Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-03-02 / 1. szám
% ^ XVI. óvfülyaio. Szatmár, 1£?Í3 március 2. Próbatét. Próbatétről leszen szó. Van immár, szinte tolakodó, kötekedő alkalom. A magyar földmives nép és általán a magyar gazdavilág józan és rég híres értelmes felfogásáról, életképességéről és értelmi színvonaláról. Erről a lelki tulajdonságról, az ember legértékesebb javáról és képességéről kell most a magyar népnek próbát állania. Vizsgálatot tennie. Arról van szó ugyanis, hogy a mi földünkön a bolgárok aránylag rövid időn keresztül csudás módon megteremtették a kertművelési Megmutatták, hogy a mi jóságos földünk, ezer áldások földje nemcsak az acé- tos búzának, gabonának, kalászosnak az ős termelője, aranybányája. Hanem a mai életnek, a mi korunknak terményeit is bőségesen meghozza. A hüvelyeseket, az úgynevezett kerti terményeket is. A melyeket talán éppen azért neveznek igy, mert ős időktől fogva azt hitték apáink, utánuk mi is, hogy csak kertünkben, szemünk előtt, kényesebb elbánások során termelhetők. És ime, eljöttek hozzánk a bolgárok és velük kapcsolatos népek. Talpalatnyi földön kezdették a Duna, Tisza mentén, Balaton környékén és más területeken a mi kerti növényeinket termelni, önteni — nekünk. És a magyar pedig a maga földjén idegenektől termelt csudás növényzetet jó drága pénzével megvásárolta és élvezetesnek, kitűnőnek felségesnek találta. A magyar dicsérte a bolgárokat. Sőt dédelgette. Szorgalmas, kitartó népnek nevezte. Csudálta. Sokszor álldogált a maga-maga földjein és bámulva szórta magasztaló szavait. És nem vette észre, hogy voltakép az önönmaga szegénységi bizonyítványát állította ki. Önönmaga értelmét, józan felfogását pel- lengérezte, mikor csak ennyit tett. Mikor a bulgárok csudás kertművelését csak dicsérte és magasztalta. Önönmagától, a maga jól felfogott érdekéből, élelmessége folytán nem jött arra reá, a mire, a mibe most már a belekóstolás, a pénzért való könnyű megszerezhetés elmúlása úgyszólván belekergeti. Belehúzza. Kényszeríti. A bulgár kertészek százai, ezrei ugyanis elmentek a magyar földről. Hazát védeni, meghalni, megíogyni. Itt hagyták szép virágos területeiket, amelyekből aranyat, ezüstöt, érceket fejtettek, öntöttek éveken keresztül. Hát ezekre a területekre és egyáltalán a bolgároktól nyert nagy tanulságokra, kitartó, csudás munkásságra, szakértelemre, erőkifejtésekre most is csak ráemlékező dicséretek és visszasirások közt fog tétlenül bámulni a magyar fölmives nép. A magyar gazdavilág? ölhetett kezekkel fog ráemlékezni, hogy itt viruló kertészetük volt egy rokon népnek. És kertjük termése kitűnő, jó izü volt. Szívesen adta pénzét érte a magyar. De mi leszen most, hogy ők — a tevékeny, az aranyakat fejtő bulgárok elmentek? Lehetetlen, hogy a magyar nép csak ilyen tanulságot, csak ezt a lendítést, csak ezt az óbégató tehetetlenséget vonja le a bolgár- kertészek múló világából. 1-ső szám. .
