Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-06-23 / 25. szám
4 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Ilyen bucsuzás volt a Gyuri-legény bucsuzása. És mintha újra lökne valaki egyet rajta. Valami .. . Valaki. A kit ő nem látott. Nem ismert. Csak érzi, hogy löki valami, egyszer . . . kétszer . .. háromszor . .. Ezen közben meg látja, hogy az a liliom, az a szépséges liliom, meghajlik. Édes anyja keblére hajlik. És felbug, mint a gerlice. Felsír, mint a siró galamb . ,. Gyuri megáll egy percre. Visszanéz ... és mikor kifordul . . . érzi, hogy nagy könycseppek hullanak szemeiből . . . Ezek a könycseppek! Mit akarnak, mit keresnek az ő szemeiben? Mikor ezek a szemek nem szoktak sírni. Nem szoktak megeredni . . . És most? Most? Mit akarnak ezek a kegyetlen, forró, égő könycseppek? Kérdezte magában ... de nem mer reá — feleletet adni... Majd felelnek ők. Ezek a kegyetlen, ezek a forró könycseppek. A Balaton partján hullámzik hömpölyög most a gazdavilág hatalmas képviselete. A magyarság igaz képviseletes gyökere,lelke. A Magyar Gazdaszövetség tartja ott hatalmasan megnyilatkozó szövetkezeti nagy gyűlését. Egyesülnek ott egy lélekben, egy gondolatban, érzésben és akarásban a magyar társadalomnak minden osztályai. Örvendő reménységgel mondhatjuk most már a kölcsönös megértésnek biztos reménységével és egységességével. így van ez jól. Hogy megállhassunk, hogy gyökeret verhessünk, erőset, viharral, belső és külső ellenséggel szemben erőset, kitéphetlent. Földre, életre, gazdaságra van szükségünk. Sehol jobban, mint éppen hazánkban. Mert csak ilyen földön és ilyen gyökerekkel hajthat termékeny ágakat a kultúra, műveltség, kereskedelem, ipar és mindaz, a mi minket a európai népek közt nem csak fentart, de kiemel. A magyar nemzet zöme, gyökere a nép. És főleg a földmives, gazda nép. Az ő élete a nemzet élete. Az ő boldogulása úgyszólván az egész nemzet ereje, felvirágzása. Meleg szívvel édes reménységgel üdvözöljük mi is ezt a nagy, ezt a hatalmas nemzeti lüktetést, törekvést, a melynek nyomán áldások forrásai fakadnak. q Van tiszta föld is! Az amerikai újságok hirdetései most már nem hazudnak olyan szemérmetlenül az eladó amerikai farmokról, mint az előtt. Végre is kinyilt az emberek szeme és nem hajlandók puszta sziklákat vásárolni szántóföld helyett! A hirdetők tehát óvatosak és mint például egy amerikai újságban olvassuk, úgy hirdetik a virginiai farmokat, hogy ott van tiszta föld is! Tehát a sziklák közt akad olyan terület is, ahol szántani lehet ! Jellemző, hogy mégis mennyi magyart csapnak be ezekkel a farmokkal! Egész kis rablóbanda dolgozik odaát a tengeren túl, hogy magyarokat fogjon meg vevőnek. Magyar ügynököket tartanak, akik toborozzák a farmereket és a hurokra kerültek kivétel nélkül elveszítik nagy keservesen szerzett garasaikat! Kisgazdák Lelketlen gabonaügynökről rántotta le a leplet a vigyázzátok! "sendő?ég- Sz!nfe hihe‘et“ 5 J »*<*<»»<«««- jen milyen ravasz rrodon csapta be a környékbeli gazdákat s hogy számos gazdát nem juttatott koldusbotra, az csak a véletlennek köszönhető. Ofner Márton moholi malomtulajdonos magához vett társul egy vagyontalan fiatalembert, név- szerint Pilisch Izidort. Pilisch igy Ofnerék segítségével jómódhoz és hitelhez jutott, mert egy ottani bank 1000.UÜ0 korona erejéig hitelt nyújtott a cégnek. Pilich azonban rutul visszaélt a beléje helyezett bizalommal. — A malom ugyanis előlegeket adott a termelőknek gabonára s ezen előlegekről Pilisch mindenkor váltót vett. A váltón levő aláírást aztán ügyesen lemásolta. Amikor az eladó a gabonát beszállította, vissza kellett volna kapnia a váltóját. Pilisch ilyenkor a hamis váltót vette elő, megmutatta hirtelen a gazdának és igy szólt: — Ugy-e ez a maga váltója? A termelő nem vette észre, hogy a váltó hamis, rámondta, hogy az övé, mire Pilisch a váltót szemeláttára összetépte. Pilisch azután fogta a jó váltót, ellátta a cég aláírásával és leszámitoltatta a banknál, amely egyébként szintén Ofnerék kezén van. A pénzt a jómadár zsebre vágta és az illető gazdát a váltó összegével megterhelte. A bank vezetőinek feltűnt a sok váltó és csakhamar rájöttek Pilisch bűneire. Értesítették azonnal a céget, a mely a hamis váltókat ugyan kifizette, de a hűtlen társ ellen följelentést tett. A csendőrség házkutatást tartott Pilischnél. ahol igen sok hamis váltót találtak, amelyeket Pilisch már előre elkészített, hogy aratás után az eredeti váltók helyett megsemmitsitse őket az eladók előtt. A csendőrség Pilischt letartóztatta. Az adai és moholi gazdák pedig okulhatnak ebből az esetből. Ugató kísértet a temetőben A huszti ref. temetőben ez év április hő elejétől minden este a harangszó elhangzása után kutyaugatásszerü hangok ijesztgették Boros János temetőőr családját. Az ugató, félelmetes idegen köveket is dobált a temetőőr házikójának fedelére. Felesége és 6 apró gyermeke halálra rémültek a minden este megismétlődő kísérteties ugatástól. A temetőőr a kisértetjárást elpanaszolta rokonainak, a kikkel elhatározta, hogy lesbe fognak állani az ugató idegen kikutatására. Múlt héten tényleg lesbe állottak. Este 8 órakor megismétlődött a kutyaugatás. A hangok a szomszédos Rappaport-féle telekről jöttek. A lesben állók megriasztották a kisértetet és ekkor látták, hogy egy fekete kaftánba öltözött alak futott el a kerítés mellett. A mikor e hét elején ismét lesbe állottak és az ugatás és kődobálás megkezdődött, a lesben állók átvetették magukat a temető kerítésén és elfogtak egy 19 éves, Grünwald Imre nevű fiút. Botokkal agyba-főbe verték és a véresre vert fiút a csendőrlaktanyára kisérték. Később kiderült, hogy a szegény fiú tévedésnek lett áldozata, mert az ugatás és kődobálás egy lelketlen ember müve. a kit a csendőrök már kézrekeritettek és a ki a tegietőőri állásra pályázik s ilyen utou-módon akarta Boros János temetőőrt állásából kitúrni. Mi a röstellni való? Széchenyi István, ha valamit vásárolt, rendesen a hóna alá vette, s nem átallotta maga vinni haza. Egyszer megint jókor a csomagot vitt az utcán, mikor találkozik vele Helmeczy Mihály : — Nem röstell a gróf ezzel a cók-mókkal menni az utcán ? — kérdi az akadémikus. — Egy csöppet sem, — válaszol Széchenyi derülten; — inkább azt röstelleném, ha úgy állanék, hogy sohase vihetnék valamit haza.
