Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-06-16 / 24. szám
MAGYAR FÖLDMIYELŐ 5 Az asszony-anya elmosolygott a leány látomásán és olyan bizonyos bizonytalansággal mondja: — Gyurka? Még nem születtél a világra, jányom — már akkor is készülődött. És mégis itt maradt. Tapsolt örömében, mikor megszülettél. Aztán ringatott. Hordozott karjain. Táncolni fog ő — még a lakodalmadon is. A leány meg úgy elgondolkodott ezeken a szavakon. A születésén. A bölcsőjén. És azon, hogy őt Gyurka bácsi karjain hordozta. A készélődésén. Aztán a lakadalmon. A lakadalmi táncon. A múlton. A jelenen. És azon a jövendő jövendőn . . . * De Gyurka legény . . . immár bácsinak is bévá- lik . .. csak készülődött. Ólból ki. Ólból be. A lovaktól a szarvas jószágokhoz. Azoktól — a nyifogó malacokhoz. A kertbe. A kertből a szérűre. Onnan a limlomos kamarába. A gazd’ uram pedig mindezeket nagy távolságból nézi. Nézi, nézi és kiséri. De nem szól. Ha istennyila ütése kényszerítené a szólásra, akkor se’ szólalna meg. Már mint ő gazda. A ki ha egyszer kimondja, hogy a, akkoron a ő-nek is következnie kell. Akár a halálnak. A mi talán egyszer még ő reá is — következik. És nem is kényszerítené senki reá, hogy szóljon. Tisztában van vele a háznál mindenki, hogy kényszeríteni nem szabad. Olajat a tűzre önteni nem tanácsos. Hanem csak kérlelik. Simogatják. Jobbról az asszony, balról a szép liliomszál. Hogy hát: — Anyit csak megmondhatsz neki, hogy az ördög küldi, nem mik. — Apukám, csak nézz reá Gyuri bácsira egy kicsit mosolygósán. — Tán bizony ő hegedül nekem, hogy én mosolyogjak. — Nem úgy muszájból. Kegyesen, szelíden, mint te szoktál ’des apám, mikor jó termés van. — Mi van ? — Jó termés. És az van! Én tudom, hogy az van. És én tudom, hogy te akkor nem vagy szomorú. Mosolyogni szoktál. És a gazda nem bir arcának, gömbölyű, telt ábrázatának idegeivel. Olyan mosolygóra fordul az, mint az érett gyümölcs, mikor kínálja magát . . . — így ni, apukám. így vagy te jó. így vagy te szép. A gazda az asszonyra vetette lopva pislantását. És az asszony anya úgy mosolygott. Meg aztán . .. nevetett. De úgy nevetett. A virágszál meg hajlongott, mint a liliom, mikor lágy, kedves szellő hajtogatja. Mikor majd kipattan az élettől. A kedves vidámságtól. A leányos, tiszta, édes örömöktől. . . . Hanem a mosolygás, a jóizü nevetés . .. csakhamar komolyra változott . . . Mert mikor az ördög kotyvasztani kezd, minden komolyra változik ott. , Jó kamat. Egy jóravaló zsidó egy koldusnak két krajcárt adott, mire azt feleié; Adjon Isten ezer annyit érte. A zsidó egyet csettentve nyelvével mondá: »Az annyi mint húsz forint.« Amerikában kivég- Newyorkban fekvő Salt-Lake City börtönében egy magyar Zet magyar ember, embert végeztek ki: Szirmay Kovács Gyulát, aki 1910 október 12-én megölte Thomas R. Karrick előkelő kereskedő tizennégy éves Tom nevű fiát. A kivégzés golyó állal történt. Utah állam törvényei ugyanis szabad választást adnak az elitéltnek, hogy a golyó és bitófa között válaszszon. Szirmay Kovács Gyula a golyót választotta s a bíróság intézkedett, hogy golyóval végezzék ki a magyar gyilkost. A kivégzés a börtön egyik nagytermében ment végbe. Az elitéltet bevezették a szobába s leültették egy székbe. A nagyterem hátulső részét függöny takarta el az elitéit szemei elől s a függöny mögött állott öt férfi, puskákkal felfegyverkezve. A halálos Ítélet felolvasása után bekötözték az elitéit szemeit. A függönyt ekkor félretolták s láthatóvá vált az öt férfi alakja, «kik puskáikat vállukhoz szorítva s annak csövét Szirmay mellének irányítva: várták az intést a lövésre. Az ítélet felolvasását követő nagy csendben fel- emelkedett a fogházfelügyelő jobb karja, majd újra lehanyatlott s ez volt a jel arra, hogy katonák lőjjenek. Ugyanabban a pillanatban öt lövés hangzott el s öt acélgolyó fúródott Szirmay Kovács Gyula mellébe. A hozzásiető orvosok konstatálták, hogy a halál bekövetkezett. Egészségügy. Nyári étkezés. II. Elsőben is a házi asszonyoknak, a jó gazd- asszonyoknak kellene azt tudni, hogy miként más ruhát, takarót viselünk nyáron, mint télen: azonkép más eledelt is kell ám főzni. Akarom mondani máskép kell főzni nyáron, mint télen. No erre bizony nagyot néznek az asszonyok. Hát hogy és mikép érti ezt az újságíró mester ur. — Hát úgy leikeim, hogy nyáron kevesebb húst adunk a ház népének, a gazdának, meg gyermekeknek egyaránt. Még a cselédségnek is. Látom szinte, hogy csípőre tett kezekkel kacagnak fel az asszonyok emigyen: — No még csak a’ kék! Az én gazdám, az én uram dolgozik. Hát annak, hát bizony hús kell. Táplálkoznia kell. A gyerekek meg nőnek. Nekik éppen szükségük van a hus-étekre. A másikok meg azt mondják nagy busán. — Hm! Hús étel. Bizony nem kell ahhoz tudomány, mikor olyan drága a hús, hogy csak vasárnap is alig jut. — No csak különböztessünk és gondoljuk meg jól a dolgot. A dolgoknak mind a’ két ábrázatát. Hát elsőben, hadd feleljek csak arra, hogy hát a gazda dolgozik, a gyerekek nőnek és a többi. Tévedünk, ha azt hisszük, hogy mentői több v húst eszünk, annál jobban táplálkozunk — nyár folyamán. Mert a nyáron való dús hús táplálkozás bizony rövidesen emésztési zavarokat csinál. Ez a beálló baj meg bizony nem ad erőt, nem válik vérré miatta az eledel, hanem inkább gyengit és fogyasztja a munkabírást. Ellomhit. Ellustit. Fél erőre szállítja a munkaképességet. — De hát mivel pótoljuk — a húst? — A húst tekintsük nyáron amolyan mellék üdítő ételnek. A fő étel főzelék és főtt gyümölcs^ alma, retek, saláta, és a többi kerti növények legyenek. És tej. De nem zsíros tej. Még a tejföllel is
