Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-06-08 / 15. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÖ 3 V asarnap. Római utam. — Úti naplómból. — Most hát menjünk végre a katakombákhoz. Útközben azonban hadd beszéljem el a következő történeti előzményeket: Mikor Krisztus vallását az ő egyszerű apostolai hirdetni kezdették: borzasztó üldözés támadt az egész kerek földön, ahol csak a keresztény vallásnak hívei akadtak. A keresztények vérétől ázott Róma földje is. Az a hely, hol Krisztus tana legnagyobb harcot vívott a pogánysággal. Ahol a bálvány istenek már- már összeomlottak, hogy romjain a kereszt ragyogjon messzire. Aki megkeresztelkedett, az el lehetett készülve arra, hogy amint csak gyanú támad az iránt, hogy ő keresztény, a legborzasztóbb kínzásoknak lesz kitéve. A keresztény igazság ellenállhatlan ereje milliókat vezetett az igaz hitre. Az állhatatosság ezreket és ezreket vitt — a vérpadra. Elképzelhetjük tehát a keresztények helyzetét. Remegés és félelem közt éltek. Nem azért, mintha a haláltól tartottak volna. De hiszen nekik kötelességeik voltak gyermekeik és családjaikkal, meg szent vallásukkal szemben is. Isten nem is kívánta, hogy oktalan módon üldözőik kardjába dőljenek, hanem megengedte, hogy okos előrelátással vigyázzanak életükre, hogy a hitben élvén, azt gyakorolják és gyakoroltassák. így természetesen az üldözött keresztények menedékhelyet kerestek, ahol vallásos kötelmeiknek eleget tehessenek. És különösen kedves halottaikat, kik közt számos vértanú volt s kiket éppen ezért nagy tiszteletben részesítettek kegyeletesen eltemethessék. Mit tettek tehát? * A pogány Rómában számos temetkezési egylet létezett akkori időben. Minden vallásnak, minden nyelvű embereknek meg voltak a maguk temetkezési helyeik. Ide aztán kriptákat építettek. És úgy tekintették ezeket, mint családi sírboltokat, hova rokonok, cselédek minden hozzátartozóikkal temetkeztek. A keresztények ügyesen felhasználták e körülményt. Ők is bejelentették magukat a rendőrségnél, mint egy temetkezési társulatot, melynek elnöke a pápa volt. Ámde szegények valának. földeket a temetők számára nem vehettek. Volt azonban már akkor a keresztények közt számos gazdag római ur, ki titokban az egy igaz Istent imádta . . . ezek látszólag jó árért, valójában pedig ajándékba a városon kívül hatalmas területű földeket adtak a keresztényeknek. A keresztények fel is használták e földeket. Óriási munkával és kitartással ástak a föld alá. így kezdődött lassan épülni az a földalatti, óriási folyósokból álló városrész, melyet ma katakombáknak (földalatti folyosóknak) nevezünk. Óriási területre nyúlik ez szét. A háromszáz éves üldözés alatt körülbelül hat millió holttest került ide be. Tehát évenkint húszezer halott. Azt írja egyik utazó: ezek a földalatti folyosók oly óriási terjedelműek, hogyha az összes folyosókat egymás mellé fektetnék, Olaszország egyik végétől a másikig érne. Azt kérdezheted szives olvasóm, mikép volt lehetséges, hogy a pogány rómaiak figyelmét ez az óriási földalatti város, melyben annyi keresztény lakott, imádkozott, naponkint járt — kikerülte. Kikerülte, de csak eleinte. Az első időkben nem háborgatták őket, de később annál inkább. A keresztények ekkor azt tették, hogy más, hirtelen forduló és mélyebben ásott folyósokat vágtak, a régieket meg betömték. így keletkezett ez a rémsége- sen szédítő tömkeleg, útvesztő, melyből vezető nélkül kikerülni bizony nem ludnál. No látod szives olvasóm, hát nem volt-e igazam, mikor türelmetlenül sürgettem, hogy menjünk már a katakombákba. Ide vágyott az én lelkem legforróbban. Magyar vagyok. Szeretem hazámat forrón és igazán. Oldott saruval és néma kegyelettel jártam be az őseim vérétől megáztatott földnek különösen azt a részét, hol vitéz őseink csontjai pihennek. Mikor Buda várában lépdeltem, mikor az aradi hősök sírjánál sírtam — éreztem, hogy szent a kegyelet, szent az érzés, mely e helyeken szivemben felfakadt j De keresztény is vagyok! Mint kereszténynek is vannak őseim, vértanuk, kik szintén megáztatták a földet. Akiknek sóhaja tisztán és egy nagy. isteni eszmétől megtisztultan röppent fel a magas égbe! Vértanuk, kiknek hulló vére nemcsak hazám, de az ég számára is megtermékenyítik a földet. B. G. A madárpusztitás ellen. A madarak védelmére ala- I» f^ kult társaság Londonban a (fs, if ’Vsnapokban tartotta évi összejövetelét és ez alkalommal lord Curzon nagy beszédet tartolt a madarak védelme érdekében. Kijelentene, hogy minden országnak egyik legnagyobb kincse a madárvilág, nem csupán gyönyörű tollazata és szép éneke miatt, hanem azért is, mivel az embereknek rendkívüli hasznot nyújt azáltal, hogy a mezőgazdaságra annyira kártékony rovarokat nagy mennyiségben elpusztítja Ezzel szemben azonban valósággal szégyene a művelt országoknak, hogy a madarakat mindenféle ürügyek alatt kíméletlenül pusztítják és egyes fajokból már csak hírmondónak maradnak egy páran. A legnagyobb mértékben elítélendő azonban az a kíméletlen és embertelen mód, ahogyan egyes madarakat csak azért pusztítanak ki teljesen, hogy a női divat őrült szeszélyeit kielégítsék. Ez az embertelen és minden jó érzést nélkülöző hajsza az oka annak például, hogy a paradicsom- madár immár teljesen kipusztult Ujguineából, hogy továbbá a Chinában található kócsagfaj szintén veszendőnek indult és végül, hogy Venezulában már tökéletesen kipusztitották ezt a gyönyörű madárfajtát. A múlt évben csupán a londoni piacon 129.000 darab kócsag- és 27.000 darab paradicsom- madár-tollat bocsátottak áruba. Lord Curzon véleménye szerint ennek a két madárfajnak védelmére a legdrákóibb törvényes intézkedések sem lehetnek eléggé szigorúak. Okos gyermek. — Éd’s anyám ! — No már meg! — Van-e lába a ribizlinek ? — Nincs annak fiam ! — No, ha nincs, akkor hát Katicabogarat ettem.
