Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1913-04-20 / 8. szám

Az élet bajai.

Nagyon sok embernek nincs annyi baja, mint amennyit képzel. Vagy jobban mondva amik ellen folyton-folyvást harcol és küzd.

Vannak bajok, melyek valójában olyanok, mint az árnyék. Megrezzentenek, megijesztenek. De ha végére járunk, hogy hát tulajdonképen mi az, ami megijeszt, amit kergetünk: felkacagunk — és megkönnyebbülve kiáltjuk : „hiszen ez csak árnyék.“

így némely ember valójában azt hiszi, hogy sok a baja, pedig, dehogy van, dehogy van, nincs ott nagy baj.

Sokan még bubánatba is merülnek az ily éppen semmi vagy csak nagyon kicsinyes dolgokért.

Jól mondja egy angol iró, hogy az élet apró bajait úgy kell tekinteni, amint azok valójában vannak. Szerencsés ember, a ki különbséget tud tenni a valódi és képzelt baj közt. Mert kis bajok miatt elkeseredni, búsulni, nagy szerencsétlenségnek lehet okozója.

Ki van mutatva, hogy a busulás több embert öl meg, mint a munka. Az élet apróbb kisértései, kellemetlenségei — folytatjaugyanaz az iró — ha az ember tulérzékenyen veszi, jobban megviselnek, mint a nagy bánatok. Mint a hajó, átél valamely nagy ütődést és elsülyedhet apró rovarok íurkálásaitól. Az élet bajai sokszor olyanok, mint a párducz, nézz bátran szeme közé és el fog tőled sompolyogni.

Hány ember van például, aki mert termése gyenge — kétségbe esik. Vagy mert talán sokkal nagyobb szorgalommal, kitartással, lelkiismeretes munkával nem képes oly eredményt felmutatni, mint egy másik, ki — mint mondani szokás — csak könnyen veszi a világot.

Elszomorodik, eltöprenkedik ezért sok ember. Elveszti kedélyét, munkakedvét. Pedig lehet mondani, hogyha nem mérné helyzetét minduntalan a máséhoz, nem törődnék azzal, mit szerez pl. Péter, vagy hogy ruházkodik Pál, mit eszik és igy tovább —- eszébe sem jutna arról beszélni, hogy neki baja van.

Az ilyen ember inkább azt gondolná meg, hogy a valódi munkaeredmény nem egy nap műve. A ki szilárd siker után vágyik, annak nem csak dolgozni kell, de meg kell tanulnia — várakozni is.

Mások meg keresve keresik á bajt. Mindig arról panaszkodnak, hogy sok a bajuk, de azért nélkülük már élni sem tudnak. Mikor benne vannak, mellüket verve mondogatják: „Csak még egyszer kerüljek ki a hínárból, tudom Istenem« stb. — és igy tovább. Aztán mi történik? Alig hogy lerázták magukról a kellemetlen láncokat, már ismét mások várakoznak reá. Mikor kezeikről ledobják a köteléket: lábaikat tartják oda.

Mások ismét arra születtek, hogy az embereknek apróbb bajokat okozzanak. Vannak egyének, kiknek megjelenése valahol már magában véve elég baj. Sokszor akaratlanul cselekednek, maguk is sajnálják a történteket, de a baj meg van, nem tehetnek róla.

Különösen a nyelv, ez csinál az életben sok bajt és keserűséget. Azt mondja egy iró, hogy a nyelv olyan, mint a méh fulánkja. Én azt mondom, nagy különbség van köztük.