Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-09-28 / 22. szám
8 MAGYAR FÖLDMIVELŐ — No bátyó ! Hát csakugyan komolyan beszélsz ? Kijösz a mezőre az aratókkal? — De ki ám öcsém! És Kovács Pál most megest kiegyenesedett, mint az acélrud. Karjait, mint valami hatalmas emeltyűket nyújtotta a magasba. Látta a fiú, Pistu, apja nagy elhatározását, meg erejét, kidüllesztette hát ő is ifjú mellét és büszkén, keményen mondotta: — De még én is, András bátyám. — Még te is? Apádat is gyengélem. — Mit? Engem gyengélesz a vasembert. A gyári munkást? András gazda komoly ábrázattal nézett öccsére. De ő is hallgatott. Lelkében azonban igy zsongott a néma beszéd: Nem ismeritek ti az arató munkáját. Más a gyár. Más a tűz. Más az izzó nap, Aztán mégis . . . legyintett egyet barna kezével és igy mondta: — Hát gyertek. Jöjjetek. Majd elválik. * Láttátok-e már a virradást ? Jól kipihent lélekkel. Nyugodt, vigyázó szemekkel? Azért kérdezem, mert haj, de, sok ember búcsúzik el a földtől, akik sose látták a fölséges, a nagy természetnek csodás virradását ... A keleti égen egy vékonyka fehér sáv jelentkezik. A világosság születése ez. A csillagok egyre sápadnak, halványabban szikráznak. Szinte remegnek, reszketnek. Aztán ez a fehér sáv szövődik, csak szövődik. Mintha valami láthatatlan kéz szőné mindig terjedő fehér palásttá. Az első madárdal egy- | szerre szólal meg az első fehér szállal. Az első haj- nalpir végig ömlik az égen és már a csillogó harmatcseppekben játszadozik. .. . Virradt mikor a gazda megindult — aratóival. A föld jó távolságra van. Igyekezni kell. És hozzá fogtak munkához. Pistu is. Erzsiké is. Hogy Kovács Pált ne is említsem. Reggel, mig hűvös volt ment munka, mint a parancsolat. Két karjának minden izmával és erejével dolgozott Kovács Pál. A két gyerek mellette. Erzsiké arca már piros, mint az alma. És úgy állott kezében a sarló, mintha a jó Isten angyala tette volna bele azokba az apró markokba. A fiú reá-reá- veti tekintetét a leányra, mintha mondani szeretné : — Ug)'-e, legény vagyok ám a gáton ? De nem mondja . . . csak gondolja. Ne hogy dicsekvésnek vegyék. És jól tette, hogy nem mondotta ki. A nap mindég hevesebben, izzóbban tűz a tarlóra. Szinte perzsel. Majd éget, mikor deleidre jutott. Pista már ott guggolt a ponyván a sátor hüsé- ben. Az apja még birja, de már nem beszél. Szótlanul törölgeti omló verejtékét. András gazda csak nézi .. . figyeli. Egyszer csak veszi észre, hogy bátyja sápad. Majd tűz gyűl ki az arcán, melyet csakhamar lángpirosság önt el. Most már elég. Nem engedlek tovább — mondotta erélyesen a gazda. Napszurást kaphatsz. De Kovács Pál nem engedett. Tiltakozott ellene. Az ám! De néhány perc múlva szédülni kezd a vasember. A föld forog vele. Szemeiben tüzkari- kák cikáztak. András gazda karon fogta bátyját. És a ponyvás sátor alá vezette. Itt csakhamar jóra fordult minden. Erzsiké még mindég ott van a munkások közt. A marokszedő lányok dalaiba beszövi a maga dalait is. És viszi a szellő a dalt a szárnyán. Dalt, tüzest, szépet, szivet fogót. A milyen csak magyar arató leány ajkán fakad: Búza közzé száll a dalos pacsirta, Hogyha magái a magosba kisirta. Búzavirág, buzakalász árnyában, Reátalál megsiratott párjára. * Otthon voltak már. Estendére haza érkeztek. És felfrrissülnek a barátságos vacsoránál. De Kovács Pál szokatlanul hallgatag. — Valami bajod van, bátyó? — Semmi. Jól érzem magam. De nem hittem, hogy az aratás ilyen munka Cserben hagyott. — Az ne bántson téged — vigasztalta András gazda. Ládd-e, ha én elmegyek hozzád és felveszem majd a gyárban a te kalapácsodat, a te munkádat, ott a gépek zugó kerekeinél és izzó melegénél: az a munka bizonyára engem is megcsufolna. Mert úgy vagyon elrendelve. Mindenki a maga helyén ... a maga munkájában . . Az ember viszi, gondozza . . — Mert van kiért. Viszi, hordja ... ünnepélyesen az életet ... — hagyta reá Kovács Pál elégedetten. ... És e pillanatban a munkás apák a gyermekekre vetették tekintetüket. A szép, egészséges fiúra. És a kicsattant virágszálra. A gyönyörűen fejlődő Erzsikére. És ezek a tekintetek a munkás embernek bölcsességét, szépségét, szépséges világ felfogását jellemezték. Hogy ti értelek! S bennetek, általatok. Istenért, hazáért és az emberiségért dolgozunk. Tiéretlelek! A szerkesztő telefonja. Híí «lvaaó. Levelére a’raondók vagyunk: Van egy régi közmondás: »Ahol szívesen látnak, oda ne menj vissza mindjárt.« Ha ennek a közmondásnak a tanácsát megfogadja, nem fog többé a leírtakra nézve csalódni. — Vidéki. A Kath. Népszövetség című folyóirat VII. évfolyamban jelenik meg A 7. főzettől már uj köntösben és szokott gazdag és praktikus tartalommal. Tagok tagilletményként kapják. Szerkesztőség Budapest, IV., Ferenciek-tere 7. sz. III. lépcső II. emelet. Igen ajánljuk. — Részvényes gazda. Vagy 100 vidéki bank van mostanában — dögrováson. Egyiknek vonag- lása tovább tart, a másiké hamarább bekövetkezik. Olvassa el mai öregbetüs cikkünket. Egyes bankoknak gyengülését az is okozta, hogv a gyűléseken és mimáson megjelenő bankembereket hallatlan bőkezűséggel fizették. Egy-egy félórai ülésért sok-több bankban 20 koronát is kapott az igazgató- sági vag}r mimásféle tag. Egyik banknál ezrekre ment az ilyen bőséges honorárium. A részvényeivel bizony várni kell és örüljön, ha a névértékét megkapja. És hallgasson . . • hallgasson ... és harmadszor is . . . hallgasson. Igen 1 Kapott ön is azokból a busás napidijakból? Csak önmagának feleljen. Nekünk nem szükséges megírnia — E. T. Sorsjegyekkel nem foglalkozunk. — Telekkönyv. Az elévülés címén való törlés nem megy olyan könnyen, mint gondolja. Kérjen tanácsot egy jó ügyvédtől. — Nyugta. Minden naptárban megnézheti. A II. íojtozat serial. — Adófizető. Késedelmi kamatot fizet, f // yS yp j ______MOR VÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON.
