Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-02-26 / 8. szám
8-ik szám. XIV. évfolyam. Szatmár, 1911 február 26. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Arany Jáncs-utca 17. szám. FSiiELÓS SZERkmTÓ É8 KIADÓTULAJDONOS : BODNÁR GÁSPÁR Előfizetési árak: Egész évre . . . . . 4 korona. Fél évre .... . . . 2 Negyed évre . . . . . 1 A legszebb és leg értékesebb szavazati jog1. (B) Vesszük észre, hogy öregbetüs, (vagy hogy módisan Írjunk) vezető cikkünket nem hagyták ám olvasatlanul. Levelek érkeztek. Ezek pedig a mi legtermészetesebb jutalmunk. Tiszteletdiiunk. Persze, hogy persze. Ahány ház, annyi szokás. Ahány fej, annyi felfogás. Amennyi szív, annnyi érzés. E’ mán bizony úgy vagyon, mig ház, fej, szív, tehát ember vagyon. De szedjük csak elébb rendbe — sorjába a leveleket, nyilatkozatokat. Aztán forduljunk — a velejére. Egyik olvasónk nagy lelkesedéssel üzeni, hogy akkurátusán úgy van, ahogyan Írjuk. Pompás fotografáló masinánk van. És Ízesen hagyja helybe, hogy hát: — Be mondja. Be’ megmondja. A másik gyanút fog Írásunkban, hogy tán bizony valami kígyó besziszegte az ő, már mint a levélíró állapotját. Miér mer’ hogy azért; ő is elsőosztályu kupéba ült. És most a harmadikba’ is alig tud tovább utazni. Egy kardos menyecske, (szinte látjuk, mint teszi kezeit csípejére) azt üzeni, hogy hát a férfiak áldóját, ha ó, már mint a menyecske . . . berendezi a tűzhelyet annak rendje és módja szerint, hát ne legyék gyáva az az ember, hanem az ő segítségével, (már mint az asszonynak segítségével) hozzon abba a tűzhelybe életet, kenyeret meg módot is. A többiről aztán ne búsuljon. öreg nénike azt írja régi írással, sárgult papiroson, hogy hát bizony egy kis szobás lakásban, egyszerű, mázolt bútorokon kezdették és ma — Istennek legyen hála — boldog, gondtalan öregségben élnek. Csak aztán a gyerekek el ne prédálják a módira. De most jön a tetestető. — Szépen ir az ur. De Írjon ám a választójogról. És pediglen a nők választójogáról. Mer’ az a’ beszéd most. Itt a nő sorsának a veleje. A’ többi maradhat. Hát ez már a teteje. Igazándiba a tetes- tetején. Szerencse, hogy zavarba nem hoz. Mert úgy fejlik a dolog, hogy hát a mi szép országunkba is találhatni már egy-egy bokrot. A feministák virágbokrát, a kik úgy nevezik magukat, hogy: — Mi újak! — Mi reform-asszonyok! — Mi a nő boldogságának igazi és egyedüli apostolai. íme, van szerencsém olvasóimnak, bemutatni a „mi ujjak“-nak egy tipikus példányát. Aki azt vallja, hirdeti, hogy a magyar nő boldogságának veleje, tehát egyedüli megoldása, eljövetele, megérkezése a szavazati jog. Oh idők, oh asszonyok! Újak! Az az reform-asszonyok! Hát édes jó Istenem! Mi kádenciát is mondjunk erre az utolsó zokszóra. Megpróbáljuk kedélyes oldaláról felfogni a dolgot, amelynek másik oldala nagyon is komoly lesz. Hát először is a’ mondók vagyunk, hogy mi nem irigyeljük a nőktől a politikai jogokat. A voksolást sem. A szavazást sem.
