Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-10-26 / 26. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÖ 3 Ismeretek-tára. Népek csatája Lipcsénél. Nagy ünnepségek keretében ülték meg a németek e hó 16.-án annak az évfordulóját, hogy a porosz-orosz-osztrák szövetségesek Napóleont Lipcsénél 1813. okt. 16—19.-én döntő csatában megverték. E csata világfordulati esemény volt Európa történetében. Mert véget vetett a gőgös Napoleon zsarnoki uralmának. És felszabadította a népeket a hadviselés terhétől s a félszázadig tartó vérontás borzalmaitól. A mint II. József császárról mondani szoktak, hogy egy századdal korábban született, Napóleonról is el lehet mondani. Egy századdal későbben a vasutak és telegráf korában bizonyára könnyebben is fenntarthatta volna óriási birodalmát, mely a lipcsei csata után szétesett alkotórészeire. Az 1812.-,évi oroszországi hadjárat siralmasan tönkretette Napoleon hires »nagy hadseregét.« A félmilliónyi sereg alig tizedrésze került vissa Oroszország gyilkos hómezőiről. Moszkva. Borodino és a Berezina határkövei a hős hadsereg bukásának. A visszakerült harcosok inkább koldus csoporthoz hasonlítottak. Európa fellélegezett. Látták a megalázott fejedelmek, hogy Napoleon mégse legyőzhetetlen. Még Magyarország is örvendett a francia sereg veresége fölött s széliében énekeltek: Mars! siess hazádba vissza vert seregem, Nékem ez a muszka kiima nem, nem egem. * Poroszország, melyet Napoleon a jénai csata után porig alázott, elérkezettnek látta a időt a leszámolásra. Szövetségbe vonta Oroszországot és az Osztrák-Magyar Monarchiát. A szövetségesek hadserege 300,00(3 emberből állott, mellyel szemben Napoleon csak 180,000 embert állíthatott. Október 16-án kezdődött az ütközet. A németek kiváló hadvezérei Blücber és Jork már az első összecsapásnál visszaszorították a francia haderőt, melyből Marmont tábornok jelentése szerint 7000-nél több maradt a csatamezőn. Napóleon kérésre fogta a dolgot apósánál I. Ferenc császárnál. Hajlandónak mutatkozott hódításainak jó részéről lemondani, csak néhány napi fegyverszünetet engedjenek neki a szövetségesek. Ám a szövetséges fejedelmek kiadták a jelszót: most vagy soha! Véget kell vetni a napóleoni hatalomnak. Négy napos véres ütközetben teljesen megsemmisítették a francia haderőt. Népek csatája volt ez, melyben Franciák, Lengyelek, észak- és délnemetek, Svédek, Oroszok, Osztrákok, Magyarok, Olaszok és Spanyolok vettek részt. A magyarok közt ott volt a fiatal Széchenyi István és az utóbb úgy elhiresült Simonyi ezredes, a későbbi magyar kereskedelmi miniszternek Simonyi Lajos bárónak atyja. Ugyancsak magyar származású volt a harmadik hadtest parancsnoka, Gyulai Ferenc gróf altábornagy is. 1813. okt. 19-én délután 2 órakor 50 ezer ember feküdt holtan a lipcsei csatasikon. A franciák a legnagyobb rendetlenségben vonultak vissza. Napóleon csak egyetlenegy hidat veretett az Elszter folyóra. Irtózatos torlódás keletkezett a menekülő franciák közt a keskeny hídon, nyomukban pedig ott voltak a győztes poroszok. Fokozta a szerencsétlenséget, hogy egy francia utásztiszt tévedésből hamarabb levegőbe röpítette a hidat, mint kellett volna s igy az utócsapat jó része a folyó hullámaiban lelte halálát. A folyóba veszett Poniatovszki herceg is, utolsó tagja annak a hires családnak, amely egy királyt adott Lengyelországnak. Erről a Poniatovszki- ról mesélték később, hogy fiatal korában megjósolta egy kártyavető javasasszony, hogy egy „szarka'1 (németül Elszter) által fogja életét veszteni. * Ez volt a lipcsei népek csatája. Európa fel- lélegzett. A francia önkényuralom örökre megsem- misittetett. Az Elba utáni száz nap, a maga apró sikereivel csak utolsó fellobbanása volt egy halálra itéltnek s a végső megsemmisülést meghozta Waterloo. Emlékoszlop jelzi e világtörténeti esemény színhelyét, ahol t. i. a népek csatája lezajlott. Hat millió márkánál (30 mill. 600 ezer forint) többe került ez az emlékoszlop és majd oly magas, mint a Szent István bazilika kupolája Budapesten. Az összes német fejedelmek jelenlétében, a lipcsei csata 100. évfordulóján szentelték, illetve avatták fel a föld e legnagyobbszerü emlékét, hogy hirdesse a németek áldozatkészségét és háladatosságát. Jaklovlcs György. Bíró uram okoskodása. Apponyi Albert gróf minapában megdicsérte, „meg- derekazta“ azt a szoigabirót, aki indítványozta, hogy köny- nyitsiik meg a kivándorlást és nyissuk ki házunk-hazánk kapuját, hadd meneküljenek az éhség elöl a gyerekeink, a fiaink. Apponyi a politikus. A politikussal nem törődöm. De Appouyit, mint magyar embert és jó hazafit, mint a nemzet igaz fiát figyelmeztetem, hogy ő lelkének igaz voltával és szavának bűvös erejével hirdette mindig, hogy: — Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar. Bölcsőd ez. majdan sírod is, mely ápol — eltakar. A nagy világon e kívül, nincsen számodra hely. Áldjon vagy verjen a sors keze, itt élned — halnod kell. Sose bizonyította be Apponyi jobban, mint most, hogy nem a politikában van az igazság ; hanem a lélekben. Melyet most — a politikus elhallgattatotl. Majd megszólal még ! * Andrássy Gyula gróf meg panaszkodott a napokban, hogy a mi monárkiánk fenyegetni tud csak, de ütni nem. Most megest nem politikai szempontból, de a népek vérének, nyugalmának érdekében vaggok bátor megjegyezni, hogy: — Nem okos ember az, aki akkor is üt, mikor arra nincs szükség. A nemzet is olyan. Miért üssön ? Nem okos nemzet az, mely akkor is üt, mikor nem kell. Mint az óráról szól a közmondás. Lám, elég volt a fenyegetés. Szerbia beadta a derekát — másnapra, hogy Andrássy ütni szeretett volnam Elég volt a komoly fenyegetés is. Hála Istennek!
