Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-06-16 / 24. szám
24-ik szám. XV. évfolyam. Szatmár, 1912 junius 16. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Arany János-utca 17. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓTULAJDONOS : BODNÁR GÁSPÁR Előfizetési árak: Egész évre ..........................4 korona. Fé l évre...............................2 » Ne gyed évre......................1 » V\ O tt tartunk ebben a még talán keresztény országban, Magyarországban, hogy a keresztény embereknek, társadalomnak nem csak látható alakban való összetartását, egyesüléseit ítélik meg hamisan. De támadják és felekezeties- kedéssel vádolnak az igazságnak ordító nyomában is, ha csak egyetlen moccanás történik a részben, hogy hát mégis csak — éljetek szabadon, bátran, de hagyjatok ám mást is élni. Isten és egy tizenöt esztendőn által mellettünk hűségesen kitartó tekintélyes olvasó- közönségünk a mi erős tanúink arra, mely- szerint mily távol esik tőlünk még annak gondolata is, amit felekezetesség, antiszemitizmus, vagy pláne a társadalom széthullása, szétdarabolása, viszályok, gyülölségek támasztása címén sokszor bizony igaztalanul általában felhányni szoktak. Nem nekünk. Másoknak, akik — nem csuda — angyal türelmüket rég elvesztették. De mikor látjuk, hogy a mérleg iszonyúan kezd félrebillenni, mikor napról-napra tapasztaljuk újságokban, a köztéren, a piacokon, az érintkezésekben és mindenütt a világon, hogy az az annyiszor hangoztatott türelem, békesség, magasabb szempont, egyetértés — és a többi — csak a keresztények részéről követeltetik, kívántatik. Mikor látnunk kell, hogy itt minden és mindenki, bankok, börzék, malmok, gyárak, kultúrintézmények, törekvések, lehetőségek és lehetetlenségek megtalálják az érintkező és egyesülési és közakarati pontokat egy fajban, egy rokon-gondolkozásban. Egy látható, kiáltó érdekben, akkor már szinte bűn számba menne, ha nem figyelmeztetnők a másik oldalon, a másik világnézeten, a másik fajban levő polgárságot, népet is — a maga életrevalóságára, kötelességeire és — egyesülésének, tömörülésének szükséges, sőt létkérdéses szempontjaira. A magyar nép lovagias, józan gondol- kozásu nép volt mindig, Szeretettel, sőt melegséggel fogadta kebelébe mindig azokat, kik vele életközösségben, sőt polgári, nemzeti összeolvadásban akartak, óhajtottak élni. Ma is annak kell lennie. Ma is a szeretet legyen kapcsa annak a történeti eszmének és gyakorlatnak, melyet a mi első apostoli királyunk a nemzetiségekkel és idegenekkel való összeolvadásban — alkotmányunk egyik hatalmas kapcsává tett. De annak még sem szabad megtörténni, hogy itt a lovagiasság, a legvégső határokon kiíeszült türelem, a hamis, kiáltóan egyoldalú felfogások suggerálása, belebeszélése nyomán, a megszokott élhetetlenség és öngyilkos türelem karjai közt — a keresztény nemzet, a történeti nemzet igába hajtassák. A magyar nép antiszemitizmusra, lázongó gyűlöletre, izzó szenvedelmekre nem kapható. Bűnt követ el, aki ezt az utat választja a valójában létező kérdésnek, súlyos, félemletes kérdésnek egyszerre való kettővágására. Ám az összetartozás érzete és gyakorlata, mely a mások iránt való szeretetek békét és egyetértést csak erősiti, mely a szenvedelmeket a maga korlátái között tudja
