Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-02-05 / 5. szám
XIV. évfolyam. Szatmár, 1911 február 5. 5-ik szám. Megjelenik minden vasárnap Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Arany János-utca 17. szám. FELELŐS SZEE&ESZTÓ ÉS KIADÓTTLAJIIONOS : BODNÁR GÁSPÁR Előfizetési árak: Egész évre ........................4- korona. Fé l évre.............................2 Ne gyed évre...................1 » A családi élet sebei. (B.) Mikor a családi élet szomorú felbomlásáról Írnak, beszélnek az emberek, rendesen egyik vagy másik családtagban keresik a hibát. Vagy a férfiben, vagy a nőben. Vagy — másszor — többször — mind a kettőben. Pedig tessenek elhinni, nem mindig jó helyen és nem mindig kellő lélekismerettel keresi a társadalom a családok baját. Azok a családtagok — férfi és nő egye- ránt — sokszor, mondjuk nagyon sokszor igen jó lelkek. Meg van bennük a családi életre való kölcsönös szeretet. Sőt komolyság, jó tiszta szándék sem hiányzik. És mégis... mégis! Elérkezik a bomlasztó baj. Bekopogtat a csalódás. Ez az előpostája az elégedetlenségnek. És — a családi katasztrófáknak, szerencsétlenségeknek. Mondják, hogy vannak hajók, melyek az óceánon egy-egy óriási viharral szemben ugyancsak megállják helyüket. De ha ezek a nagy hajók mindjárt a tengerre való bocsátáskor magukkal szót visznek be: könnyen megjárhatják. A lassan, de annál biztosabban és láthatatlanul rágó szú a legnagyobb biztonságú szervekkel ellátott hajót is kikezdi. És egyszer csak elmentheti. Ezt a képet, ezt a hasonlóságot látom én a családi élet hajójain is. Nagyon soksok családi élet hajója fel van szerelve látható biztonsági eszközökkel. A férfinek van jó hivatala. Van két munkabíró keze, a mely ma bizony ér anynyit, mint sok-sok ernyedt lélek diplomája. Vagy hivatala. De többet is. Van életkedve. Van nemes szive, gondolkodása. A nő erényes jó lélek. Szorgalmas, házias. Sőt önfeláldozó is. Az élet, a társadalom tengerén egy-egy nagy vihart igy szerencsésen át is élnek az ilyen családok. De fájdalom ... magukkal vitték a láthatatlan szút. Szinte örököltek valami terheltséget. Talán nem is a szülőktől. De a kortól. A társadalomtól. A környezettől. Átszármazott reájuk a Iegyőzhetlenség erejével: az igények tultengése. Ezek titkon, de biztosan rágják a család életfáját. Észre sem veszik. Akarat — betegséget kapnak. És ez a betegség elaltatja, elkábitja őket. És akkor veszik észre, mikor már sülyedőben van családi életük hajója. Nem szükséges tehát mindjárt és minden esetben a családi élet bomlásainak okait valami nagy, megrázó katasztrófában keresni. Vannak családi drámák, melyekhez nem kell hűtlenség. Sem kártya. Sem börze. Sem valami regényes csalódás. Nem kell mindjárt elitélni férfit, asszonyt. Nem kell kizárólag bennük és csak bennük keresni a bomlasztó, pusztító elemeket. Lehetnek ott láthatatlan bajok. Titkon, de biztosan korhasztó szu morzsolhatja annak a családnak hajóját. Mindjárt az indulás kezdetén vitték magukkal. A kor, a mai társadalmi felfogás csempészte oda az ő életük folyásába. És ezekre a kicsiségekre a mai társadalom, a mai szülők, a mai uj házasok édes keveset adnak. Sőt természetesnek tartják. Elke-
