Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-02-11 / 6. szám
8 MAGYAR FÖLDMIVELŐ — De az ő engedelmével . . . — Micsoda? Hát elkergetett? — Nagy nehezen, atyus! — Nagy nehezen . . . csudálkozik az atyus. — De még milyen nehezen. Szinte belekomolyodott. Olyan volt, mintha legalább is annyi időre repülnék el a mi kis fészkünkből . . . mint a vándormadár. Egy szakadó télére. — Jányom, dühösködik atyus ... a manó ért benneteket. Úgy összekeveritek az embert, ’lszen azt mondtad, hogy azért pityeregsz, mert történt valami. Ilus igenre bólintgatta a fejét. Aztán mosolyra nyílt ajkakkal mondotta: — De a mamával! — Teringettét . . . már megint a mamával. ... Hát mondjad már édes, egyetlen jányom . . . hát mi történt, hát mi? — Nem engedi, hogy főzzek! — Jól teszi! Ne engedje! Te se engedted. A te konyhád otthon a tied. Az ő konyhája meg itthon — az övé. ő is pihent . . . pihenj te is. így van rendjén. Az ajtó nyílt a mama lépett be. — Teringettét ... hát nincs szükség formulára. Súgta fülébe az atyus. Pedig .. . pedig úgy szerettem volna visszaadni — a kölcsönt. ...........És elkezdődött a beszélgetés. A közeli jö vőről. Bölcsőről és dajkáról ... A dajka szónál Húsnak szeme szinte villogott. Keble szinte hullámzott . . . ajkain az a szent, az a bizó mosoly ragyogott, mely csak az anyai hivatás szent érzéséből sugározhatik . . . — Az igazi anya, a hivatását ismerő és teljesíteni tudó anya, a maga emlőjéből táplálja gyermekét. Az atyus ráveti tekinteteiét a feleségére. Az a másik tekintet, a feleségéé meg már várta ezt a pillantást. — Téged is anyád szoptatott, édes, egyetlen gyermekem, rebegte atyus. És mig könybe lábbadt szemeit törölgette az apa ... az anya egy királyné büszkeségével szólott: — Peddig jó módban voltunk .... Tellett volna . . . Ilus átölelte édes anyját és hálásan csókolgatta. Aztán az atyushoz húzódik, üt is megcsókolja. Cirógatja. Kis kezeivel fehér, ősz hajába markol. Mint régen . . . egykor, mikor az a haj még dere- sedni sem kezdett. És súgja neki: — Atyuskám úgy vágyódom haza. — Haza? ’Iszen itthon vagy. — Otthon vagyok. Érzem. Tudom. De úgy vágyódom haza. Hogy már egyszer itthon legyek . . . Atyuskám, csináld ki nekem, hogy megszökhessem. — Meg akarsz szökni ? Kivel ? Kivel akarsz megszökni ? — Atyuskával. — A formula nem engedi, jányom. — Hát engedj te . . . engedj te atyuskám. . . . Aztán még csendesebben folyik a beszéd. Ki tudja, mit főznek-terveznek. Majd elválik. Ne szemeld a másét, csépeld a magadét. Sokszor egy kis felhő nagy esőt ver. Az uj legény. Mondja a katonatiszt uj legényének, hogy ő most elmegy, a fiú álljon a telefonnál, s ha majd csenget, szólni fog neki, s azt tegye, amit mond. — Értette ? — Jelentem alásan kapitány urnák, igenis értettem ! A tiszt nyugodtan elmegy, nem is gondolva arra, tudja-e a fiú, hogy a kag3Tlót füléhez kell tartania, ha hallani akarja a rendelkezést, a fiú pedig meg nem kérdezte. Jó idő múlva szól a csengő, mire a legény haptákba vágja magát, szalutál s jelenti, hogy igenis itt van s várja a parancsot. A csengő sokáig szólott, igy hát ő is sokáig haptákban állott, mert azt már nem tudta, miként kell hallgatni a beszédet. Hogy mennyire toporzékolt hazajövet a tiszt a legény haptákja miatt, arról beszélni se kell. A SZERKESZTŐSÉ»------ TELEFONJA. Ol vasó-Egyosület K—a. Ön éppen a 4-ik, a ki kaszinók, egyesületek nevében lapunk szerkesztőjét február 18-ára felolvasás, illetőleg, szabad-előadás megtartására invitálják, hívják. Nagyon köszönöm. Itt fekszik előttem még egy néhány levél, meghívó, hogy menjek — előadni. A fizikának van egy törvénye, hogy egy és ugyanazon időben egy és ugyanaz a test csak egy helyen lehet. Hát sajnálom, e napon már a testemnek, a lelkemnek is Ungváron kell lennie. Hanem a lélek az csudás. A lélek más helyre is elrepülhet. Gondolatban, érzésben. Hát a lelkem ott leszen önöknél is. Hagyják máskorra az én csekély személyemet. A múlt esztendőben, de már e folyóban is, melynek csak második hónapját éljük, annyit kellett vidékre utaznom. Irodalmi körünk érdekében is, hogy szinte félek, egyszer csak ott ragadok. A vasorru bábák majd megpukkannak, hogy hát mit is jelenthet e szokatlan utazás ? — B. E. Az ember szivének rendesen azok okoznak legnagyobb fájdalmat, keserűséget, kellemetlenségeket, kikkel jót teszünk. Azok valósággal agyonszeretik az embert. Agyongondozzák jó akaratukkal és önzés nélkül való (?) szeretetükkel. Hát ezen életjelenség alul ön sem lehet — kivétel. Sőt úgy látom, éppen benne van a középen. Legjobb itt hideg vér. És annak nagy tanulsága, hogy ha hálát akarsz, hát ültess virágot és nevelj kutyát. A kutya azért a darab kenyérért megnyalja kezedet legalább. És csak, mikor megvénhed és elgyengül az öreg ... szegény, akkor próbálja megharapni. Ez a világ rendje. Üdv. — Cs. K., L. M., S. K. előfizetők. Sorsjegyekkel nem foglalkozunk. — Révész József ur Budapest. Hogy mi hirdetést közölhessünk, első és elengedhetetlen feltétel, hogy a hirdetési dijat előre az egész évre beküldjék. Nagy tandijat fizettünk mi már az előlegezett bizalomért éveken keresztül. Nem önöknél. De, a kit egyszer a kígyó megcsíp, aK-a gyikk*(vszeja?ben is óvatos. morváé János könyvnyomdája, szatmákon.
