helyezzen a telefonkagyló mellé és játszók valami érdekeset azon. A farmer családjának tetszett a játék és mindjárt meg is egyeztek Mr. Warddal a zongora árában. így adott el Mr. Ward egy 350 dolláros zongorát. * * * Delaware államnak egyik kies helyén, hol kékebb az ég és zöldebb a föld, hol élénkebbek az emberek stb. igen érdekes dolog történt. Little Creek városkának előbbkelő agglegényei klubbot alakítottak, melynek tagjai kötelezték magukat, hogy meg fognak házasodni. A napokban sorshúzást rendeznek, hogy megtudják az áldozatuk sorrendjét. A tagok számokat fognak kihúzni egy kalapból. Aki az egyes számot fogja huzni, az kötelezve van, hogy egy év leforgása alatt közelebbi ismeretséget kössön Ámor istenasszony udvarhölgyeivel és ezek egyikének a boldogitó igent elrebegje. Aki a 2-ős számot huzza ki, annak ugyanezen a processuson kell keresztülmennie két év leforgása alatt s igy tovább. A megháza- sulandó a klubbszabályok szerint gazdagon elkészített hálószoba-berendezést fog kapni. Ha pedig az illető azt a szemtelenséget követné el, hogy a szabályokkal dacolni fog, akkor az egész klubbot meg kell vendégelnie. Beiratkozási-dij 10 dollár, havi tagsági-dij egy dollár. Most mindenki kiváncsi, kinek lesz az uj klubból több haszna, a Little Creeki vendéglősöknek, vagy a bútorkereskedőknek. Mandel L. Ernő, new-yorki egyetemi rnérnöktan hallgató.
