Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-10-05 / 23. szám
4 MAGYAR FÖLDMIVELO Szöges Dániel biróuram a világ sorsáról. Az napraforgóidul tudjuk, hogy reggeltől estig együtt fordul a nappal. Nyílt arca a fénylő naptányér felé tekint. Hanem, mikor a nap léhunyt, szolga hajlamával a hold felé fordul s éjszakán át a holdat szolgálja. így vagyon ez a mi világunkban is. Mög tapasztaltam nagyon sokszor. Be sok napraforgó em- bör vagyon az világban. Annyi bizonyos. Kiváltkép moslan- ságban. De hát igy volt, igy van és még igy leszen sokáig. * * * Régi falusi iskolában. — Mondja csak tanító ur — kérdi az iskolalátogató — van-e ezen kisközségben iskolaszék ? Tanító: Igenis van. Az öreg harangozó csinálta. A kolera és a nép. III. Amirőlmost Írunk, csakannyiban függ össze a kolerával, hogy nagy-nagy köze van az egészségügyhöz. Tehát a kolerához is. Azt mondja a bölcs, hogy a nemzet egészsége, a nemzet — java. Népek betegsége — a népek nyomorúsága és szegénysége. Jól tudják ezt más nemzetek. Illetőleg mi is tudjuk, de csak tudjuk. És nem igyekszünk legjobb tudásunk szerint cselekedni. Könnyű más népeknek, mondják erre. Gazdagok. Milliókat áldoznak az egészségre. És a betegápolásra. Hát igaz. Mi szegények vagyunk. A milliók kellenek másra. No íné tessék várni, hogy csak azt mondjuk: a katonaságra. Sok más mindenre, cifraságra, nemzeti hiúságra, dekorációkra kidobjuk mi a milliókat. Például a színházakra. A mi felhántorgatással nem azt mondjuk, hogy színházakra egyáltalán ne áldozzunk. Bár nagy, tekintélyes emberek, nyitott szemmel, higgadt, lázmentes elmével rendelkező emberek azt is mondják, hogy vannak ma színházak, melyekre egy fillért se kellene juttatni. Csak éppen azt mondjuk, hogy városokat ismerünk, ahol a színház ügye rendben volna. De a kórház olyan nyomorúságban szenved, hogy emberi szív összefacsarodik a látására. Vannak községek, falvak, ahol rettenetes a községi pótadó. Akad mindenre, amit a későbbi nemzedékre is hagyhatnának, de a falusi betegápolásra még csak nem is gondolnak. Egy orvost sem tudnak megtartani ; egy betegápoló szervezetük vagy eszközük nincs. Még csak nem is gondolnak reá. Erre megint az a felelet, hogy hát minden község nem tarthat fenn klinikát vagy kórházat. Jó, jó! Betegápolás. Csak értsük Hát például halljuk csak, mi meq egymást! valót irnak a németorszá&i falusi egészségügyről. Mit tesznek ott, igazán oly eszközökkel, amikkel mi is rendelkezünk, de nem bírjuk azokat felhasználni és életképesekké tenni. Hej, be sok egyesületünk, társulatunk, körünk van nekünk, városokban és falvakban, amikben nincs tartalom. Nincs élet. Nincs tevékenység. Amelyekből nincs semmi áldás. És hány egyesület van, amelyik közvetlenül és határozottan abban dolgozik, hogy az egészségügyet, a betegápolást elősegítse? Ha csakugyan úgy van, hogy a népek egészsége, a népek java . . . akkor ezért az egészségért éppen úgy kellene fáradni, egyesülni és küzdeni, akár a pénzért, a vagyonért. A részvényekért, a földekért, a kegyekért. A jó módért. Közelebb majd lenyomatjuk, leszögezzük, hogy- hogyan áll a falusi betegápolás ügye pl. Németországban. És kimutatjuk, hogy azokkal az időleges költségekkel, erőkkel, mikkel igy, egyes járványok riadalmai közt, lázasan, ötletszerűen, sokszor a célon túllőve dolgozunk: bizony, évről-évre, fokozatosan, mi is hatalmas, erős egészségügyi szervezeteket alkothatnánk . . . minden községben, minden vidéken. Mester. Üvegkereskedésben. Egy vidéki bácsi botlik be a porcellán üzletbe és esernyőjével véletlenül leüt egy vázát, mely a pulton állott Az elósietö segéd nem jön zavarba s udvarias hajlongások között mosolyogva kérdi: — Szolgálhatok még egyébbel is ? Háziasszony. Szőlőlé. Finom, de még nem teljesen érett sző- szemeket famozsárban szétzúzva, ritka kendőn át szűrünk, éjjelen át üvegben hagyjuk, hogy a zavaros része leülepedjék, aztán újra átszűrve habüstbe töltjük és egy citrom sárga héjával addig főzzük, mig ez megpuhult. A levet újra átszűrve 12 óráig állni hagyjuk, majd félkiló cukorral megfőzzük sűrűre, azután belevágjuk a citrom puha héjját. Élvekig eltartó ecetes gomba. A fiatal gombát (a milyen fajta gombánk van) megtisztítván, sós vízben megfőzzük s szitára öntjük, hogy a leve leve lecsorogjon. A gyagedényhen vízzel hígított finom borecetet forralunk s ízlés szerint megsózzuk. Bőszáju üvegbe rakjunk a gombából egy réteget, arra néhány szem fekete borsot; ugyanannyi szegfű- borsot, koriandert, továbbá néhány szelet vöröshagymát és karikára vágott tormát hintünk. (A torma a pimpósodás meggátlása céljából szükséges.) Mikor az üveget igy rétegezve teleraktuk, a forralt ecetet — kihűlve — beleöntjük. Hólyagpapirossal lekötjük. Három nap múlva az ecetet leönjük és újból felforraljuk s ha meghűlt, a gombára öntjük. Két-há- rom nap múlva mégegyszer leöntjük, s mert a főzés által fogyott a lé, egy kevés ecettel és vízzel megszaporitjuk, felforraljuk, s ha meghűlt, visszaöntjük a gombára. Az üveget hólyagpapirossal lekötjük s hűvös helyre tesszük. így készítve, évekig eltarthatjuk a gombát.
