Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-05 / 18. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÖ 3 mindenki elfutott. Jó barátok, testvérek és szülők, ők ott voltak. Olt voltak és mindig olt lesznek, a hol emberi lélekről van szó. Hát csak bántsa és üldözze a papságot, benne Krisztus szellemét, és rejtett célokkal minden vallást, minden papot a minden hitet üldöző és gyűlölő világ — csak bántsa ezt a papságot. És nevezze csak csukásoknak. A világ, az országok, a népek látnak és Ítélnek. És a két papban, a két hősben és utánuk ezer és ezer mai csuhásban meglátják, fellelik a társadalom hullámai közt vergődő élet hajóján is -- a bátor, a hivatásuk magaslatán levő — csuhás hősöket, a kik nem futnak gyáván, mint futottak, menekültek — a könyörtelen és gyáva Izmaiak- Mester. A kalocsai érsek a kisgazdákért. Csernoch János kalocsai érsek ismét szép tanujelét adta kiváló szociális érzékének és a szegény nép iránti jó indulatának. A Kalocsától 10 -12 kilométernyire fekvő Várszeg nevű Duna-sziget, mely töb ezer kát. hold terjedelmű, művelésre allkalmas terület és legnagyobb részben a kalocsai érsekség tulajdona, bérbe adta a közeli községek lakosságának, különösen a tolnamegyei Fadnak lakossainak. Az uradalom most az egytagban lévő és jó minőségben levő földeket házi kezelés alá akarta veuni. Azonban a faddi keresztény munkásegylet mint bérlőszövetkezet kérelmére Csernoch János kalocsai érsek elállott a házi kezelés tervétől és az eddig birt földek meghagyásával újabb kétszáz holdat adott bérbe egy holdas parcellákra fölosztva. Az érseki birtokból faddi keresztény munkás-, egylet tagjai mintegy ezer kát. holdat bírnak részben kisebb parcellákban bérben, részben pedig feles megmunkálásra. Ennek tulajdonítható jórészben, hogy bár a községben nagy a földinség, az Amerikába való kivándorlásról úgy szólván szó sem esik és az agrár-szocialista mozgalmak nem találnak talajra. Nem szakértő ... Tudós Zsugori ur már kikopván minden vendéglőből... otthon Uosztozik. Nem baj, mormogja magában, legalább nem kell emberek közé mennem. És a mi fő: még többet meg kuporithatok. Azért estére maga ment a kereskedésbe. És — súgva... mint valami nagy .. . nagy titkokat kért: — Két krajcárért kenyeret. Jól is ment, elég diskréten ment és tudóshoz méltó komolysággal ment ez a csöndes vásárlás pár napig. Hanem uj segéd jött. Eleven mint a kéneső. Beszédes mint egy kókler. És Tudós Zsugori ur jött újra ... Teljes bizalommal súgta, újra halkan súgta... annál halkabban súgta, az uj segédnek, mert tömve volt a bolt: — Két krajcárért kenyeret vágjon nekem. Ebben a pillanatban felhangzik a kelepelő uj segéd stenolri hangja, akár egy messze zugó nagy harang: — Igenis, kérem aláson két krajcárért kenyeret mél- tózlatik parancsolni... — Ne ordítson !... Mit ordít ? marha ... Súgta nagy megdöbbenéssel és oldalbordák nyilalásai közt Tudós Zsugori. Ne ordítson! — Igenis kérem aláson két krajcárért nem is lesz ordinári a kenyér — értette félre az uj segéd. Tudós Zsugori pedig konstatálta ... hogy ez a segéd nem szakértő. Éppen nem szakértő. ■ a vasárnap. A' toll és hír párnája. Irta : Bodnár Gáspár. Egyszerű e történet, a mit elmondok most. Jótékonyságról, apostoli buzgalmáról messze- földön jóhirnek örvendő öreg papot, élete alkonyán valamelyik pletykákért, hírekért lótó-futó tinta-kuli hírszerkesztő megrágalmazott. Senki sem hitte; azért mindenki beszélt róla. Kicsi volt a község. Azért hetedhétország foglalkozott vele. Mert hiszen a jó hir mankón czammog. A rossz sebes szárnyakon röpül. És egyszerre óriási területeket hint, lát el meghizlalt, megnőtt — hamisságaival. A pap lelke tisztaságában, lelkiismerete Ítéletében megnyugodott. Hallgatott és várt. Bízott az igazság erejében. Erősnek érezte magát — lelkében. Ám a lélek erős. Sokszor: de a test erőtlen. Az őszpap leesett lábáról. Az aggság lépcsőin járkálván, könnyen leeshetett... Egyszer csak olyan valami történt, ami az igazságot a maga teljes világában ragyogta be. A fellegek közül előtört a Nap. Kibontotta a szárnyait és bevilágított oda is, a hova eddig belátni nem lehetett. A község szinte felsírt örömében. A tiszta, a boldog örömben, hogy az ősz papnak — igy napfényre, győzelemre jutott az igazsága. Összeverődik az egész falu. Apraja, nagyja. Férfiak és asszonyok. És mint valami győzelmi menet — vonul a község a beteg öreg embernek ágyához. Hogy elégtételt adjon az ártatlanul szenvedett embernek és papnak. A biró őszinte, keresetlen beszédében egész lelkét tette a beteg elé. — Nincs olyan elégtétel széles e világon, a mit mi meg nem adnánk a tisztalelkü, a jótékony, a minket félszázadon szerető agg papunknak, fejezte be szóval mondókáját. A szelíd öreg mosolygó arczczal hallgatja biró uramat. Szinte átöleli lelkében az egész községet. Híveit és nem híveit. Aztán igy beszél: — Édes jó fiam! Ti elégtételről beszéltek. Ti azt mondjátok, hogy mindent megtesztek értem. Hát én nem kívánok sok mindent. Csak egy szívességre kérlek... — Megtesszük! — Nincs olyan, a mit megne tennénk! — Halljuk! Örömmel várjuk — kívánságát. Az ősz pap kihúz feje alól egy tolipárnát. És a gyülekezet nagy csodálkozására, sírboltba való csendességben igy beszél... — A legerősebb és legbátrabb legény vigye fel, ezt a párnát — a torony tetejére. Ott fejtse fel. Bontsa ki és eressze szélnek a párnából a tollút. — Megtesszük, kiáltották a falubeliek, bár csaknem csudás kérdő-jellé görbült egész alakjuk. — Aztán... aztán arra kérlek titeket, hogy mikor a szél szertevitte, röpítette a párna tollát a pilléket... induljatok és szedjétek össze. De egy szálig. Ám egy pihéig szedjétek össze. Biró uram vállát húzogatta. Majd jobbra. Majd
