Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-01-08 / 1. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 5 Emberek száj - és körömfájása. Most, amikor Magyarországon is sok vidéken pusztít a száj- és körömfájás, szükséges rámutatni arra a tényre, hogy ez a csúnya és kínzó kór, bár ritkán van rá példa, de átterjedhet az emberekre isBécsben már több ember meg is betegedett száj- és körömfájásban, azonban szerencsére nincs szó az egyik emberről a másikra közvetlenül átragadt betegségről, hanem egyes külön föllépett esetekről. Az állatok száj- és körömfájása járványként jelentkezik és nagy mértékben egész tájakon végzi pusztításait. Többnyire a szarvasmarháknál fordul elő, de megtámadja a juhokat, sertéseket, a kecskéket, sőt olykor-olykor a lovakat, kutyákat és macskákat is. Az emberek megfertőzése részben az állatok körül való foglalatosság, részben állati termékek, a forralatlan tej, vaj és sajt fogyasztása folytán következhet be. A hús is közvetítheti az átvitelt. A betegség azonban nemcsak a beteg állatról és termékeiről ragad át az emberre, hanem átterjedhet a megfertőzött emberről az egészségesekre is. A betegség okozóit — legalább biztosan — még nem ismerik. Ezért a tudomány nem egy tekintetben kénytelen feltevésekre szorítkozni. így például csupán azt a tejet tartják közvetlenül fertőzőnek, amely daganatos tőgyű tehéntől származik. Mindenesetre nem szabad feledni, hogy azokra, akik beteg tehenet fejnek, átterjedhet a betegség csirája és ilyen módon megfertőzhetik az eredetileg egészséges tejet. A beteg állat nyers húsa káros, viszont a főtt hús nem ártalmas az emberre. Más ennek a betegségnek a típusa az embereknél, mint az állatoknál. Az embereknél a betegség rendszerint arra szorítkozik, hogy számos veresudvaru, kis, sárga daganat képződik a szájban, az arcon, a nyelven és kivált a foghuson. Azonkívül erős, kellemetlen szag árad ki a szájból. Ezt a betegséget az embereknél szájlustaságnak nevezik. Némelykor heves — negyven fokig terjedő — lázzal jár. A beteg nem tud enni és mivel irtózatos fájdalmat okozott neki a meleg ital, hideg folyadékra kell korlátozni a táplálását. Nagyobbára sima és kedvező a betegség lefolyása. Elvétve keletkezik valami komplikáció, mint például mirigygyuladás, vagy vesebaj. A gyógykezelés a szájnak az ellenszerekkel való öblögetése, súlyosabb esetekben a daganatok lápiszoldattal való ecsetelése utján történik és eltart nyolc-tizennégy napig. Csak egészen kivételesen mutatkoznak daganatok a kézen és lábon. Az is legnagyobb ritkaság, hogy a betegség halállal végződjék. Mi van a koporsóban ? Cigányok haladtak végig a felsőkereszt-utczán Egy szekérbe fogott gebét hajtottak s hárman olyan busán bandukoltak a szekér mellett, mintha kiesett volna a világ feneke. Megsajnálta őket mindenki, aki látta őket. Szegény cigányoknak halottjuk van. Egy rendőr is látta őket. Meg is kérdezte a barna legényeket: — Ki halt meg czigány'? , — A sógorom instálom! A sógorom szegény, Isten nyugastalja ! Alig mentek egy nehány lépésnyire, a koporsó fedele férecsuszott és egy röfögő malacz dugta ki az orrát. Persze mindjárt űzőbe vették a czigányokat, de azok sem voltak restek, a szekérre ugráltak és elvágtattak. Ilyen ravasz módon vezették fére a cigányok a világot. Tövisek és virágok. Peczek Demeter, kinek őserejü humora és derült életfelfogása még mindig friss, harminc év után is gazdag ereket ereszt... pár sorban olyan igazságra bökött az ünnepen, hogy akár egész esztendőn lehet rajta gondolkodni és róla Írni a sociológusoknak, meg pedagógusoknak. Asz’ mondja Demeter: — Nagy volt az öröm a gyermek világban, hogy megérkezett a Jézuska. Néztem, néztem a karácsonyfát. Es visszagondoltam gyermekkoromra. Milyen óriási változás van! (Ma úgy mondják: társadalmi fejlődés. Szerk.) Még ebben is. Akkor a legfőbb disz az aranyozott dió és alma volt. Ma ezeknek, már hire sincs. S a mibe most egy karácsoddá belekerül: akkor abból ötvenet lehetett volna felállítani. Pedig hát az öröm most sem nagyobb, mint akkor volt. * * * Bizony, hogy úgy van. Szentül úgy van jó Peczek Demeter uram. Az öröm talán még nem is olyan tiszta és általános, mint akkor volt. A miből megtanulhatják az emberek, hogy az ember ember marad örömeivel és fájdalmaival egyaránt, ha a társadalmi fejlődés — az igények szédítő magasságáig is viszi őket — a modern társadalmi fejlődés. * * *• Azt írja egy tudós dr. ur, hogy középkorban mennyire elválasztotta egymástól az embereket a vallás. Gyűlölték egymást. Még ma is sok helyen megvetéses sajnálkozással néz a műveletlen nép sok helyen a más hitet követőre. Mi szerényen mondjuk: A középkorban a pápa védte meg a zsidókat, mikor mindenki üldözte ezt a népet. A középkorban a keresztény felfogás a leghatalmasabb egységet mutatta fel. És ma? A modern korban? Soha annyira szétszakajtozva nem voltak az emberi vélekedések, meggyőződések, tudományos elméletek, mint éppen ma. Az egység felé törekvésről pedig legjellemzőbb, hogy a modern korban minden egyén, minden magát »mi« tudósoknak tartó óriás : külön Istent, külön vallást, külön irodalmat, külön stilust, külön művészetet, külön színpadot, külön népet, külön socioló- giát, külön bölcsészetet, külön gondolkodási törvényt, külön erkölcstant akar. Az életfelfogásában, céljának megállapításában olyan ingadozás századokkal elébb sohasem volt, mint ma. Hiszen éppen a zűrzavar, az eszmék zavara jellemzi a mi korunkat. Ebben a zűrzavarban az egyedüli oáz, az egyedüli sziget — sziget a bősz hullámok közt — a mindig egységes, a mindig következetes, a mindig megoldó, kibékitő keresztény világfelfogás. Nincs, nem is lehet más egység a földön. Csak ez. A keresztény világfelfogásban találkozó harmónia. Összhang. Mester. KÖZEGÉSZSÉG.
