Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-06-30 / 26. szám
4 MAGYAR FÖLDMIVELŐ És megszólal... Tulvilági hangon szólal meg. Akár az ezüst csengése. Akár az égnek muzsikája. — Gyuri-bácsi lelkem, hát még most se’ jő vissza... hozzánk. Gyuri-bácsi meg ugv nézett arra a leányra, az ő fehér liliomszálára, a régi porta hasadó virágbimbójára ... mint a gyermek. Se beszélni... se mozdulni nem birt. Csak állott, állott, mint a száradt fa, melyből elszállott minden cseppentés élet. — De Gyuri-bácsi, mire való ez a komédia. Hiszen már a szent való, hogy egymás nélkül nem tudnak élni. Se az apám uram. Se Gyuri bácsi! — Már a’ úgy vagyon! dadogott — Gyurka — legény. / — Hát ha úgy van, hát miér’ hogyne lehetne valójában úgy? — Hogy... hogy? hebegte a régi szolga. — Hogy? Hát a hogyan érez. ügy legyen, a hogyan igazán érez — Gyuri bácsi. A leányka hangja szinte reszketett. Szemeiben megcsillant a könny. Mintha harmat rezgett volna — a virágon. Aztán egyszerre, mintha felüdült volna az a virág, kibontakozott az érzések könyeiből. — Hát Gyuri-bácsi ne kényeskedjünk tovább. Engem elkendőztek, lakodalomra kell készülni. Visznek a háztól — más tűzhelyre. Ha én sem leszek majd otthon... mi lesz — az öregekből. A legény kimeresztette szemeit. Mint mikor az ember csudálkozik azon, hogy valamin csudálkozik. — Lakadalom... Az én kis liliomom lakodalma... hebegte-habogta Gyuri... Tudtam. Sokszor — mindig gondoltam, hogy békövetkezik ... De én nem leszek ott... — No már azt én szeretném látni... — Hát iszen, nekem nincs ott helyem ... — Gondolja, Gyuri bácsi. Tegye csak a kezét a szivére. És kérdezze meg azt a szivet... úgy van-e? ügy lehet-e? — A legény hallgatott ... Sokáig. Mélyen hallgatott. Aztán... aztán, megfogta a leány kezét... Mind a két kezével eltakarta a leány kezét. Hogy jobban, hogy érezhetőbben, hogy forróbban a tenyerébe tehesse a lelkét. A lelkét, mely visszavágyódott... vágyódva vergődött... a régi helyre, a régi gazdához. _________________________(Vége.)_________________________ A. tihanyi eohó Balatonfüredről Írják: A Ba- , . laton parijának egy érdekes trombitása. alakja elköltözött az élők sorából : Károly bácsi, a visszhang trombitása. Aki meg fordult a Viszhanghegyen, bizonyára emlékezni fog egy kis púpos, emberkére, ki kezében örökösen trombitát szorongatott. O volt a viszhang főkiabálója és trombitása. Közvetlen közelébe született, ott élt és jóformán ott is halt meg. Az Echó hangja és trombitája volt mindene; ez a három adta meg a mindennapi kenyerét, aminő torz volt a külseje, épp oly szép volt a a lelke. Ismert sok szép költeményt és ezeket, ha szükséges volt, elmondta a viszhangnak, mely majdnem mindig híven vissza felelt neki. Szellös időben mégis megesett, hogy a visszhang akaratoskodott. Ilyenkor aztán pörbe szállt vele, megfenyegette. Jobban felelj! és más efféléket vágott a fejéhez. És ha ez sem használt, elővette trombitáját s addig kínozta a makacskodót, amig nem felelt. A visszhang trombitását az egész község őszinte részvéttel kisérte utolsó útjára. Nepügyvéd. Aratás utánig nincs végrehajtás. A pénzügyigazgatósághoz érdekes rendelet érkezett a pénzügyminiszter aláírásával. Elrendeli, hogy a mezőgazdasági munkával foglalkozó adózók hátralékos adója iránt indított végrehajtási eljárás az aratás utánig szüneteljen. A gazdaközönség éppen ebben az időben szenved a legnagyobb pénzszükségben és most vannak a legtöbb kiadásai. Jogos és méltányos tehát, ha felesleges zaklatástól megkímélik őket. A városok lakosaira ez az intézkedés nem vonatkozik. * Libákra lövöldöző mezőőr. Tacskó Mihályné, Cserényi Terézia sükösdi gátőr feleségének 56 drb libája azon idő alatt, mig ő dolgainak rendbe hozása végett Baján járt, a tilosban járt. Kovács János mezőőr nemesnádudvari lakos a libákat a tilosból kihajtani nem tudta s igy a libák közé lőtt s vagy 15 darabot részben agyonlőtt, részben megsebesített. Facskóné a mezőőrt a kalocsai járásbíróságnál följelentette. — Mégis csak jó lesz tehát meggondolni és nem a bíróságtól megtudni, vájjon a mezőőr lőhet-e a libák közé, ha a tilosból egyébként kihajtani nem tudja. * A nyugdijcsoport. A Gazdasági Munkáspénztár uj nyugdijcsoportjának népszerűsége rohamosan növekszik. Ez az örvendetes esemény nemcsak érdekes, de nagymértékben tanulságos is. Nem is olyan régen — még pár évvel ezelőtt is — a magyar földmivelő nép tartózkodással, sőt gyanakodással fogadott mindent, ami »felülről jön«. Nem akarta elhinni, hogy az urak valamit önzetlenül tegyenek a nép érdekében. Jól tudjuk, hogy a népszámlálás alkalmával is a legtöbben azért tagadnak le mindent, amit csak tudnak, mert azt hiszik: ebből uj adó lesz. Mikor a Gazdasági Munkáspénztár megalakult, mennyit kellett fáradni, küzdeni a vezetőknek ez ellen a gyanakvás ellen. Ha az európai nagyobb államokban a törvény- hozás egy-egy újabb intézményt alkot a nép bajainak orvoslására, nem kell azt ismertetni. Már a tárgyalás alatt figyelemmel kiséri mindenki; ha azután életbe lép az a humánus intézmény, mindenki siet, hogy biztosítsa magának annak áldásait. A Gazdasági Munkáspánztár tiz évi áldásos működésének eredménye, hogy most már meg van törve a jég s a magyar földmivelő nép is belátta, hogy bizony a törvényhozás ezt a pénztárt a nép javára alkotta meg. Megnyerte ez az intézmény teljesen a nép bizalmát, ezért növekszik oly rohamosan az uj nyugdijcsoport tagjainak száma. Természetesen sokan vannak még most is, akik elvárják, hogy még a saját javukat is helyükbe hozzák — természete ez már a magyar embernek — de legalább akkor belátják, hogy a saját maguk érdekei ellen vétenek, ha nem ragadják meg azt a segitő kezet, amit a törvény önzetlenül nyújt feléjük. Különben, hogy már ezen a téren is nagy a haladás, azt a pénztár buzgó ügyvezető igazgatójának ismertető körútja, s ennek eredménye bizonyítják. Érdekes tanulságok ezek, amikről majd megfogunk emlékezni. Ellenkezőleg. Főnök (a bejegyző Írnokhoz): Átnéztem iratait. Bizonyítványai jók, csak egy gyenge oldalát említik mindenütt t. i. az ivást. írnok: Engedelmet kérek, magyságos ur. Az éppen az erős oldalom.
