Magyar Gambrinus, 1906-1907 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1907-02-05 / 4. szám
6 MAGYAR GaMBRINUS letes serfőző üst, mellette a derítő kád, annyival lejjebb, hogy az előbbiből az utóbbiba az üst tartalma lefolyhatott, s még mélyebben a padlózatba sülyesztve a sörlé-tartó vályú. Ugyanabban a helyiségben találjuk a fából szerkesztett hütő bárkát, szintén mélyebben elhelyezve a főző üstnél. Azonkívül a főzőházban végezték a hordómosást és mindenféle tisztogató munkát, melyhez forró viz kellett ; ezt t. i. mindig a főző üstben forralták. Ugyanez szolgált szombatesténkint fürdőkádul is, melyet első sorban a sörfőzőné asszonyság használhatott az ő fehércselédeivel, aztán a sörfőző-helyettes s igy sorban a többiek. A sörfőző úr ritkán csatlakozott a fürdő társasághoz. Az üstöt vasárnap természetesen kimosták. A malátát nem a sörfőzőben darálták, mert maláta- daralójuk nem volt, hanem a darálás a rendes őrlőmalmokban történt, még pedig egy — egy sörfőzde részéről ugyanabban a malomban. Hogy a gabonaszem lisztbelseje mentői kissebbre őrlődjék anélkül, hogy a maghéj is szétdörzsölődnék, darálás előtt a malátát megnedvesitet- ték, minek következtében a maghéj nyirkos lett és a darálás alatt is egészben maradt. A cefrekád körül faállványok voltak, melyekre a malátadarával megtöltött zsákokat tették. Mihelyt a viz az üstben forrt, megszólalt a csengettyű, mire a sörfőző személyzet (a helyettes, a malátás és néhány segéd) a cefrézésre elősietett. A malátát a ceírekádba ürítették, elővették keverő szerszámukat, s megkezdődött — rendesen hozzátartozó, vallásos tartalmú énekszó mellett — a cefrézés, amit a sörfőző helyettese vezényelt. Tisztes távolból nézte a szép munkát a hatalmas termetű sörfőző, a tulajdonos, miközben jobb kezét a bal hónaljába rejtette, hogy a külső levegőtől független hőmérsékletre tegyen szert, mert fontos szerep várt a kézre a sörfőzés sikerét illetőleg. Hőmérő még nem lévén, a kezével kellett megéreznie az erjesztés hőfokát s e szerint intéznie a még hozzá öntendő forró viz mennyiségét. Mig a viz magától folyt a kádba, az ott levő keveréklevet ismételten vissza kellett meríteni az üstbe, úgyhogy nagyobbszerü főzés 24 óra hosszat is eltarthatott. Az erjesztő és raktárhelyiség rendesen a sörfőző lakása alatt volt. Itt egy vagy több kád állott, ahová a hütőbárkákból megfelelő hőfokon került a sör és a seprűt kapta. Aztán már a hordókba töltötték, egész vagy fél hordóba, az előbbi 4, az utóbbi 2 akót tett ki ; kisebb tartalmú hordókat nem igen használtak. A hordókat ászokra helyezték, kettőt-kettőt a szájával egymás felé fordítva, hogy a kitörő seprű az alant felállított edénybe csorogjon. Többszöri utántöltés megtörténtével a hordókat lezárták és a megrendelő vendéglősöknek elszállították, kik sokszor az egész főzést vagy annak nagy részét egyszerre megvették és otthon aztán a maguk szakértelme és lelkiismerete szerint kezelték a sört. (Folyt, köveik.) Gandel. 1907. február 5. Ébredjünk! Ki nem látott még alvajárót, az kisérje figyelemmel a magyar sörkereskedelmet és fogalma lesz róla, arról a szerencsétlenről, ki éjnek idején a háztetőkön járkál és nincs tudatában a rettenetes veszélynek, mely őt minden pillanatban pusztulással fenyegeti. Ilyen a magyar sörkereskedelem, illetve — bocsánat az őszinteségért és igaz tisztelet a kivételnek — a magyar sörkereskedő. Igen, a magyar sörkereskedők közt található az a sok alvajáró, kik bár érzik, de nem akarják tudomásul venni a szakjukat fenyegető veszedelmeket, nem tudnak bátor elhatározásra jutni e veszedelmek elhárítására vonatkozólag, sőt ha akad valaki, aki e sok bajukat szemük elé tárja és az orvoslásra eszközt és módot nyújtani merészel, azt legföllebb megcsudálják, de meg nem hallgatják és nem követik. Képzeljük csak, hogy több embernek ugyanazon a sivatagon kellene keresztülmennie, vagy ugyanegy tengeren kellene áthajóznia; okosan tennék-e, ha mind ' külömböző utakon szétszórtan járnának, vagy egyenként csónakba ülve vitorláznának neki a veszedelmeknek? Bizonyára nem! Már csak üdvösebb volna egy csapáson, egymás nyomán járniok, vagy ha szerét tehetnék, egy hajóba ülniök. Vagy nem jut eszünkbe a mesebeli öreg ember az ő vesszőivel, melyeket a fiai egyenkint könnyű szerrel eltördeltek, de egy nyalábba fogva egyikük sem tudott eltörni? Az összetartásban rejlő erő fölismerésének tulajdoníthatjuk, hogy nincs már a művelt világon sehol, nálunk se semmiféle hivatali, kereskedelmi, ipari vagy más foglalkozási ág, melynek ne volnának meg az országos vagy helyi egyesületei s ezek vérkeringését alkotó szaklapjai. Mi sörkereskedők is szeretnénk boldogulni, ezer akadályokkal küzdő szakmánkat felvirágoztatni, de ez az ország ezer részén lakó sörkereskedőket összekapcsoló állandó szaklap nélkül lehetetlen. A sajtó erejét, igy ami különös érdekeinket képviselő szaksajtó hatalmát kell fölismernünk, ha a kor színvonalán állani és megélni akarunk. Ismételten bocsánatot kérünk bevezető hasonlatunkért, de megfoghatatlan előttünk az a közömbösség, mellyel sörgyárosaink és sajnos, sör
