Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-09-14 / 20. szám
/ MAGYAR FÖLDMIVELŐ 3 Ne legyen magyar ember és ne maradjon magyar földmives, aki az ő nevél: a b. Eötvös József nevét nem ismeri. Ne legyen magyar fiú és magyar leány, aki ne tudná, hogy ez a nagy ember, aki életéi, szivének minden dobbanását az ifjúságért, a népért áldozta fel.. . sírjának emlékjeléül az ő eszméinek, nagy gondolatainak, a nép boldogulásának bekövetkezését kéri. És kér virágot . . . virágot, mely jele, jelképe a nemzet ifjúságának. A költő Eötvös irta azt a szép verset," melynek cime: »A megfagyott gyermek.« Sok-sok ezer gyermek, talán milliók szavalták ezt a verset az iskolában. Irt egy szép regényt: a »Karthauzit«, melyben gyönyörű történetben bizonyítja be, hogy nyugtalan az ember szive, mig meg nem nyugtatja Istene. Irt egy nagy bölcselő könyvet, melyben azt mutatja meg, hogy a nemzetek, a társadalom csak a keresztény polgárosodással, gyakorlati élettel lehetnek boldogok. Irt egy más könyvet, a »Falu jegyzőjét«, melyben a magyar nép felemelését, a falu boldogitását sürgeti es rajzolja. Áldott legyen hát emlékezete! B. G. X. Pins pápa lelkészi éveiből. A legnagyobb csendben mult el X. Pius pápa pápaságának tizedik évfordulója és ezzel együtt elenyésztek ám azok az aggodalmak is, amelyek a pápa életében olyan nagy szerepet játszó kilencedik évfordulóhoz fűztek. Pius pápa ugyanis kilenc esztendeig volt Velencze patriarchája, kilenc évet töltött Mantua püspöki székében, kilenc esztendeig volt kanonok és ugyancsak kilenc esztendeig lelkészkedett. Már most a pápa közeli hívei ebből a különösen ismétlődő kilences számból azt a szomorú következtetés vélték levonhatni, hogy Pius a pápai trónuson is csak kilenc esztendeig fog megmaradni. Megerősíteni látszott ezt a baljóslatú feltevést is az a körülmény is, hogy a pápaság kilencedik évében Pius pápa olyan súlyos beteg lett, hogy már-már az életéről is lemondottak, Pius pápa azonban kipihente betegségét és ma már ismét friss erővel végzi napi teendőit. Pius pápa 23 esztendős volt, amikor a castelfrancói dómban lelkésszé szentelték. Megható jelenet volt, amikor a felszentelés után a fiatal lelkész agg anyja fia elé térdelt és az Ur legfiatalabb szolgájának kezet csókolt. A fiatal Sarto nem tudott meghatottságán uralkodni, átölelte anyját s sírva hosszan csókolgatták egymást. Egyházi tisztségben don Giuseppe buzgósága nem ismert határt. Paptársaitól azonban egyben különbözött, abban tudniillik, hogy különböző egyházi szertartások után rendezett lakomákon sohasem vett részt. Amikor tombolói plébános volt, megtörtént egyizben, hogy megszorult és néhány lírát kölcsön kellett kérnie a legszükségesebb kiadások fedezésére. A visszafizetésben rendkívül pontos volt; két nappal utóbb ugyanis egy házasságkötést végzett és az innen kapott dijat rögtön áladta hitelezőjének, a következő szavak kíséretében : — örvendek, hogy a kölcsönt az igjf szerzett pénzből fizethettem vissza, fájt volna, ha temetésen kellett volna ezért részt vennem. A hitelező csöndesen mosolygott, mintegy jelezve: — Nekem ugyan mindegy lett volna. Tűz van! Egy dévajkodó legény észrevette, hogy a csapiáros két csöbörben vizet vitt le a pincébe. Azonnal kiugrott az utcaközepére és torkaszakadtából ordítozta : — Tűz van ! Tűz van ! — Hol a tűz! kérdezték rémülten az emberek. — A pincében — mondotta a kópé — most láttam éppen, hogy a korcsmáros két csöbör vizet vitt le — a pincébe. Gazdák világfa. Hányszor szántsunk? Fontos tényező a gazdasági életben a szántás. Jó szántás mellett a termés jobb, mintha elhanyagolt szántásba vetünk. De egy szántás nem elegendő, viszont pedig az sem áll, hogy minél többet szántunk, aknnál többet több termést mutatunk fel! Nem jó tehát azt a régi szokás-mondást követni, hogy »a hány szántás, annyi kenyér«. Mint egyik jeles emberünk is mondja, a szántásnak mindenkor az a fő célja, hogy utána a talaj beéredjen. Ez a beéredés csak bizonyos idő múltával, egyszer gyorsabban, máskor lassabban megy végbe, az időjáráshoz képet. Szántás után a talaj szemmel láthatóan átalakul. Látjuk, hogy az ekétől felforditott föld színét változtatja, megbámul. Látjuk, hogy a hantok szétrepedeznek és a föld részecskéi egymáshoz zárulnak, az üregek eltűnnek. A talajon járva tapasztaljuk, hogy az már nem kellemetlenül érdes, hanem rugalmas, puha, anélkül, hogy belesüppednénk ; olyan az érzésünk, mintha vastag szőnyegen járnánk. Ekkor szántásunk beéredt, s a talaj készen van arra, hogy újra szántsunk. Ám ha korábban fogunk a szántás megismétléshez, akkor többet ártunk, mint használunk, mert megzavarjuk azokat a természeti erőket, amelyek éppen talajunk átdolgozásán fáradnak, miért is a beéredést okozó erőforrások eldugulnak. Ekkor aztán ekénk félérett talajt forgat, melyben nem végez oly jó munkát, s földünk e korai beavatkozást megsínyli. Viszont hiba az is, ha a beéredett talajt még hosszabb ideig pihenni hagyjuk, mert akkor a beéredés okozta ösz- szes előnyök kárba vesznek. A talaj túlságosan összeülepedik, majd kiszárad és kedvezőtlen változások állnak be. Mindezekből az következik, hogy a szántás megismétléséhez akkor fogunk, mikor a talaj beéredett. De azt a következést is le kell vonnunk egy úttal, hogy a szántások számát gépiesen megállapítani nem lehet. Egyszer kevesebb, máskor több szántással érjük el a vetéshez szükséges kedvező állapotot. Ez mindig attól függ, miként mennek végbe az egyes szántások közt a beéredési folyamatok. Nem okvetlenül az a jó gazda, ki sokszor szánt hanem az az ügyes gazda, aki a szántás helyes idejének megválasztásával kevesebb szántással hozza talaját a legjobb állapotba és aki vetésidejéig a talaj teljes beéredésével dicsekedhetik. Lássuk ezek után, mire is ügyeljünk a szántás kivételénél. Azt hihetnek, erről kár beszélni, itt úgyis minden gazda helyesen jár el. Pedig ha megvizsgáljuk a szántás felületét, itt is sok hibát látunk. Ilyenkor a figyelő gazdának szemébe tűnik, hogy egyik magház magasabb mint a másik. Ez azt jelenti, hogy szántáskor ekéink nem voltak egyformán beállítva, egyik mélyen járt, ennek magháza magasabb, a másik sekélyebben dolgozott s igy a magháza alacsonyabb. A jó szántás egyik kelléke pedig az, hogy a szántás egyforma mély legyen, mert különben a növények fejlődése is eltérő lesz.
