Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-04-21 / 16. szám
6 MAGYAR FÖLDMIVELŐ ■ ISMERETEKTÁRA. H A főzés. Nagyon érdekes, hogy az emberek tulajdonképpen hogyan tanultak meg főzni. Természetesen erre a célra ismerniök kellett mindenekelőtt a tüzet, amelynek fölfedezésére véletlenöl jutottak. Egy fa, amelyet a villám meggyujtott, valamely tűzhányókitörés, mely lángra gyújtott egész erdőséget, vagy valami hasonló természeti esemény megismertette az ősemberrel a tűznek nemsokára jótékonynak elismert hatalmát. A tüzet, amelyet eleinte csak nehezen tudlak megtartani és amelyről csak sokkal később tudták meg, hogy mesterségesen is lehet előidézni, nem használták rögtön sütésre és főzésre. Hiszen földrajzi kutatók még a XIX. században is akadtak olyan néptörzsekre, a melyek a tüzet ugyan már emberemlékezet óta ismerték, de a főzésről fogalmuk sem volt. Az ősember megelégedett azzal, hogy a tűz mellett melegedjék. Azt. hogy a tápláléka, melyet nyersen fogyaszt el, a tűz által izletesebb és jobb lesz, tulajdonképpen nem tudhatta és erre is a véletlen kellett hogy rávigye. Lehet, hogy legelőször a füstölést fedezték fel. Tegyük fel, hogy az ősembernek kitűnő vadász zsákmánya volt; a meglevő húst nem tudta mind egyszerre elfogyasztani és hogy a a maradékot megóvja a rovaroktól és talán a kutyáktól is odáakasztotta a tűzhely fölé. Amikor újra levette onnan, azt tapasztalta, hogy a hús sokkal kellemesebb izü, és ezután gyakrabban és hosszabb időre vetette alá a húst ennek az eljárásnak. De hát a füstölés lassan ment; ha a vadászat rossz volt, az ősember nem ért rá arra, hogy a húst sokáig hagyja a füstben. így jutott arra a gondolatra, hogy siettesse az eljárást; a húst egyszerűen közelebb hozta a tűzhöz, — kezdte a táplálékát pirítani, pörkölni és igy egy lépéssel előbbre haladt. Ám van még. más, éppen olyan közelfekvő magyarázata az emberi haladásnak. Az ember felfedezte a tüzet; ez adotl neki meleget, de azt is tudta róla, hogy rettenetesen pusztító tulajdonságai vannak. Csak természetes, hogy a ránézve oly rejtelmes jelenséget istenként tisztelte. Áldozott neki, vagyis fölajánlott neki húst, talán az elejtett vadnak egy bizonyos részét, vagy egy egész állatot és a tűz felemésztette az áldozatot. Meglehet, hogy egyszer leesett egy darab hús az áldozatoltárról; a pap fölemelte, titokban megizlelte és ime, pompásnak találta. Az ősember, és ehhez kétség sem fér, főképp húsevő volt; vegetáriánus (növényevő) csak annyiban volt, amennyiben olyan éghajlat alatt lakott, mely elegendő nyersen ehető és igazán tápláló gyümölcsöt kínált. Vegyük, hogy ég az erdő, mértföldnyire pusztít a tűz. A tűzvész végre megszűnik. Az ősember óvatosan kimegy barlangjából és keresni indul, hogy a rémes pusztulásban nem találna e valami magának valót. És csakugyan talál a forró hamuban mindenfélét: talán sült gumófélét, esetleg egy pár banánt, egy egy kis állatot, mely nem menekülhetett meg a tűz elől. Az ősember megizleli és azon tanakodik, hogy nem tehetne e szert máskor is ilyen ízletes eledelre. Fejletlen agya fárasztó munkájának az az eredménye, hogy nagy tüzet rak, és a mikor a tűz elégett, a forró hamut sütőkemencének használja. Később bizonyára köveket tüzesitett meg és néhány kőréteg közé rakta azt, a mit meg akart sütni. A harmadik fok volt a tulajdonképeni főzés, a forró viz hatásának kihasználása. A húst már nemcsak pirították és sütötték, hanem párolták is. Csakhogy ehhez még nem volt tűzálló edényük. A legegyszerűbb módja a párolásnak a következő lehetett: fogták az elejtett vadnak a bőrét, ezzel raktak egy gödröt, amit a földbe vájtak; ebbe öntöttek aztán vizet és a húst megfőzték benne olyformán, hogy addig dobáltak izzó köveket a vízbe, amig az étel megpuhult, Hérodotosz mondja a szkítákról, hogy ily módon készítették el eledelüket. Ám ez nagyon körülményes eljárás volt. Az ősember hamarosan belátta, hogy sokkal egyszerűbb dolog lenne a főzés, ha volna edénye, amelyet beállíthatna a tűzbe. De ennek persze híjával volt. Ismert ugyan egy ehető állatot, mely volt olyan szives, hogy a főzőedényt is mindjárt magával hozta. A teknősbéka volt ez és ezért már nagyon régen is kedvelt csemege volt. Csak meg kellett fordítani és tűzet rakni alája. De hát nem minden állat hordta magával a főzőedényt és az embernek magának kellett azt elkészítenie. Eleinte kerestek lapos, kissé kivájt köveket; a tengerpart lakói nagy kagylókat használtak. Később már nagy lapos kövek szélére agyagot tapasztottak és amikor látták, hogy ez az agyag a tűzben megkeményedik, egyszerűen az egész edényt agyagból készítették és ez volt a fazekasmesterség kezdete, amikortól fogva a főzésnek már mi sem állta útját. mm mi u jsAd? m m aaw rasa gya Szemle. A politikai élet ege még borultabb, még felle- gesebb és bizonytalanabb, mint — volt utolsó híradásunk óta. A képviselőháztól, a törvényhozásnak munka csarnokától inkább szabadulni kívánkozik az embernek, a polgárnak lelke, mint vele foglalkozni. Itt nem politikáról van szó. Itt úgy tekintjük a parlamentet, az ország-házat, mint a nemzet legeslegmagasabb rendű intézményét, munkaházát, mely éppen azért, hogy magasan áll, kellene állania a nemzet előtt — példakép a komolyságra. A munkára, a nemzet javainak megbecsülésére. Az ország legnagyobb, legelső munkaházában pedig — mókáznak. Hova vezet ez ? Hova üt ez ? És hová vezeti a nemzetet? Egyébként tehát újra kátyúban, az obstruk- cióban fenekük a Ház. E sorok Írásakor terjed a hir, hogy a kormány újra lemondott. Lapunk zártáig talán világosabb és bővebb értesítést kapunk. Fekete karácsony — fehér tavasz. Csakhogy a fehérséget nem a fák fehér bokrétái, a nap ezüstös sugarai adták meg. hanem a folyton hulló és kötekedő hó, a földeken tengerré terjeszkedett vizek, melyeknek színét messze kisérhette szemeivel a
