Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-19 / 20. szám
8 MAGYAR FÖLDMIVELŐ ■ ■ OLVASÓKÖR. ■ B dU B EB Asszony, a kinek p&rja ninos . . . Eredeti népregény. — Irta : Bodnár Gáspár, — (12) X. Samu bácsi pedig nagy hirt hozott . . . Azt a hirt hozta, hogy egy váltóhoz jutott. Nem tudja jól, helyesen cselekedett-e? De már meg van. Hát Isten neki. — Mert — úgymond — és körülnézett . . . mintha már ő is félne még a falaktól is . .. miért mert szentül a hiendő vagyok, hogy ez a váltó hamis. Hamis, suttogta. Itt kutyálkodás történik. Aztán nagyot lélegzett, mikor ezeket kimondotta. Csak aztán folytatja: — Úgy történt, hogy mint Jóska öcsém is tudja, hát a városba mentem. Ott kellett maradnom kora reggel is. A Nagytakarék előtt, a kapuba találkozom egy úri asszonnyal. Ismeritek. Egervári- néval, a Vilmosné — igaz, hogy gyenge tekintetes asszonynak — de vigye a kő, ha már úgy titulál- tatja magát — mondok a Vilmosnéval. Asz’ mondi nekem sunyi mód, hogy hát: — Nézze meg már atyafi (hm, atyafi) ezt a váltót, hát jó e, helyes e? Nézem, nézem. És ször- nyülködve látom, hogy ... a Jóska öcsém neve van alákanyaritva. Még egyszer, kétszer nézem . . . hát akárhogy is veszem, csak a Jóska öcsém neve — az. Kérdem a gyenge tekintetes asszonyt, mi módon és hogyan került ez a váltó a kezébe a tekintetes asszonynak. Nagyon furcsán kacsintott és aszmondi: — Privát ügy ez lelkem. Csak azt mondja meg ismeri-e jól az aláírást? — Már hogy a kacskaringós istennyilába ne ismerném. — Akkor hát jó váltó? — Már hogy a fészkes fülemilébe ne volna ? Mit akar vele a tekintetes asszony. — Leszámitoltatom, itt a nagytakarékba. — Hm! Hitelszövetkezeti ember váltóját a nagy takarékban? Ez nem járja — gondolok magamban, de nem mondok. Ezt a repülő sárkányt el kell csípni, határozom rögvest. — Tudja mit tekéntetes asszonykám. Én beváltom ezt a váltót. Legalább nem lesz vele baja. És láttam, hogy a gyenge tekéntetes asszonynak a szeme felvillan, akár egy vércsének. Adta, nyújtotta ide. Aszmondi, hogy nyereséget is ad vele. Nem kő — mondottam. És kifizettem a váltót. Mert, ’iszen Jóska öcsém is tudja, hogy volt nálam hitelszövetkezeti pénz. Majd otthon . . . — Azonnal visszafizetjük, szólott bele Tini asszony. A gazda rámeresztő szemét először az asszonyra, aztán az öreg Samu bácsira. — De hogyan, de mikor . . . — Most.. . most mindjárt, mondja az asszony. — Hát ’iszen ez most nem kérdés. De már mégis csak szeretném tudni, hogy a kacskaringós istennyilába került ez a váltó, annak a léhütő izének vagy minek a kezébe . . . Az ember beszélni akart. De az asszony elkapta a szót. És az ő igaz, de gyöngéd, páratlanul finom beszédében adta tudtára az öreg Samu bácsinak .. . az egész dolgot. Az öreg szeméből kipottyant két vastag könny csepp. Nem birt az indulatával. Ráncos, sovány kezefejével csak lörölgette azokat a meggyengült szemeket. De hiába törölgette. Szive forrását elvágni nem lehetett. — No ’iszen, hát a baj megtörtént, mondja aztán nagy erőltetéssel. De ne sírjunk, ne jajong- junk, hanem nézzünk utána, hogy rendbe legyék... — Rendben van Samu bácsi, szólott Tini asz- szony. És arca szinte a diadalnak fényében ragyogott. — Ugy-e húgom asszony ? — Úgy bizony, jó Samu bátyám. Leány koromtól fogva már korán gyűjtögettem. Nem loptam. Nem károsítottam meg ám az én jó apám uramat. Mert ’iszen ő tudta, hogy én takarékoskodom. Úgy mosolygott, úgy örült, mikor sikerült valamit félre tenni. De sose kérdezte: mennyim van már? Csudálatos, hogy sose kérdezte. De én mindig arra gondoltam, hogy ha valamikor bajba jutok, ha egyszer csak elhagy mindenki és árva leszek, árvák maradunk, ne legyünk egy két forint nélkül. — És bajba estünk . . . — És szépen kilépünk, kilábolunk a bajból. A SZERKESZTŐSÉG '4®?'------TELEFONJA. W* Fa lusi. Cs. K. Mielőtt rávennék gyermekei, igenigen gondolja meg és jusson eszébe Tompa Mihálynak eme mondása: Lassú hervadás emészti azt a fát, melyet vén korában ültetnek át. A másik ügyben tanácsot nem adhatok- Halmi Polgár. A jó Isten szerelmére legyen kevés türelemmel. Elküldjük, de addig is megnyugtatjuk, hogy önnel semmi igazságtalanság nem történt, sőt oly kivételeket, elnézéseket, hosszas türelmességet tanúsítottak önnel szemben, hogy hálásnak kellene lennie. Tanító. Sose búsuljon. Csak mondja ki úgy az ilyen neveket, a mint azok ki vannak írva. Minden idegen nevet úgy sem tanulhatunk be. Erre senki a világon nem kötelezhető. Az angol bezzeg nem tanulja meg a más nép nyelvét, se a francia. A mi nyelvünkön úgy kell beszélni a mint Írunk. És mégis a nyakát törik, kerékbe vágják a mi költőink, városaink legegyszerűbb nevét az idegen ajkúak. Hát az volt a bajunk mindig, hogy mi jó bolondok szinte tüntettünk az idegen nyelvek tanulásával, magunk nemzeti nyelvét pedig beszéltük gyalázatos módon tele germanizmussal és általán idegenszerűséggel. Kölcsey mondja: Idegen nyelveket tudni szép, de a hazait a lehetőségig (tehát tökéletességig) művelni kötelesség. Cs. Cs. Cs — r. Sorsjegyekkel nem foglalkozunk. Hogy abban a lapban közlik a húzást...? Az annak a lapnak dolga. De akkor aztán ne bírálják a lutrit. És hogy még a szerencse névsorát is olvashatni benne! De akkor aztán igazán ne Írjon az a lap az osztálysorsjáték borsa ellen sem. Különben az ő dolga! Mi nem avatkozunk bele. Kökényesd. A »H. Sz.« igenis erősebben fog gondoskodni a népnek és kath. polgároknak való olvasmányokról. És az írod. Kör alelnöke igenis jó példával megy elől a munkatársak között. S igy természetesen az U. kerületi papságnak óhaja ez irányban is teljesedésbe megy. Különben más kerületekből is hallottuk ezt a hangot. Idők jele ez ! Már is biztosabb idők jele! A közérthetőségnek óhaja, vágyódása ! Szervusz! Majd szóval többet. Nagyvárad. Sz. P. A kért elbeszélést még kedden elküldöttem. Reméllem a kézirat megérkezett. Pompás gondolat! Szívesen segítem az eszme megtestesitésében. A kath. kántorok összetartásának kedves és vonzó kapcsolata lesz ez az Évkönyv. Csak legyen egész bizalommal. Van thémám akár még egy emberéletre való. Csak az idó . . . az idő hej! Cserebogár'.? , ffírga^yserebogár . , , Üdv! 7^ MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON.
